2019. szeptember 15., vasárnap

Szellemi böngézés

Svéd-Norvégia és Oroszországban


Bevallom férfiasan mielőtt a most következő kötettel kapcsolatba kerültem, nem tudtam semmit a szerzőről, sőt arról sem, hogy léteznek általa írt útirajzok. Szerencsém volt abban is, hogy jó érzékel belenéztem a könyvbe, és nem lendültem rajta túl pusztán a főcím alapján. Viszolajszky Károly „Szellemi böngézés” című könyvének „Svéd-Norvégia és Oroszország” alcíme az, amely egyértelművé teszi, hogy egy útirajzot tartunk a kezünkbe. A szerzőnek időrendben ez a második útirajza, amelyben északi utazásának élményeiről és tapasztalatairól mesél az olvasónak, véleményem szerint kimondottan jó stílusba. A könyv melyet Pálinkás J. Géza nyomdájában nyomtattak, 1905-ben jelent meg Érsekújváron. A 179 oldalas műben nincs illusztráció. A gyűjteményem részét képező kötet, minden valószínűség szerint a szerző által, Dr. Fehér Gyulának dedikált példány.




Viszolajszky Károly plébános 1843. november 3-án született Érsekújváron. Tanulmányait Budán kezdte, majd Esztergomba járt gimnáziumba, ahol teológiai tanulmányokat is folytatott. Nagyszombaton bölcseletet tanult, majd 1868-ban szentelték pappá. Élete ezt követő időszakában több felvidéki faluban volt káplán, 1868-tól Hontnádason, 1869-től Szénaváron, majd 1872-től Zselízen. 1874-ben lesz Alsószemeréden plébános és egészen haláláig 1929-ig szolgálja az Ipoly melletti település lakosságát. 1885-ben egy bajorországi csoporttal a Szentföldre utazik, majd az 1900-as évek elején az öreg kontinens északi részeire kirándul. Mindkét utazásának élményeiből útirajza jelenik meg (1885, 1905). Úti beszámolói mellett több egyéb cikke is megjelenik, elsősorban vallási témában. 55 év plébánosi szolgálat után, 86 éves korában, 1929. június 2.-án hunyt el Alsószemeréden. Minden vagyonát a helyi zárdára hagyta. Viszolajszky Károlynak köszönhető, hogy a jeruzsálemi Pater Noster (Miatyánk) templom árkádsorában a magyar nyelvű Miatyánk is helyet kapott. 

Viszolajszky Károly síremléke napjainkban
Az elhunyt világutazó plébános tiszteletére a helyi kolostor nővérei síremléket állíttattak. A közel két méter magas szobor 1932-től jelzi a szerző sírjának helyét. Nemrég a hívek adományaiból újult meg a síremlék.


Részlet a könyvből:

„A vonat innén mindennap csak egyszer indul, délután 4 órakor. Hogy ezt el ne mulaszszuk, már 3 órakor az állomáson voltunk. Összejártuk az egész állomási épületeket, berendezést, a hová csak be lehetett jutni. A főnök is szivesen csatlakozott hozzánk, látván, hogy idegenek vagyunk. Ideje is megengedte, mert csak éppen 8 darab utazó volt. Elmagyarázta az egész vasút kiváló szerkezetét. Azt magunk is észrevettük első tekintetre, hogy az itteni sinek sokkal vastagabbak, erősebbek a mieinknél. A mozdonyok roppant compact, szilárd alkotásuak, ezt e vonal különlegessége követeli, mert utja csupa hegy-völgy, alagut s viaduct, hol erős és biztos fékezést kell használni a lejtőn le, s teljes kiszámított erővel kell a vonatnak kapaszkodnia a hosszu hegynek fel. A teherközlekedés igen nagy, naponként 6, 7 tehervonat jön s ugyanannyi megy el s csak igy vagyunk képesek, ugymond, hetenkint két hajót megtölteni rakománynyal. Végre előállott a mi vonatunk is, melybe tolongás nélkül könnyen fellszálltunk s még könnyebben elhelyezkedtünk, lévén a másod osztályú utasok száma kivülünk még kettő.

A malmö-i vasútállomás

Bøyabreen gleccser - Norvégia 
A kocsik igen nagy kényelemmel vannak berendezve itt is, mint egész Svéd-Norvégiában. Ez vigasztaló volt, mert 53 óra alatt futja meg e vonat utját Stockholmig, hová menendők vagyunk. Ily kényelmes berendezés után nem is csodálkozunk tehát azon, hogy nem láttunk első osztályu coupékat. Már most hol és miképen utazhatnak azok, kik odahaza első osztályu körjegyet váltanak az összes vasúti vonalakra? Ez az ő dolguk, fejtette meg a kételyt Jóska barátom!

Norvég mozdony

Svéd postás 
Pont 4 órakor csengetnek és mi megindulunk Lappland vadregényes sziklái küzt befelé. Alig haladtunk nehány perczig, kezdődnek az alagutak, egyikből ki, a másikba be, s a hol nem volt sziklaalagut, ott erős deszkákkal van fedve a vonal hogy a hóviharok ellen védve legyen a pálya, sőt a pálya mellett is deszka kerités huzódik, szintén a hófuvások elleni védekezésre. Ma junius 14. van, de a tájt még mindig hó födi, ezt fütött waggonjainkból mi könnyen viseljük. A fjordok itt fenn teljesen be vannak fagyva, felszinük szintén hóval födve. Ezek az ugynevezett jéghegyek, melyek csucsáról a hó soha sem olvad le. Legmagasabb pont, melyen vasutunk áthaladt 551 méter a tenger szine felett. Egy kanyarulat, s az alattunk elterülő látóhatár mlyén már tiszta fjordokat pillantunk meg széditő magas helyzetünkből, de csak pár perczre, mert ismét tunel és sötétség zárja el a kilátást. Igy váltakozik e táj Birksgrenzens állomásig, mely Norvégia határa. Ezen állomás is deszkákkal van teljesen befödve s kipadlózva. Itt kiszállt két utitársunk, mi egyedül maradtunk. Innét már fensikon halad a vonat, nincs tunel és sikerült Lappland képét, lakosait a maguk természetes otthonában megismernünk.

Lapp gyerekek

Stockholm kikötője 
Községet nem láttunk, csak egyes földbe ásott putikokat, melyeknek felső nyilása a kémény. Kémény alatt a mindig meleg tűzhely s néhány iramszarvasbőr kepezi az egész butorzatot. Világosságot az ajtó szolgáltat; falai darabos kövekből összerakva, mohával a földdel van betakarva. Itt él a hidegtől lecsigázott lpp. Egyedüli vagyona az iramszarvas. Ez a mi szarvasainknál valamivel kisebb állat, de teljesen lerongyolva, lecsigázva; rendesen csoportokban tanyáz, s moha képezi eledelét, melyet egy méter magas hó alul is kikapar magának hatalmas szarvaival. Husával s tejével táplálja gazdáját, bőréből késziti a lapp ruházatát, snruit, ágyát, takaróját; fagygyúja éleszti a lakás mécsesét, szarvai s csontjaiból késziti eszközeit, beleiből sodorja czérnáját és köteleit, s ezen állatok vontatják a szánkáit. Az iramszarvasok tulajdonképpen sohasem szelidülnek meg, vonatunk zörejére lusta ügetéssel tovaszaladnak s csak ügyes kutyák segélyével tudja őket gazdájuk összetartani. Ha megfejni vagy befogni akarja őket tulajdonosuk, az ugynevezett „Lasso”-val lehet csak nagy ügyesen megfogni. Tehát istállóról szó sincs. Ha tartózkodási helyükön a szikla mohát már elfogyasztották, hegyen-völgyön tovább haladnak, hová hű gazdájuk feleségével, gyermekeivel s főleg kutyáival nyomban követi. A hol megállapodnak, a lapp azonnal felépiti gunyhóját, neki sem telekkönyvi tulajdonjog, sem határkő és barázda nem imponál.

Stavanger fjord - Norvégia

Norvégia 
Nem korlátozza szabadságát semmi, tehát nem csak szinükben, de életmódjúkban is hasonlitanak a mi nomád czigányainkhoz.

Stockholmi utcakép

Norvégia 
Egyetlen hatalmat ismernek a lappok, mely előtt meghajolnak és ez a szunyog féle légy. Ezek egyaránt kinozzák az állatokat s embereket és tőlük csak házukban tudnak szabadulni a folytonos füst oltalma alatt. De ki tudja, hogy ily piszkos putikban nincsenek-e más észrevétlen állatkák is, melyek alól a füst sem védelmezi őket?

A Vérző Megváló temploma - Szentpétervár

Szentpétervári utcakép 
Látván e nyomorult állapotokat, az ember szive megesik e szegény lappok sorsán, pedig ők sajnálják le a miféle embereket, mert nekünk nem jutott az a szerencse, hogy lappoknak szülessünk. Ime a teljes szabadság megnyilatkozása! És ha gondolkodunk egy kissé a lappok ezen odavetett lesajnálása felett, bizony van valami e felfogásukban.”

Hotel Bristol - Varsó

Krakkói villamos 
Aki rendszeres olvasója a blognak az talán emlékszik Eck Péter „Észak vidékein” című könyvére. A két könyv között van némi hasonlóság, de Viszolajszky sokkal jobban ír. Annak idején Ecknél az a kritika fogalmazódott meg, hogy túl sok mindent akart belesűríteni útleírásába és hosszas történelmi leírásai unalomba fullasztották az amúgy sem pergő élménybeszámolóját. Nos, Viszolajszky Károly is bemutatja az utazás során érintett városok vagy épületek történtét, de mégsem válik zavaróvá ez a fajta történelmi kitekintés. Jelen kötetnek a ritkaságán és a szerző személyén túl pontosan az adja az igazi érdekességét, hogy a a táj, a természeti szépségek és az úti élményeken túl a szerző a távoli népek kultúráját is jó tollal mutatja be.  Az utazás Budapesten veszi kezdetét, a Vág völgyén keresztül Oderbergig, majd onnan Berlinen és Hamburgon keresztül érkeznek vonattal Koppenhágába. Innen aztán végigjárják útitársával Svédországot, Norvégiát majd Oroszország felé veszik az irányt és végül a hazafelé vezető út során bejárják Varsót és Krakkót is. Útitársa a titokzatos Jóska mindvégig kíséri útján, de ahogy az utazás pontos évére, úgy a társ személyére sem derül fény a műben.

Svéd "lovas busz"

Krakkó 
Viszolajszky Károly műve több szempontból is lebilincselt. Ritkasága miatt sikeres beszerzése könyvgyűjtőként rendkívül boldoggá tett, emellett azonban olvasóként is kellemes perceket szerzett. Jó stílusban érdekes dolgokról ír. Sajnos ismét abba a helyzetben vagyok, hogy bár ajánlanám a művet, de kevéssé valószínű, hogy ajánlásom hatására bárki is elolvassa, ennek pedig az oka, a ritkasága. Nagyon nehezen szerezhető be, aukción is alig-alig fordult elő és nagy kérdés, hogy vajon hány példányban jelent meg. 

Az "Alkotmány" című újság 1905. július 12.-i számából
Vélhetően nem árasztotta el az akkori könyvpiacot a kötet, hiszen vagy rendelés útján, vagy személyesen Felső-Szemeréden, illetve a Szent István Társulatnál Budapesten volt beszerezhető. Aki azonban birtokában van, vagy valaha a kezébe kerül, az vigyázza és olvassa e különleges művet. A szerzőtől még nem búcsúzunk, hiszen szentföldi utazásáról szóló, 1885-ben megjelent műve még része lesz az ELBIDA projektnek, amint sikerül beszereznem. Keresem, kutatom és reményeim szerint hamarosan fellelem a saját példányomat. 





2019. szeptember 8., vasárnap

Utazásom Törökországban, a Görög-szigeteken és Szerbiában

Horgászkirándulásom előtti utolsó bejegyzésemben azt ígértem, hogy egy igazi kuriózummal térek vissza. Nos, Kőváry Béla azaz Ali Efendi most következő műve olyannyira ritka, hogy még a témában jártas gyűjtők sem ismerik minden esetben, ami nem csoda, hiszen az elmúlt húsz évben talán ha háromszor előkerült aukción megvehető példány. Az „Utazásom Törökországban, a Görög-szigeteken és Szerbiában” című Kőváry könyv tehát egy ritka és drága mű, de mindemellett olvasói szempontból is egy rendkívül értékes kötet, mely lényegében egy olvasmányos útinapló, amelyben a szerző az orosz-török háború során tett kalandos utazásáról mesél.  A könyv a szerző hazatérése után nem sokkal, de még a San Stefanó-i-béke megkötését megelőzően, 1878 elején jelent meg Fischel Fülöp gondozásában, Nagykanizsán. A 211 oldalas könyvben nem található egyetlen illusztráció sem, ugyanakkor a könyv végén 13 oldalnyi korabeli érdekes könyvreklám olvasható a Fischel Fülöp által kiadott művekről.




Kőváry Béla író, újságíró is azon szerzők közé tartozik, akik élete alig ismert. Az eredeti nevén Kőváry Kaffehr Bélaként ismert szerző vélhetően 1855. szeptember 25-én született az Arad vármegyei Kürtös településen. Gyermekkoráról, iskoláiról semmi információt nem leltem. Irodalmi munkásságát török műfordításokkal 1873-ban kezdte, melyek közül több meg is jelent a Vasárnapi Újságban. 1876-ban munkatársa lesz az Abafi Lajos féle "Figyelő" című irodalomtörténeti folyóiratnak, majd 1877-1879 között szerkesztője a Nagykanizsán megjelent Új Nemzeti Naptárnak.  Vélhetően ekkor már ő is Nagykanizsán élt. 1877-ben Törökországba utazik, ahol beáll a török seregbe, majd Ali Efendi néven részt is vesz a harcokban. A Szinnyei-féle életrajz szerint egy évig szolgált a török seregben, ahol elsajátította a török nyelvet. Információim szerint ez így tévedés, hiszen kicsivel több, mint négy hónap volt a művében is bemutatott utazás és ismereteim szerint többé nem járt Törökországban Kőváry, azaz csupán pár hónapig szolgált a török seregben. A nyelvet sem ott tanulta, hiszen 1877-ben már úgy utazott oda, hogy tudott törökül, amelyre bizonyíték, hogy addigra már több török műfordítása is megjelent idehaza. Hazatérését követően adja ki „Utazásom Törökországban, a Görög-szigeteken és Szerbiában” című művét Nagykanizsán. Nem sokkal ezt követően Szombathelyre költözik, ahol továbbiakban is újságírással és szerkesztéssel foglalkozott. Életében számos újság szerkesztője, sőt 1889-ben maga alapítja meg a „Vasvármegye” című szabadelvű politikai és társadalmi hetilapot. Nevéhez több lap szerkesztése és számos önálló mű is kapcsolható. 1907. április 30-án, 52 éves korában hunyt el Szombathelyen.

Részlet a könyvből:

A vonat fütyölt s mi elhagytuk a sztambuli fő-állomást. Konstantinápoly azon részét, melyen az induló vonat keresztül ment eddigelé nem nyilt alkalmam megtekinthetni. Régi, classicus romok váltakozna itt nyomoru kunyhókkal, melyeknek rongyokba burkolt lakói kiváncsian néztek az elrobogó vas szörnyeteg után. A piszok s a legocsmányabb szemét halmok rutitják el e külvárosok minden zugát, buján tenyésző dudva és bogács foglal el minden talp alattnyi tért, ugy hogy Stambul ezen része, valóban gyötrelmes, undorító behatást gyakorol az ilyenekhez nem szokott szemlélőre.

Orosz katona Konstantinápoly mellett 
Ilyen környezete a hires „Jedi kuli”-nak, hol a pálya néhány percig megáll, majd ismét alig negyedórányira ismét egy apró, jelentéktelen állomás következik magában a török fővárosban, s így Sztambulnak 3 állomása van.

A mindig nyüzsgő Konstantinápoly (Alberto Pasini festménye) 
Végre kibontakozunk a házak tömkelegéből s egy homokos, napperzselte mezősége értünk, melynek kopár emelkedésein a termékenységnek, s általában a földmivelésnek, semminél is kevesebb nyomait találtuk. Helyel közel egy elhanyagolt külsejü mezei tanya tünt szemeink elé s egy-egy nagy turbánt viselő falusi török szamaragolt el a vonat mellett s nap barnitotta arcán messziről is felismerhető volt, ama minden fogalmat felül muló közöny, mely e testvér nemzetet jellemzi.

Sérültek ápolása a táborban 
Rumília vagy törökösen: Rum-ili, az az rómaiföld, egész Adrianápolyig a tengerpartok jellegét viseli magán, homok buckái, s terméketlen rónái között csak olykor olykr tünik fel egy városka vagy falu, melynek házai körül a cultivált mezőségek, mint megannyi oázis válnak ki a sivatagból.

Az chifliki csata (Kovalevsky Pavel Osipovich festménye) 
A vasúti állomások elgondolhatjuk, hogy milyen karban vannak, midőn maga a főváros is csak oly túl szerény pálya udvarral rendelkezik; a  mint megérkezik a vonat, körül fogják a helybeli élelmiszer kereskedők, kiknek egész készlete azomban csak egy néhány éretlen görög dinnye és valami megehetetlen lepényszerű kenyér, melynek émelygős, édeses ize, valami méz keverékre enged következtetni.

A plevnai csata után (Vasily Vereshchagin festménye) 
Cserkesz-kői nevü állomásnál, már katonai fedezetet találtunk, s valami szörnyü primitiv erődítési művön dolgozott számos napszámos és katona, tovább menve Tirnovo-Szemenlinél, már valóságos haderő táborozott, s az erőditmények teljesen befejezve, mértanilag helyesen választott pontokon valának elhelyezve. Blum pasa a török mérnökkar chef-je ugy látszik nagy ügyességgel szervezte e branche-ot, mert a tirnovoi erőditmények nyilván mutatják, hogy azokat nagyon képzett had-mérnök emeltette.

Katonák a háborúban 
A következő állomások is többnyire meg voltak szállva, s többé kevésbé megerősitve, Adrianápolyon kívül azomban ugy látszik Tirnovo-Szemenli volt a legvédettebb hely, mert állitólag e fontos pozitió képzete volna alapját a Gurkó féle vakmerő vállalatnak.

Hadállások Plevna közelében 
Alkonyodott már az idő, midőn egy fákkal sürün benőtt rónaságon, körül folyva a Marica és Tundzsa ezüstös hullámaitól, megpillantottuk a török birodalom második fővárosának Adrinápolynak (törökül: Edirne) messze fehérlő minarettjeit.

A harcok elől menekülők 
Először is a Marica pompás hidja vonta magára figyelmemet, mely igazán épitészeti remek, s ritkitja párját Törökország vizépitményei között, melyek ugy is többnyire kevés gonddal és izlés nélkül épitvék.

Harcba induló lovascsapat 
Alig vártam, hogy Adrianápolyba érjünk, mert fel akartam keresni Hüszny béjt, e város parlamenti képviselőjét, s fiát Raif béjt, kik mindketten magyarországon jártak az ugynevezett „szofta” küldöttséggel. Azomban e kedvenc tervemet meg nem valósithattam, mert a pálya udvar csaknem egy órányira van a várostól, s midőn megérkeztünk, már egészen besetétedett, ilyen idő tájban pedig a török etiguette nem engedi, hogy látogatásokat tegyünk.

Háborús életkép 
Elhatároztuk tehát, hogy az éjt a pálya udvar körüli gyarló fogadók egyikében fogjuk tölteni, de ezen tervünk is csütörtököt mondott, mert azok már annyira meg válnak áldva vendégekkel, hogy számunkra hely épenséggel nem jutott. Meg kisérlettük tehát vacsorázni, azonban a görög konyha delicatesse-ei itt még pogányabbak voltak, mint Stambulban, ennélfogva néhány cipóval és valami kimondhatatlan rosz lőrével kellett megelégednünk.

Orosz katonák 
Elvégezve a szegényes estelit, bementünk a váróterembe, melynek piszkos kerevetein két mülázim (hadnagy), egy hadügyministeri futár, s néhány közkatona helyezték magukat kényelembe, mi társaságukba elegyedtünk, s ők megoszták velünk nyughelyüket.”

Kőváry hajója az "Urano" volt 
Kőváry Béla 1877 júniusának elején indult Törökország irányába, két útitársával Farkas László főgimnáziumi tanárral és Nucsecz József nyugalmazott tanfelügyelővel. Pöltschachnál (mai Poljčane szlovén település) társaitól elválik és egyedül folytatta útját Triesztbe, ahonnan az „Urano” nevű hajóval utazott tovább Konstantinápoly felé. A hajón rövid időn belül megismerkedett Novelly Antal honvéd kapitánnyal, akivel amolyan úti barátságot is köt. Görögország és Korfu érintésével érkeznek meg Konstantinápolyba, amely város egyből lenyűgözi a szerzőt. A megérkezését követően több napot is tölt azzal, hogy felfedezze a hatalmas várost. Ott tartózkodása alatt találkozik dr. Erődi Bélával is, aki segítségével a féltve őrzött konstantinápolyi hajógyárba is eljut. Barátaival Mócs Zsigmonddal azaz Mehemed Efendivel és Csatári Józseffel azaz Juszuf Efendivel sokat kirándul a városban, míg egyik pihenőnapon végül „romantikus elhatározásra” jut. Kitalálja, hogy a török hadsereg soraiba lép. Az ötletet hamar cselekedet is követi és beadja kérvényét a hadügyminisztériumba, amit pár napon belül el is bírálnak, így Kőváry Béla a török hadsereg tagja lesz, mégpedig hadnagyi rangban. A „török” neve ekkortól Ali Efendi. A kinevezése mellé 655 piaszter felszerelési költséget is kap, amelyet rögzítettek a kinevezési okmányában is. (Az okmányt törökről, magyarra dr. Erődi Béla fordította le.) Pár nappal a kinevezését követően parancsot kapott, hogy 48 óra alatt Sophia (a mai Szófia) felé utazzon el. Szófiába érkezését követően nem sokkal már katonai feladatokat teljesít, majd pár orosz katona üldözése során megsérül, lábon lövik és kórházba kerül. A teljes felépüléséig, határozatlan időre szabadságolják és engedélyezik a Magyarországra történő visszatérését. Szófiától Nisen át Alexinácig fogaton utazott, majd onnan tovább Belgrádig. A szerb fővárosban négy napot töltött, ahol kémkedésért letartóztatják. A rövid, "egy délutános" fogságból való szabadulás után, 1877. október 9-én a „Széchenyi” gőzössel indul Budapest felé a Dunán. A hazatérést követően orvosi javaslatra még hetekig Budapesten marad és rendszeresen látogatja a „Császár” fürdőt, hogy sérült lábának gyógyulását elősegítse. Soha többé nem tért vissza Törökországba.

Az elfogott Osmán pasa (Dmitriev Orenburg festménye) 

Kőváry Béla könyve amellett, hogy extrém ritkaság, rendkívül érdekes olvasmány is. A szerző a kevesek egyike, aki saját élményei alapján mesél a korabeli török mindennapokról, az utazási és szállás lehetőségekről, a hadsereg működéséről, illetve a háttérben zajló orosz-török háború egyes mozzanatairól. Katonaként konkrét harci cselekményekben is részt vesz, majd sérülését követően elindul hazafelé. A hazaút során nagyon érdekes és sokszor negatív képet rajzol a korabeli szerb viszonyokról. Persze fontos azt itt megjegyezni, hogy abban a történelmi helyzetben, török katonai egyenruhában utazni Szerbiában, nem egy konfliktuskerülő cselekedett volt. Kőváry művének különlegesség tehát a sokszínűségében rejlik. Mesél a korabeli Görögországról az odafelé utazása alkalmával, mesél a háborús Törökországról és végül mesél az éppen két háború közötti békés, de mégis sok feszültséget hordozó Szerbiáról. Mindezekért tehát bátran ajánlanám a művet, akár az utazás, akár a történelem iránt érdeklődök számára, ugyanakkor kicsit úgy érzem, egy szinte beszerezhetetlen műnél, amely elektronikus formában sem fellelhető, hogy ajánlásom valójában csak elméleti ajánlás. Az 1878-ban 1 forint 50 krajcáros könyv ára ma, még gyűjtői szemmel is borsosnak mondható, így akinek a kezébe kerül, az nagyon vigyázzon rá, hiszen amellett hogy sokat ér, a magyar utazási irodalom egy egészen különleges darabja is. Kőváry Kaffehr Bélától ezzel búcsúzunk az ELBIDA projektben, hiszen klasszikus egykötetes szerző a blog szempontjából, ugyanakkor a magyar utazási irodalom ritkaságaitól nem köszönünk el. Jövő héten ismét egy igazi csemegével érkezem. 




2019. augusztus 18., vasárnap

Keletázsiai utazás

1868. október 18-án két hajó, a Donau fregatt és az Erzherzog Friedrich páncélos korvett kifutott a Trieszt melletti Muggia hadikikötőjéből, és ezzel kezdetét vette az Osztrák-Magyar Monarchia Kelet-ázsiai Expedíciója. Az elsődleges cél új kereskedelmi és gazdasági kapcsolatokat kiépítése volt. Az expedíciónak több magyar résztvevője is volt, köztük a méltatlanul elfelejtett Bernáth Géza, aki a pekingi követség titkáraként utazott a Donau fregatton. Az expedícióról és az ott átélt élményekről, hazatérését követően írta meg „Keletázsiai utazás” című könyvét, mely azon ritka kötetek egyike, amely hitelesen számol be a nem mindennapi utazás egy szakaszáról. A könyv az Athenaeum gondozásában, 1873-ban jelent meg Pesten. A 234 oldalas műben egyetlen illusztráció sem található.





bernátfalvi Bernáth Géza élete alig ismert, annak ellenére, hogy egy híres és több generációra visszanyúló nemesi család tagja volt. 1845-ben ismeretlen helyen született. Életéből egyetlen elem ismert, mégpedig hogy Császári és királyi Követségi titkár volt Lisszabonban, Londonban, Párizsban, Péterváron és Pekingben. A Kelet-ázsiai expedícióban, mint pekingi követségi titkár vesz részt. Hazatérését követően megírja könyvét, majd ismét homályba vész élete. Utolsó adat róla, hogy igen fiatalon, 37 éves korában, 1882. február 8-án hunyt el Nizzában. Egyes források szerint, egyetlen fiú gyermeke született 1871-ben, Bernáth László, aki aztán később gyermek nélkül halt meg. Utazásáról részleteket közölt a korabeli sajtó, jelentek meg cikkei a Vasárnapi Újságban, a Pesti Naplóban valamint az Athenaeum Nagy Képes Naptárában is, majd önálló műként 1873-ban jelenik meg „Keletázsiai utazás” című, ma már nagyon ritkának számító műve.
  
Részlet a könyvből:

„Saigon, mint város, semmi említésre méltót nem bir felmutatni. A várost részben ehinaiak, részben anamok lakják. A chinaiak kezében van a kereskedés, az anamok szolgák és munkások. Az anam nép, kinézés után Ítélve, erősebb és ügyesebb fajnak látszik, mint a siami vagy a malayi népfajok, melyek Javat, Borneo és Sumatrát lakják, ás mint a francziák ellen folytatott harczaik mutatják, az elszántság és bátorság nagy mértékben tulajdonuk. Öltözetük majdnem a földig érő, zsák szabású, fekete vászon ruha, mely férfinél és nőnél oly egyforma, hogy a két nemet első tekintetre nem lehet megkülönböztetni.


S.M.S. Donau
Az egész gyarmat a francziák által katonai kerületekre osztatott fel, és kormányzati ügyeit tengerésztisztek végzik, kiket minden második vagy harmadik évben változtatni kell az éghajlat káros befolyása miatt.


Kínai család
Az anamok mozgékony és háborgó nép, és a franczia kormányzónak elég bajt okoznak, ki minden pillanatban ké­szen lehet rá, hogy ez vagy amaz helységben forrongás üt ki. De a katonai erő, mely a kormányzó rendelkezésére áll, igen tetemes; csak magában Ghowlongban, (Csaulong), mely város egy órányira van Saigontól, ezer ötszáz emberből álló katonai őrség van.


S.M.S. Erzherzog Friedrich
Az idő rövidsége nem engedte, hogy a gyarmatba tá­volabbi kirándulásokat tehessünk, s csakis Chowlongba mehettünk el, hol Xantus úr a pesti nemzeti muzeum számára sok érdekes dolgot gyűjtött és vásárolt.


Xántus János
Saigontól Chowlongig az út mellett jobbról és balról mindenütt temető van; az egész láthatár csupa sírdombokból áll; úgy hallottam, hogy e temető hét angol mértföld széles, és 15 angol mértföld hosszú, így tehát kétségkívül a legnagyobb temető a világon.


A Kínai nagy fal
A franczia messagerie társaság gőzöse ugyan egy időben érkezett velünk Saigonba. A Hong-Kongból jött, s néhány franczia nő is utazott vele, kik Hong-Kongban egy café-chantantban énekeltek. Itt is rendeztek egy hangversenyt, melyen természetesen minden franczia tengerész tiszt már csak patriotismusból is megjelent.


S.M.S. Donau
A gyarmatnak, az átalános közvélemény szerint, addig nincs jövője, míg franczia kezekben marad, sőt kétséges, hogy más államnak is sikerülne-e a gyarmat kereskedését és jóllétét nevelni, mintán az éghajlat fölötte egészségtelen. A tenger melletti részek túrvizenyősek és terméketlenek, s miután végül az anamok az industria egyik ága iránt sem viseltetnek előszeretettel, úgy hogy e részben a szomszéd China náluk sokkal előnyösebb helyzetben van. Mindezen okokhoz járul még az is, hogy az anam nép túlságosan nyugtalan levén, szünet nélkül erős katonai őrizetet kell a gyarmatban tartani, minek folytán a franczia kormánynak saigoni birtoka bizonyára két annyi kiadásba kerül, mint a mennyit az adóból és a vámból bevesz.


Küldöttség a sziámi uralkodónál
Alig negyvennyolcz órai időzés után elhagytuk Saigont, felhasználva a kinálkozó jó alkalmat, leveleinket a haza felé útban levő messagerie társaság gőzösétől elküldeni. Az elindulás kissé nehezen sikerült, mert véletlenségből úgy le horgonyoztuk hajónkat, hogy négy egész óráig tartott, míg a legénység minden ereje megfeszítésével fel birta húzni a horgonyt.


Porcelán váza árus Kínában
Saigontól Hong-Kongig hét nap hosszan voltunk tengeren ; az utolsó napon szenünk már egészen kifogyott volt; de a gondviselés szánakozott rajtunk, és csak huszonegy órát töltöttünk egy álló helyen, roppant hőségben míg este felé szél kezdett fújni, és a vitorlák segítségével Hong-Kong közelébe juthattunk.


S.M.S. Erzherzog Friedrich
A Friedrich corvette, mely velünk egy időben indult el Saigonból, már a kikötőben horgonyozott. Mint ez már több alkalommal történt, a Friedrich corvette most is a kedvezőbb utat választotta, és a hajózásban minket megelő­zött, mi annál kedvezőtlenebb hatást tett a Donau fregatté tisztikarára, mivel a Friedrich szénkészletét sem égette el, és négy napon át folytonosan vitorlázott.


Japán utcarészlet
Hong-Kong fekvése igen szép, Gibraltárhoz és Santa Cruz de Tenerifához hasonlít. A kikötőt minden oldalról hegyek veszik körül, melyek szép zöld füvei vannak benőve, s a szemnek igen kedves látványt nyújtanak. A város maga hegyoldalban fekszik, és úgy néz ki, mintha csupa palotákból állana, mi nagy részben úgy is van. A város fölött, a hegy oldalában, számos villa látható. Az utczák igen tiszták, s telvék európai boltokkal, melyeknek kirakatai csak oly fényesek, akár a londoniak és párisiak. Különösen szép a Queen street, mely mindkét oldalon csinos uj házakkal van be­építve, s hol a chinai és európai boltok szakadatlan sora. Hong-Kong kereskedelmi jelentőségét mutatja. Valamennyi hely között, melyet az expeditio folyama alatt láttam, mindenesetre Hong-Kongot választanám lakásul. Daczára, hogy most van a legmelegebb évszak, a hőség még sem oly tűrhetetlen, mint Singaporeban, vagy Saigonban. Az év többi részében a hőség nem oly nagy. sőt egy vagy két hónapon át tél is van.


S.M.S. Donau
Mielőtt partra szállhattunk volna, ez alkalommal még nagyobb mértékben kellé tűrnünk a fülhasogató ágyúdörgést mint máskor. A „Donau" fregattéról egy óra alatt hatvan lövés tétetett, úgy hogy már mindnyájan közel voltunk a megsüketüléshez. Végre egy szabad pillanatban nagy sietséggel csolnakba ugrottunk, s a partra eveztünk, s ideje is volt a gyors menekülésnek, mert alig hagytuk el a fregattot, a lövöldözés újból megkezdődött.


Pagoda Sziámban
Az expeditio polgári hivatalnokai, egy-két kivétellel, a parton való lakást eléje tették a hajó cabinjeinek, és így valóságos rohammal vettük be a hotelt. Majdnem egy idő­ben érkezett meg velünk a „Peninsular and Orientál” angol társaság utasszállító gőzöse is, minek folytán a bár nagy és tágas hotelben alig sikerült szobákat kapnuk.


S.M.S. Donau
A ,,European hotel" igen szép stylben épült, palotaszerű ház, amerikai modorú kezeléssel, és árakkal nem túlcsigázott.


Korabeli Japán
Hong-Kong sziget a Chinával 1842-ik évben folytatott hadjárat után jutott az angolok birtokába, s ekkor még tökéletesen puszta és lakatlan volt. Jelenleg magának Victoriának, a sziget fő helyének, több mint száz ezer lakosa van, köztük 6—8 ezer európai, kik itt mindazon kényelemben részesülhetnek, minőket bármelyik európai főváros nyújt.


Kína partjainál
Hong-Kong sziget kormányzója a Victoria-város feletti domb tetején épült kormányzói palotában lakik, honnét rendkívül szép kilátás nyilik a tengerre, és a szigetre. Az angol kormány több ezerre menő őrséget tart Hong-Kongban, ez levén legjelentékenyebb kereskedelmi gyarmata, s egy­ úttal a legfontosb stratégiai pont a chinai birodalom szomszédságában.”


Anton von Petz
Az Osztrák-Magyar Monarchia Kelet-ázsia Expedíciójának létrejöttét, már az 1860-as évek elején tervezték, de a porosz-osztrák háború és a kiegyezés körüli politikai helyzet folyamatosan tolta a megvalósulás időpontját. Az utazás alapvető ötlete a Trieszti Kereskedelmi Kamara egyik gazdasági szakemberétől, Pasquale Revoltellától származik, ugyanakkor az expedíció előkészítése elsősorban Wüllerstorf Urbair tengernagy, valamint Carl von Scherzer földrajzi utazó nevéhez fűződik. Két hajót, a már említett Donau fregattot és az Erzherzog Friedrich páncélos korvetett jelölték ki a feladatra. Az expedíció vezetője az akkor már hősnek számító báró Anton von Petz ellentengernagy volt, aki jelentős felhatalmazás birtokában indította útnak a hajókat. A két alapvetően vitorlás hadihajó gőzgéppel is rendelkezett, de hogy még inkább megfeleljenek a hosszú utazásra további átalakításokat is végeztek rajtuk indulás előtt.  A küldetés akkori költsége több mint félmillió forint volt, amely akkor óriási összeget jelentett. A teljes költség 30%-át Magyarország állta egy kiegyezéskori szerződés értelmében, annak ellenére, hogy voltak a magyar kormányban olyanok, akik nem sok fantáziát láttak a remélt kelettel kötött kereskedelmi egyezményekben. A hajók 1868. október 18-án indultak útnak, majd Afrika megkerülését követően jutottak el Sziámba, Kínába, valamint Japánba. Mindhárom keleti országgal sikerült kereskedelmi és hajózási szerződéseket aláírni, így a küldetés teljesült, de nem ért véget. Az expedíció ezen pontján a két hajó szétvált. A Donau új útvonalon elindult hazafelé, átkelt a Csendes-óceánon, majd Peru, Chile, Argentína és Uruguay érintésével, ahol újabb kereskedelmi szerződéseket sikerült tető alá hozni, tért végül haza. A Donau, aki lényegében körbehajózta a földet, végül 1871. március 1-jén érkezett meg Polába, azaz Pulába. A másik hajó, az Erzherzog Friedrich páncélos korvett azt a parancsot kapta, hogy állomáshajóként még egy darabig a Távol-keleti vizeken maradjon. 1870 őszéig teljesített szolgálatot keleten, majd a parancsa értelmében vissza kellett térnie Polába.  Szingapúr és Áden érintésével, az addigra megnyitott Szuezi-csatornán keresztül, 1871. január 26-án futott be a kikötőbe. A két hajó hazatérésével ért véget a közel két és fél évig tartó Kelet-ázsiai expedíciója a Monarchiának.


Kaas Ivor
Az expedíciónak öt magyar tagja volt. Kaas Ivor publicista, Xántus János természettudós, Cserei Manó kereskedő, Hengelmüller László diplomata és végül Bernáth Géza követség titkár.  Öten indultak, de érdekes azonban, hogy időközben legtöbben elhagyták a szigorúan vette expedíciót. Kaas Ivor publicista már 1870 februárjában hazatér. Sziám, Kína és Japán után Fokföld felé veszi az irányt, majd Észak-Amerika érintésével érkezik haza, ahol Andrássy Gyula gróf mellett lesz fogalmazó. Cserei Manó esetleges idő előtti hazatéréséről nem sikerült információt szerezni, de fontos megemlíteni Kaas és Cserei kapcsán, hogy két alkalommal közös írásos tudósításaik jelentek meg 1869-ben az útról, illetve az érintett országok kereskedelmi viszonyairól. Hengelmüller László diplomata is, minden információ szerint már 1869-ben hazatért az expedícióról, vélhetően bécsi külügyminisztériumban kapott megbízatása miatt. Xántus János is 1869-ben különválik az expedíciótól, hiszen összekülönbözik a kutatóút vezetőivel azon, hogy az út során gyűjtött anyag a pesti vagy bécsi múzeumba tulajdonába fog-e kerülni az utazás végeztével. Távozik, de nem tér haza azonnal, hiszen Celebesz, Borneó és Jáva szigetén folytatja gyűjtését és csak 1870-ben tér haza. A Xántus által gyűjtött sok szempontból párját ritkító anyagból alapítják meg később a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának alapjait. És végül Bernáth Géza. Szerzőnk hagyja el elsőként az expedíciót. A Donau 1869 októberében köt ki Jokohamában, ahonnan Bernáth nem követi a csapatot tovább Tokióba, hanem az Amerika nevű gőzös hajóra vált jegyet, amellyel San Franciscóba utazik. 21 napi utazás után érkezik meg Amerikába, amely átszelését követően 1869 novemberében a Cunard Line gőzhajó-társaság Cuba nevű hajóján indul tovább Liverpoolba. A magyar résztvevők tehát szépen lassan leszakadtak az Osztrák-Magyar Monarchia Kelet-ázsiai Expedíciójáról és eltérő útvonalon, eltérő időben tértek végül haza.  


Hengelmüller László
Bernáth könyve gyűjtői szempontból igazi kincs, de olvasói szempontból is fantasztikus élmény. Igazi ritka útleírás egy olyan expedícióról, amelyről vélhetően kevesen tudtak részleteket. Bernát műve sok érdekes eleméről számol be az utazásnak, és annak ellenére, hogy a szerző alapvetően diplomataként volt ismert, kimondottan jól írt, így olvasmányélményként is magas minőséget képvisel a mű. A kötet ritkán, drágán és nehezen szerezhető be, de ez esetben mégis van értelme az ajánlásnak, hiszen elektronikus formátumban elérhető és ingyenesen letölthető a mű, a Debreceni Egyetem elektronikus Archívumából. A mű személyes értékelésemben ötöst kapott, és csak az illusztráció hiánya miatt nem szerezte meg mellé a csillagot is. Bernáth Géza igazi egykötetes szerző, így búcsúzunk is tőle, de reményeim szerint az expedíció szerepelni fog a jövőben még az ELBIDA projektben. Most azonban egy hét szünet következik a blogban. Irány a Dráva, azaz elindulok és kergetem kicsit a balinokat és domolykókat. Peca után azonban folytatom, egy talán minden eddiginél ritkább kötetem bemutatásával.