2019. február 4., hétfő

Észak vidékein

A blogban nem először mutatok be olyan művet, amelynek a szerzője lényegében ismeretlen, pontosabban bár tudjuk a szerző nevét, de életéről vajmi csekély információval rendelkezünk. Eck Péter a most következő kötet szerzőjének élete is valódi rejtély, ugyanakkor két ismert útleírás is fűződik a nevéhez. Az elsőként bemutatott mű az „Észak vidékein” című, klasszikus útleírás, amelyben a szerző 1913 nyarán tett utazásáról mesél, melyben Prágán, Drezdán és Berlinen keresztül a dán, norvég és svéd fővárosokba látogatott el. A kötet 1913-ban jelent meg Temesváron, Uhrmann Henrik könyvnyomdájának kiadásában. A mindösszesen 135 oldalas könyvben számos kép található, többek között a szerző arcképe is, mely az egyetlen ismert fotó róla.




Eck Péter teljes életrajza gyakorlatilag nem fellelhető, ugyanakkor apró morzsák megismerhetők életéből. Az első nyom, amin elindultam a szerző utáni kutatásban az a könyvének értékesítéséből származó bevétel felajánlása volt, hiszen a könyveladás teljes bevételét a vakok temesvári képző és foglalkoztató intézetének adományozta. Nyilvánvaló, hogy aki egy ilyen felajánlást megfogalmaz, azt erős szálak kötik a támogatott intézményhez vagy célhoz. A szerző neve, mint vakok intézetének gondnoka, elsőként a „Szeged és vidéke” című újságban tűnt fel 1908-ban. Az egyik hír a vakokat gyámolító országos egyesület alföldi fiókegyesületének választmányi üléséről számol be, ahol Eck Péter már gondnoki minőségben jelenik meg, majd még ugyanazon év szeptemberében a következő hír arról szól, hogy Eck Péter gondnokot a vakok szegedi intézetének vezetőjét, ugyanilyen minőségben áthelyezik Temesvárra. 1908-tól tehát a Temesvári Vakok Intézetét gondnokként vezette. Az 1913-ban megjelent első művének és az 1915-ben megjelent második könyvének is a bevételeit ennek az intézetnek szánta, valamint több korabeli feljegyzés is arról számol be, hogy anyagi eszközökkel támogatta a temesvári intézményt. Vélhetően alapvégzettségét tekintve tanító lehetett a szerző. A feltevést két információ is alátámasztja. A neve 1888-ban, mint rudolfsgnádi tanító tűnik fel. Rudolfsgnád, mai nevén Rezsőháza, a bánsági térségben Szerbia területén található település, Szegedtől kb. 180 kilométerre, míg Temesvártól mindössze 120 kilométerre. A térség és a kor passzol tehát vélhetően szerzőnkről van szó. Másrészről pedagógiai végzettségét az is alátámasztja, hogy rendszeresen publikált a „Siketnémák és vakok oktatásügye” című, a siketnémák és vakok tanárai országos egyesületének hivatalos lapjában. Az 1930-as években több ilyen irányú cikkét olvashatjuk a szakfolyóiratban. Rezsőháza település kapcsán neve feltűnik még, mint a Rudolfsgnádi Takarékpénztár Részvénytársaság közgyűlésének tagja, továbbá egy tragikus esetről szóló beszámoló kapcsán is. A rövidke cikkből kiderül, hogy szerzőnknek voltak a térségben rokonai, ami azt is alátámaszthatja, hogy talán ez volt Eck szülőföldje is. 1933 szeptemberében a „Délamerikai magyarság” című újság rövid hírben számol be, egy balesetről:

„Eck Ferenc, a becskereki Guttmann-féle szőnyeggyár művezetője halászni ment a Begára rokonaival, Eck Péterrel együtt. Eck Péter nemsokára jelentette a rendőrségen, hogy Eck Ferenc belefulladt a folyóba. A holttestet kifogták s elrendelték felboncolását.”

Nagybecskerek Rezsőházától pár kilométerre található és mindkét település mellett ott folyik a Béga nevű folyó. Az évszám és a terület ez esetben is stimmel, tehát ismételten feltételezhető, hogy a hírben szereplő Eck Péter a szerző, míg Ferenc valamely rokona.

A szerző arcképe
Más akár a születésére, akár a halálára, vagy bármely más életének fontos részére utaló adatot nem sikerült fellelni.
  
Részlet a könyvből:

„A délutáni idő hátralevő részét ezután a Stockholm külvárosában, Tomdebodában levő egyik jóté­kony intézményt, a vakok intézetét tekintettem meg. A nagyhírű svéd intézménybe vonzó meleg érdeklődés ösztökélt, ahová a villanyos rövid idő alatt szállított ki. Megilletődéssel léptem a nagy lombos parktól körülvett kétemeletes épületbe, mely egyszerűségével igen mély benyomást gyakorolt reám. Belépve a szerény méretekre szorított előcsarnokba, az intézet igazgatója iránt tudakozódtam s egy ép ott tartózkodó vak leány fürge, biztos lépésekkel vezetett abba a helyiségbe, ahol az igazgatót valóban meg is találtam. Amidőn bemutattam magam, igen szívélyesen fogadott és ritka vendégként oly előzékeny barátsággal állt a rendelkezésemre, hogy karonfogva kisért a családjához, engem a Balkán tőszomszédságából odakerülő vitéz nemzetbeli magyarnak ismertetve meg. Előkerültek az igazgató kisebb gyermekei és velük is meg kellett ismerkednem, akik megbámultak, fürkészve kerestek valamit rajtam. Magyar jelleget-e, vagy balkánszerűséget, nem tudom, de miután rajtam semmi különöset fel nem fedeztek, megcsappant irányomban a további érdeklődésük és folytatták ismét abbahagyott szórakozásaikat.

Prága látképe a Károly-híddal


Rattwiki leány
Az igazgató ezután megmutatta intézetét. Elsőbb a minden egyszerűséggel berendezett kápolnába tértünk, ahol naponként istentisztelet tartatik az összes növendékek és benlakó személyzet részvétele mellett. Tehát vallásosságon nyugszik az a mindenekfeletti humánus ténykedés, mellyel a vakokból művelt egyé­neket törekszenek kiképezni és a vallásos érzelmek által eme szerencsétlenek lelki állapotába vigaszt és erőt csepegtetni. Megtekintettük a háló- és mosdó, majd pedig az ebédlő helyiségeket, ezekben az igazgató azt a felvilágosítást nyújtotta, hogy a vakok tanári felügyelet mellett az öltözködést, az ágyak rendbehozatalát, elkülönített helyiségekben a ruha- és cipőtisztítást, a mosakodást elsajátítják egymaguk elvégezni és egyedül minden segítség nélkül el is végzik olyannyira, hogy e tekintetben senki segélyére nem szorulnak. Megtanulják a vak növendékek az inté­zetbe való bejutásuk alkalmával az egyedüli étkezést, a villával, késsel, kanállal való bánásmódot, az intézet minden részében a szabad tájékozódást, a vezetés nélküli önálló járást. A szakszerű útbaigazítások mindezeknél természetszerűen nem maradnak el és a növendékek minden szerencsétlenségük dacára — lehet-e még borzasztóbb is valami, mint vaknak lenni — életrevalósággal, kedvvel és buzgalommal tanulják meg ezeket a mindennapi dolgokat és képesíti őket az egyedülálló tevékenységre, a szabad mozgásra.

Drezda látképe

Fiatal lapp
A további tanhelyiségeken átjárva, meghatottsággal érintett, amint a slöjd-teremben kiállított és az apró 10—12 éves vak gyermekek által készített agyagtárgyakat szemléltem végig, melyek almát, narancsot, körtét és más gyümölcsöket, majd háziállatokat ábrázoltak. Nem tökéletesek ezek a munkák, de számbavéve, hogy vakok készítették azokat az egyedüli tapintási érzékükre támaszkodva, bámulatosnak találtam az ügyességüket. Azonban a felsőbb osztályú növendékek fiúrészének asztalosmunkái, leányrészének női kézimunkái már olyan ügyességgel vannak megcsinálva, hogy a látók munkáitól egyáltalán meg sem különböztethetők.

Katholikus udvari templom Drezdában
Az igazgató ezután bemutatta az egyik növendék által a vakok speciális pontrendszerű írását, a könyveket, a földrajzi domború térképeket, sőt a mértani rajztáblákat is, melyeken a vakok lapos lószőrpárnán tapintható vonalzó, gummizsineg és kampós tűk segítségével mértani alakzatokat rajzolnak.

Pálmacsoport és palota a drezdai királyi kertben

A berlini császári dóm
A gazdag felszerelésű tornaterem megtekintése után, mely a vakok táncterméül is szolgál — és nem irónia ez, hogy a vakok megtanulnak táncolni is? — az intézeti épület hátsó kertrészében lévő játszótermet tekintettem meg. Itt a növendéksereg ép abban az időben játékkal volt elfoglalva és a szabatos mozdulatok, a biztos tájékozódás szinte kétségessé tette előttem, hogy valóban vakok-e a növendékek ? A szomorú valóság azonban meggyőződtetek, hogy szerencsétlen világtalanok mozogtak és szórakoztak a téren; az oktatás, a gondos nevelés és a velük való szeretetteljes foglalkozás igen sokat eltávolított a vaksággal együtt járó előbbi ügyefogyottságukból. A játszótér közelében megmutatott az igazgató egy cementirozott térséget, ahol a téli időben korcsolyapálya van és amikor a vakok szabad idejüket ezzel a sporttal töltik ki.

A kopenhágai városház-tér
Visszatértünk ezután ismét az intézeti épületbe és annak egyéb internátusi berendezését szemléltem végig. A látottak a rend és tisztaság jelében nemcsak figyelemreméltók voltak, hanem meggyőződtek arról, hogy ez az intézmény nemes hivatását példásan tölti be és lehetetlen, hogy meg ne indítsa azt, aki ennek az intézménynek belső életével megismerkedik.

Városi kép Kopenhágában. Dronning Louises Bro
Megtudtam végül azt is, hogy a stockholmi vakok intézete tanárai zászlóvivői annak a mozgalomnak, mely az eszperantó nyelv segítségével a világ összes vakjait egymáshoz közelebb hozni törekszik, ilyen nyelvű folyóiratot pontrendszerű írásban ki is adnak már és remény van arra, hogy egykor a világ összes vakjai ilyen nyelven egyesítve, egymástól tanulva, egymást támogatva jövő sorsukat, ipari és zenei életboldogulásukat szilárdabb alapokra lefektethetik és egymaguk erejére támaszkodva létfentartásukat is jobban előmozdíthatják.

Tűzijáték Tivoliban a hangversenycsarnok előtt 
Amidőn a jótékony intézmény hajlékából távozva, köszönettel búcsúztam az igazgatótól kedves és elő­zékeny felvilágosításaiért és kalauzolásáért, lelkem mélyére maradandóan belevésödtek mindazon benyomások, melyeket az intézet reám gyakorolt. A vakság ténye nyomult gondolataim közé, vaknak lenni, mily mérhetetlen nagy csapás lehet. Nem látni ezt a szép világot, természetében nem gyönyörködhetni, tétlenül hiába reménykedni a sorsnak jobbrafordulatán, nagyobb fogyatékosságot el sem lehet képzelni. És mégis az ilyen intézetek embermentö munkája mennyit tud kárpótolni, a tanítás, nevelés mennyit el tud venni a súlyos csapásból. A füll hallásának, az ujjak tapintó érzékének kiművelődése által mennyivel közelebb juthatnak látó embertársaikhoz. Felemeli az elveszetteknek látszó szerencsétleneket arra az útra, melyen minden fogyatékosság dacára, boldogulásukat meglelhetik. Áldásos munka ez, mely a nyomorék koldusból munkás erőt és hasznos polgárt formál a társadalomnak.

Rosenborg vára

Marienlyst fürdő Helsingőrnél.
Másnap délelőtt útra készen állottam ismét, hogy hazafelé irányítva utamat Stockholmból eltávozzak. Szállodám éttermében az utolsó svéd reggelihez ültem, mely ugyancsak gazdag volt ez alkalommal is, egy asztal területének méretei kellettek ahhoz, hogy elhelyezhetö legyen rajta mindaz a sok mindenféle felvá­gott, sajt, vaj, halkészítmény, híg tojás, kávé, tej és a süteményfélék, melyeket erre a célra felszolgálnak minden egyes vendégnek. Nem kérdezik senkitől, miből mennyit fogyasztott, bő alkalmat kínálnak, hogy tetszés szerint elvégezhesse ki-ki a reggelijét és ha kielégítve ez megtörtént, az egységes fizetéssel rendbe jő minden, ami irigylésre méltó jó szokás.

Helsingborg restaurált vára a kilátótoronnyal.

Trollhattani vízesés
A vonat csak a déli órákban indult, úgy terveztem, hogy az elindulás előtt még rendelkezésre álló szabad idő alatt bevásárlásokat eszközlök. Ez azonban meghiúsult azáltal, hogy még délelőtt 11 óra után is az üzletek mind zárva voltak. Egyetlen egy papirüzletet találtam nyitva, abban meg nagy takarítást végeztek és bajos lett volna abba belépni. Az útravaló cigarettákkal, mit tehettem mást, csak automata útján láthattam el magamat, még a trafik-üzletek is mind zárva voltak.

Karl Johanns Gate Krisztiániában.

Főtéri park Krisztiániában
Elhagytam Stockholmot, három-négy alagúton vezetett át a vonat, míg a nagykiterjedésű város határait végleg elhagytuk. Kedves utitársaim akadtak közben, akik közül az egyik helsingforsi mérnök volt és Berlinbe utazott, egy általa feltalált önműködő tejmérőkésziilék értékesítése végett, a másik pedig egy wiborgi banktisztviselő, akinek útja ugyancsak Berlinbe vezetett. Mindkettő finn és csak az egyik bírta nagynehezen a német nyelvet, de azért az angol és orosz nyelvek segítségével mégis annyira el tudtunk menni, hogy megértettük egymást. A hosszú út alatt kölcsönösen igyekeztünk ennek a vegyesnyelvű társalgásnak folytonosságát fentartani, ami a nehézségek ellenére nagyban hozzájárult, hogy utazásunk idejét élénkebb hangulatban kitölthettük.

Krisztiania-fjord
Éjszakára az utolsó svéd állomásra, Tralleborgba érkeztünk, ahol vonatunkat egy ott várakozó trajekthajóra vontatták. A hajón azután hálófülkét béreltünk és amíg a hajó a német Sassnitz kikötőbe jutott, ha  nem is teljesen, de kipihentük az út fáradalmainak legnagyobb részét. Sassnitzra érve a vonatra szálltunk ismét, amikor újra kivonták azt a hajóról és folytattuk utunkat Berlinig.

A stockholmi királyi műkert
Berlinben egy napi pihenőt tartottam, bevásárlásokat eszközöltem, azután ismét vonatra szálltam és Oderbergen át magyar földre jutva otthonomba tértem.”

Saltsjöbaden
Eck Péter első könyve több szempontból is különleges. Útleírásként semmi kiemelkedő nincs a kötetben, egy korrekt és élvezetes munka, melyben az úti élménybeszámoló a 109. oldalon lezárul. A kötet különlegességét a fennmaradó 36 oldal adja. Elsőként a korabeli magyar viszonyokkal összehasonlítva mesél a külföldön szerzett tapasztalatairól, a közlekedés, a szállás és vendéglátás, valamint a vendégszeretett területéről. Véleménye a hazai viszonyokról nem túl pozitív, és mint egy követendő példa hozza az utazása során, külföldön tapasztaltakat. A könyv ezt követő záró blokkjában pedig amolyan függelékként az észak mitológiáját dolgozza fel és mutatja be. Odin, Loki, Thor istenek mellett olvashatunk a Walhalláról is. A kötet legizgalmasabb része véleményem szerint ez a rész.

Riddarholmen kikötő Stockholmban
Második kötetének feldolgozása kapcsán is majd említem, de ez esetben is meg kell jegyezni, hogy Eck Péter bármely országban ahol járt, igyekezett annak történelmi hátteret is bemutatni. A probléma ezzel csak az, hogy szűkös terjedelem, amolyan dióhéj szerű bemutatása a történeti háttérnek, véleményem szerint nem növeli a kötet értékét, sőt olvasás közben kimondottan zavaró a sok név és dátum egymás után említése. Valószínűleg a kevesebb ez esetben is több lett volna. A szerző azonban ezt az utat választotta és az 1915-ben megjelent következő útleírásában is ezt a felépítést követi. Az összességében érdekes kötet ritka és nehezen beszerezhető, de aki mégis beleolvasna, annak lehetősége van elektronikus formában ingyen letölteni a művet az Országos Széchenyi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárából. Érdekességként mindenképpen ajánlott a kötet, ahogy a szerző második műve is, melyet hamarosan az ELBIDA projekt oldalán is bemutatok.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése