2019. április 28., vasárnap

Úti képek Olaszországból

Ismét egy Vértesi mű, akarom mondani Virter. Aki rendszeres olvasója az ELBIDA projektnek az biztosan emlékszik rá, hogy Vértesi Károly a bácskai ügyvéd és útirajz író, az eredeti Virter családi nevét csak 1885-ben változtatta Vértesire. Addig kiadott két könyve Virter Károly szerzői név alatt jelent meg. E kettő műből következzék most az „Úti képek Olaszországból” című két kötetes munka. A szerzővel szembeni elfogultságom talán már ismert, azaz véleményem szerint egy kitűnő munka ismét a bemutatott mű, de tény, hogy saját korában kapott erőteljes negatív kritikát is. A könyv 1881-ben jelent meg Zomborban, Bittermann Nándor könyvnyomdájából. Az akkoriban 2 forintba kerülő könyv két kötete összesen 672 oldal terjedelmű és képeket nem tartalmaz. Vértesi (Virter) Károlyról ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben az „Az éjféli nap országában" című művének bemutatásakor már megtettem, így ott az elolvasható.






Részlet a könyvből:

„Politikus nem vagyok. Legjobb politikának tartom ha a nemzetek sorsát intéző körök a nemzetek jólétét nemcsak szóval, és oly gyakran csak sántikáló következtetésekkel, hanem tényleg is előmozdítják.


Velence - Szent Márk tér
Inkább kivántam látni Kossuthban az ifjú lelkü őszt, ki egykor mint választott kormányzó, az országot kormányozta, bár több jóakarattal mint szerencsével. A trágikum, Kossuth személyétől elválaszthatatlan. De habár a templom ledőlt, az oszlop megmaradt; ősi idők emléke áll egyedül, magasra emelt fővel, épen, erősen, s az utókor, mely nem áldoz többé a régi oltárokon, bámulja az oszlop szépségét és nagyságát, ki reá feltekint, magát törpének érzi. Igy áll Kossuth Lajos a magyar nemzet előtt, mint élő szobor, mint élő hitrege.


Velence - Rialtó-híd
A félvágányu vonat, mely Turinból a várost környező majorságba döczögve visz, inkább kofákkal van rendesen tele mint turistákkal, s ha magyarok mégis többször járnak e vonaton, annak csak az az oka, mert a vonat Turinból 20 percz alatt Kossuthhoz visz.


Torino - Castello del Valentino

Kossuth dolgozószobája 
Collegno-al-Baraccone csak pár villa és majorságból áll. A vonat tovább megy, de mi kiszállunk. A ki a magányt szereti, az Collegno-al-Baraconne-ban jó helyen van.


Pisa - Solferino híd
A beretvált képü öreg kapus, ki csengetésünkre Kossuth villájának vasrácsos ajtaját megnyitotta, örömében száját a füléhez menesztette vizitbe, mikor megtudta, hogy magyarok vagyunk s Kossuthot kivánjuk meglátogatni.


Pisa
Hogy a kapus örömének alkalmi kifejezése nem a borravaló reménységében történt, azt onnét gondolom, hogy nem is mutatta magát, mikor Ihász ezredes az ajtóig kisért bennünket távozáskor.


Róma - Colosseum
Névjegyünket a parkban sétálgató Ihász ezredes vette át, ki örömtelt arczczal sietett azután elénk, s barátságosan fogott kezet.


Róma - Szent Péter tér
A kedves csengő hazai nyelv hallása idegen földön és az igaz, magyar szivélyesség, melylyel Kossuth barátja közeledett felénk, csakhamar felmelegitett bennünket, éreznünk lehetett, hogy itt egy magyar hajlék van.


Genova - Caricamento tér
Csak pár lépésnyit kellett még tennünk s az előcsarnokban voltunk, hol lomb és virág között asztalon, a magyar lapok legujabb számai feküdtek, hogy úgy mondjam, díszes rendetlenségben, miként ez a Casinók olvasóasztalán is megszokott már.


Életkép Nápolyból
A mozaikból kirakott AVE, Pompeji HAVE-ire emlékeztetett, a csarnok átlépésekor. A számüzetésben ishű barát, az egykori szellemes ifú irnok, most pedig Kossuth ápolója és vigasztalója, csakhamar azzal tért vissza, hogy Kossuth azonnal is szivesen lát bennünket. A czeglédi küldöttség arczkép csoportozatának további nézése ezzel abban maradt.


Nápoly 
A lépcső Kossuth dolgozó-szobájának e egyúttal elfogadó termének ajtajához vezetett az emeleten. Beléptünkkor irósztalánál ült Kossuth s sajtó alá rendezett emlékiratain dolgozott. A tollat letevén, elénk jött, kezet szoritott s helyet foglalni intett, miközben halvány arczát némi pir boritotta. Engem, ki lassú öregurat véltem személyében látni, meglepett mozdulatainak könnyedsége, tekintetének élénksége s tüzes beszéde.


Nizza
Első szava és kérdése a hazáról volt, és a midőn beszéd közben önkénytelenül is szóba jött a kérdés: miért is él távol a hazától, mindjárt készen volt a felelettel: „hisz kimart abból a nemzet többsége, s mi több, ezt még törvénybe is igtatta”.


Milano - Arena Civica
Beszélgetésünk a politikáról, más tárgyra ment át. Olasz útunkról sokat kérdezett Kossuth. Egy olasz útról sokat is lehet beszélni, Nápoly vidékével, Róma régiségeivel, mindig bőven elegendő anyagot nyújtanak a társalgásra.


Livorno
A szép vidékekről lévén szó, így szólt Kossuth: „nekem is van szép vidékem, nekem is vannak havasaim”, miközben félretolta az ablakok redőit, s oly örömtelt arczczal mutatott az égtartó Mont Blanc és Mont Cenis-re, hogy látszott, miszerint barátja a természetnek. Majd így folytatta: „többször bolyongtam már a havasok közt s annyiszor néztem már ablakomból a havasokra, nem unom meg nézésüket, nagyon szeretem a havasokat”. Megmutatta ezután virágait, melyeket a havasok közt szedett, mi pedig szivélyes búcsúvét után elhagytuk a munka emberét, ismét az ősz bajtárs kisért a park ajtajáig, bevárva a vonat elrobogását is, hogy még egyszer Istenhozzádot inthessen.


Genova
Nem gondoltam volna, mire napló jegyzeteim napvilágot látnak, hogy akkor már bezárult a koporsó födele a nyájas és ritka becsületességeért mindenki, az olaszok és által egyaránt szeretett és tisztelt Ihász Dániel fölött s porladni fog már az, ki a magyar szabadságharczban a pákozdi, schwecháti, piskii, vöröstoronyi, csúcsai, naszódi, gálfalvai, alvinczi, medgyesi és dévai ütközetekben részt vett. Legyen neki könnyebb a föld, mint az élet terheinek viselése volt, melyből sok is jutott neki.”


Firenze
Vértesi korai műve ismét megosztotta a korabeli kritikusokat. Voltak akik dicsérő és elismerő cikkben méltatták a szerzőt, de voltak ismét olyanok is, akik erőteljes kritikát fogalmaztak meg a mű kapcsán. Például a Petőfi-Társaság havi közlönye a „Koszoru” 1881. évi 3. számában ezt írták: „Úti képek Olaszországból cím alatt kétkötetes munkát bocsátott közre Zomborban Virter Károly. Nem tudjuk: úti könyvet akart-e írni Virter úr vagy csevegéseket? de bármi volt legyen szándéka, munkájával nem tett szolgálatot az irodalomnak. Adatai többnyire hiányosak vagy hibásak, arról pedig hogy művében szellemmel találkoznánk, szó sem lehet. Virter igen könnyelmű útazó. Érdeklődését a látott dolgok csak pillanatra tudják lekötni, s ítéletében nem támaszkodik sem biztos alapra, sem jó érzékre. Ezért a művészetek par excellence hazájában nem is igen bíbelődik a műtárgyakkal. Elmondja hol ebédelt vagy vacsorált jól, de a legnevezetesebb műtárgyak csömört keltenek benne s idétlen élcelődésre ösztönzik. Valóságos szánalom fog el bennünket, ha ilyen müveket olvasunk.” Nos, nyilván ez is egy vélemény, én azonban továbbra is úgy érzem, Virter azaz Vértesi Károly élvezetes stílusban írt, nem vitatva a tényt, hogy stílusa egyedi, de éppen ez teszi igazán különlegessé számomra műveit.


Firenze látképe
Az „Úti képek Olaszországból” című művében a szerző bemutatja Velencét, aztán Nápolyt és vidékét, Rómát, Tivolit, Livornot, Pisát, Firenzét, Carrarát, Genovát, Torinót, ahol leírja látogatását Kossuthnál, majd Milánót és a felső olaszországi tavakat, aztán Monacot, Nizzát és Meranot is. Részletes és sok területre kiterjedő a leírások nagy része, így saját korában, az Olaszországba utazóknak, mint útikönyvet is ajánlották. Vértesi Károly a tőle megszokott módon ír a beutazott vidék műemlékeiről, természeti szépségeiről és az ott élő emberek szokásairól is beszámol. Tény azonban, hogy 1881-ben is már nehéz volt Olaszországról újat írni, így Vértesi sem tudott, hiszen addigra már több olyan kötet jelent meg, amely az országot, hasonló szemszögből mutatja be. Mindettől függetlenül azonban Vértesi ezen műve is egy kiváló és korai útleírás. A szerző művét Dr. Virter Lajos váci kanonoknak ajánlja rokoni szeretete jeléül, míg a műből befolyó jövedelmet a zombori jótékony magyar nőegylet alapjának javára adományozza.


Carrara
Vértesi Károly ezen műve az egyszer láttam, megvettem és azóta sem láttam újra, kategóriát képviseli. Aukciókon is kevésszer fordult elő, így kimondottan ritka kötetnek számít. Amennyiben valaki birtokol egyet vagy valaha be tudja szerezni, annak bátran ajánlom, ugyanakkor ez esetben nem fellelhető a mű elektronikus formában, így sajnos ajánlásom vélhetően kevés esetben eredményezi a könyv elolvasását, a beszerzés végtelen nehézsége miatt. Vértesi továbbra is velünk marad, hiszen van még több műve, amely bemutatásra vár az ELBIDA projektben, ugyanakkor a könyvespolcokról az eddig beszerzett példányok elfogytak, azaz a szerző visszatérése csak akkor lehetséges, ha a hiányzó rendkívül ritka kötetek bármelyikét sikerül birtokba vennem. Keresem és reménykedem a sikerben, mint egy amolyan optimista gyűjtő.  



2019. április 22., hétfő

Törökország fővárosa

A blogban bemutatott Törökországot érintő útleírások közül régóta Jancsovics István 1864-ben megjelent, „Kirándulás Istanbolba” című könyve volt a legrégebben megjelent térségről szóló mű. Egészen mostanáig, hiszen a most következő báró Horváth Miklós, „Törökország fővárosa” című műve megtöri Jancsovics eddigi „uralmát”. A könyvben a szerző az 1850-es években tett törökországi utazásának élményeit örökíti meg, azon belül is kiemelten, a Konstantinápolyban látottakat és átélteket. báró Horváth Miklós a könyv végén még Törökország politikai helyzetének bemutatására is szánt egy fejezetet. A kötet első kiadása 1862-ben jelen meg Pesten, melyet Engel Mór és Mandello Frigyes nyomdájában nyomtattak. A 232 oldalas műben illusztráció nem található. A kötet második kiadása, 1877-ben már „Konstantinápoly Törökország fővárosa” címmel és Lauffer Vilmos gondozásában jelent meg.



széplaki Petrichevich báró Horváth Miklós hírlapíró 1829-ben született az erdélyi Alvinczen. Apja báró Horváth Mihály, míg anyja nagyváradi báró Inczédy Mária volt. Bécsben katonai mérnöki akadémián tanult, majd Kolozsvárott jogból is vizsgázott. Az erdélyi kormányszéknél dolgozott, majd 1848-ban a szabadságharc kezdetekor a Károlyi-huszárok közé állt be, mint közlegény. A szabadságharc bukását követően nem vállalt hivatalt, hanem utazni kezdett és beutazta Törökországot és Ázsiának jelentős részét. Több évig Konstantinápolyban tartózkodott és csak élete utolsó szakaszára tért haza ismét Magyarországra. Szüleitől jelentős vagyont örökölt, de ennek egy részét a kártyajáték, más részét a téves spekulációk elvitték. Bár termékeny író és hírlapíró volt, de élete utolsó éveiben már kevesebbet dolgozott és nagy nélkülözésben élt. 66 éves korában, 1895. február 23-án hunyt el Budapesten. Felesége Schütt és altenbergi Seethal Karolina volt, házasságukból egy gyermek Petrichevich Horváth Kamilla született.

Részlet a könyvből:

„A Bosphorusnak e helyenkénti sebessége apró sajkáknak csakugyan dolgot ad. Mint mondám, festői falvak, nyári lakok, vezirek és nagy urak mulató helyei, császári paloták, pompásnál pompásabb háremek, mecsetek, kávéházak rendre váltják föl egymást, melyek közt emlí­tést érdemel Valida szultánnő nyári kastélya, Kuru Tehesme, a beschiktashi kávéház, hol Islam követői mokka nedv és ópiumos füst illatjában keresik a mámort, Dolma-Baktshe, hol az argonauták kiszálltak, midőn az aranygyapjút keresték.

Hagia Szophia
Végre a panoráma legszebb részéhez, a hatás tetőpontjához közeledünk, im a császári lak márvány alakjában, hófehér öltönynyel, alabástrom virágokkal, koszorúkkal, márványcsipkékkel ékitve, mint egy királynő, ki a habokban fürdött, egy liliomokból font kastély, egy szeszélyes eszme, egy bizar gondolat. . . .

A korabeli festők kedvelt témája volt a rejtélyes város (Felix Ziem)
Itt az aestheticai élvezet szinvonala, a regény legérdekesebb szakasza, midőn az iró elfogulva leteszi tollát . . . . midőn az orchester minden hangszerei belé szólva, a harmónia tökéletes, teljes lesz, a karmester hallgatást int s a bájos finale utolsó kótája elcsengett. . . . Im Konstantinápoly!!!

A korabeli festők kedvelt témája volt a rejtélyes város (James Webb)
Egy felől Seutari, Ázsia képviselője, szemben Galata, Pera az európaiak városa, meredek utczáival, átellenben Stambul sötét czédrusaival, még sö­tétebb emlékeivel, még most is méltóságos és parancsoló tekintetével.

A Galata torony
Elszórva Szent Sófia, Sultán Achmet, Sultán Bayezid, Sultán Mohamed és Selim mecsetei, ki tudná első tekintetre mind elősorolni?

Konstantinápoly mindig forgalmas tengeri kikötő volt
Végre egy árboczerdő karcsú minarettekkel vetélkedve, füstölgő gőzösök, érkező hajók, büszke lobogók, s ennyi báj és kellem felett ragyogó napsugár, átlátszó kék ég, mely földíszíti a képletet. Im az aranyszarv!

A korabeli festők kedvelt témája volt a rejtélyes város (Alexey Bogolyubov)
Gőzösünket azonnal miriad csolnak lepé kö­rül, melyeknek gazdái vetélkedve kinálgatóztak, törökül s görögül, avagy tudatlanságunkon elkeseredve néma jelekkel integettek; majd ismét vendéglősök megbizottjai vették át a rábeszélés szerepét, kik szállodáik szép tulajdonait minden európai nyelven földicsérve, czimjegyeket nyomtak kezeinkbe, s kérve, kényszerítve, pogyászunk után kapkodva, csaknem vízbe fulasztottak. Európá­ban e tarka látvány, mely hasonló egy ostromhoz s boszantó episodjaiban mégis humoristicai, sehol sem fordul elő, minthogy a concurrentiát minden nagy városban rend mérsékli, de itt a rendnek árnyéka sem létezik s ama gyűlölt osztály emléke, melyet rendőrségnek neveznek, Konstantinápolyban tán először tűnik föl nyájasabb színekben.

Utcai borbélyok
Kábulva, lankadtan végre egy csolnakos karjaiba vetettük magunkat, ki unszolásával és tolakodásával leginkább kifárasztott.

A korabeli festők kedvelt témája volt a rejtélyes város (Amedeo Preziosi)
Gépileg és lelki akarat nélkül vitettük magunkat mint valami áruczikkek, nem tudva hová, midőn a csolnakos jelenté, hogy a vámnál vagyunk.

Konstantinápolyi utcarészlet
A vámnál! mily kellemetlen benyomást szül e gondolatnak kiejtése is; nemde nyájas olvasók, önök is érzik e szó villanyhatását? De nyugodjanak meg: a török financzok méltatlan hitsorsosai ez osztálynak, e korcs faj nem fogta föl hivatását, megfeledkezett rendeltetéséről melynek czélja világszerte az emberiség kínzása és boszantása, az emberek gyanúsítása, megfizettetése, s ha lehet ká­rosítása. A jámbor muzulmán, kit csibukozva találtunk s ki tán hömpölygő kék füstjében gyönyörkö­dött, vagy egészen más eszmékkel foglalkozott, megvárta mig fölnyitottuk ládáinkat s egy közö­nyös pillantást függesztvén reájok, intett, hogy mehetünk. Viselete valóban bámulatra ösztönzött volna, de e városban, hol minden bámulatos, semmin sem bámulunk. Útitársam, kit már megismertettem önökkel, s kinek az európai vámrendszer még élénk emlékezetében állott, annyira el vala ragadtatva, hogy „bachsis"t nyújtott a derék töröknek, mit amaz el is fogadott, nem szolgálat fejében, hanem oly előleg gyanánt, melynek kamatjait Allah téritendi meg.

Konstantinápoly látképe
S most eleget téve a formalitásoknak s égve a vágytól, hogy végre szemtől szembe lássuk a csudavárost, podgyászunkat egy „hamal" (teherhordó) nyakába függesztvén, Perába indultunk, szállodánkban megtelependők.”

Konstantinápolyi forgatag 
Bár a könyv két évvel korábban jelent meg, mint Jancsovics István munkája, mégis úgy éreztem, hogy nyelvezetét tekintve ez a fiatalabb munka. A „Kirándulás Istambolba” című mű kapcsán említettem, hogy bár a szerző jó stílusban írt, a könyv régies nyelvezet miatt nehézkes volt az olvasása. báró Horváth Miklós munkájánál ezt valahogy nem éreztem, vagy pontosabban nem éreztem annyira zavarónak. A könyv nem klasszikus útleírás, de nem nevezném vegytisztán utazási regénynek sem. Valahol a kettő között van. Az élmények és emlékek mellett, számos tájékoztató jellegű információt és több személyes párbeszédet is tartalmaz a mű. Komplex és érdekes munka 1862-ből.

A korabeli festők kedvelt témája volt a rejtélyes város (Alexey Bogolyubov)
A mű zárófejezetében a szerző bemutatja Törökország politikai helyzetét és személyes véleményét a birodalom hanyatlásának okairól. Történelmi visszatekintés során meséli el az oszmán birodalom gyors fejlődésének történetét, amely báró Horváth Miklós szerint magában hordozza a hanyatlás okait is. Gondolatmenetét végül azzal zárja, hogy bármi is fog történni, véleménye szerint Konstantinápoly „elvesztendi varázsát a tourista és költő előtt, ki romjain a mesés és csudás benyomások hatását hasztalan keresendi!” Nos, ebben végül nem lett igaza a szerzőnek, hiszen Konstantinápolynak nagyon sokáig megmaradt az a varázsa, ami miatt még évtizedeken át oly sokan vágytak ebbe a különös és rejtelmes városba.

Életkép Konstantinápolyból
báró Horváth Miklós könyve igazi ritkaság, antikváriumokban és aukciókon is csak ritkán fordul elő, éppen ezért nehéz beszerezni. Érdekes azonban, hogy bár nem könnyű beszerezni, az ára valamilyen oknál fogva mégsem szökik extrém magasságokba, így ennél a kötetnél igaz az, hogy nehezebb megtalálni, mint megvenni. Aki azonban nem kívánja minden áron birtokolni a művet, annak szerencséje van, hiszen a Debreceni Egyetem elektronikus Archívumában fellelhető és ingyen letölthető a könyv, bár „csak” az 1877-es második kiadás, de tartalmát tekintve ez nem okoz semmi változást. A téma és a térség iránt érdeklődőknek mindenképpen ajánlott a mű, hiszen a könyvet olvasva betekinthetünk a nagy modernizáció előtti akkor még csupán félmillió lakosú Konstantinápoly rejtélyes életébe. báró Horváth Miklóstól búcsúzunk az ELBIDA projektben, annak ellenére, hogy bár termékeny író volt, a blog tematikájába illő műve azonban csak a „Törökország fővárosa” című volt. 





2019. április 14., vasárnap

Keleti ég alatt - Palesztinában

Előző bejegyzésemben Vértesi Károly utazásának az első szakaszát leíró, „Keleti ég alatt. Egyiptomban” című művet mutattam be. A szerző keleti ég alatti utazása azonban Egyiptomban nem ért még véget. Az afrikai partokat elhagyva a következő úti célja Palesztina volt. Az út ezen szakaszáról jelent meg a „Keleti ég alatt. Palesztinában” című mű, mely első ránézésre nagyon hasonló küllemű könyv, mint az egyiptomi részt bemutató. Bár a mű tekinthető amolyan második kötetnek is, ugyanakkor időben jóval később került csak a könyvkereskedőkhöz. A mű 1900-ban Budapesten jelent meg a Franklin Társulat gondozásában, összesen 267 oldal terjedelemben. Az illusztráció az előző kötetben megszokott magas színvonalú. Vértesi Károlyról ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben az „Az éjféli nap országában" című művének bemutatásakor már megtettem, így ott az elolvasható.



A két "Keleti ég alatt" mű
Részlet a könyvből:

„A keleti különben beéri kevéssel – a szegénység nagy pedagogus – s e mellett gond nélkül él. Allah gondoskodjék minden füszálról, minden élőről. Azért Allah, hogy gondoskodjék mindenről. Ha előbb vesz fel a sok szép huri közé, annál jobb. Halálmegvetéssel, nappal is félig alszanak, sokat imádkoznak. Mondják, hogy az imádság édesebb az álomnál.

A karaván

Jeruzsálem
Skatulyaszerű gyalog fahintóban visznek az utczán át egy másik elfátyolozott hölgyet. Ruhája szép és választékos, a keleti jó izlésnek megfelelő. Vajon a fátyol üde vagy petyhüdt arczot takar-e, azt a fekete szem titokzatos tűzsugara sem árulja el, de egykedvű, mozdulatlan nyugalma, melylyel keleti hölgy alátekint, sejteti. Egy apró idomokkal biró bábuhölgyet is észreveszek oldalán. A növekvő lánya lesz.

Antonius tornya és a Szikladom
A fülig mezítlábason, a leirhatatlanul kevés ruhában öltözködőn, uralkodik a piszokszin. Szenny-pánczélt visel, daczára, hogy a Szentváros első ipara: a szappanygyártás. Messzire vihetik el e gyártmányt, mert itt nincs fokmérője a tisztaságnak, mert a szappanverést nem nagyon űzik a borbélyok.

Az Ecce-homo ív

A Szentsír-templomának előcsarnoka
A kinek a lábán czipő van, saru, vagy legalább is papucs, az már nemcsak hogy nem utolsó ember Jeruzsálemben, de bizonyos előkelőséggel jár. Az uj lábbelit nagyon szeretik, még az öreg ember is büszkébben jár, ha vadonatuj czipőjét húzza fel. Kopogó saruvargák alacsony széküket az utczára is kiviszik. Inasnak a fiait is a maga mesterségére fogja. Együtt dolgozik az egész család.

A Szentsír-templomának belseje

A Szentsír-kápolnájának bejárata
Hézagosan öltözött, félmeztelen alak sem ritkaság, csaknem egészen ruháttalan koldus is ténfereg vagy vonja béna lábát maga után. Azon, hogy a ruha lefoszlott a testükről, nem ütődik fel senki. Azt mondják róla, hogy a régi idők elvén merengő: szent. Magyaros szólásmóddal: furcsa szent. Nekem úgy látszott, mintha a kevésgondolatú teremtés őrület előtt állana. Én csak annyit tudok róla, hogy türelmes. Szemét fürge és lomha legyek szipákolják, még se legyinti el azokat.

A Szentsír-templomának kapuja

Mikor a görögök ünnepelnek
Egy selejtes külsejű igazhivő muzulmán édesmélyen alszik egy vityilló ácsolat mellett, suhogó lomb árnyékában. Maga is árnyékká volt lefogyva. Csaknem mumiaszerűen van összeszáradva. Az útszéli irtatlan füvön hevenyészett ágyat magának. Valószinűleg a jólakottság kellemes érzetében tette ezt, a mint erre, a szurdékja körül elhajigált uborkahéjak engednek következtetni. A csenevész bokorkerítés is adhatott még árnyékot turbános fejének, mikor utolsót szusszantva nyugalomra dőlt. Most az alól is kimaradt. Változtatja, játszatja a nap az árnyait. De azért csak alszik mélyen, csendesen. Megkivántatja az álmát minden fáradttal, megirigyelné érte az álmatlan, kivéve, ha talán az alvó, ópiumálmodozó. Az elkábulási szontyorodásból nem kérünk. Mire való övében a kimozduló kovács-pisztoly, nem tudom. Madárijesztőnek beválik maga is.

A Szikladom
A kurta kutyák itt is, mint Keleten általában, ellepik az utczákat és zeg-zugokat. Gazdátlanul, de bántatlanul kóborolnak, nyöszörögnek, vinyognak. A mit az asztal hulladékából az utczára vetnek, abból élnek a mindig éhesek. Nem mozdulnak a fekvő helyzetükből akkor sem, ha rajtuk átlépünk. Kínosan lihegnek a hőségben.

A Gethszemáne-kert 
Ha sokat nem is, de mindig látunk valami érdekeset Jeruzsálemben. Hol szétszalad, hol meg összeszalad az utcza, a mit érthetővé tesz az idegenek uj és ujabb érkezése.

Az Olajfák-hegye

Dávid vára Jeruzsálemben
Zarándokok, ha csapatokba alakulva nem járnak, mindig lézengenek, innét-onnét szállingóznak. Két félművelt pópának kell kitérnünk. Sértő, fel sem vevéssel állják el az utunkat. Kitérünk a nagy embereknek, habár nem emberileg, csak testi terjedelmükre voltak nagyok, magasok. Hadarva beszélnek arabus nyelven s kapkodnak a kezükkel, szinükből kikelve. Jobb is nem jutni a közelükbe. Dagadva nő bennük a hatalmi önérzetük, noha az egyiknek gyűrött volt a kalapja, a másiknak foltos a papi ruhája. Karrikirozásra alkalmas alakok.

A Jordán

Illés zárdája
Arul, házal és kereskedik csaknem a fél Jeruzsálem. Akárhány a nyakára akasztva hordja az egész boltot. Keleti mondásokkal igyekeznek túladni a készletükön. Isten irgalmazzon nekem, kiabál a vízhordó, a ki selejtes edényeit csörteti. Isten ments meg engem, gondoltam én, mikor a foltozott, piszok kecskebőrtömlőre néztem, melyből csurgatja a vizet.

Ráchel sírja
A szőllő-áruló mondja: Lássátok, éppen olyan jó ez a szőllő, mint a damaskusi, melyet leányszemnek hivnak.

Pásztorok-mezeje
Az édesség-árus figyelmet így, gerjeszt: Milyen édes az az éjszaka, melyet a férfi, békében, szive hölgyével átvirraszt. Kifogyhatatlan a kelet poézisa.”

Bethlehemi népviselet
Vértesi Károly ebben a művében is hozza a tőle megszokott minőséget. Egy klasszikus útleírástól csupán annyiban tér el, hogy Vértesi kiváló stílusával szinte művészi szintre emeli beszámolóját az útjáról. Változatos jelzői, különös szókapcsolatai olyan mondatokat eredményeznek, amely a látottakon túl a szerző által átélt érzéseket, érzelmeket is megpróbálja bemutatni. Az illusztrációk tovább fokozzák a hatást és ezzel maximalizálják az olvasói élményt. Vértesi műveiben a szöveges részek, a szerző stílusának köszönhetően mindig kiemelkedőek, de tény, hogy illusztrált művei kiemelkednek a többi közül. Szerencsére termékeny életművében számos ilyen található.

Bethlehem főtere
A szerző műveiben elvétve használ dátumokat abban az értelemben, hogy be lehetne azonosítani valójában pontosan mikor is történt aktuális utazása. A legtöbb életrajzában kicsit félreérthetően azt lehet olvasni, hogy minden utazásáról írt könyvet. Ez abban az értelemben igaz, hogy minden utazásáról írt legalább egy könyvet, de volt útja, amely élményeiből három könyv is született. Keleti utazása volt az a kaland, amely élményeit három kötetben dolgozza fel Vértesi. Vélhetően valamikor 1886-1887 körül indult Fiuméből a szerző, az S.S. Achille nevű gőzös fedélzetén, 115 magyar társával együtt Alexandria felé. 

 S.S: Achille 

Jeruzsálem az Olajfák hegyéről tekintve (széthajtható kép a kötetből) 
Egyiptomi megállójuk során bejárják Alexandriát és Kairót, majd tovább indulnak a Szentföld felé. Jaffa, Ramleh, Jeruzsálem és Bethlehem meglátogatását követően ismét tengerre szállnak és folytatják az útjukat Konstantinápoly felé. Az ott eltöltött napokat követően indulnak aztán vissza Fiume irányában. Az útról készült első mű a „Keleti ég alatt. Egyiptomban” 1898-ban jelent meg, ugyanakkor több forrás is arról számol be, hogy 1888-ban a „Fővárosi lapok” 145.-ik számában az első fejezete a műnek már megjelent, azaz minden feltételezés szerint 1888 előtt történt a tényleges utazás. A második, palesztinai megálló élményeit rögzíti a most bemutatott „Keleti ég alatt. Palesztinában.” című kötet. A mű zárómondataiban már feltűnik, hogy a következő megálló Konstantinápoly volt, sőt az 1902-ben megjelent „Konstantinápoly” című mű kezdőmondatai is utalnak az utazás előzményeire: „A vénhedt Ázsiából a habok hátán jőve, Palesztinából, az európai Törökországba törekedtünk. Mögöttünk, előttünk messze ut. Járjuk a színdús Kelet ragyogó országait.”. Biztosan állíthatjuk tehát, hogy Vértesi ezen utazásából három mű született, 1898., 1900., 1902., megjelenési dátumokkal.

A Mária-templom oszlopcsarnoka

Részlet Bethlehemből
Elfogult vagyok a szerzővel, de mindettől függetlenül is azt gondolom, hogy objektív szempontok alapján is mondhatom, egy remek könyv ez, Vértesi páratlan életművéből. Sajnos elektronikus formában egyik „Keleti ég alatt” főcímmel megjelent mű sem letölthető, így olvasni csak azon keveseknek van lehetősége, akik valamilyen oknál fogva birtokolják is a ritka kötetet. Az utazás harmadik állomása Konstantinápoly volt, amelyről az 1902-ben megjelent, azonos című könyv már bemutatásra került a blogban. A helyzet ott annyiban szerencsésebb, hogy az a mű, letölthető ingyenesen a bejegyzésben található linkről. A szerzőtől csak rövid időre búcsúzunk, hiszen még van feldolgozásra váró műve a könyvespolcon, így hamarosan újra visszatér Vértesi Károly az ELBIDA projektben.