Kossuth és a magyar emigratió török földön

Kossuth Lajos és vele együtt több magyar menekült 1849. augusztus 17-én lépte át a török határt Orsovánál. Szöllősy Ferencz, Kossuth elnöki titkáraként jelen volt a hosszú emigráció kezdetén Törökországban. Feljegyzéseiből és leveleiből aztán, halála után 16 évvel jelenik meg, a „Kossuth és a magyar emigratió török földön” című érdekes munka. Különös és a maga nemében lebilincselő a mű, amely bár alapvetően történelmi jellegű, mégsem lóg ki az ELBIDA projekt tematikájából, hiszen az emigráció nem volt más, mint egy kényszerű, de kalandos utazás. A könyv 1870-ben jelent meg Lipcsében, egy névtelen kiadó gondozásában. Szöllősy Ferencz a megjelenéskor már nem élt, az előszóból azonban kiderül, hogy régóta „sajtó alá volt rendezve” a mű, de politikai okok miatt csak 1870-ben jelenhetett meg. A 239 oldalas műben 2 illusztrációs tábla található.

Szöllősy Ferencz 1796-ban vagy 1806-ban és ismeretlen helyen született. A legtöbb forrás az 1796-os évet jelöli meg a születés dátumaként, de magában a műben olvasható életrajza szerint 1854-ben bekövetkezett halálakor mindössze 48 éves volt. A pontos születési hely bizonytalan, de azt tudjuk, hogy valahonnan a Székelyföldről származott. Apja gazdatiszt volt. Tanulmányait a kolozsvári református kollégiumban kezdte, majd beállt katonának. A katonáskodás során hamar rájött, hogy nem neki való tevékenység, így inkább őrültnek tetette magát, hogy ne kelljen tovább szolgálnia. A terv bejött, így sikeresen megszabadult a katonaságtól, majd a bécsi kórházat elhagyván Törökországba utazott. 1829-ben mint táborkari tiszt vett részt az orosz-török háborúban. A háború lezárását követően Ahmed Fevzi török rendkívüli követ kísérőjeként Szentpétervárra utazott. Rövid diplomáciai útját követően a kis-ázsiai bányák felülvizsgálatával bízták meg, amelyet megbízói megelégedésére végzett el. 1835-ben Albániába küldték, hogy szervezze meg az ottani csendőrséget. A munkát ez esetben is sikeresen elvégezte, de az Albániában ekkortájt időről-időre fellázadó albánok elől végül menekülnie kellett. 1836-ban visszatért Erdélybe, ahol vizsgálat alá helyezték azon a címen, hogy engedély nélkül vándorolt ki. A három évig tartó procedúra után végül felmentették. 1839-ben a keleti nyelvek tolmácsának nevezte ki a kormány Zimonyba, ahol az amúgy is több nyelven beszélő Szöllősy még tovább fejlesztette nyelvtudását és végül 14 nyelven tanult meg társalgási szinten beszélni. Neve 1848-ban tűnik fel újra, mint a Batthyány kormány bukaresti ügynöke. 1848. december 10-én kinevezik az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöki titkárának, majd 1849. április 14.-én a kormányelnöki iroda fogalmazója lesz. A világosi fegyverletétel után Kossuth Lajossal együtt menekül Törökországba. Nagyságrendileg egy évig Kis-Ázsiában tartózkodik, majd Máltára, Franciaországba és Spanyolországba utazik.

Kép Szöllősy könyvéből (mesmerizmus kapcsán)

Kép Szöllősy könyvéből (mesmerizmus kapcsán)

1851 őszén Párizsba utazik, ahol a császári nagy könyvtárban mesmerizmussal (Az élő szervezet mágneses kisugárzásának téves elméletén alapuló gyógykezelés) foglalkozik. 1853 áprilisában hazatér, majd a rákövetkező évben 1854. március 31.-én Oravicabányán hunyt el. Egyes életrajzok szerint 1849 után az osztrák kémszolgálat tagja lett és ő volt az aki elárulta a magyar korona rejtekhelyét a császári kormányzatnak. Ugyanezen életrajzok a szerző 1853-as hazatérése után, egy Kossuthot gyalázó irat kiadását is neki tulajdonítják.

Részlet a könyvből:

„A túlbizottság idétlen szülöttje a függetlenségi okirat, melyen Kossuth 24 órát szakadatlanul dolgozott, végre meglett; s én, — megeshető, az egri párbeszéd következté­ben, — mint tanácsos a külügyministeriumba mentem. Nem sokára másodízben Oláhországba küldöttek, de Verestoronynál tovább nem mehetvén, n.-szebenbeni huzamos mulatás után, az orosz Brassónál s Beszterczénél beütvén, visszasiettem — Pestet, Szegedet, Aradot, s Lúgost rövid mulatás után, tudván hogy számomra nem sirászi rózsa-ágy van vetve, odahagytam s Orsovára vonultam. Az oláh határszélen, Ocserovánál egy török tábor létezett, s mi, kik catabázisainkat szerencsésen végrehajtottuk, a török tábor szomszédjában lévő füzesben, még Magyarhon határán tanyáztunk.

Vidin (Bodony)

Ittmulatásunk harmadik estéjén meghallom hogy Kossuth alattomban Ó-Orsován tartózkodik — kétcsövű puskámat s vadász­tarisznyámat a váltamra vetem, Orsovára beballagok, s éjjeli 11 órakor Kossuthhoz érek. — Látásán szívem csaknem megrepedt — se paróka, se szakál se bajusz; a kétségbe esetre alig tudék reá ismerni. — Egekre kér, menteném meg! Másnap szemszúrásból Mehádiára küldöm, s én Új-Orsován — de csak a vár előtt a Duna bal partján, mert a várban, a jobb parton lévő szerb örök miatt senki be nem mehetett, a közlekedés fennakadván csak nagy bajjal tudtam a várparancsnok titkárát átédesgetni. Mindent elkövetek. A várparancsnoknak száz, titkárának száz, s minket a Vaskapun ladikon levivő három töröknek két száz aranyot ajánlok, — s esteli 10 óráig megfontolási időt engedek — de sikertelenül, mert a Duna bal partján török, jobb partján pedig szerb örök lévén, kutatatlanul senkit le nem bocsátottak, s török atyánkfiái auri sacra fames-ök daczára ringyrongy életűket koczkáztatni nem merék.

Vidin (Bodony)

S más nap nem volt egyebet mit tennünk, mint a török sereg parancsnokávali többszöri parlamentirozás után, kedves honunknak szívszakadva istenhozzádot mondani, s az oláh földön lévő vesztegetlö-intézetbe Turnu Szeverinbe számos török lovaskatona kíséretében bevonulni.

Orsova

Kossuth, én, és segédtisztje benn az épü­letben valánk, a többek pedig a szabadban sátrak alatt vesztegeltek.

Sumla

Minden szaladó között legelső volt a két Perczel, azután jött Dembinszkivel Mészáros — Szemere és Kossuth, sat. A Magyarországból menekültek között volt az utolsó Batthyány Kazimér — végre Erdélyből az öreg Bem 25 sebével — ennek az embernek teste olyan volt mint a foldozó czigány kezére jutott, igen-igen elavult rosta.

Kütahya

De térjünk csak a veszteglő-intézetre viszsza. Hármunkat anyaszült meztelenre levetkeztettek. Kossuthnak s nekem az orvos, ki oláh szolgálatban álló n.-szebeni szász volt, változót adott, ruháinkat chlor-mészfüstbe zárták s pénzünket sós vízzel jól megmosták. Kossuthnak volt ezer darab aranya, háromezerötszáz p. frtja ezüst húzasokban, s két száz nyolczvan frt ezüstben és osztrák bankjegyekben. Az érczpénzt Kossuthtal — mosás után — megszáritottuk, számláltuk, s mind az én éjjeli-zsákomba zártuk. A kiadásokat én vittem.

Kossuth Lajos 1851-ben

A törökök úgy ránk estek mint hollók a dögre, de az oláh sem maradt ám hátra. Szokásaikat, nyelveiket jól ismervén, nekik fügét mutattam, mindazonáltal szép fegyvereinkből, s mint egy kilenczven aranyból Viddinig jóformán kivetkeztettek.

I. Abdul Medzsid

A veszteglő-intézetből kiszabadulván, ötven ozmán zsidás fedezete alatt kervánunk megindult. — Az első oláh állomáson, hol az egész nagy helységben fedeles avagy a nélküli ház csak egy volt, a miénk, vándortársaink, az erdélyi útóbbrendü hegyi pinczékhez hasonló, lak nevet csak bitorló, sárba ásott, sárral borított egészségtelen lyukak körül tanyáztak.

Kütahya

Magunkat jó móddal ki se pihenők, midőn Kossuth segédtisztje, Asbóth egy régi ismerősét, egy temesvári szatócsnak egykori hajadonát, jelenleg pedig mérnökszázados Dembinszkihez férjhez ment Dulcineáját Kossuthnak bemutatja. — Asbóth azelőtt a Béga kanálissának mérnöke lévén, az utolsó idő­ben Kossuth mellé jutott. Egykor mint kamarális mérnök Hogl Emiliára vetette volt a szemét, de kosarat kapott, s most se érte el czélját, mert Kossuthunk kiemelte a nyeregből. A derék nő, fekvő beteg férjéről megfeledkezve, a napot nálunk tölté.

Kossuth elindul Kütahyából

Az állomásra érve, szekerünkről alig szállottunk le, s íme Éva anyánk sarjadéka elválhatatlan társunkká lőn. — Egész Viddinig így útaztunk.

Szemere Bertalan

Kalafátra érvén, midőn ladikra ülnénk, hogy Viddinre átmenjünk, tőlünk jobbra, mintegy 150 lépésre egy osztrák gőzös horgonyozott, a gőzösön egy vidékőrségi tiszt fenszóval ezt kiáltja németül: „Adjatok egy puskát, hogy azt a kutyát, ki a hazát ily nyomorba döntötte, meglőjem“! Szerencsénkre egy tőlünk balra horgonyt vetett török dunai őrhajó Aegise alatt a kész veszélytől nagy bajjal menekvénk — Kossuth olyan leve mint a fal, segédje lovait s szekerét követelte. A kalafáti török erőd parancsnoka pedig engemet kért, hogy minden veszedelmet kikerülendök, sietnénk; a hátramaradottakat ő átküldendi, tehát Kossuthtal s éjjeli-zsákommal ladikra szálltunk, s midőn az istenverte segéd belépne, a ladik egyik vége felbillen s éjjeli-zsákom a Dunába esik, — de szerecsénkre mély nem lévén, egy révész kiragadta s minden kitelhető sebességgel a török őrhajóhoz értünk, hol az üteg árnyékában társaimnak színök s szavok visszatért.

Zimony

Viddinben a pasához vezettek, ki is miután bennünket pipával — serbettel jól tartott, mint féltő portékát a rendőrség igazgatójához (záptilárün agászihoz) beszállittatott. Kossuth megkért, miszerint százados Dembinszkinek — a kit őrnagynak s segédjének nevezett ki — szomszédunkba rendeltessek szállást; ki is egy becsületes zsidó Hipocratesnél egész illedelemmel lerakodtatott.

Batthyány Kázmér

Másfél év lefolyta alatt katonatiszti ki nevezésekhez szokott Kossuthunk (Mészárosnak csak neve volt hadügyminister) nemcsak Viddinben, hol Steint tábornoknak, Kofflert s másokat ezredeseknek, s alezredeseknek, nevezte ki, de még Kutajában is katonatiszteket nevezett ki. De miért is ne? Hát XII. Károly — kihez untalan hasonlíthatta magát, száműzetése ideje alatt, (előbb I. Napoleonhoz; — különös : a legfélénkebb egyén két ismeretes hőshöz — itt igazán el lehetne mondani „omnis similitudo claudicat“) Benderben szakácsát nem nevezte-e ki kapitánynak?

Toulouse

Házigazdánk török étkekkel bennünket felesen ellátott, s az újólag kinevezett segédtiszt nejével együtt vacsorán mindig nálunk volt. — Ebédet nekiek Don Quichott főzött, de látván azt, hogy a Hipocratesné minden edényt, melyet használtak, mint a jarganáti dalai-lámánál szokás, mint befertöztetettet földhez dobált, Kossuthot megkéri, hogy szegény segédnéjét, a bajból kiemelendő, látná el konyhaedénynyel. Felsőbb meghagyás következtében a szükölködöt négy aranyból mind réz bográcsokkal, mind pedig czínzett réz tállal és tányérral illőleg elláttam.

Párizs

Kossuthnak nem férvén a török koszt fogára, megkért, miszerint Gyurmánnénál, az egykori hiv. „Közlöny“ boldog emlékezetű szerkesztőjének nejénél, — az ő és az én számomra két személyre 40 pengő kron levesből, sóbafőttből, és zöldségből álló ebédet rendelnénk. Szűkén szabott ebédünkben a tobozói szép e mathematical paradoxont : ubi duo, ibi tres — megfejtendő, nemsokára részt vett, természetesen férje nélkül, s a délutánt a hon sorsán kétségbe esett Kossuthtal enyejegte el. A pasa és mások tőlem a botrányos viszonyt tudakolandók, különbféle kérdésekkel ostromoltak. — Kossuth eleinte az aszszonyt atyafiának vallotta, de ezen állitás hitelt bajosan nyert, annyival is inkább nem, mivel a házigazda naponkint velünk vacsorálván, pirúlva volt tanuja, miként csipegették ketten, mint két nyögdécselő gerlicze, a Kossuth kezében lévő szöllőgerezd szemjeit.

Málta

Én Kossuthot, kivel 1836 óta barátságos viszonyban állottam — figyelmeztettem, kö­zölvén vele, hogy a törökök azt mondják : „Hogy’ képes egy oly ember ki egy nemzetnek feje volt, s ki hazáját vérbe borította —- mindenekről megfeledkezni!“ Skértem miszerint hagyna fel vele, mert különben kénytelenittetném, a kontyosok csípős megjegyzé­seit kikerülendő, tőle megválni. — Ebet kötött karóhoz, könybe borult szemekkel felkiáltva: „Kedves lelkem barátom! Hát ön is el akar hagyni?!“”

Marseille

Kossuth Lajos és követői a világosi fegyverletétel után török földre menekültek. Kossuth megbízásából Szemere Bertalan és kormánytagok egy csoportja, még a határátlépés előtt Orsovánál, 1849. augusztus 23-án, elásták a Szent Koronát és a többi jelvényt. Az emigrációba magukkal vinni nagy felelősség lett volna, de ha a Habsburgok kezére jut az is komoly problémákat generálhatott volna. Batthyány Kázmér például azzal az ötlettel állt elő, hogy semmisítsék meg a Szent Koronát, de ezt a legtöbb kormánytag elvetette, így marad az elrejtés. A Szent Korona kérdésének rendezése után követve Kossuthot átlépte ez a csapat is a határt. Első állomás az emigrációban Vidin volt. Kossuth itt fogalmazta meg levelét, melyben Görgeyt jelölte meg felelősnek Magyarország katasztrófájáért. I. Abdul-Medzsid oszmán szultán az osztrákok és oroszok ellenzését figyelmen kívül hagyva, fogadta és vendégül látta a magyar menekülteket. Vidinből Sumenbe ment Kossuth, majd onnan Kütahyába (a könyvben Kutája), ahol közel másfél évig tartózkodott. 1851 szeptemberében egy amerikai gőzös fedélzetén Angliába, majd az év végén az Amerikai Egyesült Államokba utazott. 1852-ben tért vissza Angliába, majd végül onnan 1861-ben Itáliába. 1877-ben 100 ceglédi küldött találkozott Kossuth-tal Collegnóban, annak érdekében, hogy megpróbálják rávenni a hazatérésre, de Kossuth nemet mondott. 1889-ben a magyar kormány által életbe léptetett intézkedés eredményeként, elvesztette magyar állampolgárságát, ami olyan felháborodást váltott ki, hogy végül Tisza Kálmán miniszterelnök lemondását eredményezte. Az idős korára anyagi gondokkal is küzdő és sokat betegeskedő Kossuth-ot, 1894 márciusában ledönti a lábáról az influenza, majd március 20-án, este tizenegy óra előtt öt perccel, 91 éves korában meghal. 1894. március 30-án indul Magyarországra a Kossuth koporsóját szállító különvonat, amely még aznap eléri a magyar határt. Így ér véget a közel 45 évig tartó emigrációja Kossuthnak.

Bareges. Szöllősy egyik kedvenc fürdőhelye a Pireneusokban

Először mikor lehetőségem adódott beszerezni ezt a kötetet, nem akartam megvenni, valahogy nem ragadott meg. Aztán utánanéztem és végül mégis a vétel mellett döntöttem. Sokáig állt a polcon, aztán egyszer belekezdtem és végül megszerettem. Valami egészen különleges van benne, amit nehezen fogalmazok meg. A régies nyelvezete miatt nem egyszerű olvasni, de mégis lebilincseli az embert. A Kossuth féle emigráció a könyvben csak egy epizód és nem csak erről szól a mű. Megjelenek benne Szöllősy saját emigrációjának egyéb színhelyei és a mesmerizmusról is olvashatunk több helyen. Tény, hogy a Kossuth emigrációról szóló rész érdekes, de azon belül is kettejük viszonyának alakulása teszi igazán izgalmassá a történetet. Az emigráció kezdetén, a „határátlépésnél” még barátként indulnak, végül Kütahya-ból haraggal és sértődöttséggel válnak el. Szöllősy több ízben csalódik Kossuthban, aki pedig nem jól reagált a kapott kritikára. Természetesen ez a szerző, azaz Szöllősy története, aztán hogy a valóságban ki-mit tett és valójában mi történt, az nyilván nehezen ítélhető meg csupán ezen mű alapján. A szerző elmondásából azonban sok érdekes dolgot olvashatunk Kossuthról.

Kossuth Lajos 1892-ben

Összességében egy nagyon különleges műről beszélünk, amelyben az igazán kalandos életű szerző utazása mellett, Kossuth emigrációjának kezdetéről és sok egyéb érdekes dologról is olvashatunk. A könyv nem számít extrém ritkának, de azért idő kell a beszerzéséhez, amennyiben valaki kedvet kapott az elolvasásához. Azok, akik kevéssé türelmesek és nem is kívánják birtokolni a kötetet, azoknak lehetőségük van az ELBIDÁRIUMból letölteni és elolvasni azt. Személyes véleményem szerint az erőteljesen ajánlott kategóriát képviseli. Az ELBIDA projektben még nem búcsúzunk Szöllősy Ferencztől, hiszen 1838-ban jelent meg még a blog tematikájába illő műve, és mint örök optimista gyűjtő remélem, hogy egyszer sikerül beszerezni és bemutatni azt a kötetet is.