Törökország fővárosa

A blogban bemutatott Törökországot érintő útleírások közül régóta Jancsovics István 1864-ben megjelent, „Kirándulás Istanbolba” című könyve volt a legrégebben megjelent térségről szóló mű. Egészen mostanáig, hiszen a most következő báró Horváth Miklós, „Törökország fővárosa” című műve megtöri Jancsovics eddigi „uralmát”. A könyvben a szerző az 1850-es években tett törökországi utazásának élményeit örökíti meg, azon belül is kiemelten, a Konstantinápolyban látottakat és átélteket. báró Horváth Miklós a könyv végén még Törökország politikai helyzetének bemutatására is szánt egy fejezetet. A kötet első kiadása 1862-ben jelen meg Pesten, melyet Engel Mór és Mandello Frigyes nyomdájában nyomtattak. A 232 oldalas műben illusztráció nem található. A kötet második kiadása, 1877-ben már „Konstantinápoly Törökország fővárosa” címmel és Lauffer Vilmos gondozásában jelent meg.

széplaki Petrichevich báró Horváth Miklós hírlapíró 1829-ben született az erdélyi Alvinczen. Apja báró Horváth Mihály, míg anyja nagyváradi báró Inczédy Mária volt. Bécsben katonai mérnöki akadémián tanult, majd Kolozsvárott jogból is vizsgázott. Az erdélyi kormányszéknél dolgozott, majd 1848-ban a szabadságharc kezdetekor a Károlyi-huszárok közé állt be, mint közlegény. A szabadságharc bukását követően nem vállalt hivatalt, hanem utazni kezdett és beutazta Törökországot és Ázsiának jelentős részét. Több évig Konstantinápolyban tartózkodott és csak élete utolsó szakaszára tért haza ismét Magyarországra. Szüleitől jelentős vagyont örökölt, de ennek egy részét a kártyajáték, más részét a téves spekulációk elvitték. Bár termékeny író és hírlapíró volt, de élete utolsó éveiben már kevesebbet dolgozott és nagy nélkülözésben élt. 66 éves korában, 1895. február 23-án hunyt el Budapesten. Felesége Schütt és altenbergi Seethal Karolina volt, házasságukból egy gyermek Petrichevich Horváth Kamilla született.

Részlet a könyvből:

„A Bosphorusnak e helyenkénti sebessége apró sajkáknak csakugyan dolgot ad. Mint mondám, festői falvak, nyári lakok, vezirek és nagy urak mulató helyei, császári paloták, pompásnál pompásabb háremek, mecsetek, kávéházak rendre váltják föl egymást, melyek közt emlí­tést érdemel Valida szultánnő nyári kastélya, Kuru Tehesme, a beschiktashi kávéház, hol Islam követői mokka nedv és ópiumos füst illatjában keresik a mámort, Dolma-Baktshe, hol az argonauták kiszálltak, midőn az aranygyapjút keresték.

Hagia Szophia

Végre a panoráma legszebb részéhez, a hatás tetőpontjához közeledünk, im a császári lak márvány alakjában, hófehér öltönynyel, alabástrom virágokkal, koszorúkkal, márványcsipkékkel ékitve, mint egy királynő, ki a habokban fürdött, egy liliomokból font kastély, egy szeszélyes eszme, egy bizar gondolat. . . .

A korabeli festők kedvelt témája volt a rejtélyes város (Felix Ziem)

Itt az aestheticai élvezet szinvonala, a regény legérdekesebb szakasza, midőn az iró elfogulva leteszi tollát . . . . midőn az orchester minden hangszerei belé szólva, a harmónia tökéletes, teljes lesz, a karmester hallgatást int s a bájos finale utolsó kótája elcsengett. . . . Im Konstantinápoly!!!

A korabeli festők kedvelt témája volt a rejtélyes város (James Webb)

Egy felől Seutari, Ázsia képviselője, szemben Galata, Pera az európaiak városa, meredek utczáival, átellenben Stambul sötét czédrusaival, még sö­tétebb emlékeivel, még most is méltóságos és parancsoló tekintetével.

A Galata torony

Elszórva Szent Sófia, Sultán Achmet, Sultán Bayezid, Sultán Mohamed és Selim mecsetei, ki tudná első tekintetre mind elősorolni?

Konstantinápoly mindig forgalmas tengeri kikötő volt

Végre egy árboczerdő karcsú minarettekkel vetélkedve, füstölgő gőzösök, érkező hajók, büszke lobogók, s ennyi báj és kellem felett ragyogó napsugár, átlátszó kék ég, mely földíszíti a képletet. Im az aranyszarv!

A korabeli festők kedvelt témája volt a rejtélyes város (Alexey Bogolyubov)

Gőzösünket azonnal miriad csolnak lepé kö­rül, melyeknek gazdái vetélkedve kinálgatóztak, törökül s görögül, avagy tudatlanságunkon elkeseredve néma jelekkel integettek; majd ismét vendéglősök megbizottjai vették át a rábeszélés szerepét, kik szállodáik szép tulajdonait minden európai nyelven földicsérve, czimjegyeket nyomtak kezeinkbe, s kérve, kényszerítve, pogyászunk után kapkodva, csaknem vízbe fulasztottak. Európá­ban e tarka látvány, mely hasonló egy ostromhoz s boszantó episodjaiban mégis humoristicai, sehol sem fordul elő, minthogy a concurrentiát minden nagy városban rend mérsékli, de itt a rendnek árnyéka sem létezik s ama gyűlölt osztály emléke, melyet rendőrségnek neveznek, Konstantinápolyban tán először tűnik föl nyájasabb színekben.

Utcai borbélyok

Kábulva, lankadtan végre egy csolnakos karjaiba vetettük magunkat, ki unszolásával és tolakodásával leginkább kifárasztott.

A korabeli festők kedvelt témája volt a rejtélyes város (Amedeo Preziosi)

Gépileg és lelki akarat nélkül vitettük magunkat mint valami áruczikkek, nem tudva hová, midőn a csolnakos jelenté, hogy a vámnál vagyunk.

Konstantinápolyi utcarészlet

A vámnál! mily kellemetlen benyomást szül e gondolatnak kiejtése is; nemde nyájas olvasók, önök is érzik e szó villanyhatását? De nyugodjanak meg: a török financzok méltatlan hitsorsosai ez osztálynak, e korcs faj nem fogta föl hivatását, megfeledkezett rendeltetéséről melynek czélja világszerte az emberiség kínzása és boszantása, az emberek gyanúsítása, megfizettetése, s ha lehet ká­rosítása. A jámbor muzulmán, kit csibukozva találtunk s ki tán hömpölygő kék füstjében gyönyörkö­dött, vagy egészen más eszmékkel foglalkozott, megvárta mig fölnyitottuk ládáinkat s egy közö­nyös pillantást függesztvén reájok, intett, hogy mehetünk. Viselete valóban bámulatra ösztönzött volna, de e városban, hol minden bámulatos, semmin sem bámulunk. Útitársam, kit már megismertettem önökkel, s kinek az európai vámrendszer még élénk emlékezetében állott, annyira el vala ragadtatva, hogy „bachsis”t nyújtott a derék töröknek, mit amaz el is fogadott, nem szolgálat fejében, hanem oly előleg gyanánt, melynek kamatjait Allah téritendi meg.

Konstantinápoly látképe

S most eleget téve a formalitásoknak s égve a vágytól, hogy végre szemtől szembe lássuk a csudavárost, podgyászunkat egy „hamal” (teherhordó) nyakába függesztvén, Perába indultunk, szállodánkban megtelependők.”

Konstantinápolyi forgatag

Bár a könyv két évvel korábban jelent meg, mint Jancsovics István munkája, mégis úgy éreztem, hogy nyelvezetét tekintve ez a fiatalabb munka. A„Kirándulás Istambolba”című mű kapcsán említettem, hogy bár a szerző jó stílusban írt, a könyv régies nyelvezet miatt nehézkes volt az olvasása. báró Horváth Miklós munkájánál ezt valahogy nem éreztem, vagy pontosabban nem éreztem annyira zavarónak. A könyv nem klasszikus útleírás, de nem nevezném vegytisztán utazási regénynek sem. Valahol a kettő között van. Az élmények és emlékek mellett, számos tájékoztató jellegű információt és több személyes párbeszédet is tartalmaz a mű. Komplex és érdekes munka 1862-ből.

A korabeli festők kedvelt témája volt a rejtélyes város (Alexey Bogolyubov)

A mű zárófejezetében a szerző bemutatja Törökország politikai helyzetét és személyes véleményét a birodalom hanyatlásának okairól. Történelmi visszatekintés során meséli el az oszmán birodalom gyors fejlődésének történetét, amely báró Horváth Miklós szerint magában hordozza a hanyatlás okait is. Gondolatmenetét végül azzal zárja, hogy bármi is fog történni, véleménye szerint Konstantinápoly „elvesztendi varázsát a tourista és költő előtt, ki romjain a mesés és csudás benyomások hatását hasztalan keresendi!” Nos, ebben végül nem lett igaza a szerzőnek, hiszen Konstantinápolynak nagyon sokáig megmaradt az a varázsa, ami miatt még évtizedeken át oly sokan vágytak ebbe a különös és rejtelmes városba.

Életkép Konstantinápolyból

báró Horváth Miklós könyve igazi ritkaság, antikváriumokban és aukciókon is csak ritkán fordul elő, éppen ezért nehéz beszerezni. Érdekes azonban, hogy bár nem könnyű beszerezni, az ára valamilyen oknál fogva mégsem szökik extrém magasságokba, így ennél a kötetnél igaz az, hogy nehezebb megtalálni, mint megvenni. Aki azonban nem kívánja minden áron birtokolni a művet, annak szerencséje van, hiszen aDebreceni Egyetem elektronikus Archívumában fellelhető és ingyen letölthető a könyv,bár „csak” az 1877-es második kiadás, de tartalmát tekintve ez nem okoz semmi változást. A téma és a térség iránt érdeklődőknek mindenképpen ajánlott a mű, hiszen a könyvet olvasva betekinthetünk a nagy modernizáció előtti akkor még csupán félmillió lakosú Konstantinápoly rejtélyes életébe. báró Horváth Miklóstól búcsúzunk az ELBIDA projektben, annak ellenére, hogy bár termékeny író volt, a blog tematikájába illő műve azonban csak a „Törökország fővárosa” című volt.