2019. június 16., vasárnap

Emlékek római utamból

A blog hátterét biztosító gyűjtemény gyarapítása aprólékos munka. Aukciókon, antikváriumokban, internetes piactereken és még számos egyéb lehetséges lelőhelyen folyamatosan vadászok a különleges példányokra. Minden érdekel, ami 1945 előtti és passzol a meghatározott témába, de különösen izgatottá tesz az, amikor ismeretlen vagy kevéssé ismert művet sikerül fellelni és beszerezni. Az ELBIDA projektben most következő mű is a ritkaság kategóriába tartozik, az pedig, hogy női szerző tollából, az számomra csak hab a tortán.  Uhrl Józsa és volt tanítványai 1887-1888 fordulóján indulnak Rómába, hogy meghallgassák XIII. Leó pápa aranymiséjét. „Emlékek római utamból” című művében ennek az olaszországi zarándokútjának élményeit meséli el. A mű 1888-ban jelent meg Pozsonyban, melyet Wigand F.K. nyomdájában nyomtattak. A mindösszesen 30 oldalas mű teljes bevételét a szerző a Gönczy-alap javára ajánlotta fel. Kép nem található a rövidke könyvben.




Uhrl Józsa a pozsonyi magyar királyi állami tanítóképző intézet igazgatónője 1826-ban született Pozsonyban. Apja a szobrászművész és egyetemi tanár Uhrl Ferenc volt. Ma már kevéssé ismerjük, de Uhrl Ferenc a 19. század egyik legkeresettebb szobrásza volt. A gondoskodó szülők Józsát beíratták a Brunszvik Teréz által alapított óvodába, majd 7 éves korában, 1833-ban, a Felber-féle magánintézet növendéke lesz. Tehetséges és szorgalmas tanuló volt. Szülei felismerték tehetségét ezért magántanárokat is fogadtak mellé, akik franciából és rajzból tovább fejlesztették. Írói tehetsége is korán megmutatkozott, már iskolás korában elkezdett verseket, elbeszéléseket írni. Az 1838-as árvíz megrendítette a család anyagi helyzetét, ezért ott kellett hagynia a tanulmányait a magánintézetben. Ekkor édesapja vette át lánya képzését, elsősorban a zene, a rajz és a festészet területén. 1848-ban a Marasztoni-féle festő akadémia tanulója lesz. A francia volt az elsődleges nyelv tanulmányai során, de emellett igen jól beszélt olaszul, angolul és spanyolul is. 

A pozsonyi állami tanítóképző intézet
Az 1852-ben nevelőnőnek utazik Firenzébe, azonban bár vannak ajánlatai, 1854-ben mégis visszatér Magyarországra. Az 1850-es évek második felében nagyobb utazásokat tett Egyiptomba és Palesztinába. Visszatérését követően letette a tanítói vizsgát. 1857-ben már, mint képesített tanítónő veszi át a Tenczer Lilla féle nevelőintézet vezetését, amelyet aztán 14 éven keresztül irányít. Munkája eredményeként az intézet ismerté és elismerté vált. 1871-ben mindenki meglepetésére elhagyja az intézetet és elvállalja a pozsonyi állami tanítóképző intézet igazgatói megbízatását. A következő évben egy nagyobb körutat tesz Németországban és Svájcban, majd 1888-ban Olaszországba is elutazik. 18 évi igazgatói munkája után, 1889-ben saját maga kéri a nyugdíjazását. Halálának pontos dátuma nem ismert. Valamikor az 1890-es években hunyt el Pozsonyban. Életében számos cikket és könyvet írt.

Részlet a könyvből:

„Deczember 21-dikén útnak" indultunk Budapest felé. Nyolczra tervezett társaságunk utolsó perczben ötre olvadt össze — persze, nem a nagy hőségtől! — mert az eddig gyér hópelyhek dús zápora bővebben-bővebben árasztott el bennünket, a mint fővárosunkhoz közeledtünk.

(Nagy) Kanizsai vasútállomás 1888-ban 
Értettük a meleg bundák jelentőségét, sejtettük hasznosságukat az Alpokon túli vidékeken is, és örültünk, hogy magunkkal vittük, daczára a czipelés kellemetlenségeinek. Örültünk a meleg szobáknak is, melyek Budapesten számunkra készen állottak. Az estét kedves ismerősök társaságában töltöttük, és meleg teával ültünk bucsúünnepet hazánk jól fütő kályháitól. Méter-magas hófalak, csikorgó hideg, sűrű ködfellegek voltak másnap reggel, fájdalom, nem épen biztató, de annál hívebb kísérőink. Nem szabadultunk tőlök; vissza nem hagyhattuk őket; majd megelőztek, majd utánunk siettek, majd megint körűlvettek bennünket, s elkísértek nyomról-nyomra a „Szent Atya" trónjáig.

Steinbrücke 
Ámde, most csak Budapesten vagyunk még. Volt ott több rendezni és elintézni valónk. Elmentünk a főtemplomba is, imádkoztunk, személyünket, vállalatunk sikerét az Urnák ajánlván. Végre ütött az elválás órája. Indultunk Budára a déli pályaudvarhoz, a zarándoklat kiindulási pontjára. Ha azt mondanám, hogy az indulás minden confusio nélkül ment végbe, hazudnám. Rossz út, sűrű köd, sok egymást kergető kocsi, szél és hó ellene szegülni látszottak készülődéseinknek. Többszöri fennakadás után mégis szerencsésen ott állottunk végre várakozásaink teljesülésének küszöbén.

Laibach azaz a mai Ljubljana 
Ismerősökkel való találkozás, az úti jegyek lebélyegzése, podgyász-feladás, a pápai és olasz nemzeti színű szalagcsokroknak — a zarándokok jelvényének — kiosztása, többféle miheztartási tanács közlése, új zarándoktársak érkezése fűszerezte vagy elsózta az időt, míg első csengetéssel adták a helyek elfoglalására szólító jelt. Kellemes meglepetésül megtudtuk, hogy csak négyen-négyen helyezkedjenek egy szakaszba. Beszállottunk örömtelt meghatottsággal, nem sejtve még e perczben, mily nehéz megpróbáltatás vár reánk.

Róma - életkép 
Intonálták a pápai hymnust, kölcsönösen éljenezték egymást a honmaradók és a távozók, fütyült egy nagyot és előrehaladt velünk, 200 embernél nagyobb számra rúgó zarándokcsapattal, a különvonatot maga után hurczoló erős mozdony. Isten veled drága hazánk! néhány hétre. — Isten veled!

Róma - életkép 
Haladt a gőzös Kanizsára, csakhogy közbe-közbe megállott, új zarándokok felvételére, csakhogy közbe-közbe ingott a vihar hatalmas lökéseitől. Csodás Szent Iván éjet véltem átélni, a mint mozdonyunk kilökte ezer-meg-ezer tüzes szikragolyóit, melyek, egyesülve a hópelyhekkel, tovarepültek a megsemmisülés feneketlen örvényébe . . . vagy talán a feltámadás könyörületes, lágy ölébe? ...

Giordano Bruno szobrának avatása 1888-ban 
Nagyszerű karácsonyi kivilágítás volt ez, gyönyörűséges látvány, a mint elhaladtunk a magyar tenger mellett, a mint otthagytuk Kanizsát, és beljebb vonúltunk Stájerország magas, mindinkább szűkülő hegysorai közé, a százezrekre rúgó hatalmas karácsonyfa-óriások szülőföldjére. Nem hinném, hogy volt társaságunk között elég szerencsés természetű egyén, ki e viharos órákban aludt volna, meglehetős kényelmünk daczára, ' és addig is, míg elegendő gőz volt még a fűtésre és haladásra.

Zarándokok a Szent Péter téren 
Éjféltáján egy stentorhang meghagyta a fűtőkészülékek lezárását, nehogy a szikrák befelé- hatása tűzvészt hozzon az útitársaságra. Már most a fázás is fűszerezte éjjeli nyugodalmunkat, ámbár jókedvünket ez sem ronthatta meg. Természetesen csak a pozsonyi kompániáról beszélve. Lassan érkeztünk Steinbrückbe, hol megreggeliztünk, hóval mosakodtunk, és így hideg-meleg segítségével, tagjaink használhatását, külső-belső egyensúlyunkat is némileg visszanyertük, s megtudtuk az éjjel titkait; hogy t. i. kettős mozdonynyal kellett a vihar ellen küzdenünk, és annyi érővel, hogy a szükséges gőz fejlesztése czéljából állottunk meg oly gyakran.

Római utcarészlet 
Sűrűn esett még mindig a hó. Nem is nappal, hanem szürkés-ködös félhomályban haladtunk Laibachig, hol a vezető „öt percz"… „Bis auf Weiteres"-e szeget ütött fejünkbe (természetesen csak képletileg). Lett az öt perczből négy válságos óra; küzdelem — nem az élet, — hanem az ebédért. Ez mind nem volt nagy mulatság; de ki deczember havában útnak indúl, tudja, mi érheti .. . és csak maga ellen zúgolódhatik. Eltelt az idő a város megtekintésével, kis vásárlásokkal, ez első uti kalandunk és Laibach városa emlékül. Nem is volt hiába az ebédért való küzdelem. Ki előbb, ki utóbb, jóllaktunk valamennyien. Két órakor elhelyezkedtünk, ki-ki elfoglalva előbbi helyét, és három óra után haladtunk két állomással előre, Franzdorfon át Loitschig. Ott, meredek sziklafalak közepett, újból megrekedtünk. Se előre, se vissza nem mehettünk; az út kellő közepén töltöttük az éjszakát.

Porta Angelica 
Eszembe jutott másnap reggel Schubert: „A természet tükre" czímű művének első szakasza. Jajgatott társaságunk majd egyik, majd másik tagja. Ki rossznak találta kávéját, ki nem kapott theát, s így tovább .. . ad infinitum. Magamban gondolám: „Mégis meg van az életre legszükségesebb, mi nélkül öt másodperczig sem lehetnénk el: van légköri levegő, bár hideg, de jó, friss, ozondús levegő." Kis vártatva lett (társaságom fiatal hölgyei által habart) erősítő borleves is. Új erővel néztük a szép téli képet. Akarva, nem akarva, be kellett látnunk, hogy „Ember tervez, Isten végez" ismét bebizonyúlt. A karácsonyestét Rómában már sehogysem tölthetjük.”

XIII. Leó pápa 
Uhrl Józsa a kor elismert pedagógusa volt, akinek a számos szakmai cikke mellett több könyve is megjelent. A könyvei közül kettő mű az, ami passzol a blog tematikájába. Az „Emlékek római utamból” lényegében az olaszországi utazása első szakaszát mutatja be és miután a csapat Rómát elhagyja és Nápolyba érkezik, véget is ér a mű. Uhrl Józsának azonban jelent meg egy másik útleírása is „Nápoly, Pompeji, Florencz” címmel, ugyancsak 1888-ban, melyben az utazás további részét mutatja be valószínűleg. Azért írom, hogy valószínűleg, mert ez a mű még nem része a gyűjteménynek, de ami ennél is érdekesebb, hogy gyakorlatilag nem lelni a könyv létezésének a nyomát sem az interneten. Az szinte biztos, hogy megjelent, de kérdéses, hogy előbukkan e majd valamikor. Eddig még nem sajnos nem tudtam nyomára bukkanni, de bízom benne, hogy egyszer sikerül beszerezni és elolvashatom a zarándokút második szakaszát is. 

Korabeli "pápamobil" 
Uhrl Józsa és volt tanítványai utazásának elsődleges célja az volt, hogy meghallgassák XIII. Leó pápa aranymiséjét. Eredeti nevén Vincenzo Gioacchino Pecci 1810. március 2-án látta meg a napvilágot egy Róma és Nápoly között fekvő 5000 fő lakosú városkában, Carpinetóban. Hamar eldöntötte, hogy egyházi pályára megy. 1846-ban a Perugiai egyházmegye püspökévé, majd 1853-ban már bíborossá nevezte ki a pápa. 1877. szeptember 21-én IX. Piusz pápa camerlengónak, azaz kamarás-bíborosnak nevezi ki, ami akkoriban Róma második leghatalmasabb rangja volt. 1878. február 7-én meghalt IX. Piusz pápa, majd az összeülő konklávé 1878. február 20-án pápává választotta Vincenzo Gioacchino Peccit, aki a Leó nevet vette fel. 25 éven át kormányozta a katolikus egyházat, amellyel a negyedik leghosszabb ideig uralkodó pápa lett Szent Péter, IX. Piusz pápa és II. János Pál pápa után. Aranymiséjét, amelyre a magyar zarándokok között Uhrl Józsa is érkezett, a pappá szentelésének 50. évfordulóján, 1888. január 1.-én tartotta.

Róma - életkép 

Uhrl Józsa könyve egy jól megírt élménybeszámoló egy olaszországi zarándokútról. Érezhető, hogy a szerzőnek nem ez az első műve, hiszen a könyv lendületes, olvasmányos és több ponton számomra kedves fanyar humorú is. Maga a könyv ritka, így kézzelfogható könyv formájában beszerezni nem egyszerű, de szerencsére ez esetben is van lehetőség elektronikus formában a művet elolvasni, hiszen a Szegedi Tudomány Egyetem Miscellanea Digitális mindenes gyűjteményében fellelhető és letölthető a mű. A női szerzőkkel mindig elfogult vagyok, de ettől függetlenül is mindenképpen az ajánlott kategóriát képviseli a mű, így olvassa mindenki bátran. Titkon abban reménykedem, hogy a zarándokút folytatását feldolgozó szinte ismeretlen művet is sikerül beszereznem és akkor mindenképpen visszatér Uhrl Józsa az ELBIDA projekt oldalára. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése