2019. július 14., vasárnap

Nogel István utazása Keleten

Múlt heti bejegyzésemet azzal zártam, hogy hasonlóan különleges kötettel jelentkezem e héten, mint az „Utazás Brazíliába és vissza” című ritka könyv volt.  Ígéretemet megtartva következzék most, Nogel István rovarász extrém ritka kötetének a bemutatása. Többször írtam már a blogban egyes kötetekről, hogy ritka, de a „Nogel István utazása Keleten” című könyv talán az egyik legritkább, az eddig bemutatott művek között. Szilády Zoltán a Földgömb című folyóirat 1935-ös évfolyamának 9. számában ezt írta róla: „Nogel könyvet is írt útjáról, de az már csak mint ritkaság található egy-két könyvtárunkban”. Ritkaság volt már 1935-ben is, nemhogy 2019-ben. Az ELBIDA projekt hátterét adó gyűjteményben azonban szerencsére megtalálható az egészen kivételes kötet. A szerző keleti utazása több évig tartott, majd hazatérése után megírta, ismereteim szerint egyetlen könyv formájában megjelent művét, amely 1847-ben Pesten jelenik meg a Schultz Testvérpár kiadásában. A 196 oldalas és illusztrációt nem tartalmazó művet Beimel József nyomdájában nyomtatták.  A bejegyzésben látott képek Jean Brindesi akvarellművész munkái. A híres festő 1826-ban született és közel 30 évig élt és dolgozott Konstantinápolyban. Munkáiban a korabeli város életét próbálta megragadni, mely ilyen lehetett Nogel István ottjártakor is. 




Nogel István életéről nagyon kevés információval rendelkezünk. A századfordulós források is jelzik, hogy nevével alig találkozni, munkássága pedig kevéssé ismert. Születési dátuma ismeretlen, bár könyvét olvasva nagyjából belőhető. A blogban megjelenített könyvrészlet egy örmény esküvőnek a leírását is tartalmazza. Az ott történt események során említi egy mondatban Nogel, hogy alig 18 éves ifjú ember ő. Mindez 1842 elején történik, azaz visszaszámolva 18 évet, valahol 1824 környékén születhetett Nogel István. 1841-ben mint Frivaldszky Imre küldöttje indul keletre, elsősorban Konstantinápoly környékére, ahol a Magyar Nemzeti Múzeum számára végez rovartani gyűjtéseket. Útja során találkozik Moritz Wagner német természettudóssal, akivel közösen a Kaukázus és a Fekete-tenger környékét is bejárják.

Moritz Wagner
Közösen több a Kaukázusban található csúcsra is feljutnak. Később Wagner nagy elismeréssel emlékezik meg Nogelről az Augsburger Allgemeine Zeitungban. Nogel utazása során bejárta Konstantinápolyt, Bursát, a Krímet a Kaukázus északi oldalát, Grúziát és Örményországot is. Wagnertől elválva, azonban a hazaküldött rovarok után oly kevés pénzt kap, hogy kénytelen pályát változtatni, így a török szultán szolgálatába áll Konstantinápolyban, mint kertész. Háromévi kertészkedés után 1846-ban tér vissza Pestre és megírja utazása történetét, amelyet aztán a Schultz testvérpár átdolgozása után kerül az olvasóközönség elé. Élete további szakaszáról eltérő információkkal rendelkezünk. Egyes források szerint, 1849-ben hadnagy a szabadságharcban, de más adatok alapján nem tartózkodott már 1849-ben az országban, hiszen 1848-ban visszatért a Kaukázusba és folytatta rovargyűjtői munkáját. Az szinte biztos, hogy valamikor visszatért Konstantinápolyba és újra a szultán kertészének állt. 1860-ban kereskedelemmel foglalkozik a Fekete-tenger kis-ázsiai partvidékén. 1861-ben és 1874-ben egy-egy hírlapi közlemény még hírt ad Nogelről, aki akkor Szmirnában élt. Utolsó ismert írása 1879. március 19-én kelt levele Hermann Ottónak, amelyben leírja az utóbbi években általa tapasztalt sáskajárások történetét. A levélből kiderül, hogy ekkor még mindig Szmirna környékén élt. Halála időpontjáról, helyéről vagy bármely egyéb körülményről nincs információnk.


Részlet a könyvből:

„1842-iki jan. utolján ismét Brussába mentem, hol örmény gazdasszonyom örömmel fogadott lakába. Brussában febr. s mart. hónapban még minden létszeres élet hátrabb volt mint Konstantinápolyban, amiatt rovarokat nem igen gyüjtheték s csak vadászattal foglalkozám.

Ahmed szultán mecsetje

A Boszporusz
Brussában nagy számmal léteznek a félholdas gerlicék, mely fajat t. Frivaldszky úr utazói a Balkán vidékén födöztek fel. Ezen galambokból szerettem volna pár tuczetet kitömni, de a városban lőni nem szabad s a városon kívül nem tartózkodnak. A bujada-hárban (buzahárban) hol tömérdeken költenek, a felvigyázó néhány piaszterért megengedte a fogdosást. Gazdanőm fiával már többeket fogtunk hálóval, midőn egy fanatikus török pap ezt észrevette, s a népet reánk csődité; engem ugyan nem bántottak, de az örményt jól eldöngették, s egy kavász (rendőr) jött hozzám intve, hagynék fel a gerlice-vadászattal mivel nem áll jót, hogy magam is úgy járok mint az örmény. Törökhonban nem tanácsos némelly madarak s állatokat, például: galambot, gólyát, chatartes percnopterust (saskeselyü faj), macskát bántani, mert vallási elveknél fogva tiszteletben állanak a nép előtt.

Korabeli lovasfogat

Bursa környékén  
Szomszédunkban egy ifjú örmény lakott, ki megházasodván, engem is meghítt a lakodalomra. Átmentem házinőmmel, ennek fia s két leányával, s fogadtak bennünket szokás szerint rokonilag, vendégszeretőleg a küszöbön mindjárt cukorsüteményekkel kinálván meg. A nők és férfiak külön szobákba váltak. Este kilencz órakor hozták a menyasszonyt, egészen veres selyembe beburkolva úgy, hogy még a szeme sem látszott, szövétnekek világánál, miknek vivői vígan kiáltoztak az utcákon végig, míg a vőlegény lakásához értek. Több szertartás után a papok elkezdettek imádkozni az előteremben, azután szemközt álliták az új párt, kik is homlokukat együvé tették; a papok ismét imádkoztak, mialatt a fiatal pár fejöket még mindig együvé tartá; harmadszor kezdtek a papok imádkozni fenhangon ó örmény nyelven, mit a körülállók nem értettek; a házasulandók fejeire egy körkarimába foglalt keresztet tettek, mi a házasság végtelenségét jelenti. Az uj pár több percig állott e helyzetben anélkül, hogy kérdést intéztek volna hozzájuk szeretik e egymást, úgy a nálunk szokásban levő esküt sem mondatták el velök.

A szultáni palota előtt

Korabeli ökörfogat 
A törökök és örményeknél a szerelem vagy szeretőtartásnak hire sincs, hanem a ki fiát házasitni akarja, összebeszél nejével, és azon házba, hol valamelly leányt kiszemeltek, egy vénasszonyt küldenek, ki a leányt, s ha nővérei vannak, mindnyájokat megvizsgálja, vajon nincs-e valami testi hibájok, s ez mind úgy történik, hogy tulajdonképp magok a leányok sem tudják valódi okát, annál kevésbé a házasságra szánt fiu. Ha pedig ennek atyja vagy anyja nincs, akkor a legközelebbi rokonok végezik e tisztet. Megegyezvén mind a két félrőli öregek, ez a fiunak tudtául adatik, ki menyasszonyának valami jegyet küld és a leány az övé. Leggyakrabban épen nem is ismerik egymást, vagy legalább nem kellene ismerniök, a szokás törvénye szerint. A vőlegény menyasszonyához nem jár, míg a kiszabott idő meg nem érkezik, midőn hölgyét szövétnekekkel házához kisérik, hol az összekelés után harmadnapra burkolják le előtte élete párját. A leány pedig, mielőtt férjéhez viszik, több napig tanítást nyer egy vénasszonytól a férfivali miképpi bánásmódban.

Török nők az utcán

Hölgyek és szolgálójuk 
Bevégeztetvén a fentebb leirt összeadását a fiatal párnak, a mulató termekbe vonultunk. A hölgyek másfelé, a férfiak szinte másfelé oszoltak, kivévén néhány vénasszonyt, kik velünk egy szobát foglaltak el. Mindenki viaszbábként hallgatagul ült a fal körüli pamlagon, s már én igen kezdém magam unni, midőn egyik nászvendég kinyitá az ablakot, s jajgató török melodiáját a völgybe bömbölé, melynek visszhangja kellemesb s türhetőbb volt eredetijénél. Ezután engem híttak fel, daloljak valami frank éneket, de ebből ugyan mi sem lett. Az alatt a vőlegény pálinkás üveggel járt körül, egy más pedig cukorsüteménnyel, legelőször a papot, aztán a leány atyját, utána meg engem kináltak meg, és ugy a többit - utoljára az asszonyokat. Mindegyre jobban kezdém magam unni s már gondolkodtam is ugyan mit tegyek, hogy a teremben uralkodó közcsendet megzavarhassam. E közben két nő vezeté be a beburkolt menyasszonyt, s először a paphoz mentek vele, kinek az kezet csókolt a selyemfátyolon keresztül, aztán néhány öreg emberhez és hozzám is mint idegen vendéghez különös megtiszteltetésből. Én még alig 18 éves ifju, miután a talán nálamnál öregebb menyasszonytól kezemet, mint illyen szertartásokhoz nem szokva, megcsókoltatni sokáig vonakodtam, nem annyira valami titkos, regényesszerű érzéstől, mint inkább a kegyelet egy nemétől indittatva, kinyujtám végre kezem s a menyasszonyét amugy magyarán megszorítva én akartam tréfából megcsókolni, de ettől ismét a menyasszony vonakodott, kezét ide s tova ráncigálva, mi a fiatalok közt hangos nevetést, az öregeknél ellenben csendes, belsőleg elfojtott haragot ébreszte. De a félelem és zavar senkit úgy meg nem lepett mint a vőlegényt, kivel már jegyes korában is többször ingerkedtem, hogy nejét majdan elszeretem. Még most is szemem előtt áll hosszu fekete, reverenda forma öltönyében, kecsegalaku kalpaggal fején, hogy ugrott fel hirtelen, és tátott szájjal, terjesztett karokkal megállt a terem közepén. Pillanatig magam is tartottam némi kedvetlen következményektől, de a szerelemféltő gyáva is volt, s a kis förgeteg villámlás s mennydörgés nélkül vonult el.

A mecset udvarán

Korabeli lovasfogat 
Egymás iránti vonzalomról szó sincs az óhitü örményeknél, vagy a törököknél, az utóbbiaknak a korán a nélkül is hét feleséget enged, de még a katholikus örményeknél sem, kik egyébiránt szokásaikban szabadabbak s a frankok mulatságait is megkeresik, de nőik mind a mellett az utcán burkolva járnak. Ezen népeknél a természeti szükségen kivül leginkább haszonkeresés határozza el a házasságot, mire nézve következő példa is szolgál elegendő tanúságul. 

A bazárban

Konstantinápoly látképe
Perában egy fiatal olasz kereskedő gyakran járt egy kath. örmény házhoz, hol egy fiatal leány volt, kit magának nőül kiszemelt, ebbeli szándékát a leány atyjával is közlé, és a leánynak már több ajándékot is adott. Az olasznak egy jó barátja volt, kit szinte bevezetett az örmény házba s egyikéül mutatá be legmeghittebb ismerősének. Egykor a fiatal kereskedő Trapezuntba utazott bizonyos ügyében s kéré barátját, járjon el szorgalmasan az örmény házhoz, s közölje majdan vele, ha valamit észre vesz, ami netán jövendő boldogságára rossz eredménnyel lehetne. A megkért barát most gyakrabban látogatja az örmény házat s már híre terjed, hogy a leányt nőül veszi, mert Törökországban, mihelyt valamely ifjú csak rátekint a leányra, már annyiba veszik, mintha megkérte volna. A Trapezuntba utazott kereskedő kedvesének pompás perzsa szöveteket küldött ajándékul, de mit a következő gőzössel ismét visszakapott. Levelet irt a leánynak s okát kérte az ajándék el nem fogadásának. Mire ez nyiltszivüleg megvallá, hogy atyja őt barátjának igérte, minthogy az nálánál sokkal gazdagabb. A fiatal kereskedő nem sokára visszatért, és keserű szemrehányások közt előmutatja a leány levelét barátjának, ki nevetés, álmélkodás és becsületére hivatkozással bizonyítja, hogy soha sem viselte magát úgy, miszerint a szülék legkisebb igényt tarthattak volna e tekintetben reá, - s többé házuk felé sem ment. Elmaradván a gazdagabb, a leány kináltatá kezét az előbbinek, de ez is a faképnél hagyta őt.

Utcai árus 

Háttérben a Rumeli erőd 
Még egy pár esetet hozok fel annak bebizonyítására, milly szükségtelennek tartják a keletiek a házasságkötésben az egymáshozi vonzalmat. B...adi - egy a legtiszteletreméltóbb ember kit ismerek, még Napoleon alatt egy pár évig katonáskodott, miután a hadi pályáról lelépett, előbb Némethonba s aztán Olaszországba mint szülőföldjére, innen végre Törökországba jött, hol már évek óta lakik, s egy nagy kereskedőház könyvvivője. Ez házasodni akarván, egy kath. örmény két leánya közül a fiatalabbiakat megkérette és igéretül el is nyerte. Ferde szokás azonban az örményeknél, hogy ha tiz leány van is a háznál, a fiatalabbat férjhez nem adják, míg az öregebben tul nem adnak. Dacára szentül adott ígéretének, megtartá makacsul szokását az álnok örmény. A mennyegzőre minden kész már, B...adinak elhozzák a beburkolt menyasszonyt, hanem az összekelési szertartás után a szegény vőlegény legnagyobb elrémülésére látja, hogy Ráchel helyett Liát kapott - fiatal s a csinos helyet a korosabbat és kecsnélkülit. Mindenképp vonakodott a cselszövényesen kötött házasság elfogadásától, de a papok nem akarták őt elválasztani, mire B... vele született jószívűségből nem akarta a reá tukmáltottat mégis elhagyni - és még most is békével együtt élnek.”

Török temetőben

Forgalmas kikötő 
A sok-sok kalanddal és nehézséggel tarkított utazás 1841. március 21.-én indul, amikor gőzhajón, zsebében Széchenyi István ajánlólevelével elhagyja Pestet a szerző. Orsovánál átszáll egy Galatiba tartó hajóra, majd a Duna-deltát elhagyva a Fekete-tengeren keresztül jut el Konstantinápolyba. Innen aztán a mai Bursába megy, ahol megmássza az Olympos hegyet (Uludağ hegy). A városba történő visszatérés után ismerkedik meg Moritz Wagner német természettudóssal, aki munkatársául szerződteti kaukázusi útjára Nogelt. Bursából egyenesen Oroszországba utaznak. Odessza után gőzhajóval a Krím felé veszik az irányt. Oroszországban sok időt töltenek. Bejárják a Kaukázus bizonyos részeit, gyűjtenek tatárlakta vidékeken és eljutnak egészen a Terek-folyó vidékére. Tizenhat hónapig tart az expedíció Wagner professzor oldalán, majd 1843 nyarán térnek vissza Konstantinápolyba. Nogel ekkor vállal munkát a szultán kertjeiben. 1846 tavaszán azonban felébred benne a honvágy, így útnak indul haza. Braila, Bukarest és Brassó érintésével érkezik meg Pestre, ahonnét pár nap múlva Miskolcra utazik 90 éves nagyanyjához.

Konstantinápolyi utcakép

A Boszporuszon  
1822-ben Frivaldszky Imre mindössze 23 évesen a Magyar Nemzeti Múzeum természetrajzi igazgatója lett. Az akkor még kezdetleges állattani részlegen volt mit fejleszteni, de pénz nem állt rendelkezésre megfelelő mértékben. A fiatal és rendkívül lelkes Frivaldszky ezért a saját költségén kezd el gyűjteni és emellett néhány érdeklődő fiatalt kezd tanítani a gyűjtés és a preparálás fortélyaira. 

Frivaldszky Imre
Amikor készen állt a fiatal csapat Frivaldszky Imre elküldte őket a Balkánra kutatni. 1830-ban Füle András az egyik legismertebb rovarkutató, aki Macedóniába, Törökországba és a Balkán-hegység lábaihoz szervez expedíciót Frivaldszky utasítására. Az 1833-as expedíció során azonban Füle rablógyilkosság áldozata lesz. A hazakerült expedíciós anyag azonban oly gazdag, hogy további kutatóutak indulnak a vidékre. 1835-1836-ban újra a Balkán-hegység és Macedónia a célpont. A Karl Hinke vezette kutatóút eredményeként 18 féle, addig ismeretlen fajt írnak le. 1841-ben Nogel István vezetésével a Balkánra szervez tudományos utat, majd 1843-ban Zách Ferencet küldi Krétára. Frivaldszky emellett maga is folyamatosan gyűjtő úton van, elsősorban a Déli-Kárpátokban végez intenzív munkát. A balkáni kutatások rendkívüli lendületét végül az 1848-1849-es szabadságharc szakítja meg. Frivaldszky a szabadságharc után már nem tudja folytatni a munkát. 1851-ben nyugalomba vonul, majd 1870-ben, 71 évesen halt meg Jobbágyiban.

Bursai életkép

Utcazenészek 

Nehezen találok jelzőket arra, hogy Nogel könyve mennyire izgalmas számomra. Könyvészeti szempontból is elképesztő, de olvasmányélményként is rendkívüli. Tudom persze, hogy megszállott vagyok e témában, viszont Nogel könyvénél abban is biztos vagyok, hogy a könyv iránti rajongásomat nem csak ez a megszállottság okozza. Kiváló, kalandos és olvasmányos a mű. Vélhetően a mű gerincét adta Nogel István és a nyelvi javításokat a Schultz testvérpár végezte, de végül is mindegy, hogy kinek köszönhetően, de egészen lebilincselő olvasmány lett. A nyelvezet bár régies, de nem zavaró. A hosszú út leírása mellett számos egyéb átélt élményt is elmesél a szerző, amely igazán színessé teszi a művet. Mindenki számára erőteljesen ajánlom a művet és bár papír alapon gyakorlatilag extrém szerencse kell, hogy valaki fellelje, de online felületen elérhető a mű. Amikor először keresgéltem, akkor a Magyar Nemzeti Digitális Archívumba leltem meg Nogel művét, de végül sajnálattal tapasztaltam, hogy mindösszesen 2 oldal a szkennelt állomány. Tovább keresgetve végül a Terebess Ázsia E-tár oldalán megtaláltam, ahol bár nem letölthető formátumba, de mégis elolvasható a teljes mű. Aki elolvassa és tetszik neki, annak egy további kis Nogel István adalék itt letölthető két részletben (1.2.). A Vasárnap Újság 1861-es 8. évfolyamának 34.-ik számában jelent meg Nogel írása, „Egy magyar kertész levelei Kis-Ázsiából” címmel. A cikk lényegében egy levél, amely igazi érdekessége, hogy Nogel 1848-ban írta Kertész László csongrádi ügyvéd barátjának, azonban nem küldte el azt. 1860-ban aztán Konstantinápolyban találkozik Szilágyi Dániel ismerősével, aki több Vasárnapi Újság című lappal lepi meg őt. Ez adja az ötletet a szerzőnknek, hogy ezt a levelet, amely lényegében egy úti beszámoló elküldje a Vasárnapi Újság szerkesztőségébe. Így jelenik meg végül is 1861-ben Nogel István 1848-as levele. Az eset további érdekessége, hogy az is kiderül a szerkesztői jegyzetből, hogy akkor Nogel István a Fekete-tenger kis-ázsiai partvidékén kereskedéssel foglalkozott. Nogel Istvánnak könyv formájában a most bemutatott műve az egyetlen, így búcsúzunk tőle az ELBIDA projektben. Az elfeledett rovarász műve számomra erősen a top kategóriát képviseli. Nem kell azonban megijedni, hogy itt a vége az érdekes műveknek, hiszen ahogy rápillantok a könyvespolcomra, sorban várakoznak még a további, sok szempontból hasonlóan kiemelkedő könyvek. Jövő héten tehát, újra érkezik egy különleges mű a az ELBIDA projekt könyvespolcáról. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése