Úton-útfélen

Rajzok úti-naplómból

Egyik este szokásos szertartásszerű könyvböngészésem során, egy internetes piactéren érdekes kötetre leltem. Régóta kerestem a ritka könyvet így felcsillant a szemem, ugyanakkor mivel az eladó nem fix áron kínálta portékáját, hanem licitre bocsájtotta azt, így számolni kellett szenvedélyes gyűjtőtársaim megjelenésével is, amely egyértelműen a magasra srófolt ár “rémét” vetítette előre. Messze volt még az aukció vége, így megtettem első licitemet, reménykedve, hogy a vége is sikerülni fog. Teltek a napok, nem mozdult semerre az aukció, senki nem licitált. Már csak egy nap volt hátra és még mindig a kikiáltási árral, azaz egy forinttal vezettem az aukciót. Gondoltam a végén biztosan nagy tűzijáték lesz. Nem így volt. Egyetlen licit érkezett az enyémen kívül, amely persze nem jelentett gondot. Három számjegyű összegért sikerült megvásárolni a ritka kötetet, amely gyakorlatilag nem tétel egy ilyen könyvért. Különösen azért is örültem a fantasztikus vételnek, mert az ELBIDA projekt hátterét adó gyűjteményben már megtalálható volt a szerző egyik műve, és ezzel a kötettel vált teljessé a szerző, a blog szempontjából számításba vehető életműve.

Báró Pongrátz Emil császári és királyi kamarásnak, ítélőbírónak nem ez az első műve a blogban, hiszen nagyjából két éve már bemutattam a „Suezig és vissza” című, 1870-ben megjelent első útleírását. A szerző abban a művében az 1869-ben a Szuezi-csatorna megnyitó ünnepségére tett utazásáról mesélt. Az a kötet sem egy gyakori darab, de Pongrátz második útleírása, mely „Úton-útfélen” címmel jelent meg, talán még annál is ritkább. A kétkötetes műben a szerző az 1860-as évek elején tett európai körutazásáról mesél a tőle megszokott fantasztikus stílusban. Ausztria, Németország, Svájc és Olaszország az utazás során érintett országok. A könyv 1875-ben jelenik meg Budapesten a Franklin Társulat gondozásában. A mindösszesen 494 oldalas műben nem található illusztráció. Pongrátz Emilről ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben a „Suezig és vissza” című művének bemutatásakor már megtettem, így ott az elolvasható.

Dr. Vrabély Ármánd könyvtárából

Dr. Vrabély Ármánd az ifjabbik

Dr. Vrabély Ármánd könyvtárából

Apró érdekesség még a szerencsésen olcsón megszerzett kötet kapcsán, hogy a könyv valamikor Dr. Vrabély Ármánd tulajdonát képezte, hiszen megtalálható benne könyvtári pecsétje több helyen is. Dr. Vrabély Ármánd postaigazgató irodafőnök volt az 1800-as évek közepén, majd 1864-ben születik meg ugyancsak a Dr. Vrabély Ármánd nevet viselő fia is, aki amellett, hogy a honvédelmi minisztériumban miniszteri segédtitkárként dolgozott, több elsősorban humoros szépirodalmi kötet is fűződik a nevéhez. Az pedig, hogy a kötet az idősebb vagy ifjabbik Dr. Vrabély Ármánd könyvtárában volt, arra a könyvben található pecsét nem adott választ.

Részlet a könyvből:

„Ma (aug. 25.) az idő kedvezőbb volt. A köd eloszlott, a havas eső megszűnt. Nagy kirándulást rendeztünk a „Pizzo Centrale”-ra, mely a Gotthard hegyláncolatnak kellős közepét képezi; mert meg kell jegyeznem annak számára, a ki nem tudná, hogy a St. Gotthard nem egyes hegycsúcs, hanem véghetetlen hosszú hegytömeg, Uri és Tessin canton között, melyen tíz jegec, harminc tó és tizenhét alpesi legelő van.

Szent Gotthárd-hágó

Ha igaz Schiller állítása, mely szerint „jede Strasse führt an’s End der Welt”: akkor ez az út kiválóképen az, mely a világ legvégére vezet. Szomorúbb, zordabb, kietlenebb vidéket képzelni is alig lehet.

Linz

A sivárság szelleme ül az egész tájon. Köröskörül mindenütt kopár sziklák vad alakjai emelkednek ég felé, itt-ott óriási repedések és hasadékok tátongnak eléd, melyek elől borzadva hátrálsz. Az egész vidéken nem terem semmi; órákig barangolhatsz, és nem találsz egyetlen fát, sőt növényt se. A vendéglős beszélte, hogy nagy ügygyel-bajjal összehordott egy kis földet és salá­tát ültetett bele, mely azonban benn a falak között augusztus 10-én végkép elfagyott.

Bern

E három óráig tartó út úgy szólván folytonosan össze-vissza dőlt kőtömegek között vezet. Óriási sziklaomladékok hevernek egymáson vad rendetlenségben, melyeken havas-víz kigyódzik le. Sötéten bámul rád kisebb és nagyobb barlangok torkolata, melyből a hegyi ér eleven csörgedezése kihallik. E veszélyes helyeket a vidék lakói egyre bújják, vájják, fekete kristályt, turmalint, jácintgranátot, cyanitot, és más egyéb követ keresgélve, mely a zord hegységben gazdagon megterem.

Nürnberg

Hosszú, fárasztó mászás után kis alpesi legelőhez értünk, melyen néhány tehén és kecske vígan harapdálta a buja füvet. Az ifjú pásztor alpesi nyúllal kínálgatott; mégis vettük a szegény kis állatot és szabadon bocsájtottuk. Alig pihent meg szemünk a szép zöld füvön, már ismét benne voltunk a sziklatömkelegben.

Baden-baden

A meredeken emelkedő hegyhátak mind jobban elzárták a szem szabad járását. Sötét, szűk hasadékokon másztunk keresztül, s ezerszer ki voltunk téve az orra-bukás veszélyének. A síkos talajon szögekkel kivert cipő és alpstock nélkül megállani is alig lehet. A
sziklafalak részint merő­ legesen kettéhasítva, részint omladozás által vadregényes alakokra szakgatva, mind a két oldalon sok ezer lábnyira nyúlnak felfelé. Egy-egy kiálló csúcson óriási kődarabot pillantasz meg épen fejed felett, melyet csak ujjnyi vastagságú darabka csatol a nagy kőtömeghez, s mely minden pillanatban lezuhanni készül; valósággal, csak az imádság tartja, és imádság jut eszedbe mikor elmégy alatta, — sóhajt röpítesz feléje, mely annyit tesz; hogy méltóztassék addig ott fenn tartózkodni a magas régióban míg néhány lépésnyire nem távozol.

München

A szoros egyre keskenyebb, szűkebb, iszonyatosabb lesz. Egyszerre megszakad minden út. Óriási sziklabércek fognak körül, melyeknek szeszélyes körvonalai, gúnyosan tekintenek le törpe emberi voltodra. Azt hiszed, hogy ez csakugyan a világ legvége, ahonnan nem birsz tovább eljutni; — de a vezető lehajol, a sziklába vésett résen keresztül bújik, s mi akarva, nem akarva példáját követjük, és a Sasso di St. Gottardo szakgatott, kopár, hóbortos csúcsai meredeznek felénk, — a másik oldalról pedig a Prósahegy sötét alakja bá­mulva nézi: hogy megszokott csendjét emberi léptek és hangok zaja zavarja meg.

Gmunden

Ilyen utakon az embernek nemcsak a lábára, hanem a kezére is szüksége van, hogy a havasi botot belevághassa a sziklába, vagy hogy karjainak kitárásával a sokszor ingadozó egyensúlyt fentartani igyekezzék olyan formán, mint, a kötéltáncos.

Chillon vára

Aki nem tud szédülés nélkül letekinteni egy pár ezer öles mélységbe, a ki síkos köveken nem tud biztosan ugrálni, s ha kell — négykézláb mászni, — az ne jőjön ide. Aki azonban, mint én, minden évben egy pár hétig itt bolyong a vad sziklák és jegesek között, az az ilyen ugráló sétát úgy megszokja: hogy az nem is fáradság többé, hanem csak izgató mulatság. A hosszas barangolás a kecskének való ösvényeken, és szédítő meredélyek között valami sajátszerű ösztönt ad az embernek, mely megsúgja: hogy hova lépjen, merre ugorjék, mikor kúszszék fel a kiálló gyö­kereken, melyekbe oly jól esik megkapaszkodni, s melyeket gyakorlatlan szem észre se venne, s végre ott is biztos ösvényt lát, a hova más a lábát se merné letenni.

Bern

Tovább ugráltunk a meredek, szakgatott úton, majd bemásztunk egy sötét barlangba, hol a magasból leomló zuhatag köté le figyelmünket. A hegytetőn fekvő örökös hó lassan-lassan olvadoz a nap heve alatt, s patak alakjában fut le a sziklafalon, míg végre vékonyabb és vastagabb erei egy helyen öszpontosulnak, s a szikla hasadékain keresztül hatolva hatalmas sugár alakjában a barlang mélyében zuhognak le.

Zürich

Innen néhány perc múlva két szikla közé jutottunk, mely a kilátást minden oldalra elzárta; s hogy tréfánk érdekesebb legyen, végkép megszakadt a rósz csapás is, melyen eddig ballagtunk, s egyszerre hóborította jégtorlaszok előtt állottunk. Egy kezdő utazó szörnyűködve kérdezé: Hogy most merre megyünk? S nagyon elbámult, mikor vezetőnk a jég lépcsőin felmászott mint a macska, mi pedig nyomban utána. A kis „Gletscher” (mert ez csak az aprajából való) a rá lövellő verő­ fénytől a szivárvány minden színében tündökölt; egy tudós társunk a mértan figuráit kezeié rajta magyarázni; — megmutatta, hogy nagyon szé­pen kinyomta rá a kerülék, derékszögű háromszög és más egyéb geometriai ábra formáját az a híres professor, akinek ehhez se irón, se körző, se kréta nem kell. Két pezsgő vérű fiatal barátunk pedig neki pirult arccal csúszkálni kezdett, a mi augusztus végén ritka és érdekes mulatság.

Velence

Innen össze-vissza hányt vetett kőomladékokon keresztül feljutottunk a hegy legmagasabb csúcsára, mely szétmálló fekete szaru fényből, (Hornblende) áll.”

Pisa

Gyűjtőként vannak olyan művek, amelyek elsősorban ritkaságuk miatt vonzanak és nem azért mert olyan élvezetes olvasmányok. Természetesen van ennek az esetnek a fordítottja is, amikor a könyv az előzőekhez képest bár könnyebben beszerezhető, de mégis nagyon vágyott kötet, hiszen a műfaj híresen olvasmányos képviselője. Végül van egy szűk harmadik kategória is, ahová azok a könyvek tartoznak, amelyek ritkák is, ugyanakkor olvasói szempontból is magas színvonalúak. Pongrátz Emil „Úton-útfélen” című műve is ilyen. A könyvben megjelennek a szerző személyes benyomásai, az utazás során szerzett élményei és egy kis földrajzi leírás is, mindez véleményem szerint rendkívül olvasmányos stílusban.

Nápoly

A könyvben ausztriai, németországi, svájci és olaszországi úti emlékeiről mesél a szerző, melyek közül számomra a legkedvesebb a svájci élményeket bemutató rész volt, ami amúgy a legnagyobb terjedelmű rész is a műben. Számos alpesi kirándulásról, hegymászásról mesél Pongrátz, szép és sokszor humoros stílusban. Bátran ajánlom a könyvet mindenkinek, hiszen a szerző, ahogy előző „Suezig és vissza” című művében is, magas színvonalon mesél. Az ajánlásomnak ez esetben talán értelme is van, mert bár kézzel fogható könyv formájában extrém ritkának számít a mű, elektronikus formátumban elérhető és ingyen letölthető a Debreceni Egyetem elektronikus Archívumából, csakúgy, mint a szerző előző már bemutatott műve is. Báró Pongrátz Emiltől ezen a ponton azonban búcsúzunk, hiszen a már bemutatott könyvein túl nincs több olyan műve, amely az ELBIDA projekt tematikájába passzolna. A szerzőtől bár búcsúzunk, de az útleírások aranykorától nem. Hamarosan Pongrátz Emil egyik kortársának kiváló művével folytatódik az ELBIDA projekt.