2019. november 17., vasárnap

Az Északi-fok és a Spitzbergák felé

Igazi különlegesség a most következő mű, hiszen szerzője az első magyar női bölcsészdoktor, aki bár nem egy klasszikus útleíró, de életművében jelen van egy északi utazásról írt útirajza. Dr. Tedeschi Borbála 1903 nyarán részt vett egy „északvidéki” utazáson, amely végcélja a Spitzbergák volt. Élményeiről, tapasztalatairól hazatérését követően „Az Északi-fok és a Spitzbergák felé” címmel adja ki útirajzát, amelyet az utazás szokásos leírásán túl, még tanulmányokkal is kiegészített. A három hetes utazás Hamburgban veszi kezdetét és ide is tér vissza hajójuk az út végén. A mű 1904-ben jelent meg Budapesten, a Singer és Wolfner kiadó gondozásában. A 176 oldalas művet Hódmezővásárhelyen, Wesselényi Géza könyvnyomdájában nyomtatták és a címképen túl további kép nem található benne.


A ritka kötet, címképén az Északi-fok
Dr. Tedeschi Borbála bölcseleti doktor, tanár, 1869-ben született Temesváron. Apja a jómódú Tedeschi János Gusztáv volt, aki testvéreivel számos vállalkozást működtetett, köztük gőzmalmot, vasöntödét és épületvas kereskedést is. Anyja Graff Mária. Sok testvére volt, hiszen a családban összesen 14 gyermek született, akik közül 11 érte meg a felnőttkort. Az öt lány gyermek egyike volt Borbála. A szülők minden gyermeküket iskoláztatták. Borbála az Erzsébet Nőiskolában szerzett tanári diplomát, de mindig is a természettudományok vonzották igazán. Korabeli feljegyzésekből kiderül, hogy a továbbtanulás lehetőségének a hiánya elkeserítette Borbálát. A szüleinek addig könyörgött, míg azok engedélyezték, hogy Zürichbe utazzon, és ott folytassa tanulmányait. 

Dr. Tedeschi Borbála
A zürichi egyetemen négy félévet végzett, majd miután 1895-ben idehaza is megnyitották az egyetemek egyes karait a nők számára, hazatért és itthon fejezte be tanulmányait. 1898-ban első magyar nőként bölcsészdoktori címet szerzett. Először a fiumei, majd 1899-től a szegedi felsőbb leányiskola tanára volt, majd 1907 nyarán a trencsényi Állami Felsőbb Leányiskola igazgatójának nevezték ki. Sokáig nem tudta igazgatói feladatait gyakorolni, hiszen 1909. március 29-én, 40 éves korában egy hirtelen szívrohamban elhunyt. Rövid élete ellenére, több írása is megjelent, melyek között található tanulmány Leonardo da Vinciről, a transzcendens függvényekről és a számok világáról is.

Részlet a könyvből:

„Tromsővel szemben egy órányi távolságban van a híres Tromsdal, mely nyári lapp telepéről nevezetes. Délután átcsónakáztunk a Tromsősundon és kiszálltunk a Tromsdal bejárata előtt, honnét befelé a völgybe szép út vezet. A sűrű erdőségekkel borított magaslatokról vízesések és források sietnek a csörgedező patakba, melynek folyása mentén fölfelé megyünk. Dús erdőn és illatos réteken át haladunk; de az erdőkben erdei fenyőt és jegenyefenyőt már nem találunk. A 3-5 méter magas nyírfák, melyeket itt látunk, arra emlékeztetnek, hogy már a magas északon járunk. Körülbelül egy órai gyaloglás után elértük a lapp telepet, melyet alúl világos zöld növényzettel bíró, de nagyobb magasságban hóval fedett hegyek koszorúznak; ezek közül kiválik az 1233 m magas Tromsdalstind.


A tőkehalhalászat központja, a Lofoten szigetek
A svéd lappok rénszarvasnyájakkal eljönnek a nyár tartamára a norvég tengerpartra és szeptemberben megint visszamennek. Ezek a rénszarvastenyésztésből élő vándorlappok. A sarkkörben élő lappság másik csoportja, mely az előbbiektől csak is életmódban különbözik, a halászlappok; ezek már kevésbbé érdekesek, mert a norvég halászokhoz alkalmazkodnak, a kultúra pedig letörli az eredetiség hímporát. A Norvégiában élő lappok száma 18000, kik közül csak 1700 folytat vándoréletet; Svéd- és Oroszországban még 12000 lapp él.


Romdals fjord
A lappok a finn-ugor néptörzshöz tartoznak; őslakói Lappföldnek (Lappmark), mely Norvégiából Finnmarkent magába foglalja; utolsó maradványai annak a nagy néptörzsnek, mely hajdan egész Skandináviát uralta. Halász Ignácz, kolozsvári egyetemi tanár, a svéd- és norvégországi lappok között utazott s ott becses nyelvi és népköltési anyagot gyűjtött.


Látkép egy fjordban
A vándorlappok még ma is a nomádélet eredetiségét megőrizték, noha a művelődés előrehaladása szabadságukat sok tekintetben korlátozza. Rénszarvasnyájaikból és vadászatból élmek. A Tromsó környékén levő lappok, kik főképen azért jönnek ide, hogy a rénszarvas agancsát és bőrét eladják, már megízlelték a kulturát és már nem oly korlátoltak, mint ősállapotukban lehettek. Kiváltképpen ahhoz értenek, hogyan kell árúczikkeiket előnyösen eladni, hogy majd pálinkát vehessenek, mely iránt a kultúra „vívmányai” közül legtöbb érzékük van.


Hajó az Advent bay-ben
A Tromsdalban levő lapp telep a vándorlappok néhány családjából áll. Felkeresése megérdemli a fáradságot. Főképen kunyhóik, pásztoréletük és rénszarvasnyájaik érdekesek.


Háttérben az Auguste Victoria
A lappok arcza határozottan ázsiai typusra emlékeztet, kiálló pofacsontjuk és rézsutosan fekvő szemük van. Alacsonytermetűek (1.6 m) és görbelábúak, de mindamellett elég erőteljesek és vállasak s rendkívűl gyors, rugalmas gyaloglók.


Az Északi-fok
A nők és a férfiak ruházata, mely a rénszarvas bőréből készül, majdnem egyforma. A fődarab a kámzsa. Ez egy széles és felálló gallérral ellátott, szoknya-féle bő ruhadarab, melyen a szőr kifelé áll és melyet bőrővvel a derekukhoz szorítanak; a nőké hosszabb, mint a férfiaké. Szűk bőrnadrágot viselnek, mely a bokáig ér. Hegyesorrú sarúiknak rövid szára van. A ruházati különbség a fövegben áll. A férfiak kerek és bolyhos gombban végződő sapkát, a nők pedig fülvédős posztófőkötőt viselnek, mely az áll alatt leköthető.


Bergen látképe
A lappok nyári telepe kupolaszerű, de inkább nagy vakondtúrásokra emlékeztető alacsony kő- és földkunyhók (Gamme) szétszórt csoportjából áll, melyeknek alátámasztott nyírfatörzsek szilárdságot kölcsönöznek. A tetőt szőrből és vászonrongyokból rakják össze; némelykor kővel is fedik a kunyhót, erre pedig gyepet ültetnek, melyen a kecskék legelnek s mellettük a kutya is sütkérezik. A nagy hidegben az egy családhoz tartozó különböző korú és nemű lappokkal és a kutyával együtt a kunyhóban a kecskék is laknak, melyek azonban ottlétük idején a zöld, de helyenként mocsaras réteken tarka összevisszaságban barangoltak. A legelőkelőbb házijoga a kutyának van; mindenütt letelepülhet, benn a kunyhóban, körülötte és fölötte is, a hogy tetszik.


Kikötés a fjordban
Az ajtónyílás, mely szövet- vagy bőrdarabbal van befüggönyözve, aránylag keskeny és alacsony, a mit belépésünknél kellemetlenűl tapasztaltunk. A kunyhótető közepén van egy nyílás, melyen a világosság és talán egy kis levegő is behatol s a füst elszáll. Alatta van a néhány kővel körülrakott, nyitott tűzhely, melyen a tű mindig és; fölötte függ lánczon a nagy főző üst. A nyilás daczára a füst az egész kis térséget betölti, a benlevőket beburkolja és majdnem felismerhetetlenekké teszi.


Az Auguste Victoria
A tűzhely körüli helyett jó vastagon behintik nyírfarőzsével és rénszarvasbőrrel befödik. Ittvagy pedig a kunyhó körül guggoltak a férfiak, nők és gyermekek, kik az akkori enyhe időjárásban is tetőtől talpig rénszarvasbőrbe és kendőkbe be voltak burkolva s mocskosságuknál fogva nagyon kellemetlenül hatottak.


Kiszállás a Spitzbergákon
Abban a kunyhóban, melyet megnéztünk, két férfi, két asszony és három gyermek volt, kik „látogatásunk” alkalmával éppen barna rénszarvas-sajtot ettek. Bejövetelünk által nem zavartatták meg magukat étkezésükben; de mi sem akartunk sokáig alkalmatlankodni, mert a rossz levegő nem igen tartóztatott.”


Dr. Tedeschi Borbála utazás 1903. július 1-én veszi kezdetét. Az utazást a Hamburg-Amerika Linie társaság „kettőscsavarú gyorsgőzhajóján” a 25.000 tonnás és 213 méter hosszú, Auguste Victorián tették meg. Hamburgból indult a hajó, majd Moldén, Trondheimen és Tromson át jut el az Északi-fokig és a Spitzbergákig. Számos fjord érintésével, Bergenen keresztül tér vissza 22 nap múltán Hamburgba. Az utazás természetesen több megállóval tűzdelt, így jutnak el a tromsoi lapp telepre, kikötnek a Spitzbergák legnagyobb szigetén, és vonattal utaznak Bergen városába. A szerzőt lenyűgözi a táj, amelyről csodálatosan ír, de emellett mindig érződik írásából, hogy kicsit tudományos szemmel is vizsgálja a látottakat. Az utazás és a látott élmények leírását, rendszeresen szakítja meg egy-egy kisebb tanulmány, például Norvégia éghajlatáról, a tőkehalhalászatról vagy éppen az örökös nappal hatásairól. A mű e kettősségnek egy különös egyvelege, de mindenképpen pozitív értelemben, hiszen nem vállnak zavaróvá soha a tudományos betétek, sőt számomra kimondottan növelte is az olvasmányélményt.


Korabeli reklámposzter az északi utazásról
Dr. Tedeschi Borbála egyetlen útleírása igazi ritkaságnak számít. Persze objektíven nehezen tudom megítélni, hány példány is létezik a műből, de az biztos, hogy amióta napi szinten keresgélem a korabeli útleírásokat, mindösszesen csak egyszer került elém a mű, amelyet sikeresen meg is tudtam vásárolni. Az aukciók archívumában kutakodva is azt látni, hogy összesen egyszer szerepelt aukción egy példány. Vélhetően az eredeti 1904-es megjelenésekor is csupán pár száz példányban nyomtathatták, így nem csoda, hogy elvétve bukkan elő napjainkban a könyv. Számomra a ritkasága mellett igazi öröm volt, hogy egy újabb női útleíró művét sikerült a gyűjtemény részévé tenni, az pedig külön öröm, hogy a számomra oly vonzó északi vidékekről szól a könyv. Sajnos elektronikus formátumban nem fellelhető a mű, így ajánlásom is csak elméleti, de amennyiben valaki birtokolja a ritka könyvet, az olvassa bátran és vigyázzon rá, hiszen a magyar utazási irodalom egy olvasmányos és különleges műve van a birtokában. Dr. Tedeschi Borbálától, az első magyar női bölcsészdoktortól búcsúzunk az ELBIDA projektben, hiszen egy kötetes szerző a témában, de más női útleírók különleges műveivel bizonyosan találkozni fogunk még itt a blogban.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése