2019. november 3., vasárnap

Spanyolországi utam 1914-ben

Eljött a pillanat, hogy bemutassam a gyűjteményem legdrágább kötetét. Persze van némi csúsztatás ebben az állításban, hiszen csak abban az összefüggésben igaz mindez, ha a vételi árat elosztom az adott kötet oldalszámával és a kapott oldalankénti árat számolom. Az így kapott laponként több mint kétezer forint, valóban a legmagasabb árú köteté teszi a „Spanyolországi utam 1914-ben” című kötetet, melynek szerzője Varga Borbála, akinek a neve vélhetően keveseknek mond bármit is. A Szegeden élők esetében talán van esély, hogy hallottak már róla, hiszen a város elismert polgára volt az 1900-as évek első évtizedeiben. A szerzőnő bár nem útleírásaival szerezte az elismeréseket, ebben a műfajban is megállta a helyét. Az extrém ritka „Spanyolországi utam 1914-ben” című művében az első világháború kitörését megelőző napokban indult, több országot érintő és sok kalandot tartogató utazásáról mesél, meglehetősen szűkös formában. A könyv melyet Várnay Lajos nyomdájába nyomtattak, 1914-ben jelent meg Szegeden és vélhetően szerzői magánkiadás volt. A mindösszesen 12 oldalas műben illusztráció nem található. A könyv ára megjelenésekor 40 fillér volt, melyet Varga Borbála teljes egészében a Vöröskereszt és a Vörös Félhold javára ajánlott fel.



A Várnay nyomda logója 
Varga Borbála tanár, iskolaigazgató, költő és író életéről nagyon nehéz adatokat találni. Teljes életrajz összeállítására nincs is lehetőség, de fontos alapinformációkat azért sikerül felkutatni. Varga Borbála, vélhetően Szegeden született 1855-ben. Apja a helyben elismert Varga József asztalosmester, aki a köztörvényhatósági bizottság tagja is volt Szegeden, valamint emellett sokáig, a vezető tagja a helyi iparos osztálynak. Borbála gyermekkoráról vagy iskoláiról semmi információt nem leltem. Neve az 1890-es években kezd feltűnni a korabeli sajtóban, mint magániskola tulajdonos, költő és később iskolaigazgató. Termékeny költő volt, ezen a területen több műve is megjelent, valamint az Ország-Világ hetilap munkatársaként számos verse jelent meg az újságban is. 1925-ben az akkor már 70 éves pedagógus, pályája elismeréseként miniszteri kitüntetésben részesült. Sokszor utazott életében, amelyről többször könyv formájában is beszámolt. Magánéletéről nem leletem információt és arról sem, hogy mikor és hol halt meg. A 70 éves korában rendezett ünnepséget követően még pár évig jelennek meg versei az Ország-Világ hetilapban, de aztán megszűnnek, ugyanakkor sehol nem találtam a hetilapban halálhírét, nekrológját.

Részlet a könyvből:

„Madridba érve lakásomon – a Női otthonban – két magyar nőt találtam, kik Párisból menekültek oda. Rémülten ujságolták a franciák bánásmódját az idegenekkel szemben. A spanyol lapok akkor már az osztrák-magyar hadkötelesek részére magyar és német szöveggel felszólitást hoztak a bevonulásra. Mire magam is kezdtem a helyzet komolyságát mérlegelni. Azonnal a consulátushoz siettem. Itt azonban semmi biztatást nem nyerhettem, mivel Magyarországgal a posta és táviró-összeköttetés teljesen megszünt.

Nizzai utcakép 
Aggodalmaim a tetőpontra hágtak. Siettem a pénzemet beváltani. A Credit Lyonnais 100 koronáért már csak 104 pesetát adott; míg az Arenalon levő Cook menetjegyirodában 107 pesetát kaptam. A következő napon azonban már ott is csak 104 pesetáért váltották be a mi százkoronásainkat.

Sétány Nizzában  
Megrémültem, ha pénzem elfogy, mitévő leszek!?...

Így határoztam el, hogy a francia követségre megyek, s előadom kérelmemet: Eszközöljék ki a francia kormánynál, hogy a kinrekedt utasok hajót kapva hazajuthassanak. A fogadtatást nem mondhatom nagyon barátságosnak. A felelet csak annyi volt: „Vous étes autrichienne!” Ön osztrák, menjen az osztrák konzulátushoz.

Marseille-i kikötő 
Én mindenáron kapacitálni szerettem volna a monsieurt s ezért szívjóságosan Excellentiásnak tituláltam őt. No, ezért aztán megkaptam a leghatározottabb visszautasitást. Kitört belőle a francia nyerseség. De hát azért mégis vittem magammal némi biztató reménysugárt…

A halpiac Barcelonában 
Innen ujra az osztrák-magyar követségre mentem. Azután irtam Barcelonába Szentmiklóssy főkonzulnak, ki azonnal válaszolt. Evvel a levéllel ismét a madridi consulátushoz mentem, ki a legnagyobb örömömre arról értesített, hogy augusztus 23-án Barcelonából indul Genua felé egy személyszállító spanyol hajó. Azonnal Barcelonába sietem. Utközben találkoztam dr. Ráth Endre országgyülési képviselővel, ki elbeszélte Amerikából történt hazatérésének viszontagságait.

Barcelona - Lesseps tér 
Mily gyanutlanul lépett ötödmagával – köztük gróf Károlyi Mihálylyal – Havreban a partra, hol őket elfogták és csirkefogókkal, asszonyokkal, gyerekekkel szoros helyiségbe csukták. Kijárat nem lévén, kénytelenek voltak az undoritó büzben huszonnégy órát tölteni.

Barcelona - Casa de les Punxes 
Kiszabadulva, értékes holmijuk hátrahagyásával, autón Bordeaux felé iparkodtak. Itt azonban a katonaság és a nép szidalmazásai és bántalmazásai között másodszor is fogságba kerültek. Kiszabadulva, dr. Ráth San Sebastianba sietett, hogy az ott időző osztrák-magyar nagykövetnél lépéseket tegyen a hátrahagyottak érdekében.

A barcelonai diadalív  
Éjfél körül járt az idő. Az eső nagy szemekben szitált, midőn Barcelona állomásához értünk. Siettünk magunknak kocsit biztosítani és szállodába jutni. Az étkezésnél közös asztalt foglaltunk el, s igy augusztus 20-án, Szent István napon, jó spanyol borral köszöntöttünk a magyar szent haza igaz ügyének boldogulására… Ebben az ünnepélyes pillanatban kért fel dr. Ráth, hogy ha ő bármi oknál fogva nem jöhetne haza, menjek el gróf Andrássyhoz és tudassam vele a rámbizottakat.

Zöldségpiac Barcelonában 
Budapestre érve, siettem is óhajának eleget tenni, de az Andrássy-palotába érve, örömmel hallottam, hogy ő már egy nappal megelőzött, mert Buenos Airesből jövő olasz hajó egy nappal később indult ugyan, de Marseille elkerülésével hamarabb jutott Genuába. Innen, mint később hozzám írt levelében tudatta, jórészben autón tette meg az útat hazáig.

Barcelona - Casa Serra 
A mi hajónk Valencia, augusztus 23-án délután pont kettő órakaor nagy csoportokban sietek a hajóra jutni, nehogy valamikép lemaradjanak. Mindnyájunknak ragyogott az arca az örömtől, hogy végre hazajuthatunk.”

Madridi utcakép 
1914. június végén már éppen útnak indult volna a szerző, amikor Szarajevóban Gavrilo Princip szerb diák meggyilkolta Ferenc Ferdinánd osztrák–magyar trónörököst. Varga Borbála nem mert elutazni, mert ahogy írja „éreztem, hogy nagy, világraszóló esemény előtt állunk”. Pár nap várakozást követően azonban megnyugtató információkat kapott, így 1914. júliusában neki vág utazásának. Fiume majd Velence érintésével érkezik meg Nizzába, ahol pár napot eltölt és élvezi a tenger szépségét. Innen aztán Marseille-en át végül július 23-án érkezik meg Barcelonába. Összesen egy hónapot tölt az országban, de odaérkezését követően röviddel már olyan híreket kap, amelyek miatt egyre inkább kétségbe esik, hogy miként tud hazatérni Magyarországra. Eredeti útitervében szerepelt még, hogy elutazik Cadizba, Lisszabonba és Tangerbe is, de ezekről végül az egyre zavarosabb helyzet miatt lemondott. Madridban már konkrétan csak a követségeket járva igyekezett segítséget kérni a hazajutáshoz. Végül 1914. augusztus 23-án egy hajóval Genova felé vette az irányt. Genovába érve a konzulátusra ment, ahol kapott egy ingyenes utazásra jogosító okmányt, melynek segítségével, egy vonattal tért haza.

La Canebiere - Marseille 

Varga Borbála műve, nyilvánvalóan nem veheti fel a versenyt a nagy klasszikusok műveivel. A könyv (ha lehet ennek nevezni 12 oldalnyi terjedelmével) egy rövidke úti beszámoló az első világháború kitörésének pillanatában már felbolydult Európában. Nagyon érdekes a történelmi pillanat, de valódi mélységi betekintésre nem ad lehetőséget a szűkös terjedelem. A könyvben elsősorban a ritkasága kiemelkedő. Azt lehetett tudni, hogy van ilyen mű, de sem aukciók archívumában, sem egyéb fórumon nem leltem nyomát kézzelfogható létezésének. Mígnem egyszer megjelent egy eladó példány egy internetes piactéren. Könyvészeti szempontból kimondottan izgalmas a mű felbukkanása, de gyűjtőként számomra is rendkívüli örömet okoz, hogy a magyar utazási irodalom egy ilyen ritka kötetét sikerült beszereznem. Természetesen ajánlom a könyvet mindenkinek, már csak az érdekesség kedvéért is, és most az ELBIDA projekt lehetőséget is teremt a ritka mű elolvasására, hiszen csak itt elérhető és ingyen letölthető, Varga Borbála „Spanyolországi utam 1914-ben” című aprócska műve. A szerzőnőtől nem búcsúzunk, hiszen további, a blog tematikájába illő műve is létezik, már csak jókora szerencse kell a beszerzéséhez. Amint előkerül egy példány, visszatér Varga Borbála is az ELBIDA projektbe. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése