Könyvek

Vojnich Oszkár számomra megunhatatlan. Végre ismét sikerült egy művét beszereznem, így most újra itt köszönthetjük őt az ELBIDA projektben. A szerző a blog olvasói számára nem ismeretlen, hiszen több művét is bemutattam már itt (1, 2, 3). Bár még nem teljes a Vojnich gyűjteményem, de a „A Kelet-Indiai szigetcsoporton” című művével ismét közeledtem a hőn áhított végcélhoz, egy teljes és hiánytalan Vojnich sorhoz. A tragikusan rövid életű szerző a 30-as évei kezdetén döntött úgy, hogy utazni fog. Bejárta a világon és a haláláig eltelt nagyjából 20 év alatt utazóként, vadászként és íróként is beírta magát a magyar történelembe. Páratlan ember, páratlan életúttal. Művei irodalmi minősége és illusztráltsága is lenyűgöző. A most bemutatott művében egy 1909 decemberében indult utazásának egy szakaszáról mesél, a Vojnichtól már megszokott páratlan stílusban. A könyv 1913-ban jelent meg Budapesten, a Singer és Wolfner kiadó gondozásában. A 264 oldalas könyvben számos csodás kép található. Vojnich Oszkárról ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben a „Budapesttől Sitkáig” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.

A szerző utazásának térképe

Részlet a könyvből:

„A kruёng-szeumpói biwak közvetlen közelé­ben, a Gajó-út kétoldalán khínaiak zöldséges kertet mívelnek és takarmányt termelnek. A zöldséges kert az út egyik felén alacsony domb oldalát foglalja el, túl rajta lalangfű és őserdő következik, az út másik felén terem a takarmány, itt patak hatá­rolja a drótkerítéssel körülvett szérűskertet. A zöldséges kertet részben tüskös drót, részben élő sövény és
bambuszkerítés védi.

A jávai nők a “Kain”-t így öltik magukra

A környék őserdejében lakozó elefántok egy idő óta rákaptak a zöldséges kertre; éjjelenként jönnek és különösen a tengerit falatozzák be, szárastól, csutkástól.

Útszéli mozgókonyha Jáva szigetén

28-án szemlét tartva a helyszínén, meggyőződtem a hír valóságáról. Előttevaló éjjel is ott jártak, lelegelték, letaposták a tengeri jó részét, eldöntötték pár papája-gyümölcsfát (a karvastagságú papája-fa puha mint a bodza, ember is feldöntheti) a gyümölcs kedvéért; amint a nyomok mutatták, a domb felől jöttek és átsétálva a bambuszkerítésen, végzett munka után, az úton és a folyón keresztül, a túloldali őserdőkbe vonultak vissza.

Az élelmiszert, zöldséget, rizst és más apróságot szépen faragott bambuszkosában hordják

A kruёng-szeumpói őrség (40 ember és altisztek) igen veszélyes állatnak tartja az elefántot; de éjjel nem is tanácsos a kis öbű katonai fegyverrel szembeállni az óriásokkal, így nem zavarták meg eddig a legelésző állatokat. Ennek köszönhetem a sikert: az elefántok, amidőn megérkeztem a 470-es corditeokkal és vetitő villanylámpásommal, már otthonosan érezhették magukat Kroeёng Seumpónál.

Dél-jávai pónitípus

28-án este hiába vártunk az elefántokra; amíg a holdvilág fennjárt, nem mutatkoztak, de később ott voltak ketten, amint azt 29-én a nyomaikról meg­ ítélhettem és pedig az egyiknek nagy kerek első lábnyoma és hosszúkás hátsó nyomai elárulták, hogy bika.

Táncosnők Jáva sziget keleti részéről

29-én este, mint 28-án három altiszt jött ki velem, hogy az esetleges dzsahat támadásra sortűzzel felelhessünk, de azt kikötöttem és az Ígéretüket vettem, hogy elefántra nem lőnek.

3 méter 8 cm hosszú crocodilus porosus

Mivel az elefántok az eddigi megfigyelések szerint későn szoktak jönni, csak l/8 órakor mentem ki a zöldséges kertbe. Az egyik corditeot magam vittem, a másikat Benu, akit magammal hoztam Kroeёng Seumpóból.

Vadásztanyánk Batoeoeloenál

Alighogy elhelyezkedtem a domboldalon, egy jó kilátási pontról, amelyet reggel néztem ki leshelynek, lemutat az egyik katona az út felé. Nagy, mozdulatlan tömeget látok a tengeriben. Nappal nem volt ott semmi se. Most felemelte az orrmányát, felénk volt fordulva. Gyenge holdfénynél nem lehet elefántagyba puskázni, ha az elefánt 60 méterre áll a puskástól, tehát várnom kellett; a villanylámpával se voltam rendben, ezt kellett előbb rendbe hozni.

Massage Jáva szigetén

Ezalatt folyton szemmel tartottam a vadat. Békén tovább legelt, nem kellett volna sietnem, ha egyedül vagyok,* mert igen jó szelünk volt, s az elefánt nappal se veszi ki 60 méterről a mozdulatlan embert, de a kíséretemben levő katonák nyugtalankodtak és izgatottságukban beszélni kezdtek. Oda kúsztam hozzájuk, megsúgtam halkan, hogy legyenek békével, majd akkor lövök, ha oldalt fordul a vad, mert a homlokát nem találnám el a gyenge világítás mellett. A földön ültem, bal könyö­kömet a bal combomra támasztva vártam, amíg oldalt fordul az elefánt; amint ezt megcselekedte, megnyomtam az előagy alatt a villanyos gombot. Bal szemmel kivettem a holdvilág fényénél a vadat, a jobb szemmel pedig oda helyeztem a lapjára a fényesen megvilágított célgombot. Meghúztam a jobb cső ravaszát. Olyat szólt az erős löveg mint egy fia­ ágyú. Rajta voltam jól, találnom kellett.

(*Az említettem villany-lámpa a saját utasításom szerint készült. A száraz villanyelem a vállon lóg le bőrtokban ; a vezeték egyik zsinórja a keménykalapon, vagy trópusi sisakon (helmet) elől megerősített vetítő lámpához vezet, a másik zsinór a fegyver előagya alatt megkötött villanygombhoz szolgál. Közvetlen közelből teljes sötétségben is lehet a lámpával lőni, mert elegendő világosságot szór a tárgyra és a célgombot is megvilágítja, de 25—30 méteren túl már gyenge a világosság arra, hogy a tárgyat jól kivegyem. Az adott esetben ha vad meg lévén világítva a hold által, csakis arra szolgált, hogy a puska legyét lássam és ebben nagy szolgálatomra volt, mert a gyenge holdfénynél nem tudtam volna célozni a segélye nélkül.)

Muszkát-diószedő Banda Neira szigeten

Most hirtelen felénk fordította fejét az elefánt, de a helyén maradt. Kétfelé kellett ismét ügyelnem. A katonákat elfogta a buzgóság. „Er falit an”, — (Megtámad) mondták és emelgették a flintát, hogy sortüzeljenek csak úgy találomra, amint a nem vadászember tenni szokta, mert nem láthatták a legyet. Leintettem őket és vártam, hogy mi lesz?

1911 szeptember 9-én fogott kalapácsfejű fókák

Egyideig figyelt a vad, amint pedig az oldalát mutatta, ismét megnyomtam a villanyos gombot és a második lövésnek is a lapocka tájon kellett találni. Erre lassan elfelé kezdett mozogni. Halálos lövéseket kellett kapnia, nem mehet messzire, gondoltam.

Makasszeri menyasszony hazatérőben

Húsz méterrel tovább megállt. Nem akartam többször lőni, mert az elefánt viselkedése után feltételezhettem, hogy össze fog esni. De végre is úgy gondolva, hogy az elefánt elbír sok ólmot és nickelt (természetes, tele nickelburkolatu golyóval lőttem), vártam, amíg
fordul és 80 méterről két lövést tettem, de a holdvilág elé felhők bújhattak, mert nem láttam jól a körvonalakat. Erre a két lövésre nem sokat adnék. Átment az úton, mégegyszer rátüzeltem abban a pillanatban, amint az útszéli keskeny árkon átlépett. Az egyik katona állította, hogy látta elesni. Amint másnap megállapítottam, ez a golyó a jobb hátsó combot érte, de nem tört csontot. Most pediglen hazamegyünk, mert sebzett veszélyes vadat nem szokás éjjel sűrűbe követni.

A bulurokingi kapála leányai rizst törtek az udvaron

A biwakba érkezve, mindenkit talpon találtunk. Megvan? Mi történt? Olyanokat szólt a fegyvere, mint az ágyú. A jó emberek egy része talán azt is hitte, hogy az ilyen nagyhangú fegyverrel a fülén vagy a farkán is halálosan lehet lőni a vadat. Amint aztán a katona
elmondta, hogy látta elesni, engednem kellett a közkívánatnak, hogy gyerünk nyomozni.

Adószedés Lombok szigetén Matarangon

Előre rabok a fáklyával, ezt a rendeletet hallottam. A rabok épen nem szabadkoztak vitéznek látszani és megindultak, olyan fényt szórva a szemeinkbe, hogy lehetetlen lett volna az esetleg szembe támadó vadat meglátni. Vissza rabok, volt az én kommandóm . . .
Csak nem engedem meg az efféle embereknek a tisztességet, hogy bátrabbak legyenek a vadásznál . . . Majd csak magam vezetek, de aztán csendesen a hátam mögött, mert a zaj figyelmessé teszi a vadat és ha bír még támadni (amiben igen kételkedtem, mert úgy gondoltam, hogy csontot törhetett az első lapockája táján a golyó és ez akadályozta a gyors mozgásban), ne vonjuk idő előtt magunkra a figyelmét.

Balii család

Mind a két lövés helyén vért találtunk, de az elefánt nem feküdt ott, ahol elesni látták. A sűrűig nyomoztunk, ott beszüntettem a keresést . . . Majd holnap folytatjuk, most pedig haza, ki-ki nyugalomra.

Tigriszsákmány

Egész éjjel zuhogott az eső; reggel korán kimentünk nyomozni; a nyomokat elmosta a zápor, csak a folyó partján láttunk félig elmosott nyomokat, itt mehetett le és át kellett mennie a túlsó partra.

Benszülöttek az Idjen fennsíkról

De hogyan tudott átmenni ilyen erős sebekkel a folyón és hogyan követjük majd mi ? Úgy megdagadt és úgy rohant a folyó, hogy elkaphatja az embert. Sumatrán értenek hozzá, hogy mint kell rohanó árban átgázolni. Négy katona összefogódzott, vállig bentjártak a vízben; amint egyik-másik félrelépett a köveken, azt hittem, elkapja az ár; végül mégis átérkeztek a túlsó partra. Egy ember nem mehetett volna egyedül keresztül, okvetlenül belepusztul.

Rövidfarkú fekete Siamanga syndactyla majom

A rendelet úgy szólt: igyekezzenek feltalálni az elefántot jó jutalomért; ha él, térjenek vissza és akkor magam is nekivágok a folyónak. Visszatértek nagyon is hamar, a közvetlen közeli vidéket se kutathatták át. Ide hát atjehiek! Hat emberre van szükség: két napig nyomozni kell jó napszámért, ezenfelül jutalmat is tűztem ki, ha rátaláltok, legyen az bár azonnal, kiadom a teljes díjazást. Elég magas jutalmat ígértem, mert attól tartottam, hogy nem mondják meg, ha rá is találnak, mert az agyarat más úton értékesíthetik.

Niászi benszülöttek Poeloetellon

Hatan nekiindultak klewanggal és élelmiszerrel felfegyverkezve. Nem telt bele másfél óra, visszajöttek azzal, hogy „ada” (maláji nyelven sokat jelent az ada, most azt jelentette, hogy megvan). Mit mivel? Áll és lóbálja az orrmányát. Hogyan lehetséges ez? Háromszáz méterre a lövési helytől és még mindig talpon volna? Ha így van, mondtam a parancsnoknak, el lehetünk készülve támadásra.

Gyarmati katonák őrjáraton

Az Onderlieutenant válasza az volt, hogy nem lévén engedélye a kormányzótól, hogy ilyen előrelátható veszélynek kitegye a katonáit, nem adhat mellém katonát. Hiszen az elefánt miatt maradhatnak tőlem, csupán a dzsahatok végett szorulhatnék a segé­lyökre, de ha az ember a saját sebzett nagy vada után mehet, biz nem törődik egy tucat dzsahattal se.

Atjehi lakóház Lam Temotnál

Tehát előre magyar. Az atjehi ifjúság követett, ki klewanggal, ki késsel; egy faládában áthúztak az áron és amint a túloldalra érkeztünk, olyan vitézi mozdulatokat végeztek és olyan harcias hangon tárgyaltak, hogy rajok kellett szólnom és csak két embert hagytam a közelemben, akik ismerték a helyet.

Bireuentől Kroeeng Seumpoig, a katonai Gajó-úton

Alig tettünk 200 métert kis patak medrében, gyönyörűséges őserdő közepén ott feküdt az őserdők királya holtan és a majmok úgy huhogtak a nagy fákon, mintha ránk akarnának ijeszteni, pedig csak a korai napot köszöntötték, amely az ő számukra ismét életet hozott és fényes sugaraival mégegyszer rámosolygott a porba hullott óriásra. Az atjehi puskahordozóm az adott utasítás ellenére felhúzhatta a második fegyver ravaszát, mert amint odaérkeztünk a zsákmányhoz, elsült a kezében a cordite, a fülem mellett ment el a golyó. így majdhogynem elmondhattuk, hogy egy elefánt és egy magyar!

Elefántzsákmánnyal

Ha az az elefánt nem fekszik előttem és ha nem olyan nagy az örömem, hogy szumatrai agyarast lőttem, az atjehi puskahordozómnak nehéz napja lett volna december 30-án; de a bocsánatrakészség nagy az emberben ilyen sikeres napokon, aztán remegett is a legény minden izében. A biwakból megindult a népvándorlás; úgy örült mindenki a sikeremnek és úgy köszönték, hogy megszabadítottam őket a kárttevő ellenségtől, hogy szívesen csináltam egy tucat felvételt az elefánttest körül pózoló társaságról és az altisztek, akik mindenben készséggel a segélyemre voltak, kaptak is már azóta a felvételekből.”

Virágfüzér árus Gendong állomáson

Vojnich Oszkár 1909 decemberében Marseille-ből indult útnak. A Szuezi-csatornán keresztül India volt a fő irány. 1910-ben gyakorlatilag bejárta Indiát, Mianmart (Burma), a Maláj félszigetet és Thaiföldet (Sziám), majd csak 1911-ben érkezik meg a Kelet-Indiai szigetcsoporthoz, ahol nagyjából ismét egy évet tölt el. A szerző hazatérését követően előbb könyv formájába rendezte a Kelet-Indiai szigetcsoporton tett utazás során szerzett élményeit, majd ezt követően jött csak a Brit Indiai úti beszámoló. Vojnich eleinte nem akarta az utazás Brit Indiai részét könyv formájában megírni, azzal az indokkal, hogy oly sok útleírás jelent meg a vidékről, de végül mégis könyv formájába rendezte rövid naplójegyzeteit. Így állt elő az a helyzet, hogy a Brit és a Holland Indiai utazásról szóló könyvek egy esztendőben, 1913-ban jelentek meg. Vojnich első indiai utazása tehát két fő részből állt. A Brit Indiai részből, amelyről született a „British India – Burma, a Maláji félsziget és Siam” című könyve, valamint a Holland Indiai részből, amelyet a „A Kelet-Indiai szigetcsoporton” című művében mesél el.

Útszéli maláji kávéház

A Kelet-Indiai szigetcsoport, vagy más néven Holland Kelet-India az a holland gyarmat volt, amelyből aztán a második világháborút követően kialakul a mai Indonézia. 1800-ban a Holland Kelet-Indiai Társaság államosított gyarmataiból jött létre és a legnagyobb kiterjedését a 20. század elején érte el. Vojnich művében Jáva szigetén indul az utazás, majd a Celebesz és a Borneo szigeten folytatódik, aztán a Lombok és Bali szigeteket érintve érkezik ismét Jáva szigetére, ahonnan végül a kaland zárásaként Szumátra szigetére és a tőle nyugatra eső kisebb szigetekre utazik. 1912. január 31-én, Belawan kikötőjéből indulva, a „Rumphius” nevű hajó fedélzetén hagyja el Szumátra szigetét Szingapúr felé, ahol végül zárul Vojnich Oszkár Kelet-Indiai szigetcsoporton tett utazása.

A “Rumphius”

A szerző utazásai a mai szemmel nézve egészen fantasztikusak. Mind időben, mind a megtett távolságban egészen más léptékű utazások, mint ahogy ma utazunk. Vojnich dúsgazdag volt, mindig meg tudott fizetni olyan embereket, akik útja során segítették, de ennek ellenére is óriási szervező munka lehetett egy ilyen több éven és több ezer kilométeren át tartó kalandozás. Természetesen, ahogy már Vojnichtól azt megszoktuk, az utazás egyik központi eleme ez esetben is a vadászat volt. Szenvedélyes vadászként gyakorlatilag minden útján hódolt ennek a hobbijának. Ezen utazása során is ejtett el különleges állatokat, többek között krokodilt, tigrist, majmot és elefántot is sikerült terítékre hoznia. A vadászkalandok leírásai mindig lebilincselőek, így a szerző műve az utazás szerelmesei mellett a szenvedélyes vadászoknak is csábító olvasmány lehet. Csodás képet rajzol a vidékről, az ott élő emberek életéről és az átélt kalandokról.

Karo batak nők Tongkolnál

Biztos vagyok benne, hogy ha az olvasmányélmény mértéke szerint kellene rangsorolnom útleírásokat, akkor Vojnich Oszkár művei közül több is helyet kapna a top kategóriában. A probléma sohasem az, hogy nem jó a szerző műveit olvasni, hanem az, hogy nagyon nehéz beszerezni Vojnich műveit, és még ha néha fel is bukkan egy-egy kötete, akkor is általában mélyen a zsebünkbe kell nyúlni ahhoz, hogy miénk lehessen a különleges könyv. Ez nem jelent mást, minthogy Vojnich Oszkárt sohasem fognak tömegek olvasni, klasszikusan kézzel fogható könyv formájában. Ugyanakkor több műve is létezik elektronikus formátumban, így akit érdekel az a „A Kelet-Indiai szigetcsoporton” című művét is ingyen letöltheti a Debreceni Egyetem elektronikus Archívumából és elolvashatja azt. Ez a mű és a szerző egyéb művei is az erősen ajánlott kategóriát képviselik, így mindenkit csak ösztönzök, hogy olvasson Vojnich Oszkár könyveket.

Hetivásár Tiga Raznál, 1912. január 17-én

A Vojnich gyűjteményem bár egyre bővül, de még mindig vannak hiányzó kötetek, így amint sikerül beszereznem a következőt, akkor ismét visszatér a dúsgazdag, vajdasági földbirtokos, világutazó Vojnich Oszkár az ELBIDA projektben.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Post comment