2020. március 29., vasárnap

Utazás Keleten

Konstantinápoly, Szíria, Palesztina, Egyiptom, Atén, Bukarest

Legutóbb Fadlallah el Hedad Mihály művének bemutatása végén jeleztem, hogy nem hagyjuk el a varázslatos keletet. 1907. március utolsó napján indult el Havrán János biduai (budvai) püspök és besztercebányai kanonok útitársaival szentföldi zarándokútjára. Az utazás 45 napig tart és érinti Törökországot, Szíriát, Palesztinát, Egyiptomot, Görögországot és Romániát is. Pár évvel később az „Utazás Keleten” címmel jelenik meg könyv a zarándokútról, melyet nem csupán útleírásnak szánt Havrán, hiszen történeti, vallási és kulturális betétekkel is kiegészítette a művet, a saját tapasztalatai mellett, a „legjobb hazai és külföldi irók művei nyomán”. A plusz információk bár érdekessé teszik a művet, de egyúttal sokszor vontatottá is. A kötet 1911-ben jelenik meg Budapesten a Szent István Társulat gondozásában. A 250 oldalas könyvben száznál is több kép található, valamint függelékként Jeruzsálem nagyméretű látképe is. A borítón látható rajz, Horn Antal munkája.

Tánczoló dervisek a seikh előtt



Havrán János 1860. szeptember 9-én született a Zólyom vármegyei, Zólyomlipcsében. Középiskoláit Besztercebányán és Egerben végezte, majd a teológiai tanulmányait Bécsben folytatta. 1885-ben szentelik pappá, majd 1886-ban a besztercebányai püspöki hivatalban iktató lesz. 1890-ben már szertartó, 1893-ban püspöki titkár, 1896-ban egyházmegyei irodaigazgató kanonok, 1898-ban címzetes apát míg végül 1901-ben bidua (budva) választott püspöke lesz. 1900-1904 között Rimely Károly püspök általános helynöke. Több éven keresztül a besztercebányai szeminárium rektora is volt. 1907-ben zarándokúton járt a Szentföldön, melyről 1911-ben jelenik meg az „Utazás Keleten” című műve. 1930-ban, 70 éves korában, Besztercebányán halt meg.

Részlet a könyvből:

„Jaffa körül sok és kitünő bor terem. Visszafelé a Gáza-uton, a bokáig érő por- és homokban, a tengervárosba jutottunk. Itt a ferencrendiek kolostorát és templomát, mely igen szűk és piszkos utcában fekszik, látogattuk meg; bejárata igen alacsony (védelmi szempontból ez igen helyes). A templom magas sziklán áll; kicsiny ugyan, de igen csinos. Innen a piszkos bazáron át szállónk felé haladtunk; nem tudván azonban vezető nélkül magunkat kellőleg tájékoztatni, bérkocsiba ültünk, de nem telt öt percbe, s már szállónk előtt voltunk és a kocsis mégis 4 frankot követelt tőlünk. A nem egyesült örmény kolostorban azt a termet mutogatják, ahol Napoleon 1799-ben a pestisben megbetegedett katonáit, hogy a borzasztó betegségnek elejét vegye, bezáratta és megmérgeztette.

Galata torony

Aja Sophia mecset 
Április 25-én reggel 8 órakor csónakokon, melyeket négy-négy evezős és egy-egy kormányos kezel, a parttól mintegy 50 m. távolságban levő és a parttal párhuzamos irányban elterülő sziklazátony 3 m. széles kapuján átevezve, a hajóhoz bárkáztunk. Az evezősök ütemre eveznek, nehogy az egyetlen evezés folytán a hullámról-hullámra kapaszkodó ladik egyensulyát veszítve, felforduljon. A hajóhoz való átkelésünk jó ½ óráig tartott, mert a tenger erősen hullámzott. Örültünk, mikor a Portugál nevű nagy hajóra felszálltunk. 10 óra lehetett, mikor a hajó felszedte a vasmacskát. S minthogy a szél folyton erősebben s erősebben kezdett fújni, a hullámok is magasra verődtek s nem nagyon megterhelt hajónk erősen kezdett himbálódzni. Alighogy az ebédhez ültünk, a fejem szédülni kezdett s hogy a további bajnak elejét vegyem, lefeküdtem a kabinban s csak akkor keltem fel, mikor a hajó erős kürtje jelezte, hogy Portsaidba érkeztünk. 9 óra lehetett, mikor a hajó megállt. Kibárkázás után a Continentál-szállóba hajtattunk. S mivel egész nap semmit sem ettem, többed magammal a szállónkkal szemközt levő vendéglőbe mentem vacsorázni, melynek bérlője magyar ember.

Ahmed mecset

Mohamedán negyed 
Másnap a reggelinél feltünt mindnyájunknak egyik utitársunk, kinek arcán és kezén a hieroglifek bizonyos neme látszott. Kérdezősködésünkre azt a megnyugtató felvilágosítást nyertük, hogy éjjel a kis moszkitók (simulia pertinax) kelleténél jobban lakmároztak rajta. A jól táplált testű utitárs ugyanis elmulasztotta leereszteni a függönyöket, melyek az ágyat a moszkitók ellen védik.

A Nílus áradáskor

Ima a pusztában 
A boldog keletiek részben hálásak lehetnek e kellemetlenkedő állatkák iránt, mert keleten annak, akinek sok fölösleges vére van, nem kell épen az orvos segítségét igénybe vennie, elvégzik rajta a <vérköpülést> a kis legyek önként és ingyen s miként a jelen esetben tapasztaltuk, meglepő hatással.

Ordító dervis

Szmyrna 
Április 26-án korán kelve, a városban és a kikötőben egy kis sétát tettünk. A város utcái, eltekintve az arab negyedtől, elég tágasak és tiszták. A lakósok száma 43 ezer, köztük 12 ezer európai, nagyobbrészt franciák. Legszebb tere a Lesseps-tér. A kikötő nagyszerű. A Szuezi-csatorna torkolatánál 54 m. magas világítótorony áll, mely éjjel messzire szórja zöld és vörös szinű villanyfényét; 46 ½ klm. távolságból lehet e tornyot látni. A kikötőben két nagy móló épült, az egyik – a keleti – 1600 m. hosszú, a másik – a nyugati – pedig 2250 m. hosszú s mint a nyelvek, úgy nyulnak be a tengerbe a védőgátul szolgálnak a hullámok és a szelek ellen. A nyugati mólón Lesseps Ferdinánd szobra áll, melyet 1899-ben a Szuezi-csatorna-Társaság emelt. A Szuezi-csatorna kiépítése, mely évezredeken át csak pium desiderium volt, a világkereskedelemnek nagy lendületet adott. Hiteles történeti adatok szerint volt ugyan csatorna, mely a Nil-folyót a Timsah-tóval (Krokodilus-tó) és a Vörös-tengerrel kötötte össze s melyet I. Szeti, illetve ennek fia, II. Ramszesz a szántóföldek öntözésére építtetett, később azonban a homok eltemette. Herodot és a talált perzsa ékiratok tanúsága szerint e csatornát, melynek fölépítését Nechao (Neko) egyptomi király is tervbe vette, tervét azonban megvalósítani nem birta, Hystaspis, I. Darius perzsa király atyja, Kr. e. a VI. században fejezte be, illetve újból felépítette; ezen csatornán át menekült Kleopátra királynő az Actiumnál Kr. e. 31-ben vivott csata után. Később, Kr. u. 767-ben ezt a csatornát betömették.

Vasúti állomás Damaszkuszban

Bejárat a bethlehemi születési templomba 
Az az eszme, hogy a Közép-tenger a Vörös-tengerrel összeköttessék, a velenceieknél és egyes török szultánoknál ismét visszhangra talált, azonban csak akkor valósult meg, mikor Lepéres francia mérnük, a nagy Napoleon egyenes meghagyása folytán, 3 ½ évi fáradozás után elkészítette a tervet, csakhogy számításai nem váltak be. A problémát Lesseps Ferdinánd oldotta meg s miután Lesseps tervét a Párisban összeült nemzetközi bizottság kivihetőnek találta és az európai nagyhatalmaknak elfogadásra ajánlotta, amelyek azt az egyiptomi khedivével egyetértőleg tényleg el is fogadták: a vállalat Lesseps zseniális vezetése alatt 1859-1869-ig teljes befejezést nyert. 25 ezer munkás állandóan dolgozott az óriási munkánál; csak az ivóvíz hordására nap-nap után 1600 tevét használtak. És ezen világraszóló mű 1869. évi november 16-án leírhatatlan ünnepélyek közepette, az európai hatalmak képviselőinek jelenlétében, nyittatott meg. Az ünnepélyek költségeinek fedezésére az egyptomi alkirály 37 millió frankot költött. A csatornát az 1884. évben kiszélesítették s mélyítettét. Hossza 160 klm., szélessége 58-100 m. között váltakozik. Legsekélyebb helye 8m. A hajózás a nemzetközi egyezmény értelmében teljesen szabad; a szállítási költségek aránylag magasak ugyan, tekintetbe véve azonban azt a körülményt, hogy annakelőtte a Jóreménység-foka körül kellett a hajónak az indiai vizekre járniok, a magas árak, az idő és a kőszén megtakarításában teljes kárpótlást, sőt előnyt nyernek.

Bethlehemi leány

Lázár sírja 
Reggel 8 órakor elrobogott velünk a vonat. A vasúti pálya keskenyvágányú egészen Ismailijáig; a vasút mentén nem látni őrházakat, a pálya tehát Istenre van hagyva és a Szuezi-csatornával párhuzamosan halad. Ismailija felé menve, a vasúti pályatest jobboldalán a nagy Menzále-tó terül el, amelyben sűrűn láttunk flammingó, pelikán és más vizimadarakat. A tóban oly nagymennyiségű hal él, hogy az államnak a halászatból évenkint másfél millió franknyi jövedelme van. Alighogy a Menzále-tavat elhagytuk, a pályatest baloldalán, a Kantara állomásánál a Ballah-tó tünt elő. Tovább haladva, elértük Ismailiját; ez kis város, 7000 lakóssal bir, a Szuezi-csatorna építése alkalmával keletkezett. A városban nagy épületek emelkednek: a khedive és az alkormányzó nagyszerű palotája, nagyszabású vízműépületek stb.”

Lovas bediun

Holt-tenger 
Havrán János csakúgy, mint a korábban már bemutatott Uhrl Józsa és Bátorfi Lajos részt vett XIII. Leó pápa aranymiséjén, mely pappá szentelésének 50. évfordulóján történt 1888. január 1-én. A római zarándokút során elhatározta, hogy el fog zarándokolni azokra a szent helyekre is ahol „Krisztus Urunk csodálatos születése és isteni tanítása” történt. Közel húsz évet kellett várnia, de végül 1907. március 31-én útnak indul Budapestre, ahol aztán társaihoz csatlakozva kezdetét vette a régóta vágyott zarándokút. Budapestről, Belgrád és Szófia érintésével vasúton érik el Konstantinápolyt, majd innen hajóval indulnak tovább Szmirnán keresztül Bejrút irányába. Innen ismét vonattal mennek tovább, Libanonon keresztül Damaszkuszba, ahonnan a mekkai vasúttal Názáret, Haifa érintésével érnek Jeruzsálembe. A város és környékének alapos bejárását követően Bethlehem felé veszik az irányt, majd Jaffa és Port Said következik. Itt vonatra szállnak ismét és Kairó megtekintése után érkeznek meg Alexandriába, ahonnan aztán hajóval Athén, Konstantinápoly és Konstanca érintésével Bukaresten keresztül érkeznek haza Budapestre, 1907. május 15-én. A nagyjából folyamatos másfél hónapos utazás során az útvonalon található, szinte minden ismert látnivalót megtekintenek, melyről művében részletesen beszámol a szerző.

Jaffa

Jaffai kikötő 
Havrán János életéről csupán egy rövid, nagyon száraz életrajz megírásához szükséges információt lehetett találni, ugyanakkor az 1907-1908-ban zajló pere jelentősen dokumentált, hiszen a korabeli sajtóban bőven olvashatunk róla. Az ellenérdekű fél által a "világ legbotrányosabb papi pöreként" megfogalmazott jogi vita, több hónapon keresztül jelen volt a sajtóban, mely vélhetően alaposan megtépázta Havrán János, amúgy is kétséges hírnevét. A konfliktus 1907. augusztus 1-én kezdődött. A Népszava aznapi számában „Az egyház palástját most jó kezek szövik” című szemlében "sötétfekete" úrnak nevezik Dr. Hermann József selmecbányai segédlelkészt. Hermannt már az „Igaz Szó” című lapban is érte támadás, így megelégelte mindezt és levelet írt mindkettő újság szerkesztőjének. Az „Igaz Szó” ne jeleníti ezt meg, de a Népszava 1907. augusztus 7-én lehozza Hermann levelét az újságban. A levél kezdetén a sérelmet elszenvedett részletesen leírja, hogy miért is döntött úgy, hogy védekezik, majd az „Igaz Szó” című lapot kezdi el kritikával illetni, amiért az nem jelentette meg panaszát. Példaként említ egy cikket (amolyan bezzeg ezt megjeleníti az „Igaz Szó” felkiáltással), ami arról szól, hogy Havrán János biduai püspök a besztercebányai keresztény szociális egyesületnek 1000 koronát adományozott, amiért is az egyesület tiszteletbeli elnökének választotta. Hermann felháborodását fejezi ki ezzel szemben, és mint egy lufi, amit kiböknek, elkezd ömleni belőle a Havránnal kapcsolatos kritika. „Havrán János, kinek nevéhez annyi botrány fűződik, hogy az egész világ feljajdulna, ha viselt dolgait ismerné, amint fogjai is megismerni nemsokára, ezen alak, kivel becsületes ember, feltéve, hogy ismeri dolgait, kezet nem fog, kalapot előtte le nem vesz, ki az egész besztercebányai társadalomtól van megvetve és meg lesz vetve az egész világtól, tetteinek napfényre hozása után; ezen ember, mert ezer koronát adott Júdás pénzéből, ez az „Igaz Szó” előtt, a keresztény-szocializmus előtt „egy szent”. A levélében ezt követően is rendszeresen visszatér Havrán, sőt lényegben egy idő után már Ő lesz a középpontjában. Havrán rovására írja, hogy szent életű munkáspapokat üldözött, állásukból felfüggesztett, befeketített, míg a sikkasztó, erkölcstelen, botrányos, dologtalan, here papokat védett, dicsért, etetett-itatott, fizetett, mindazért, hogy neki hűségesen talpat nyaljanak és hamisan tanúzzanak. A hamis tanúzás kapcsán kerül elő Pitrof esete, aki Hermann szerint az egyházmegye egyik legszentebb papja volt, de Havrán borzasztó üldözésének hatására, belehalt a folyamatos megaláztatásba. Bár még az életében az egyház rehabilitálta és Havrán „összes irka-firkáit” elvetette, de addigra már az idegei annyira tönkrementek Pitrofnak, hogy nem lehetett megmenteni. Mondanom se kell, Havránt elég rosszul érintette ez a nyilvánosan megjelent írás.

Egyiptomi asszonyok vizet merítenek

Arab kávéház 
Havrán a cikk megjelenését követően két nappal reagált is az őt ért vádakra. Leírta, hogy dr. Hermann Józsefet, selmecbányai segédlelkészt még besztercebányai növendékpapként erkölcsileg és anyagilag is jelentősen támogatta, így még inkább megrázta a hálátlan, igaztalan támadás. Egyidejűleg bejelenti, hogy Hermann ellen „bírói úton megtorlással” fog élni. A vitát természetesen nem csillapította le ez a közlemény, sőt Hermann még inkább bepörgött és újabb levelet írt, amelyet a sajtó ismét lehozott. Részletekbe nem belemenve, tovább folyt Havrán kreatív kritizálása, mint például: „Havrán, mint a világ legnagyobb papi bazárjának védője” vagy éppen „Havrán, mint a szent élet hóhérja”. Második levelében ismét elmesél egy esetet, amikor a handlovai (Nyitrabánya) plébános sikkasztását Havrán jogellenes eszközökkel elfedte, időt adva neki ezzel a menekülésre, amit végül a plébános ügyesen kihasznált és sikeresen kereket oldott szeretőjével Amerikába. Végül eljött a bírósági ítélet napja.

Port Said és a szuezi csatorna

A három gizehi piramis 
1908. június 7.-én a „Népszava” című újságban jelenik meg a „Megfutott a csuhás” című cikk, mely beszámol a per kimeneteléről. dr. Hermann Józsefet felmentették a Havrán által megfogalmazott becsületsértés vádja alól. Érdekes, hogy Havrán erre nem nyújtott be fellebbezést, így jogerős lett a Hermannt felmentő ítélet. Az újság azzal zárja a rövid beszámolót, hogy Havrán „a besztercebányai főcsuhás megmaradt továbbra is olyannak, akivel becsületes ember kezet nem fog”. Hermannt amúgy az érseki szentszék papi funkciójából felfüggesztette, a Havránról megfogalmazott vádjai miatt, Hermann fellebbezett a római szentszékhez, amely neki adott igazat és megsemmisítette az esztergomi egyházmegye ellene szóló ítéletét és visszahelyezte papi funkciójába. Hermann azonban ennek ellenére is lemondott a papi pályáról és ügyvédnek kezdett el tanulni. Így zárul tehát a "világ legbotrányosabb papi pöre".

Egyetemi előadások az Azhár mecsetben

Nászmenet 
Havrán János könyve az utazást követően négy évvel jelenik csak meg Budapesten. Lehetséges, hogy az előzőekben említett per és botrány hatására jobbnak látta a kiadó, ha tolják egy kicsit Havrán könyvének a megjelenését. Végül 1911-ben megjelent a mű. A szerző az előszóban már jelzi, hogy nem „puszta útleírás” a szentföldi zarándokútjáról írott műve, hanem sokkal több annál. Így fogalmaz Havrán: „a muzulmánok, a Libanont és Antilianont lakó keresztény maroniták és a félvad drúzok családi és vallási viszonyait, a palesztinai zsidók és a szamaritánusok történelmének legfőbb mozzanatait, főleg pedig az ős egyptomiak történetét, vallási és családi viszonyait,kulturájukat és úgy az utóbbiaknak, mint a görögöknek (Atén leirásánál) magas nivón álló képzőművészetük és építészetük bámulatos fejlődését és nagyságát is röviden ismerteti, saját tapasztalatomon kívül a legjobb hazai és külföldi irók művei nyomán”. A mű tehát egy komplex munka, amely amennyire előnye is a könyvnek, annyira hátrányává is válik. Aki tudományos mélységű adatokra és információkra éhezik, annak bizonyára tetszeni fog Havrán János könyve, hiszen valóban alapos és részletes munkáról van szó. Ugyanakkor, aki olvasmányélményt keres egy útleírásban, az valószínűleg csalódni fog. A számomra igazán szomorú az, hogy Havrán útleírása jó, csak az utazás történetét állandóan megszakító történelmi, vallási és kulturális részek, megölik az olvasmányélményt. Az „Utazás Keleten” című könyv, amennyiben két különálló blokkban jelent volna meg, azaz Havrán leírta volna az utazását, majd akár függelékként csatolta volna az összes egyéb információt, akkor egy igazán jó munka lett volna. Így is érdekes, de pokoli nehéz belelendülni és beleélni magunkat a korabeli utazásba, mert lépten-nyomon jön a sokszor száraz és számos adatot tartalmazó ismertető blokk.

Alexandria kikötője

Az Opera tér Ibrahim basa szobrával 

Havrán János könyve nyugodtan nevezhető ritkának. Nem extrém ritka, de nem is egy mindennap fellelhető darab. Nekem is csak évekig tartó vadászat eredményeként, nemrég sikerült a gyűjteményem részévé tennem. A kötet létezik kemény borítós és puha borítós verzióban. Küllemre ugyanúgy néz ki mind a két kötésváltozat, különbség csak az árban volt. 1911-ben a puha kötéstáblájú ára 6 korona volt, míg kemény borítós ára 8 korona.  A könyv elektronikus formában tudomásom szerint nem fellelhető, így elolvasni vagy beleolvasni csak az tud, akinek a birtokában van a ritka munka. A könyv képállománya csodás, de maga az olvasmányélmény mérsékelt, így aki egy lebilincselő könyvet keres egy szentföldi zarándokútról az ne Havrán János könyvét vásárolja meg. A szerzőtől búcsúzunk is az ELBIDA projektben, mert ismereteim szerint a témában egykötetes szerző volt, így Havrán Jánossal többet nem találkozunk. A Szentföldet azonban nem hagyjuk el, hiszen számos további kötet sorakozik még a könyvespolcon, amelyekben utazók, szentföldi zarándokútjuk élményeiről mesélnek. A Szentföld tehát hamarosan visszatér.  




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése