2020. április 5., vasárnap

A Szaharában

A Szahara a Föld legnagyobb sivataga, mely a több mint kilencmillió négyzetkilométernyi területével mindig is vonzotta az utazókat. Az Észak-Afrikában található hatalmas kiterjedésű terület nagyobbik része kő és sziklasivatag, míg a további kisebb része csak a képeken oly gyakran látható homoktenger. Alvincy Sándor öt hetet töltött barátjánál az algériai Constantin városában, majd az itt szerzett tapasztalataiból írja meg a „A Szaharában” című művét. A kötet „útirajzok és tanulmányok” alcímmel jelent meg, amely már előre utal arra, hogy nem klasszikus útleírással van dolgunk ez esetben sem. Havrán János elmúlt héten bemutatott művénél szerintem jelentősen csökkentette az olvasmányélményt az útleírásba szőtt tényszerű információáradat, ez esetben azonban nincs ilyen gond. Izgalmas, olvasmányos és lebilincselő a mű, bár tény, hogy valódi utazás vajmi kevés van benne. A könyv 1890-ben jelent meg Budapesten a Franklin Társulat kiadásában. A 244 oldalas műben 35 kép található.

Fata Morgana



Alvincy Sándor nyelvpedagógus, újságíró és író 1852. április 16-án született Nagykikindán. Jogi tanulmányokat folytatott, majd ezt követően évekig külföldön élt. Párizsban a "La France Contemporaine” című lap szerkesztőjeként dolgozott, de emellett számos más lap munkatársa is volt. Franciaországban Saint Yvon álnéven publikálta karcolatait. Két Föld körüli utazását követően 1886-ban tért vissza Magyarországra, ahol tanári oklevelet szerzett és az országban, több iskolában is nyelvtanárként dolgozott egészen 1907-es nyugdíjba vonulásáig. Tanári évei alatt sem hagyta abba az újságírást, aktívan írta tárcáit a „Fővárosi Lapok” című szépirodalmi napilapban. Mindemellett számos cikket és tanulmányt készített a nyelvtanítás módszertanáról is. Élete vége felé az „Egyetértés” című lap munkatársaként fejezte be pályáját. 73 éves korában, 1925. december 16-án hunyt el Budapesten.

Részlet a könyvből:

„A vadászat a fantázia mellett legkedveltebb szórakozása az araboknak, Á mellett, hogy nemes sport és ízletes táplálékot nyújt, sok helytt jelentékeny jövedelmi forrást is képez.

Constantin látképe 
A struczmadár kitűnő alkalmat nyújt bravour lovaglásra s tekintve azt is, hogy a drága tollak gazdag zsákmányt képeznek, Szahara fiai jó szerencsének tekintik, midőn területeiken strucz-csapatokat jeleznek. Ezeket az ép annyira hosszú mint gyorslábú állatokat máskép mint forszirozással nem lehet kézrekeríteni, mert nagyon elő - vigyázók s nem igen hagyják a vadászt lőtávolba jutni. A forszhozás azonban nehéz próbára teszi a paripának és a lovasnak kitartását.

Audienczia napja 
Kétszer volt alkalmam e parforce vadászat izgalmait élvezni. A második alkalommal húszan voltunk lovasok, két gyorsan futó teve pedig, melyet maharanak neveznek, hozta az élelmi szereket (datolyát, száraz fügét, kuszkuszt) és a vízkészletet. Mindegyikünknek volt egy puskája, két pisztolya és egy hosszú bot, melynek specziális neve:«matrak».

Constantin utcáján 
Három óra hosszat lovagoltunk a megjelölt irányban, míg megláttuk a struczcsoportot: de mi se pillantottuk meg hamarabb mintsem ők bennünket és akkor megkezdődött az eszeveszett hajsza. Mindaddig, míg erő­sen nyomukban nem vagyunk, egy csoportban menekülnek, tőlük kitelhető gyorsasággal s mikor már látják, hogy utol fognak éretni, a hányan vannak, annyiféle irányban menekülnek tovább, arra számítva — csodálatos logikával — hogy egy-egy üldöző csak egy hányban folytathatja a hajszát s akkor azok, kikre nem akad pályázó, meg lesznek mentve minden további küzdelem nélkül, míg a többiek megfeszített erőlködéssel igyekeznek a nyomaikban iramodó üldözőket kifárasztani, érezve, hogy ellenkező esetben el lesznek veszve.

Katonák 
Csak úgy, ha lankadatlan vágtatásban hajszoljuk,, nem engedve nekik egy pillanatra sem időt lélekzetvételre, lehet reményünk, hogy végre teljesen kimerülve utolérjük. Ez — ily föltétel mellett — rendesen 9—11 kilométernyi, tehát körülbelül másfél mértföldnyi eszeveszett futás után történik meg. Midőn ilyenkor a hosszú bottal a kegyelem ütést akarjuk fejére mérni, óvakodnunk kell, hogy nagyon közelébe ne jussunk, mert a fuldokolva lihegő állat halálosan is megrúghatja kemény lábszárával ellenségét, s daczára az elővigyázatoknak, minden expediczió alkalmával fordulnak elő ily módon okozott kisebb-nagyobb balesetek. A mi pedig azt az ismeretes mesét illeti, hogy a struczok, midőn üldözőik elől már nem menekülhetnek, a homokba dugják fejüket azon reményben, ha ők nem látnak, őket sem fogják látni, az visszavezethető azon nagyon természetes körülményre, hogy a hőségtől fulladozó teremtés, midőn kimerülve földre rogy, ösztönszerűen az alsóbb talajú homokba dugja fejét, mert az hűvösebb és néha nedves is, tehát csillapítani igyekszik ezzel némileg kínjait.

Oáz-lakás udvara 
Az oroszlánvadászat azzal a kellemetlenséggel jár, hogy többnyire egész éjszakákat kell rájuk lesben állani, gyakran eredmény nélkül, másrészt pedig, hogy meglepik az embert jelenlétükkel ott, a hol a megtisztelő szerencsére legkevésbbé számítottunk. Azt a tévhitet, mintha a sík pusztaság volna hazájuk, már helyreigazítottam, mondva, hogy jobbára hegységekben szeretnek tartózkodni, hol búvóhelyek, források vannak és zsákmányra elég vadat találnak. Csak szükségben mennek razziára oly sík területre, hol zsákmányt ejthetnek.

Arabs nő 
A franczia kormány meglehetősen magas díjakat tűzött ki a ragadozó állatok kiirtására és én megismerkedtem több arabssal, kik 20—30 év óta már rendes foglalkozáskép űzik a fenevadak elejtését, egyikük már csinos vagyont gyűjtött magának össze a fölvett díjakból; 1878-ban ő már a 40-ik oroszlánt ölte volt meg, a mikor a rendes jutalmon kívül egy több ezer frankot érő díszpuskát is kapott a becsületrend lovagkeresztjével.

Arabs nő az Uled-Nail törzsből 
A derék embernek egyik szeme hiányzik és fél képe iszonyatos sebeknek viseli nyomait, a mennyiben ő első oroszlánkalandja alkalmából egy általa megsebzett oroszlánnak a fogai közé került volt, de társa egy szerencsés lövéssel még megmentette a bizonyos haláltól. Egy másodpercznyi késedelem és minden késő lett volna. Nagy és kínos betegségében megfogadta, ha kiépül, egész életét az oroszlánok pusztítására fogja szentelni. Mindig egyesegyedül indult ilynemű vállalataira, s nem egy ízben köszönhető menekülését nagy hidegvérűségének, mint például a következő esetben is: egy magas halfa-fűvel benőtt lapályon barangolva vagy harmincz lépésre tőle felugrott egy gazella; ő rálőtt és el is találta. Abban a pillanatban a mint ellőtte fegyverét, egy rendkívüli magas, termetes oroszlán emelkedett fel a sűrűségben, hogy elvitassa tőle a prédát. Öt láb magas volt, a mint fejét föltartotta. Az oroszlán mindenekelőtt a gazellára ugrott s mialatt ez vinyogva vergődött körmei között, mereven nézett a közel álló vadászra. Az arabs meg sem moczczant, mert tudta, hogy ily esetben a teljes mozdulatlanság az egyedüli mentő szer. Nem gondolt sem arra, hogy puskáját újra megtöltse, sem arra, hogy megszaladjon. Mindkét esetben el lett volna veszve. Az oroszlán egyre nézte vörös és fénylő macska szemeivel. Habozni látszott a két préda közt: a körmei közt vergődő és a mozdulatlan között. Két hosszú perez telt el így. Az oroszlán nézte a vadászt, ez visszanézte az oroszlánt és még csak nem is pislantott. Ekkor az oroszlán, állkapcsai egy hatalmas mozdulatával fogai közé ragadta a még lihegő és vinnyogó gazellát s elrohant vele; vitte, mint a kutya a nyulat, csörtetve a magas fűben, be az erdőbe, melynek cserjéit tördelte, míg a sűrűben eltűnt.

Az anya fiával 
Valahányszor előnyös alkalom nyüt, mindig nagy érdeklődéssel igyekeztem magamat alaposan tájékoztatni az állatok büszke királyának jellemsajátságait illetőleg. A meséinkben neki tulajdonított nemes vonások iránt óhajtottam tisztába jönni és mindazoknak egybehangzó adatai szerint, kik oroszlánnal nem egyszer néztek farkasszemet, annak méltóságérzete, nagylelkűsége, sőt háladatossága is igazoltaknak bizonyultak be. Egy törzsfőnök futárját sürgős izenettel bízta meg egy szövetségeséhez s a gyorsfutó a rendes háromnapi utat pihenés nélkül húsz óra alatt szándékozott megtenni. Az útnak felén már túl volt, midőn egy kúthoz ért, hol ő néhány pillanatra megállapodott, hogy kis tömlőjét friss vízzel töltse meg. Egyszerre csak előtte áll egy sörényes oroszlán. A futár majdhogy kővé nem vált meglepetésében s mozdulatlanul tartva kezében a vízzel telt tömlőt, mereven nézett a félelmes megjelenésre. Az oroszlán erre bizalmasan közeledett feléje s kiitta a tömlő tartalmát s miként a macskák — midőn czirogatjuk— hozzánk dörzsölődzenek, úgy tévé az oroszlán is akaratlan jótevőjevei. A futár e barátságos nyilatkozatokra visszanyerte bátorságát, megtöltötte újra tömlőjét és folytatta útját. Az oroszlán órákon keresztül kisérte: hol nyomában követte, hol megelőzte, s valahányszor mellette volt vagy szaglázta vagy hozzá dörzsölődzött. «Lehet különben» — monda a kalandnak hőse — «hogy csak azért követett, mert búvóhelyéhez, hol nősténye és kölkei várhattak pré­dára, szintén arra kellett mennie s mert maga már nem lehetett éhes, engemet pedig megölve oly messze czipelni nehéznek gondolt; nem lehetetlen, mikép ő abban reménykedett, ha oda közelbe mennék, prédául szánna övéinek s talán azért is szaglált meg annyiszor, megakarva tudni, vájjon eléggé ízletes pecsenye lennék-e a tisztelt családnak. De utóvégre az is lehetséges, hogy csupa háladatosságból a nyújtott italért kisért engem azon területen át, hol más félelmes találkozásoknak lehettem kitéve, megakarva ily veszedelmek ellen óvni».

Zauja 
Az oroszlánnak nagylelkűsége úgy értelmezendő, hogy ha őt meg nem támadják és az éhség préda ejtésére nem készti, csupa vérengzési hajlamból nem bántja sem az embert, sem az állatokat. De azért nem tanácsos vele találkozni, mert rejtekhelyének elhagyására rendesen csak az éhség bírja s különösen a síkságban való mutatkozása rettenetes étvágyra enged következtetni. Nem szokott szaladni mint a kutya, hanem a macskáéhoz hasonló rugékony, sima léptekkel halad vagy pedig. 5 —6 méter hosszú szökésekben ugrik. Tekintete rendesen nyugodt, méltóságos és csak ha föl van ingerülve, szokott dühöngeni. Prédáját csak nagy éhségben üldözi, rendesen pedig megtelepszik valamely forrásnál, hová az állatok inni járnak s akkor, mint a villám, egyetlen szö­késsel rájuk ugrik és széttépi.

Arabs mesemondó 
A tigris, ellenkezőleg az oroszlánnal midőn hússal jóllakott is, kielégíthetlen vérszomjában. Hasonló e tekintetben az iszákoshoz, ki minél többet iszik — annál szomjasabb. E sajátságánál fogva a tigrisnek élete folytonos vadászat s kegyetlen öldöklés: e miatt legjobban rettegett ellensége az erdőségek környékén tanyázó törzseknek, A bestiák néha egy egész nemzetség marha­ állományában tesznek jelentékeny kárt, s ilyenkor a szorongatott népségek könyörögve fordulnak a hatósághoz tapasztalt tigrisvadászokért s úgy üdvözlik ezeket, mint a mythosbeli hősöket, kik egész vidéket pusztító sárkányoktól szabadították meg a népeket. Egyetlen kitanult tigris- vagy oroszlánvadász könnyebben küzd meg egy egész falka fenevaddal, mint a tapasztalatlan tömeg, mely felfegyverkezve, űzőbe veszi őket és rendszeresen hajszolja, hogy a vidéket megszabadítsa tőlük s ily expedicziók soha sem mennek végbe a nélkül, hogy az emberekben kár ne esnék. A kitanult vadász a lábnyomok után indulva tisztába jő, hány ellennel van dolga s hogy a bestiák mily korúak, mily erejűek, kikémleli hová járnak razziára s a mi fő: melyik forrásnál oltják szomjukat. Többnyire itt lesi meg s ha családosán jönnek, hidegvérét egy perczre sem vesztve el, fölismeri gyakorlott .szemével, melyik a legfélelmesebb köztűk s ily sorban igyekszik azokat elejteni. Ő néha egy-két kilométernyire is hason csúszva közelíti meg, vagy ha kedvezőtlen szituáczióban találja magát, igyekszik ily módon menekülni. Ha csak egyet lőtt le s a többiek elszaladtak napokig is nyomukon követi őket a nélkül, hogy észrevétetnék, meglesi ujabban szokásaikat s ilyképen kiválasztja a czéljainak legjobban megfelelő leshelyet. Gyakran maga ejt el vadat s ezzel oda csalja őket. Mily higgadt önbizalommal kell bímio.k e bátor férfiaknak! Egy-két másodpercztől függ néha üdvök. 

Törzsi karaván
Keze nem reszket és bizton czéloz; tudja — ha két ellennel találja magát szemben — mily távolságra várja be, hogy első lövését tegye s maradjon még ideje fegyverének megtöltésére és ellő vesére, mielőtt a másik megtámadhatná, mert többnyire csak egycsövű puskájuk van. A egész jelenet rövid néhány pillanatban játszódik le s ha hibázott, vagy rosszul talált, utolsó reménye az övében tartott két töltött pisztoly és vadászkés, mely utóbbit azonban csak már súlyosan megsebesített tigrissel vagy oroszlánnal szemben használhatná sikerrel. Hallottam különben beszélni, hogy egy ilyen vadász a neki rohanó sebezetlen tigrist kinyújtott vadászkéssel várta s a fene állat vak dühében tátongó szájával egyenest beleugrott abba és szörnyet halt. Ily pályára születni kell, mint poétának. A franczia Gérard világhírt szerzett magának mint oroszlán-vadász s neve a benszülöttek közt is nagyon ünnepelt. Midőn kitűnően fölfegyverzett jó vadászok társaságában hajszoljuk az oroszlánt vagy tigrist, az egész dolog csupa hecz és sok európai csak azért rándul ide vagy Indiába, hogy ily kirándulásokban részt véve, nevezetessé tegyék magukat. a tájékozatlan közönség előtt, mely olvasva egykor Gérard vagy más igazi oroszlán-vadász kalandjainak leírását, róluk is fölteszi hogy ily félelmetes veszedelmeknek tették ki magukat.  

Homokbuczkák 
Némely törzseknek csak primitív szerkezetű kanóczos puskáik vannak s ha tigrisek ólálkodnak nyájaik körül és ügyes tigris-vadászra nem tehetnek könnyen szert, mert puskáikkal nem sokra mehetnek, jobbára tőrrel vagy hurokkal igyekeznek azokat elejteni. Egy széles tuskóra a csalétekkel egy sajátos szerkezetet alkalmaznak; midőn a ragadozó bestia a csalétekbe kap, mozgásba helyezi a szerkezetet s a kötél egyik végére kötött nehéz kő lezuhanva, nagy erővel megrántja a kötél másik végére kötött botot, melynek végére éles tőr van erősítve és ez mély sebet ejt az állaton. A lesben álló nomádok ekkor előrohannak és kardjaikkal vagy baltákkal agyon­ ütik. Ha a megsebzett tigrisben még van egy kis szusz, akkor nagy dühvel támad elleneire és többnyire csak igen elkeseredett harcz után bírnak meg végkép vele.”

Oáz-város 
Alvincy Sándor kétszer is részt vett Föld körüli utazáson, azaz úti élményben gazdag volt az élete,  ugyanakkor a „A Szaharában” című műve csekély konkrét utazással kapcsolatos leírást tartalmaz. A korabeli kritikák szerint is az alcímben olvasható „útirajzok” kifejezés megtévesztő, hiszen valójában sokkal inkább egy arab világot sokrétűen bemutató műről van szó, mintsem útleírásról. A szerző öt hetet tölt Algériában, mely vélhetően kellemesen sikerülhetett, hiszen nagyon pozitív véleményt fogalmaz meg az arab törzsekről, viselkedésükről és hagyományaikról. A kritikák egy része, már-már túlzónak érzi a szerző szimpátiáját és az olvasmányélmény szempontjából zavaró élményként fogalmazza meg ezt a különleges elfogultságot. Tény, hogy Alvincy a korabeli élet még olyan elemeit is, mint a rabszolgatartás vagy éppen a nők háttérbeszorítása, próbálja védeni és erkölcsileg megideologizálni azok helyességét, de az olvasmányélményből számomra ez nem vont le, nem válik zavaróvá eme pártossága.

Utcakép 
Útleírásról csupán egy fejezetben olvashatunk, ez azonban nem Alvincy saját munkája, hanem egy  Metlili oázisbeli arab, „részletekben gazdag naplójából származó leírás”, melyet idéz a szerző. A naplóbeli leírás egy Szudánba tartó rabszolgakaraván útját kíséri végig, sok-sok érdekes részlettel.  A karaván a tuaregek földjén át, El Golea (El Menia), Timimun (Timimoun), Inszalah (In Salah) és Agadez városokon keresztül jut el Kassenáig. Az út oda-vissza közel egy évig tart és jelentős hasznot eredményez az utazásban résztvevő kereskedőknek. A Szudánban vitt tárgyakat a beszerzési ár hétszereséért adták el, míg az ott vásárolt portékát, minimum háromszorosáért értékesítették visszatérésüket követően. Az útiköltség és a vámok jelentős összeget tettek ki, de ennek ellenére is profitot termelt az utazás. A karaván visszafele mintegy 400 rabszolgát hozott magával, akikkel együtt a teljes karaván mérete elérte a 4000 főt és az 5600 tevét. A naplórészlet elviekben hiteles információkat tartalmazott, melyből megismerheti az olvasó a karavánélet különleges működését és légkörét. A könyv egyik legizgalmasabb része mindenképpen ez.

Esti ima a sivatagban 
Alvincy Sándor műve a ritka kötetek kategóriájába tartozik. 1890-ben jelent meg elsőként, bár vélhetően nem csupán egy kiadást ért meg a könyv, ugyanakkor ennek ellenére is ritkának számít. Évekig vadásztam én is rá, mire nem rég sikerült beszereznem egy viseltes, de hiánytalan példányt. Szerettem olvasni, számomra érdekes és lebilincselő volt a könyv, de tény, hogy az elfogultságról szóló kritika valóban igaz. Beszerezni kézzel fogható könyv formájában nem egyszerű, ugyanakkor szerencsére elektronikus formában ingyen elérhető a mű, így bárki betekintést nyerhet Alvincy Sándor a föld legnagyobb sivatagjáról és az ott élő népek életéről szóló munkájába. Bátran ajánlom. A szerzőtől búcsúzunk az ELBIDA projektben, hiszen annak ellenére, hogy könyve nem csupán ez az egy jelent meg, az utazás témában egykötetes szerzőnek számít. A térséget, most egy picit hátrahagyjuk, de biztos vagyok benne, hogy a fekete földrész, számtalan esetben lesz még vendégünk a blogban.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése