2020. május 24., vasárnap

Éjszak-Amerika 1876-ban


Bölöni Farkas Sándor nevéhez kötődik az első magyar útleírás Amerikáról, amely megjelenésekor nem csupán irodalmi, hanem politikai esemény is volt. A reformkorban többen is követték Bölöni Farkast és amerikai utazásukról írásban is beszámoltak (Rosti, Haraszthy, Xántus, Nendtvich), majd a dualizmus korában, mind az utazók, mind az utazásukról útleírás formájában beszámolók köre is jelentősen bővült. Mai szerzőnk Kecskeméthy Aurél is egyike ezen dualizmuskori utazóknak, aki 1876-ban járta be Észak-Amerikát majd a következő évben jelent meg „Éjszak-Amerika 1876-ban” című műve. A szerző utazása során alaposan bejárja Észak-Amerikát és ellátogat az 1876-os philadelphiai világkiállításra is. Élményeiről, személyes tapasztalatairól valamint az amerikai társadalmi állapotokról részletesen számol be művében. Véleményem szerint a könyv a kor egyik legkiemelkedőbb Amerikáról szóló útleírása. Mind stílusában, mind tartalmában kitűnő írás. A kötet Ráth Mór gondozásában, 1877-ben jelent meg Budapesten. A 420 oldalas műben kép vagy illusztráció nem található.

Az amerikai vasút nagy hatással volt a szerzőre


Kecskeméthy Aurél ügyvéd, újságíró 1827. április 27-én született Budán. Iskoláit Vácon és a pesti egyetemen végezte. Ügyvédi oklevelét 1845-ben szerezte meg, majd Bécsben és Pesten is ügyvédsegédként dolgozott. 1849-ben Görgey őt akarta megbízni Való című katonaújságjának szerkesztésével, erre azonban a szabadságharc miatt már nem kerülhetett sor. Emiatt csak a szabadságharc bukása után nem sokkal, 1850-ben kezdi hírlapírói tevékenységét a Magyar Hírlapnál. 1851-ben kiadott röpirata felkeltette a bécsi kormány figyelmét, így 1854-ben már a belügyminisztérium sajtóhivatalában tölt be állást. 1857-ben barátja Török János révén megismerkedik Széchenyi Istvánnal. Kapcsolatuk barátivá vált, így egyre többször járt hozzá Döblingbe. Az utak egy idő múlva felkeltették az osztrák titkosrendőrség figyelmét. Ekkor jelent meg Széchenyi névtelen röpirata is, a Blick, így még gyanúsabbá vált a legnagyobb magyar környezete. Kecskeméthynél 1859 elején házkutatást tartottak, majd felfüggesztették hivatalából. Rövidesen azonban visszanyerte újságírói állását és a Sürgönynél folytatta munkásságát. Gyakran jelentek meg politikusokról készített humoros karcolatai Kákay Aranyos néven. Élete egy jelentős időszakában álnéven írt. A politikai életről írt, nem ritkán csipkelődő cikkei népszerűvé tették az olvasók körében.

Kecskeméthy Aurél
1866-ban jelenik meg a „Gróf Széchenyi István utolsó évei és halála” című könyve. Élete során két nagyobb utazást tett. Jelen volt a Szuezi csatorna megnyitásakor, amely útról a „Háromezer tengeri mérföld” című útleírása 1870-ben jelent meg. 1876-ban Amerikába utazik, de az út során beteg lesz, mire hazaér, hangját teljesen elveszti. Meránba utazik, hogy a betegségét enyhítse, de nem jár sikerrel. Röviddel az „Éjszak-Amerika 1876-ban” című művének megjelenését követően 1877. április 19-én hal meg Budapesten. Kecskeméthy Aurél egyike volt kora legszellemesebb vezércikk- és tárcaíróinak, akiknek stílusában egyszerre volt jelen a cinizmus és a szeretetre méltó humor.


Részlet a könyvből:

„Mielőtt tovább utaznám, meg kell ismertetnem az olvasóval, hogy miként utazik az ember amerikai vasúton.

Korabeli vasúti fahíd 
Mint már mondám ugyanis, ez az Unió nem csak állam, ez egy egész világ. A távolságok igen nagyok. Pestről Parisba rándulni, az csak macskaugrás ahhoz képest: New-Yorkból San-Franciscóba utazni, vagy Bostonból New-Orleansba.

Kansas és Colorado kiállító helye 
Meg kell vallani, hogy föladata nagyszerüségéhez mért nagyszabásu Amerika vasúti organisátiója, s a szellem, mely azt átlengi.

A jegyiroda épülete 
A vasúti személykocsik általán jóval szélesebbek és hosszabbak az európai kocsiknál, s nincsenek apró coupéekra (szakaszokra) osztva, hol többé-kevésbé összesajtolva mozdulatlanul kell ülni: hanem egy hosszban nyitvák; két oldalon levő kettős üléseik között nyilt átjárat van, s az utas ha megunta helyét, végig sétálhat akár az egész vonat valamennyi kocsiján. Ha valaki dohányozni akar, fölkeresi a smokingcart, kiszivja szivarát, vagy az itt divatos rövid, de öblös pipát, s vissza megy helyére.

Deadwood városa 
A kocsik továbbá vagy 2 ½ lábbal magasabbak is. Tetejök boltozatos, s a boltozaton is vannak szelelő ablakok; s állandó a szellőzés. Minden kocsiban van ivó vizmedence, jéggel bőven ellátva és van külön rekesz, bizonyos megnevezhetlen szükségek esetére; ugy hogy az utas nem kénytelen lesni egyes állomásokat, a hol van >fünf Minuten Anfenthalt<, mint Európában; midőn férfiak, nők, gyermekek, betegek és aggok lélekszakadva s tömegesen futnak, esőben, hóban ama bizonyos helyre; a mi sem nagyon aesthetikai látmány, sem nem mondható egészséges, vagy kényelmes berendezésnek.

Wisconsin kiállító helye 
Az ülőhelyek előre s hátra átmozditható, de kissé alacsony támláju, bársonynyal vagy posztóval bevont, két személyre számított padok. Hosszú utón kissé fárasztók; éjjeli alvásra épenséggel nem számitottak.

Szállítmányozás kiállítás épülete 
Azonban minden hosszabb vonathoz van csatolva egy-két parlor-, vagy sleeping-car. A kettő közt az a különbség, hogy az első csak >salon<, nappali használatra. Elegánsabb a rendes első osztályú kocsinál; sőt fényes is: aranyozott kárpitokkal, tükrökkel, pompás bársony zsölleszékekkel, melyek a padolathoz leszögezvék, de körben forgathatók, mint fodrászaink székei. A parlor-car csak nappali vonatokkal jár. Célja egy kis demokratiai ámítással — miután formaszerüleg többnyire minden fővonaton csak első osztály, az az egy osztály létezik, mert hát Amerikában minden ember egyenlő — még is lehetővé tenni annak, kinek pénze van, s még másfél dollárt rászán néhány órai utjára — lehetővé tenni, hogy magát s családját elkülönítse a szegényebb tömegtől; a mit énmagam részéről nagy következetlenség bűne nélkül sem nem csodálok, sem nem kárhoztatok; mert elvontan a tulajdonképi >mobtól<, az ugynevezett míveltebbek között is Amerikában a fesztelenség bizonyos foka uralkodik, melyet európai telivérü demokrata is, ha egy kis anyai nevelésben részesült, nehezen tűr el. Nem egyszer éltem meg a finomabb parlor-carban is, hogy egy-egy utas levetette csizmáját, s harisnyában maradt, mely még azon fölül hosszabb szolgálat sötét nyomait is viselte magán. Ezer szerencse, ha nem volt alkalma lábát melléd az ülésre vagy más szék támlájára kinyújtani; mert ha volt, bizonyosan megtette.

Brewers épület 
No de ha nappal finyásságnak látszik is parlor-carba váltani jegyet; éjjel elkerülhetlen a sleeping car, az alvó-kocsi. A közönséges waggon ülőhelyeit, kinek nincs vis-á-viseja, lehet ugy elrendezni, hogy egy-egy vánkos segítségével jó idegü ember el is alhatik rajta, ha nem röstelli esetleg néhány néger és chinai kúli illatdús kigőzölgésében fetrengeni reggelig. De néhány éjen át, például Chicagótól San-Franciscoig öt, New-Yorktól hét éjen át ilyen módon aludni: azt olyan utas közül is, ki California bányáiban két hét alatt milliomossá lenni remél, a tizedik sem birja ki.

Korabeli, forgalmas kisváros 
A sleeping car tehát amerikai vasutakon nélkülözhetién: és az eredetileg M. Pullman által szerkesztett, de azóta sokak által utánzott éjjeli kocsik, habár nem is felelnek meg azon nagy szónak, hogy palace car (palota!); de az európai vasutak éji coupéihez hasonlítva csakugyan paloták.

Az "America" gőzhajó 
Az európai fővonalokon járó >Mans boudoir sleeping car<-nak vannak ugyan előnyei az amerikai fölött. Beosztása célszerübb, mert 2-4 személyre beosztott szakaszaiban elkülönzöttekben és magas támláju zsölleszékein kényelmesebben ül az utas, mint sem a Pullman-carban. Ez utóbbinak egyik kellemetlensége az, hogy az ember egész napokon át számos idegen férfi, nő, gyermek közt tolong: pedig ha csak egy vagy két idegennel van együtt az ember, könnyebben ismerkedik, mintha 25-tel van együtt, kik azonfölül többnyire annyira érdektelenek, hogy az ember nem is óhajt megismerkedni velök. Óvakodni sem árt az idegenektől; számtalan kalandor utazik kivált California felé. A kocsikon nagy betükkel nyomtatott falragaszok figyelmeztetnek, hogy ismeretlenekkel ne tessék kártyázni, különben bizonyos lehetsz, hogy kirabolnak; surely youwill be robbed!

Horticultural Hall 
Ellenben a Pullman-car ágyai oly szélesek, hogy két személy is elférne bennök. A nappali ülések este ágyakká alakittatnak át; egyik alól, másik fölötte (mint a gőzhajókon). A kocsi boltozatos teteje ugyanis szekrényeket képez, melyekben külön zár alatt a két ágyba való ruha, vánkosok, s meleg takarók tartatnak. Az egymás fölötti két-két ágy függöny által elkülönittetik a többitől. Van azután mosdó cabine, néhol férfiak és nők számára külön.

Agricultural Hall 
Mind e kényelem azonban csak nagyon relativ; és tetemesen csökken, ha a kocsi tele van. Az alatt a fél vagy egész óra alatt, mig a néger szolga (porter) este az ágyakat elkészíti és reggel, mig azokat ismét összerakja és kiporol és söpör: az ember nem tudja hova meneküljön. A vetkőzés este, reggel a fölkelés, öltözés, mosakodás ismét kényelmetlen lökdöséssel s tolongással, lábtiprással és versenygéssel jár; a mosdóasztalhoz nehéz jutni; a ki kapja az marja. Aztán az európai embernek le is kell győzni szemérmességet, a miről egyébiránt — miután az amerikai nők, ha az ember félmeztelenül mosdik is, a legelfogulatlanabb nyugalommal nézik — hamar leszokik. Végre forró napokban az ágyi ruha is annyira átmelegszik, — reggel ugy is az éjjeli gőztől kiszellőzetlenül pakoltatott be, — hogy mintha csak fűtött kemencébe feküdnél bele.

Szökőkút a Philadelphia Parkban 
A sleeping caroknak, ha nem képezik a vasuttársulat, hanem magán vállalkozó tulajdonát, külön conductora, s ennek felsőbbsége alatt külön portere van — rendesen szerecsen. Ez utóbbi szolgálja az utasokat, hoz ételt, vizet, jeget; megtisztitja reggelre a csizmákat stb. s minden utastól 1—2 dollár, néha csak 25 cent borravalót kap.

A világkiállítás főépülete 
A conductor azonban nehezebben definiálható sociális állást foglal el. Amerikai értelemben gentleman, mert tiszta inge, s jó ruhája van. Európai értelemben magasabb nemű szolga; s ennélfogva az az egyenlőségi láb, melyre magát az utasokkal teszi, feltünö. Hogy nappal ő az többnyire, ki a kocsi legkényelmesebb divánján végig nyújtózik, az még nem nagy dolog, mert ezt a porter is megteszi, hanem aztán ingujra vetkőzve kártyáz, vagy ostábláz az utasokkal; a mosdó asztalnál az első személy: ha senkisem, ő bizonyosan kap több tiszta törülközőt is; mikor te mosakodol, akkor ruháját kefélteti és poroltatja a porter által melletted, ugy hogy a a mennyi port lemostál magadról — annyival borittatol be ismét. És a többi. Szóval a legungenirtebb szemtelenség jellemzi viseletét; a miben egyébiránt, kinek az amerikai társas életet egészen átértenie sikerült, ezen egészbe teljesen beillő jelenségek egyikét fogja fölismerni, melyeket az amerikai észre sem vesz.

Belső kiállító stand 
Ezen utóbbiak neméhez tartozik az a boszantás is, melynek az utas minden vasúti vonaton a házalók részéről van kitéve. E házalók egy része csak látogatók, kik egyes állomásokon jönnek be, ujságlapokat, jeges tejet, fagylaltot kinálgatva; vannak azonban olyanok, kik a vonatot állandóan kísérik. Ezek közül még legtürhetöbb a hirlap- és könyvkereskedő ágens; ki vagy mint önálló vállalkozó, vagy mint bizományos évenkint bizonyos összeget fizet a vasuttársulatnak azon jogért, hogy minden vonaton járhasson, vagy járathassa megbízottját, ki útközben mindenütt, hol ujság jelenik meg, — pedig minden 300 ember által fakunyhokban lakott rongyos helyen jelenik meg legalább egy hírlap — azt átveszi, és kinálgatja; és a pusztában pár nap óta barangoló utazó annyira ujságéhes is, hogy minden zuglapot megvesz. De főüzlete a könyvkereskedés. Magával hord egy nagy láda könyvet, szépen bekötött divatos regények, rajzokkal ellátott pompás utleírások és guidek, heti s havi folyóiratok, reviewk és magazinek. A gondolat igen gyakorlati: tömérdek könyv és folyóirat kél el az uton, annál inkább, mert a rendes bolti áron adatnak.

Philadelphia látképe 
Ezenkívül egy vagy több gyümölcsárus fiu is jár örökké ki-be. Előre tudni mikor jőnek, mert az ajtót nem teszi be egyik is, hanem lábával csapja be oly zörejjel, mintha csak két vonat ütköznék össze. Kosarában, mely előtte függ, narancs, száraz füge, dió, pine-nut, mogyoró, cukros pattogatott kukorica. A mint becsapta maga mögött az ajtót: megáll s egy hosszút köp kosarán által; aztán megindul egyiktől másikhoz, ajánlgatja holmiját; ha rá nem nézesz, kosarával meglök vagy vállon üt, hogy nézz rá. A könyvárus, ki szintén többnyire 14 — 18 éves fiu, ezt nem teszi, hanem egy rakás könyvet szótlanul letesz melléd ülésedre, s negyedóra múlva ismét elszedi, ha vettél vagy nem vettél. A házaló is azonban belefárad a járás-kelésbe, s akkor melléd ül, ki- nyújtja lábát az átelleni ülésre s egyet alszik. Hogy ez téged talán geniroz is: arra nem is gondol; még senki se mondta meg neki; az amerikai eltüri, idegen ember pedig jobb ha nem szól, legfölebb megcsodálnák.

A világkiállítás főépülete madártávlatból 
A mi a vasuti szolgálat szervezetét illeti, annak egyszersége utánzásra méltó, a mennyiben az európai viszonyok közt utánozható. E szervezet az utasnak oly kényelmeket nyújt, miről az európainak fogalma sincs.”

A későbbi szabadságszobor fáklyája a bejáratnál 
Az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat elfogadásának 100. évfordulójára rendezett 1876-os philadelphiai világkiállítás megtekintése volt a szerző utazásának az egyik célja. A világkiállításoknak ekkor már komoly történelme volt, azonban Amerikában a philadelphiai volt az első világkiállítás. A kiállítás bejáratánál még a földön állt, a későbbi szabadságszobor fáklyája, és a rendezvényen különleges figyelmet kaptak a legújabb ipari vívmányok. A legnépszerűbb épület a körülbelül öt hektárnyi területen elterülő „Machinery Hall” volt, melyben gyakorlatilag a kor összes mechanikus eszköz és gép újítását meg lehetett tekinteni, sőt a kertben ki lehetett próbálni egy teljesen újszerű magasvasutat is. Itt mutatták be a Brooklyn-híd kábeleinek a prototípusát, a már gwerty billentyűzettel rendelkező Remington írógépet, Bell telefonját, Alfréd Krupp fegyvereit, de az őscipzár és az őshűtő is itt került először a látogatok elé. A monumentális csarnok energiaellátását, egy a csarnok tetejébe épített hatalmas, közel 1500 lóerős Corliss gőzgép biztosította, melynek csak egy lendkereke volt 50 tonna súlyú. A világkiállításon kiállított tárgyak száma 454 darab volt, melyből 22 darab volt magyarországi. Az egyik legnépszerűbb magyar kiállító Liborkai Goldschmidt Lajos volt, akinek a nyers és kidolgozott opál kiállítását még éremmel is elismerték a szervezők. A magyarok közül még ott volt a herendi porcelángyár, valamint keserű víz, fabútor, aszalt szilva, kesztyű, csipkeutánzat, vadászszemüveg, mosott gyapjú és ecet gyártók is. Kecskeméthy úgy vélte a magyar felhozatal nem volt jelentős. A világkiállításról során a szerzőt lenyűgözte észak-Amerika gazdasági fejlettsége és alapvetően pozitív élményként számol be a világkiállításról, bár helyenként mesél apróbb negatív mozzanatokról is. A szervezők számára azonban korántsem volt sikeresnek mondható az első amerikai világkiállítás, hiszen Kecskeméthy leírása szerint, a körülbelül 9 millió dolláros kiadás mellé csupán 3,8 millió dolláros bevétel társult, köszönhetően annak, hogy az előre tervezett 15-18 milliós látogatószámhoz képest, csupán 8 millió fizető vendég volt.  

Kansas és Colorado kiállító helye belülről  
Kecskeméthy Aurél könyve, három jól elválasztható részből áll. Az első a „Kaland az óceánon” alcímet viselő rész, ahogy sejthető, magáról a tengeri utazásról szól, majd a második részben meséli el az észak amerikai körutazás során látottakat és személyes benyomásait, míg a záró rész a „philadelphiai világtárlatról” azaz világkiállításról, valamint Amerika gazdasági, társadalmi és politikai ismertetéséről szól. Mindegyik résznek megvan a maga bája. A tengeri út, mely során a „Goethe” nevű csavargőzösön kel át a szerző az óceánon, egy amolyan útinapló jellegű leírás, melyből nagyon sok érdekes apró részlet derül ki a kor utazási viszonyairól és szokásairól. Az útleírás kedvelők számára az észak amerikai körutazás élményeinek a lejegyzése lesz vélhetően a kedvenc rész, míg a kor Amerikája iránt érdeklődők, pedig a zárófejezetben olvashatnak izgalmas részleteket. A három fejezet mindegyike rendkívül magas színvonalú, így bátran állítom, Kecskeméthy könyve a kor egyik legjobb Amerikáról szóló útleírása. A könyv végén olvasható még egy irodalomjegyzék, mely „azon jeles munkák jegyzéke, mikre a szerző e könyv folyamán hivatkozott, vagy miket forrásul, avagy tanulmányul használt; s miket az olvasó figyelmébe ajánl”. A felsorolt művek között található Baron de Hübner „Promenade autour du monde” című kétkötetes munkája is, amely csak Kecskeméthy művének a megjelenését követően évekkel később, 1884-ben jelenik meg magyarul, báró Hübner Sándor „Séta a világ körül” címmel. A Kecskeméthy által ajánlott és valóban fantasztikus mű, mely a szerző első magyarul megjelent műve, már bemutatásra került az ELBIDA projektben.

Az utazás egyik lehetséges eszköze, a korabeli lovaskocsi 

Kecskeméthy Aurél művét sokáig csak pakoltam jobbra-balra. Valahogy sohasem éreztem benne az üzenetet, hogy „gyere és olvass el”. A blog technikai leállása alatt azonban, amikor rendszereztem kicsit a gyűjteményemet, ismét a kezembe akadt és eldöntöttem lesz, ami lesz, nekimegyek. Óriási pozitív csalódás ért. Persze nem gondoltam azt eredendően sem, hogy rossz vagy élvezhetetlen a mű, de annyira lebilincselőnek sem gondoltam, mint amilyen lett. Kiváló munka, olvasmányos, eszméletlen jó stílussal, számomra szerethető fanyar humorral és megannyi információval a kor Amerikájáról. Részemről a letehetetlen kategória. Kecskeméthy életében két komoly utazás volt, amely utak mindegyikéből született a széles közvélemény számára is elérhető élménybeszámoló. Időben az első a „Háromezer tengeri mérföld” című könyv volt, amelyben a szerző a Szuezi csatorna megnyitó ünnepségére tett utazásának élményeit meséli el, majd jött az Amerikai utazás, amelyből a most bemutatott mű született. A szerző Amerikából hazafele tartva már beteg volt, és hazatérését követően röviddel meg is halt, így az amerikai út egyben az utolsó útja is lett, ahogy a belőle született mű is az utolsó könyve. A könyv alapvetően ritkának számít, így nem könnyen beszerezhető az érdeklődök számára, ugyanakkor szerencsére ez esetben is van lehetőség elektronikus formátumban ingyen letölteni a művet az Országos Széchenyi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárából. Mondanom sem kell, hogy az erőteljesen ajánlott kategóriát képviseli a mű. Kecskeméthy Auréltól nem búcsúzunk, hiszen van még a blog tematikájába illő műve és bár a „Háromezer tengeri mérföld” című könyv még nem része a gyűjteménynek, de biztos vagyok benne, ha sikerül beszereznem azonnal nekiállok és utána rövidesen visszatér Kecskeméthy Aurél is az ELBIDA projektbe. 






2020. május 17., vasárnap

Uti tárcza

Az ELBIDA projekt rendszeres olvasói biztosan emlékeznek, hogy pár hete Gorove István, „Nyugot” című könyvét mutattam be a blogban. Gorove amikor 1842-1843-ban bejárta Európát, nem utazott egyedül, hiszen elkísérte barátja Tóth Lőrincz is. Az utazás élményeit, tapasztalatait az útitárs is megírta, azaz ennek az európai barangolásnak megszületett egy Tóth Lőrincz féle olvasata is. Az „Uti tárcza” címmel megjelent mű 6 füzetből áll (I. Déli Németföld. II. Rajnai út. III. Schweiz. IV. Németalföld és Belgium. V. Brittföld. VI. Páris), amelyek egyenként is teljes értékű művek, hiszen minden az utazás által érintett térség külön füzetben jelent meg. A szerző célja ezzel a formával az volt, hogy akik csak egyik vagy másik országba utaznának, azok is hozzáférhessenek külön az adott térségről szóló úti könyvhöz és ne kelljen megvásárolni a teljes művet. A füzetek közül öt 1844-ben jelenik meg Pesten, míg a hatodik csak 1846-ban. A füzetek mindegyikét a Landerer és Heckenast nyomdában nyomtatták. A teljes mű 858 oldal terjedelmű és egyetlen kép vagy illusztráció sincs benne.


Párizs 


Tóth Lőrincz okleveles ügyvéd, kúriai elnök, drámaíró, szakíró 1814. december 17.-én született Rév-Komáromban. Apja Tóth János lelkész, míg anyja Szabó Éva volt. Tanulmányait Komáromban kezdte, majd tanult németül a pozsonyi királyi akadémián, míg a jogot a pesti egyetemen végezte. Tanulmányai során a francia és az angol nyelvet is elsajátította. 1838-ban ügyvédi vizsgát, majd 1841-ben a váltóügyvédi vizsgát tett. Eleinte főúri családok és nagyobb uradalmak jogászaként dolgozott. 1842-ben barátja, Gorove István későbbi miniszter társaságában hosszabb nyugat-európai utazásra ment. Utazása során külön figyelmet szentelt az esküdtszékeknek és a börtönrendszereknek, de meglátogatott parlamenti üléseket és törvényszéki tárgyalásokat is. Kiváló jogi felkészültségével hamar magára vonta kortársai figyelmét. Jelen volt 1840-41. és 1843-45. évi pozsonyi országgyűléseken, mint Batthyány Kázmér gróf jogtanácsosa, s távollevő főrendek képviselője, de a Jelenkor és a Kossuth Lajos által szerkesztett Pesti Hírlap országgyűlési tudósítója is Ő volt. Ebben az időszakban a Batthyány Kázmér gróf elnöksége és Kossuth Lajos igazgatása alatt működő magyar védegyletnek titkára volt, s emellett számos egyesület igazgatóválasztmányi tagja is. 


Tóth Lőrincz
Breznóbánya városa 1847-ben megválasztotta a pozsonyi országgyűlési képviselőjének. 1848 tavaszán tagja volt a bécsi nagy küldöttségnek, mely az akkori nagy reformokat képviselte. A magyar felelős minisztérium megalakulása után szülővárosa, Rév-Komárom választotta meg a pesti parlamentbe képviselőjévé, ahol Deák Ferenc igazságügyi miniszter őt hívta meg elnöki titkárává. 1848. április 15-től a parlamentnek Debrecenbe történő áthelyezéséig a honvédelmi bizottmánynak egyik jegyzője volt. Debrecenben, Vukovics Sebő minisztériumában osztályvezető tanácsos és államtitkári helyettes volt és Deák Ferenc minisztériumában Szalay László mellett is ilyen munkálatokban vett részt. A világosi fegyverletétel után egy ideig barátainál a Tisza vidékén tartózkodott, azonban Pesten hagyott családjánál tett látogatása alkalmával elfogták, az Újépületbe zárták és halálra ítélték. Az ítéletet azonban később megszüntették és több társával együtt felmentették, de kiszabadulása után is rendőri felügyelet alatt volt. Rövidesen az akadémia pénztárnoka lett, emellett jogirodalommal, folyóiratok szerkesztésével foglalkozott. Ő volt az egyik alapítója a magyar földhitelintézetnek és az első magyar általános biztosítótársaságnak. Az 1865–1868. évi parlamentbe Fehér vármegye választotta meg képviselőjévé és tagja volt a 67-es bizottmánynak. 1867. március 15-től kezdve miniszteri tanácsos lett Horvát Boldizsár igazságügy minisztériumában. 1868-ban a csákvári kerület újból megválasztotta képviselőjének, s ez maradt 1869. június 1-ig, amikor a felállított semmítőszék bírájává nevezték ki, s a bírói hivatallal összeférhetetlen képviselőséget letette. A semmítőszék megszüntetése után a Kúria büntetőosztályára osztották be, ahol rangidős bíróként gyakran elnökölt és a sajtóügyeket referálta. 1883. december 1-től 1894 szeptemberéig a Kúria tanácselnöke volt, majd az ekkor megromlott látása miatt nyugalomba vonult. 1895-ben a főrendiház élethossziglani tagjává neveztetett ki. 1836-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, majd 1858 decemberétől rendes tagja volt, emellett pedig a Kisfaludy Társaságnak legelső titkára is. 1880. május 29-én a Ferenc József-rend csillagos keresztjével tüntették ki, és a budapesti egyetem évszázados ünnepén tiszteletbeli jogi doktori oklevéllel ismerték el. Jogi munkáin kívül számos költeményt, novellát, úti tárcát, életrajzot és színművet írt. 1903. március 17.-én, 89 éves korában, Budapesten hunyt el. Tóth Lőrincz a magyar reformkor kiemelkedő írója, a forradalom és a szabadságharc egyik irányító kormányférfija és a kiegyezés utáni modern Magyarország egyik magas közjogi méltósága volt. Sírhelye a mai napig megtalálható a Fiumei Úti Sírkertben. 

Részlet a könyből:

„Szép tiszta septemberi reggelen indultunk el Ostende kikötőjéből az angol kormány levélhordó gőzösével. Gyönyörű, föllegtelen ég ragyogott a hullámok felett, mellyeket még folyvást ostorozott a „vihar farka" — mint ángol tengerészek nevezik egy elvonult zivatar utóhatását. A szél, mellyet a kikö­tőben nem nagy mértékben érezénk, a nyilt tengerre szállt hajóval kemény tánczot járatott, s az utasok nagy része fél óra alatt szenvedni kezde a tengeri betegség kórjelei alatt. En nagyon érdekelve a helyzet újdonsága, az első tengeri út nagyszerű benyomásai által, szomjas lélekkel álmadozva bá­multam az édes vágyakat költő messzeségbe, s tánczoltatám tarka álmaim rémeit a végtelen víztükörrel összeölelkezett végtelen ég kék teremében. A tenger elláthatlan vizlapja a teremtő szellem végtelenségének leghívebb képe, mintegy az isteni phantasiának eposza, egyszerű, egyszínű, s még sem untató nagyságában, örökké munkás nyugalmában, kimondhatlan sóvárgással tölti meg a keblet, ismeretlen messzeség, álomtárgyak 's örökkévalóság után!


Koblenz látképe
Midőn pedig az ingás erösebb lett, hanyattfeküdtem a hajófedelen, fejem alá tettem úti zsákomat, s mint ringatott gyermek, mélyet aludtam. Midőn néhány órai álom után felébredtem, arany délután vala, a szél csöndesült, az idő enyhülni kezde, s a dühös táncz szelídebb hallámzásokba ment ált. A tenger szine el vala hintve vitorlás hajókkal, melylyek ezüstlö szárnyakkal integettek bucsut a távolban, s két órai meszszeségben éles szögletekkel fehérlettek Albion csodás alakú magas partjai, balra pedig a franczia (calaisi) partok. Nem sokára feltűnt Dover vára a parttetőn, s a szép sorház, melly a doveri kikötőre néz. A calaisi csatorna igen haragos, ingatag, szeszélyes és goromba természetű. Sokak, kik a nagy óceánon tettek tengeri utat s ki tudák kerülni a gyomorémelygést, e 3 órányi sétaúton (t. i. Dover és Calais közt) megkapják azt, s e kis kirándulás alatt hosszas tengeri utazás veszélyeit s alkalmatlanságát kell érezniök. 


Német hegyvidéken
Ostendeből jövet némileg jobb sodra van az útnak, de mégis elmondhatni róla, mit Ritchie mondat egyik elbeszé­lésében egy vén, sovány, halálsápadt francziával: „ce n' est pas une mer fashionable, c' est une petité mer mesquine que ca!” — Ezen kis utazás az angol gőzhajón már beavatás az angol élet- s szoká­sokba. Angol nyelv; hideg marha húsból, theából s porterből álló reggeli, angol arany, shillingek és pencek!


Vidéki Belgium
És ott valánk a nagy, idegen világban, eddig nem látott képek, alakok, szokások közt. Az európai continens nyugati része, ha talán Hollandot kivesszük, igen kevés különbségekkel, csaknem egé­szen egyforma ; a zöld britt sziget ellenben annyira különbözik, sajátságos arczképével, szokásaival, népéletével civilizált testvéreitől , hogy a bámuló utas nem győz magához térni egymást érő meglepetései közt. — Ki John Bull nyelvét csak könyvekből ismeri, mint mi többnyire, híjában képzeli magának, hogy — mert Schakspearet és Byroni fenakadás nélkül olvasá — majd a doveri fogadósnét is érteni fogja, s a londoni bérkocsis által értetni fog. A szájban összerágott, megolvasztott, s igy elváltoztatva s eléktelenítve kimondott szavak, az idegennek csaknem megtanulhatlan, átkozott szóejtés arra kényszerítenek, hogy irott levelezésbe bocsátkozva kérjek a fogadósnétól theát, s értekezzem a vámtisztekkel, kik a szabadság hazájában mindenünket kegyetlenül feldúlták s felforgaták. Egy pár óráig, míg az állapotot meg nem szoktam, s a vidám életoldalak fel nem derítettek, boszúsan mormogtam szakállamba , melly szinte nem lelt rokon társat a síma állú szigeti nép közt, Mickievitz panaszát: „Zarándokságtokban idegen földön úgy vagytok, mint Istennek népe a' sivatagban."


Az Ír-tenger látképe
Dover igen jól mutatkozik a tengerparton. Fenn a dombon régi vár sötétlik, s katonai épületek, mellyek körül a világ legszebb katonaságának elevenvörös ruhái messze tündöklöttek. A tengerre szép sor barna ház néz, mellyek építési modorában már látszik az Angliában olly nemesen működő egyesülési, symmetriai szellem. Több háztulajdonos t. i. összeáll, s házaikat egy terv szerint építetik, p. o. öt ház közől a középső oszloptornáczczal van szé­pítve , a két szélső kerek, vagy góthalakú, a két közbülső florenzi, vagy egyptusi s a t. az egész pedig igen nagyszerű s meglepő arczulatú rendszeres sort képez. 


Londoni utcakép
A házak előtt vasrácscsal elrekesztett kis márvány-udvarok vannak, mellyekre a csinos, ragyogó, ollykor rézzel szegett s kisimított ajtó (soha sem kapu) nyílik, egyenesen egy sző­nyegezett előterembe vezetve, mellyböl ismét oldalt fogadási s hivatalos teremek, s a ház felsőbb emeleteibe ékes mivű, szőnyeges lépcsőzet, nyílnak. A házak Angliában csaknem mind úgy építvék, hogy egyben csak egy család lakik; a földalatti osztályban van konyha, cselédszoba, mosóhely, s minden, mi szenynyel jár, az első emelet többnyire salon s ebédlő-terem, a második s harmadik emeletek háló- és vendégszobákból állanak. 


Korabeli Németország
Majd minden házba víz van vezetve, s a falakon csinos rézcsapok nyittatván meg, azonnal kibugygyan a tisztaság eszköze, s ezért a házakban rendszerint gyönyörű csin és tisztaság uralkodik, nem kisebb mint Hollandban, de azon túlság nélkül, melly a tisztaságot eszköz helyett czélnak tekinti, s annak a kényelmet feláldozza. A nem felnyíló, hanem kocsiablakkint alá eresztendő ablakokban kristály üvegtáblák vannak, mellyeknek kevéssé convexus felszíne kettőzteti ragyogásukat. A nép pedig tisztelve becsüli e tisztaságot s a párisi és pesti utczák ronda szemete Angliában seholsem undorít. Úribb családok háztartásában csaknem egész ház szőnyegekkel van borítva, mellyek legalább a ház elöpitvarában s a lépcsőkön semmi tehetősb angol lakán nem hiányzanak; az ajtók mind rézzel szegve s veres vagy zöld finom posztóval borítva; a teremekben minden kigondolható kényelemeszköz, elasticus ülőhelyek, felséges kandalló s tüzelő készület, az asztalok szebbnél szebb albumokkal s képgyűjteményekkel fedve, hol a' Gems of Beauty és Valter Scott 's Byron caracterei mellett hires pályalovak arczképei sem hi­ányzanak.


Észak-Wales hegyei
Doverben igen sok fogadó van, mi természetes a britt dicsőség s gazdagság , az albioni csodavilág ezen fő bejárásánál a continens felöl. Küldötteik, ajánló jegyekkel, s igen beszédes, untatásig magasztaló ajkakkal a parton várakoznak, körülfogják s csaknem erőszakosan vonzolják az utast azon menyország felé , hol reá, egyformán drága pénzért, illatos thea, véres rostbeaf, s iszonyú kemény pástétom várakozik. Egyébiránt elég szürke és száraz város.


A korabeli Párizs
Kialudván a tiszta, hófehér, elasticus és szé­les függönyös ágyban, mitől személyenkint 2 shillinget (1 p. ft.) fizeténk, tengeri tánczunk szédelgésit, s a még meg nem szokott véres hús és kemény tészta háborúját: másnap d. e. 9 órakor elindulánk gyorskocsival London felé. Az angol gyorskocsik mindnyájan el vannak látva külső ülésekkel, elöl, hátul és a kocsi tetején; mert az angol, s finom bőrű neje, bár nagyon is méltányolja a kényelmet, még jobban szereti a szabad levegő csókjait, a zöld természet tekintetét. És igy történik, hogy gyakran a kocsi belsejének rugalmas bársonyvánkosain senki sem ül, a külső kemény és egyszerű padok pedig tömve vannak. 


Genti utcakép
Mi, kik a vidéket látni akarók, természetesen a kocsitetön ülénk, majd napsugárban fürödve, majd záportól veretve. Többnyire kedvező szép nap volt, s ó Anglia kertje egész gazdagsá­gában, virító színpompájában tűnt fel. — Egy illy angol gyorskocsi egy maga elég Anglia egész elsőbbségét kitüntetni a continens felett. Állomásonkint változtatva , négynégy olly vérű és úgy szerszámozott lovat fogtak elébe, millyen akármellyik mágnásunk fogatának teljes becsületére válnék; a kocsis szép selyem-kalapban, finom posztóruhában, fehér kesztyűvel, Mackintosh vagy Waterprooffal ellátva, gomblyukában virágbokrétával, egy valódi gentleman, ki a nők iránt igen nyájas, kellemesen mosolygva hajtja elegáns ostorával a gyönyörű pegazusokat, a jó, tömör és puha, macadamizált utón, s fogadja el utasaitól a személyenkint 1—2 shillingnyi ajándékot. A csavargós utat felségesen müvelt kertvidék, szebbnél szebb parkok, tiszta mezei lakok ölelik, mintha mindez festett Keapsake volna, ez utóbbiak meszeletlen sötét téglából, nagy kristály ablakokkal, a hollandival rokon építésmóddal; ó egyházak , abbeyek, prioryk, kastélyok s egyes farmok falát zöld borostyán futja be, s a borostyánkoszorúzta ablakból szőke, finom leányfő, kék szem, rózsalevel-szinű arcz mosolyog ki. Park­ ölelte kastélyokkal, csinos mezei házakkal, százados fákkal ó Anglia a világ minden egyéb országa felett bővelkedik. 


Londoni utcakép
A falukban majd mindenik há­zacska előtt tisztán tartott, nevető virágkertet találni, mellyen át csinos út vezet a bejárásig. Minden legkisebb városnak is kényelmes járdája, vilá­gos légszeszlámpái, szép ó angol egyháza, jól ellátott vendéglői vannak, meg annyi jelei a virágzó, mindenfelé elterjedt jóllétnek, mellyet meg inkább dicsőítnek a mindenütt létező közintézetek, tanító-, nevelő- és betegápoló házak, többnyire szabad egyesülés s adakozás útján alakítva. Hol még e század kezdetén Isten különös kegyelméből lehetett Londonból Yorkba 3 nap alatt eldöczögni: most minden irányban vasutak, s a legjobb karban tartott országutak, mellyeken a mailcoach (gyorskocsi) még hegyes vidéken is óránkint legalább 2 német mérföldet halad. Bár a London és Dover közti vasút egy része már megnyílt az utazóknak, s a két város közt szá­mos gőzhajó is forog: mégis legalább 20—25 rakott gyorskocsival találkozánk útközben, mellyeken fátyollal fedett, igen érdekes nők ültek szép kis nadrágtalan gyermekekkel, s vígan füstölő férfiakkal. A mogorvaságról vádolt angolnőket igen szelid s mosolygó természetüeknek találtam. Általában gyöngédek, karcsúak, szép bőrűek, de a' többség járása lusta és vontató; mozgásukban nincs rugékonyság, kék szemeikben több jámborság s epedés, mint tüz és élet; kezeik szép alkatúak s kicsinyek, de lábaik nagyocskák.”


Korabeli Belgium
Tóth Lőrincz, mint a reformkor számos neves polgári politikusa, írója és tudósa azért keresete fel a nyugat-európai országokat, hogy megismerje a fejlett polgári társadalmi viszonyokat, politikai, gazdasági és művelődési intézményeket valamint a technikai haladás, az ipar és a kereskedelem eredményeit. Legtöbben nem csupán saját szórakozásuk kedvéért tették mindezt, így Tóth sem, hanem az alapvető cél az volt, hogy a hazai haladás ügyében használják fel külföldön szerzett tapasztalataikat. Tóth Lőrinchez hasonlóan többen beszámoltak úti élményeikről, külföldön szerzett ismereteikről, így a nyugat iránt érdeklődő hazai olvasóközönség is megismerkedhetett a polgári világ eredményeivel. Ezek az útirajzok a reformkor legkedveltebb olvasmányai közé tartoztak. Tóth Lőrincz mellett, Gorove István, Tessedik Ferencz, Pulszky Ferenc vagy éppen a nők közül az első Wesselényi Polixéna már szerepelt az ELBIDA projektben és további számos reformkori szerző műve várakozik még a könyvespolcon, hogy megjelenhessen a blogban.


A Rajna partján
Tóth Lőrincz gyűjteményemben található könyve kapcsán, ismét említésre méltó a benne található ex-libris. Az elmúlt bejegyzésben, Almásy György munkája kapcsán már volt szó az ex-librisekről, de ez esetben is érdemes foglalkozni a tulajdonosi könyvjeggyel. A könyvek belső oldalain több tulajdonosi bejegyzés is található, kézzel írva, vagy éppen erre a célra létrehozott pecsételt formában. A könyv kötéstáblájának belső oldalán, ahol az ex-librisnek hivatalosan helye van, Benedek Elek a „nagy mesemondó” tulajdonosi könyvjegye található. Benedek Elek meseíróként a magyar gyermekirodalom egyik megteremtője volt, de mellette újságíróként és országgyűlési képviselőként is ismertségre tett szert. Az 1929. augusztus 19.-én elhunyt író ex-librisén, saját arcképe látható.


Benedek Elek ex-librise
Tóth Lőricz műve eredetileg hat különálló részben került az olvasók elé, pontosabban öt plusz egy füzet formájában. Az első ötös, azaz a Déli Németföld, a Rajnai út, a Schweiz, a Németalföld és Belgium, valamint a Brittföld című részek mind 1844-ben jelentek meg, míg a hatodik füzet Páris címmel csupán csak két évvel később. Az így összeállt közel 900 oldalas munka a reformkor egyik legalaposabb Európáról szóló útikönyve lett. Tóth Lőrincz a műve írásának kezdetén választotta a hat különálló, de mégis összekapcsolódó kötetek formát, hiszen tudatosan a jövő utazóinak is szánta a művét, amolyan útikalauzként. A szerző minden füzet zárásaként, az utazók számára hasznos, gyakorlati információkat is írt, amelyből kiderül például, hogy mely fogadók ajánlottak, milyen közlekedési lehetőségek vannak, illetve leírást ad az adott országban használt pénznemekről és mértékegységekről is. A mű ez által vált igazán kettős funkciójúvá, azaz egyrészről egy nagyon érdekes és alapos útleírás, másrészről pedig egy igazi reformkori útikönyv is.

A Rajna látképe
Tóth Lőrincz művét sokáig keresgéltem, volt már korábban belőle töredékkötetem, de végül egy aukción sikerült megvásárolnom a teljes művet. Nem a legritkább korabeli mű, de azért azonnal nem lehet csak úgy megvásárolni egy antikváriumban vagy online piactéren. Tipikusan az a könyv, amelyet keresni kell, és előbb-utóbb felbukkan. Érdekes a könyv nagyon, de olvasni nem egyszerű. A régies nyelvezet a reformkori könyveknél alapértelmezett, amely szerintem nagyban megnehezíti az olvasást, ezáltal az olvasmányélményből is jelentősen elvesz. Az biztos, hogy Tóth Lőrincz műve alapos volt, a kor olvasói jól fogadták, szerették a könyvet és saját korában ismereteim szerint negatív kritikát sem kapott a mű. Ma persze egészen más olvasni egy ilyen könyvet. Mai szemmel vannak a szerzőnek olyan megállapításai és jövőre vonatkozó gondolatai, melyek ma már viccesnek tűnnek. Csak egy példát említve, a svájci rész függeléke így kezdődik: „A bérczes Schweiczban vasutak nincsenek, mert nem lehetnek.” 1843-ban ezt gondolta és írta Tóth Lőrincz, ugyanakkor utólag tudjuk, hogy 1847-ben már üzemelt az első belső svájci vasútvonal Zürich és Baden között, majd az 1850-es években jelentős lendületet vett az országban a vasútépítés. Függetlenül azonban az ilyen apróságoktól egy igazán érdekes és a maga nemében izgalmas műről beszélünk. A könyv beszerzése nem egyszerű, éppen ezért is örültem, hogy elektronikus formában fellelhető a mű, a Debreceni Egyetem elektronikus Archívumában. Aki teheti, mindenképpen tekintsen bele, mert a reformkor egy jelentős magyar útleírásáról van szó, amely alaposságával kiemelkedik kora hasonló műveiből. A szerzőtől még nem búcsúzunk, hiszen létezik még olyan műve, amely az ELBIDA projekt tematikájába passzol, de tény, hogy nagyon ritka, így csak a gyűjtői optimizmus szól belőlem, amikor azt mondom: Tóth Lőrincz hamarosan visszatér a blogba. 




2020. május 10., vasárnap

Vándor-utam Ázsia szivébe

Az Almásy név ismerősen csenghet az ELBIDA projektet rendszeresen olvasók, vagy a téma iránt érdeklődők fülében, hiszen a zsadányi és törökszentmiklósi Almásy-család több tagja is jelentős szereplője volt a magyar földrajztudománynak. A blogban már több kötettel is szereplő Almásy László Ede a híres sivatagkutató, a család egyik legismertebb szereplője, de László apja Almásy György és nagyapja Almásy Eduárd is fantasztikus életúttal rendelkezik. A mai főszereplőnk Almásy György, akinek már apja Eduárd is széles látókörű, kiművelt, a földrajztudományok és az utazások iránt élénken érdeklődő személy volt. Részt vett az 1872-ben életre hívott Magyar Földrajzi Társaság alapításában, hatalmas útleírás gyűjteménye volt és emellett jó barátságot ápolt a kor számos földrajztudósával, így Hunfalvy Jánossal, Lóczy Lajossal, Xántus Jánossal vagy éppen Vámbéry Árminnal. Nem csoda tehát, hogy György már gyermekkorában megfertőződött a tudományos érdeklődéssel. Vélhetően a Chernel-családdal ápolt szoros kapcsolat eredményeként, először György figyelme az ornitológia felé irányult. Az első expedícióját 1897-ben a Duna-deltába vezette, majd ezt követte az első ázsiai expedíciója 1901-ben, ahol már nem csupán madártani célkitűzései voltak. Az utazás történetét és eredményeit „Vándor-utam Ázsia szivébe” címmel megjelent könyvében mutatja be, mely a magyar utazási irodalom egyik kiemelkedő munkája. A könyv 1903-ban jelenik meg Budapesten a Királyi Magyar Természettudományi Társulat gondozásában. A 737 oldalas műben 226 szövegközti kép, 18 tábla, 3 színes kép és térképvázlat található.

A csiliki kedvánszeráj kertje



Zsadányi és törökszentmiklósi Almásy György magyar utazó, Ázsia-kutató, 1867. augusztus 11.-én született, a Vas megyei Felsőlendván, egy jómódú földbirtokos család gyermekeként. Apja Almásy Eduárd a Magyar Földrajzi Társaság alapító tagja volt. A grazi egyetemen szerzett jogi doktorátust, majd az egyetem után rövid ideig állami hivatalnokként dolgozott Budapesten. 1892-ben apja Almásy Eduárd megvásárolta Borostyánkő várát az ír Egán Edétől. A várhoz több mint ezer holdas birtok és majorság is tartozott. 

Almásy György
Almásy György feladta hivatali pályáját, Borostyánkőre költözött és a birtokon gazdálkodni kezdett, valamint állattani, elsősorban madártani megfigyelésekkel foglalkozott. Az ornitológia iránti érdeklődésében vélhetően komoly szerepe volt Chernel Istvánnak is, akivel élénk szakmai kapcsolatot alakított ki. Chernel nem csak barátja volt Almásynak, hanem amolyan tanítómestere is, sok időt töltöttek együtt, közösen járták a vidéket, madármegfigyeléseket végeztek és mindeközben folyamatosan fejlődött Almásy György madártani ismerete is. Vonzalmát az ornitológia felé mi sem bizonyítja jobban, minthogy gyermekei mellé a híres madarászt, Hrabár Sándort fogadta meg nevelőnek. Borostyánkőn igen gazdag madárgyűjteményt állítottak fel közösen Chernellel és Almásy otthonában, egy madárpreparáló műhelyt is kialakított. 1897-ben ornitológiai érdeklődése vezette első expedíciójára Dobrudzsába és a Duna deltavidékére, ahonnan értékes állattani gyűjteménnyel tért haza. Almásy ambiciózus ember volt, mindig nagy célokat tűzött ki maga elé és igazán az akadályok leküzdése volt az, ami erősen motiválta. A dobrudzsai expedícióját követően, még nagyobb kihívást keresve, tervezni kezdte első ázsiai expedícióját. 1900-ban végül kezdetét vette első ázsiai utazása, amelyen társa Stummer-Traunfels, a grázi egyetem zoológus tanára volt. 

Pittoni Ilona és gyermekei (Georgina, László és János)
Az út során felhatolt a Tien-san magas fennsíkjaira, felfedezte a Han-Tengri környékének déli hegyláncolatait és bejárta az Ili-folyó környékét. 1903-ban jelenik meg könyve „Vándor-utam Ázsia szivébe” címmel, melyben állattani és földrajzi megfigyelései mellett kitűnő beszámolót készít a nomád pásztornépek életéről is. Az expedíció és a bemutatott eredmények meghozzák számára az elismerést, de elsősorban nem az általa oly kedvelt állattani eredmények, hanem sokkal inkább a kirgizek és a kazakok mindennapi életéről szól néprajzi megfigyelései. Hazatérését követően nem sokkal újabb expedíciót kezdett tervezni. Második ázsiai utazása 1906-ban vette kezdetét, mely során Kína északi részének földrajzi, földtani, meteorológiai, néprajzi és gazdasági viszonyait kívánta tanulmányozni. Az úton részt vett még Herbert Archer és Prinz Gyula is. Almásy híresen nehéz ember volt, amely az út során ismét beigazolódott. Az expedíció során a csapat szétvált és Prinz Gyula bár többször köszönte később, hogy részt vehetett a kutatóúton, ugyanakkor élete végéig hordozta magában a megbántottságot, amit Almásy viselkedése okozott. Almásy a második expedícióról semmit nem hozott nyilvánosságra, tudományos eredményeit csak Prinz Gyula publikálta „Utazásaim Belső-Ázsiában” című könyvében. Mint később kiderült Almásy György német nyelven írt naplólevelei és az útról készült fotóalbuma, a Bécsben élő unokájánál, Gömörey Zitánál vannak, de mindeddig ezek nem kerültek nyilvánosságra. A második út nagy csalódás volt Almásynak, aki ezt követően egészen haláláig visszavonultan élt grázi birtokán. Felesége az olasz nemesi családból származó Pittoni Ilona volt, akitől három gyermeke született: Georgina, János és László Ede (a későbbi Afrika-kutató). Kapcsolatuk vélhetően a hosszú távollétek miatt megromlott olyannyira, hogy 1912-ben elváltak. Életének a második utazást követő részéről nagyon keveset tudni. Almásy György 66 éves korában, 1933. szeptember 23-án halt meg otthonában, Grázban.
  
Részlet a könyvből:

„A falu alatt az Ili mintegy 4—5 versztnyi hosszúságban még mindig kelet-nyugati irányban folyik, steppék között. A bal part teljesen sík, s különösen a kis Keszkelen folyócska torkolatánál nádas-öv szegélyezi, holott a jobb parton vörös porfir-sziklák jelzik az ármedret, s ezekfelett ürömmel benőtt halmok emelkednek mind magasabb és magasabb fensíkké. A síkság mögött nyugaton halomsor nyúlik a folyamig. A halmok közül különösen egy háromélű, hegyes csúcs tűnik fel, a mely messze vidékről tájékoztatásul szolgál.

Az Isszyk-kul és a Kungei-ala-tau

Jurtom felállítása Dzselánban 
Ezeknek a domboknak a lábánál a folyó tószerűen kiszélesedik, s a közepén két bozótos sziget emelkedik. Itt a folyó majdnem derékszög alatt ÉNy felé kanyarodik, hogy a Mojun-kum és a Batpak dombvidékek közti nyilasba behatoljon, a melyet csak mintegy 45 versztnyi út után, a Malájszári domblánczolat végén hagy el.

Anton kapitány a "Rjúrik" fedélzetén

Részlet a Kura völgyéből

Szőnyeg-bazár Tifliszben 
A tájkép itt nagyon barátságos; a folyó alsóbb részét nem lehet látni, s így a kiszélesedés tónak tetszik, a melybe a folyó csendesen bele- ömlik s a melyet a változatos, gyepes pusztai halmok barátságosan öveznek körül. A két kis szigetet a folyó közepén a legüdébb, majdnem trópusi növényzet borítja, s szűk, nádasokkal szegélyezett csendesvizű folyam-ág választja el, a melyet a fák koronái majdnem teljesen betakarnak. Hogy az élet se hiányozzék erről a szép képről, temérdek gödény úszkál a csendes, iszapos-sárga habokon, azután meg egész csapat récze, különösen az üstökös récze (Fuligula rufina) és kékcsőrű kacsa (Erismetura lencoceplnala) igazi ázsiai fajai, rebben fel a ladik előtt.

Borszállítása tömlőkben, bivalyos kordén

Grúz fegyverkovács Tifliszben 
Ebből a tószerű kiszélesedésből a folyó szűk, szakadékos sziklaszorosba lép, s zúgva tör utat a két plateau közti szakadékon. Mint valami kapu, úgy nyílnak szét a sziklák, s a folyó heves kanyarulatok közt folyik a mindinkább magasodó meredek partok közt.

Turkmen csoport Gök-Tepe állomásán

Sehir-Dár főiskola a Righisztán téren 
Eleinte a halmok alacsonyak, s a közönséges pusztai növényzet fedi őket, de lassankint mind magasabbra és magasabbra emelkednek, s a kopár szikla válik uralkodóvá a festői falak között.

Vjernyi út bazárja

Vjernyi városa 
Mély szakadékok nyúlnak ki a folyóra; némelyik ezek közül kis kőbálványnyal (Obo) van megjelölve, jelül a pásztoroknak, a mikor a legelő­ről itatóra hajtják a barmot, vagy vissza. Más ilyen sziklarészek előtt lapos törmelékkúpok és delták nyúlnak be a folyóba, a melyek a nedvesség hatása következtében tele vannak sűrű növényzettel, holott a környezetben csak kopár, meredek sziklafalakat látunk. A törmelékkúpokon itt-ott az ilijszki kozákok nyomorult halászviskóit lehet látni; hálók és varsák száradnak a napon, kutyaugatás fogadja hajónkat, majd a napbarnította tulajdonosok is megjelennek izbájuk előtt s üdvözletet cserélnek, beszédbe ereszkednek a mi kozákjainkkal.


Az Ili völgyében

A Tamgali-Tasz 
Mind vadabb és regényesebb lesz a vidék, a tájkép folyvást változik, a mint a folyó majd egy sziklafokot hirtelen megkerül, majd meg kiszélesedik köröskörül bezárt sziklatóvá, hogy azután megint szűken összeszorulva, rohanó sebességgel zúgjon alá sziklák és meredek fokok között. A környező plateau pereme mintegy 200 m. magasra emelkedik a víz szine fölé, s az összeszabdalt, szétdarabolt peremű sziklaplateau itt-ott valóban alacsony hegységnek látszik.

Kazak nők

Kazak család

Homokcsiszolás az Ili völgy szikláin 
Bizonyos tekintetben hasonlít a tájkép az Alduna szorosaihoz, azzal a lényeges különbséggel, hogy itt a hegyek köröskörül sivatagi hegyek, ezeknek minden jellemző vonásával.

Csomagolás a tanyán

Dzsol-barsz aul 
Pusztán és kopáran emelkednek a sárga vagy vörösbarna sziklák, a melyekre helyenként a forró napsugár odasütötte a jellemző, sötét, barnásfekete és fényes „sivatagi patinát” . Össze-visszahányva feküsznek egymás felett a sziklarétegek, a melyek itt-ott porfirból, másutt sárga, agyagos homokkőből állnak; majd egészen függőlegesek, mint az 51. és az 54. képen látható, majd pedig északnyugat, máskor meg délkelet felé lejtenek a legkülönfélébb hajlással. A rétegfejek leggyakrabban élesen, szögletesen ugranak ki, de helyenkint egész nagy részletek gömbölyded, simára csiszolt sziklákból állanak és sajátságos ellentétben vannak a környező sziklák szakadozott, vad összevisszaságával.

A legifjabb nomád nemzedék

Nyomorék dungán menekült Przsevalszkban

Félnomádok (csala-kazakok) aulja 
Ezek olyan helyek, a hol az északkeleti szél valami völgynyiláson a sziklafalhoz jut, s azt akadálytalanul simítja végig. A szél a homokot ehhez. a csiszoláshoz a plateau egy részét elborító Batpak-kum homoksivatagból veszi. Helyenkint élesen nyúlik be a homokcsiszolta fényes felszín a sziklának szélárnyékában levő durva felszínű részei közé, pontosan mutatva a korradáló északkeleti homokviharok (Kara-buran) irányát és útját. Az ilyen homokcsiszolta helyek körül gyakran látni a csiszoló anyagot, t. i. vörös-sárga sivatagi homokot felhalmozódva, a mely a sziklákon csiszolva és fényesítve sepert végig, s azután az árnyékban erőtlenül hullott alá, garmadákba halmozódba. Helyenkint ezek a homok-felhalmozódások a bal parton is folytatódnak, s ilyenkor szomorú, kopár tájkép nyílik a vöröses-barna, vagy feketésre csiszolt sziklák és a vöröses-sárga homokhalmok között, ellentétben a hatalmas, sebesen, rohanó folyóval a középen, a melynek hatalmas víztömegei sem képesek életet, erőteljes, üde növényzetet varázsolni a két sivatag közé.

A homoksivatag széle

Csáj-hana (teaház) a karkarai bazáron

Méhes a Szan-Tas szorosban 
Némely helyen ez a homokcsiszolás és homokbefúvódás olyan jellemző és tanulságos, hogy többször kértem STUMMER doktort, hogy kitűnő eszkö­zével egyiket-másikat, mint „földrajzi jellemképet", fotografálja le. A bevezetésben elmondott okok miatt ezek a fényképfelvételek jelenleg nem állnak rendelkezésemre; a magam, szerencsétlen Eastmann-emulziókkal készült felvételeim, a mint az előbbi képek is mutatják, a sivatagos vidékeknek ezekről a jellemző készítményeiről csak meglehetősen homályos és bizonytalan fogalmakat nyújthatnak.

Részlet a Karakol völgyéből

Oruz-Bek 
Csodálatosan élénk ennek a sivatagos vidéknek az állat-, különösen pedig a madárvilága. Éppen ilyenkor van az ideje a pontyfélék, az előbb említett marinka-halak (Schizothorax fajok) ívásának, azaz ilyenkor vándorolnak az Ili középső és felső folyása körül elterülő sekélyvizű nádasokhoz, hogy petéiket lerakják. A folyó rendkívüli halbősége miatt miriád-számra vándorolnak ilyenkor a halak a folyón felfelé, s nyomukban ott nyüzsögnek a halevő madarak, a halakkal együtt lassankint felfelé vonulva a hegyek felé. Különösen a gödények (Pelecamts onocrotalus) ezrével szállingóznak a folyó- körül. Egy részük pihenve, sűrű tömegekben, mint valami finom rózsaszínű sziget lepi el a homokzátonyokat, a hol a hüvelyknyi vízben ácsorognak; mások lánczokra bontakozva, buzgón és művészileg látnak a közös foglalkozás, a halászat után; mások ismét egyedül, vagy apró csoportokban lomhán úsznak le a folyón, talán alusznak is, s csak akkor emelik fel gyanakodóan hosszú nyakukat és idomtalan, csúnya fejüket, a mikor a bárka közelükbe ért. Akkor azután kissé nekiúsznak a víz színén, s néhány nehéz szárnycsapással kiemelkedve a vízből, keringő, szállingózó repüléssel kávarognak fel a parti sziklák fölé, hogy csendes, nyugodt lebbenéssel biztos hely felé szálljanak. Különösen hat az emberre, a mikor a mocsárvilágnak és a széles víztükröknek ezt a lakóját itt látja a hegyvidék kopár, sivatagos szikláin tovavonulni. A nehéz, esetlen madár röpte a ragadozó madarakéhoz hasonló, lebegő, csodálatos könnyű, s minden szárnycsapás nélkül keringve szállít tova. Gyakran ismétlődő kedves kép volt, a mint ezek a hatalmas állatok méltó­ságos lebegéssel tovaszállva, vakító fehéren tündököltek a sötét-kék égboltozaton, csőrük és állzacskójuk pedig aranyfénynyel villant fel a napsugárban.

Lapály a Karakol völgyében, amelyet a hóolvadás naponként eláraszt vízzel

Ilona tó

Jurtom felállítása a Tjub-völgyben (Régi moréna-talaj) 
Ezeken a „nagy urakon" kívül számos kis karakatna (kormorán, Phalacrocorax carbo) csoport szállingózik a parti sziklákon, azonkívül tömegesen jelentkeznek a réti sasok, köztük az európai Haliaetus albicilla faj is. Mind ez a sok állat bizonyára csak a vándorló halak kedveért gyűlt össze, mert csakhamar megint eltűnt. A míg ugyanis ilijszki kirándulásaink alkalmával mind ez a sok faj töménytelen mennyiségben jelentkezett, s nem kellett valami különös véletlen hozzá, hogy a Talgara patak völgyében néhány perez alatt három-négy réti sas is kerüljön a puskacső elé, addig visszaté­résünk után valamennyien, különösen pedig a pelikánok, teljesen eltűntek. Ezeken az időszakos vendégeken kívül van a kapcsegai-nak (sziklaszoros) még számos, egyénekben gazdag, állandó madárnépessége is. Sziklagalambok (Columba livia), csókák (Colaeus collaris) tömegesen laknak a sziklahasadékokban, a csúcsokon a mi füsti fecskéinkhez hasonló, csinos hegyi fecskék (Hirundo daurica) nagy csoportjai élnek. De ezeken a hegyi madarakon kivül még igazi pusztai madarak is meglátogatják a folyót: ott röpködnek a csinos rózsaszín-seregély (Pastor roseus) ezrei és ezrei, meg a pompás szinű gyurgyalag (Merops apiaster) egész seregei, a melyek közvetetlen a víz szélén levő sziklákra és kövekre szállnak le, s azután apró tipegéssel sietnek a folyóból egyet inni. így árulja el már a madárvilág is a szemlélőnek az Ili-áttörés festői „dombvidékének" igazi jellegét, a mely tulajdonképen a rengeteg kiterjedésű, vigasztalan pusztaság közepére csak mint valami optikai csalódás varázsolódik oda a folyó völgyére leszakadó sziklás lejtőkkel.

Otthonom a szyrten

A Kapcsegai bejárata 
Ez az utazás órákhosszat tart folyvást változó képek között. Majd valami túlhajló sziklafal ragadja meg figyelmünket, a melynek közepére egy réti sas építette fel durva ágakból hatalmas fészkét, s most annak szélén ülve, békésen és bizalmasan tekintget le a közel úszó lodkára; majd valami karcsú sziklaoszlop tűnik fel, a mely magányosan, mint valami festői romtorony emelkedik a tajtékzó habok fölé; máskor meg kulisszaszerűen előugró bütük és gerinczek vará­zsolnak bizarr és fantasztikus keretet a sajátságosan kusza és kígyózó folyó­ medernek szakadatlan, folyvást változó képei köré. Szóval az idő gyorsan repül, s mielőtt még eszünkbe is jutna, már közeledünk a déli pihenő felé, a melyet Ilijszktől mintegy 25—26 versztnyi távolban álló sziklafal, a Tamgalitasz lába alatt szemeltünk ki.

A Száry-Dsász szurdoka

Az utolsó elérhető hely a Száry-Dzsasz szurdokában 
Itt a visszahúzódott pusztai plateauról keskeny sziklagerincz nyúlik le, a mely meredeken feltűrt rétegeivel majdnem függőlegesen esik le a folyóra. Ennek a 80—100 m. magas falnak a lábánál téveteg összevisszaságban hever egymáson egy csomó hatalmas leomlott szikladarab és egy-egy nagy szikla-lap, a melynek sima felszínén itt-ott számos felírást és bálványképei lehet látni, a mitől a hely neve is származik.”

Átkelés a Mokacsi kar-jain

Névtelen csúcs a Szári-Dsászyn-Tauban

Kazakok támadása a Kapkak-völgyi tanyán 
Almásy György könyve nemrég szerepelt már a blogban, a „Különleges apróságok” című bejegyzésben. A könyv vásárlását követően kiderült, hogy „járt hozzá” az eredeti számla is, amely Dr. Habermann Gusztáv nevére volt kiállítva. Habermann ismert és nagy tudású szegedi ügyvéd volt, aki a dokumentumok tanúbizonysága szerint 1963. október 8-án, 35 forintot fizetett a csomagért, melyből 30 forint volt Almásy György könyve, míg 5 forint a postaköltség. Az akkori bejegyzés, azokról az apró papírrégiségekről, papírérdekességekről szólt, amelyeket a vásárolt antik könyvekben időről-időre találok. Az gyűjtemény részét képező kötetben azonban nem csak ez az egy érdekesség volt. A könyv első-belső oldalán Dr. Habermann Gusztáv ex librise is megtalálható. 

Dr. Habermann Gusztáv ex-librise
A Wikipédia leírása szerint: „Az ex libris sokszorosított (grafikai vagy nyomdai) eljárással készített papírlap, melyet a könyv kötéstáblájának belső oldalára ragasztanak azzal a céllal, hogy a könyv hovatartozását dokumentálja. Nem más, mint művészi rajz, címer, embléma, történetileg kialakult allegória, szimbólum, vagy egyéb ábrázolás, és a könyvtulajdonos nevével, esetleg jelmondattal, mottóval, idézettel ellátva, az egyes korok és művészek stílusa, ízlése szerint más-más megformálásban.” Az ex librisek mindig nagyon kedvesek számomra, hiszen az apró részlet sok érdekes információt adnak a tulajdonosról, Habermann esetében is így van ez.

Kalmükk altiszt

Kirgiz barátaink látogatóban

Vörös homokkő sziklák a Dseti-Ghúz völgyében 
A kis könyvészeti kitekintés után térjünk vissza Almásy kalandos expedíciójához. A szerző hosszas és nagyon alapos előkészületek után útitársával, Rudolf Stummer von Traunfels grázi zoológussal, 1901. március 1-én indult el Budapestről. Az út első szakaszát a Dunagőzhajózási társaság „Sophiae” nevű gőzhajóján tették meg, a ma Romániában található Galai településig. Galaiból a „Rjúrik” nevű orosz hajóval utaztak Batumiig, majd innen a transzkaukázusi vasúton indultak tovább Tbiliszibe. Az utazás ezen pontján csatlakozott hozzájuk az expedíció harmadik tagja, Robert von Lanser orvostanhallgató, valamint itt fogadják fel Adam Adamovics Klipper preparátort is. Klipper azonban később kiderült, hogy alkalmatlan a feladatra, így a preparátori munkák nagy részét maga Almásy végezte, valamint néhány kozák nő, akiket betanított a szerző bizonyos részfeladatok ellátására. Almásytól amúgy nem állt távol a preparálás, hiszen a borostyánkői birtokon saját preparáló műhelye volt. Tbilisziből 1901. április 10-én indultak tovább vonattal Bakuba. A városban csak pár órát tartózkodtak és indultak is tovább hajóval átszelve a Kaszpi-tengert Krasznovodszki-ig, ahonnan vonattal utaztak Taskentig. Itt postakocsira szálltak és Vjernyi-ig utaztak tovább, ahol helyi segítséget fogadtak és 1901. május 8-án mentek Ilijszkbe, az Ili folyó partján található apró városkába. Megérkezésüket követően Almásy a naplójában ekkor írja, hogy: „Az epedve várt pillanat megérkezett, a munka „Ázsia szivében” megkezdődhetett!”. A könyv 118 oldalán olvasható ez a híres mondat, azaz a hátralévő 619 oldal foglalkozik a tényleges kutatóúttal és a hazatérés eseményeivel. A folyón csak Strummerrel hajózik le, hiszen Klippert és Lanser megbetegszik. Feltérképezik a folyó környékét, földrajzi és madártani megfigyeléseket tesznek, ugyanakkor az eredeti tervben foglalt Balhas-tó felkereséséről lemondanak. 1901. május 31-én érik el Bazar bikje települést, ahonnan a félsivatagos pusztákon át térnek vissza Ilijszkbe. 1901. június 14-én Almásy egyedül indul tovább, a többiek az addig gyűjtött anyaggal visszatérnek Vjernyibe, és csak június végén találkoznak ismét. A szétválás többször is megtörtént az út során. Nyár végén átkeltek a Tien-san 4-5000 méteres láncain és szeptember közepén érkeztek meg Narin-kolba. Októberben már csak a beszerzett anyag rendezésével foglalkoztak, illetve az Isszik-kul környéki vidéken vadásztak és gyűjtögettek. 1901. október 10-én hagyják el Przsevalszkot és még az év december 11-én érkezik haza Budapestre Almásy György. Stummer közvetlenül Bécsbe utazott.

Dungánok

Vjernyi-i szártok

Utcza Ó-Taskentben 
A közel kilenc hónapos utazás eredményeinek összefoglalásához azonnal nekilátott Almásy a hazatérést követően. A Magyar Tudományos Akadémiának készít beszámolót, illetve több szaklapban is mesél úti tapasztalatairól és élményeiről. Az eredeti terve a szerzőnek az volt, hogy két nyelven jeleníti meg a teljes expedíciót tartalmazó beszámolóját. A Magyar Tudományos Akadémia támogatásának köszönhetőn, még a tervezett német nyelvű kiadás előtt jelent meg, gyönyörű kivitelben a magyar nyelvű munka, amelyet maga Cholnoky Jenő fordított. A képanyag rendezésében Koszkol Jenő festőművész segédkezett. A 226 ez részénél jelezve van, hogy fénynyomat, melyet Jaffé Miksa készített Bécsben. Ezek a képek általában a kevéssé sikerül fényképből készültek, amelyeket először Koszkol Jenő javított és róluk tónusrajzokat készített, majd ezt követően készült róluk a fénynyomat. A sima fényképek mellett, tehát találhatunk a könyvben több ilyen fénynyomatot, valamint három egészen lenyűgöző színes képet is. A magyar nyelvű kiadást követően, jelenlegi ismereteink szerint a német nyelvű kiadás, soha nem jelent meg.

Mohammedán iskola Taskentben

Fazekas-bazár 
Almásy könyve igazi ÚTLEÍRÁS, csupa nagybetűvel. A klasszikus, nagy expedíciókról szóló művekhez hasonlóan kalandos, tudományos, de semmiképpen nem válik unalmassá. Óriási kihívásokkal kellett egy-egy ilyen méretű expedíció szervezése és megvalósítása során megküzdeniük a résztvevőknek, éppen ezért lenyűgöző, hogy Almásy alapvetően milyen gördülékenyen megoldotta az adódó nehéz helyzeteket. Történelmi távlatokból tudjuk, hogy Almásy nehéz ember volt, ezt második expedícióján résztvevő Prinz Gyula is nem egy ízben említi, és ebből a könyvből is kiderül, ugyanakkor alapos képzettségével és kimagasló tehetségével első expedícióját mégis sikerre vitte. A második útja, bár sokat nem tudunk róla, már kevéssé volt ilyen sikeres, viszont az első kutatóút eredményei tudományos szempontból is magasra értékeltek. A külföldi szakma számára is ismertette Almásy az eredményeket több ízben, azonban jelentős visszhangot a nemzetközi tudományos életben nem okoztak ezek a beszámolók. Almásy vándorútja Ázsia szívébe, azonban mindent egybe vetve egy egészen kimagasló magyar tudományos expedíció volt.

Teaház a bazárban

Szökő nafta-forrás 

A kutatóútról kiadott könyv, ahogy már említettem, egészen lenyűgöző útleírás. A magyar utazási irodalom egyik fontos darabja, amely extrém ritkának nem nevezhető, de azért semmiképpen nem található meg minden antikváriumban sem. Az ára napjainkban erőteljesen több mint amennyiért annak idején Dr. Habermann vette, ugyanakkor nem tartozik a nagyon drága útleírások közé sem. Aki szereti a témát, annak azt gondolom igazi alapmű a könyv és ez esetben most a kézzel fogható könyv beszerzése mellett érvelek, hiszen a benne található kivételes képanyag radikálisan növeli az amúgy sem csekély olvasmányélményt. Természetesen, aki csak beleolvasni szeretne, vagy nem kívánja birtokolni is a művet, annak szerencséje van, hiszen a Debreceni Egyetem elektronikus Archívumában megtalálható és ingyenesen letölthető a mű. Mindenki számára a különösen ajánlott kategóriát képviseli. Almásy György bár a témában egykötetes szerző, most mégsem búcsúzunk tőle, hiszen amint sikerül elindítanom az ELBIDA projektben a periodikákban megjelent művek feldolgozását, akkor még biztosan találkozni fogunk vele. A blog bejegyzés befejeztével, visszakerült Almásy műve a könyvespolcra, de ahogy a helyére illesztettem, megakadt a szemem több hasonló fantasztikus utazás beszámolóján. Kedvet kaptam hozzájuk, így hamarosan ismét érkezik a blogban egy klasszikus, nagy expedíció, lebilincselő beszámolója.