Könyvek

Az ELBIDA projekt rendszeres olvasói biztosan emlékeznek, hogy pár hete Gorove István, „Nyugot” című könyvét mutattam be a blogban. Gorove amikor 1842-1843-ban bejárta Európát, nem utazott egyedül, hiszen elkísérte barátja Tóth Lőrincz is. Az utazás élményeit, tapasztalatait az útitárs is megírta, azaz ennek az európai barangolásnak megszületett egy Tóth Lőrincz féle olvasata is. Az „Uti tárcza” címmel megjelent mű 6 füzetből áll (I. Déli Németföld. II.  Rajnai út. III. Schweiz. IV. Németalföld és Belgium. V. Brittföld. VI. Páris), amelyek egyenként is teljes értékű művek, hiszen minden az utazás által érintett térség külön füzetben jelent meg. A szerző célja ezzel a formával az volt, hogy akik csak egyik vagy másik országba utaznának, azok is hozzáférhessenek külön az adott térségről szóló úti könyvhöz és ne kelljen megvásárolni a teljes művet. A füzetek közül öt 1844-ben jelenik meg Pesten, míg a hatodik csak 1846-ban. A füzetek mindegyikét a Landerer és Heckenast nyomdában nyomtatták. A teljes mű 858 oldal terjedelmű és egyetlen kép vagy illusztráció sincs benne.

Párizs

Tóth Lőrincz okleveles ügyvéd, kúriai elnök, drámaíró, szakíró 1814. december 17.-én született Rév-Komáromban. Apja Tóth János lelkész, míg anyja Szabó Éva volt. Tanulmányait Komáromban kezdte, majd tanult németül a pozsonyi királyi akadémián, míg a jogot a pesti egyetemen végezte. Tanulmányai során a francia és az angol nyelvet is elsajátította. 1838-ban ügyvédi vizsgát, majd 1841-ben a váltóügyvédi vizsgát tett. Eleinte főúri családok és nagyobb uradalmak jogászaként dolgozott. 1842-ben barátja, Gorove István későbbi miniszter társaságában hosszabb nyugat-európai utazásra ment. Utazása során külön figyelmet szentelt az esküdtszékeknek és a börtönrendszereknek, de meglátogatott parlamenti üléseket és törvényszéki tárgyalásokat is. Kiváló jogi felkészültségével hamar magára vonta kortársai figyelmét. Jelen volt 1840-41. és 1843-45. évi pozsonyi országgyűléseken, mint
Batthyány Kázmér gróf jogtanácsosa, s távollevő főrendek képviselője, de a Jelenkor és a Kossuth Lajos által szerkesztett Pesti Hírlap országgyűlési tudósítója is Ő volt. Ebben az időszakban a Batthyány Kázmér gróf elnöksége és Kossuth Lajos igazgatása alatt működő magyar védegyletnek titkára volt, s emellett számos egyesület igazgatóválasztmányi tagja is.

Tóth Lőrincz

Breznóbánya városa 1847-ben megválasztotta a pozsonyi országgyűlési képviselőjének. 1848 tavaszán tagja volt a bécsi nagy küldöttségnek, mely az akkori nagy reformokat képviselte. A magyar felelős minisztérium megalakulása után szülővárosa, Rév-Komárom választotta meg a pesti parlamentbe képviselőjévé, ahol Deák Ferenc igazságügyi miniszter őt hívta meg elnöki titkárává. 1848. április 15-től a parlamentnek Debrecenbe történő áthelyezéséig a honvédelmi bizottmánynak egyik jegyzője volt. Debrecenben, Vukovics Sebő minisztériumában osztályvezető tanácsos és államtitkári helyettes volt és Deák Ferenc minisztériumában Szalay László mellett is ilyen munkálatokban vett részt. A világosi fegyverletétel után egy ideig barátainál a Tisza vidékén tartózkodott, azonban Pesten hagyott családjánál tett látogatása alkalmával elfogták, az Újépületbe zárták és halálra ítélték. Az ítéletet azonban később megszüntették és több társával együtt felmentették, de kiszabadulása után is rendőri felügyelet alatt volt. Rövidesen az akadémia pénztárnoka lett, emellett jogirodalommal, folyóiratok szerkesztésével foglalkozott. Ő volt az egyik alapítója a magyar földhitelintézetnek és az első magyar általános biztosítótársaságnak. Az 1865–1868. évi parlamentbe Fehér vármegye választotta meg képviselőjévé és tagja volt a 67-es bizottmánynak. 1867. március 15-től kezdve miniszteri tanácsos lett Horvát Boldizsár igazságügy minisztériumában. 1868-ban a csákvári kerület újból megválasztotta képviselőjének, s ez maradt 1869. június 1-ig, amikor a felállított semmítőszék bírájává nevezték ki, s a bírói hivatallal összeférhetetlen képviselőséget letette. A semmítőszék megszüntetése után a Kúria büntetőosztályára osztották be, ahol rangidős bíróként gyakran elnökölt és a sajtóügyeket referálta. 1883. december 1-től 1894 szeptemberéig a Kúria tanácselnöke volt, majd az ekkor megromlott látása miatt nyugalomba vonult. 1895-ben a főrendiház élethossziglani tagjává neveztetett ki. 1836-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, majd 1858 decemberétől rendes tagja volt, emellett pedig a Kisfaludy Társaságnak legelső titkára is. 1880. május 29-én a Ferenc József-rend csillagos keresztjével tüntették ki, és a budapesti egyetem évszázados ünnepén tiszteletbeli jogi doktori oklevéllel ismerték el. Jogi munkáin kívül számos költeményt, novellát, úti tárcát, életrajzot és színművet írt. 1903. március 17.-én, 89 éves korában, Budapesten hunyt el. Tóth Lőrincz a magyar reformkor kiemelkedő írója, a forradalom és a szabadságharc egyik irányító kormányférfija és a kiegyezés utáni modern Magyarország egyik magas közjogi méltósága volt. Sírhelye a mai napig megtalálható a Fiumei Úti Sírkertben.

Részlet a könyből:

„Szép tiszta septemberi reggelen indultunk el Ostende kikötőjéből az angol kormány levélhordó gőzösével. Gyönyörű, föllegtelen ég ragyogott a hullámok felett, mellyeket még folyvást ostorozott a „vihar farka” — mint ángol tengerészek nevezik egy elvonult zivatar utóhatását. A szél, mellyet a kikö­tőben nem nagy mértékben érezénk, a nyilt tengerre szállt hajóval kemény tánczot járatott, s az utasok nagy része fél óra alatt szenvedni kezde a tengeri betegség kórjelei alatt. En nagyon érdekelve a helyzet újdonsága, az első tengeri út nagyszerű benyomásai által, szomjas lélekkel álmadozva bá­multam az édes vágyakat költő messzeségbe, s tánczoltatám tarka álmaim rémeit a végtelen víztükörrel összeölelkezett végtelen ég kék teremében. A tenger elláthatlan vizlapja a teremtő szellem végtelenségének leghívebb képe, mintegy az isteni phantasiának eposza, egyszerű, egyszínű, s még sem untató nagyságában, örökké munkás nyugalmában, kimondhatlan sóvárgással tölti meg a keblet, ismeretlen messzeség, álomtárgyak ‘s örökkévalóság után!

Koblenz látképe

Midőn pedig az ingás erösebb lett, hanyattfeküdtem a hajófedelen, fejem alá tettem úti zsákomat, s mint ringatott gyermek, mélyet aludtam. Midőn néhány órai álom után felébredtem, arany délután vala, a szél csöndesült, az idő enyhülni kezde, s a dühös táncz szelídebb hallámzásokba ment ált. A tenger szine el vala hintve vitorlás hajókkal, melylyek ezüstlö szárnyakkal integettek bucsut a távolban, s két órai meszszeségben éles szögletekkel fehérlettek Albion csodás alakú magas partjai, balra pedig a franczia (calaisi) partok. Nem sokára feltűnt Dover vára a parttetőn, s a szép sorház, melly a doveri kikötőre néz. A calaisi csatorna igen haragos, ingatag, szeszélyes és goromba természetű. Sokak, kik a nagy óceánon tettek tengeri utat s ki tudák kerülni a gyomorémelygést, e 3 órányi sétaúton (t. i. Dover és Calais közt) megkapják azt, s e kis kirándulás alatt hosszas tengeri utazás veszélyeit s alkalmatlanságát kell érezniök.

Német hegyvidéken

Ostendeből jövet némileg jobb sodra van az útnak, de mégis elmondhatni róla, mit Ritchie mondat egyik elbeszé­lésében egy vén, sovány, halálsápadt francziával: „ce n’ est pas une mer fashionable, c’ est une petité mer mesquine que ca!” — Ezen kis utazás az angol gőzhajón már beavatás az angol élet- s szoká­sokba. Angol nyelv; hideg marha húsból, theából s porterből álló reggeli, angol arany, shillingek és pencek!

Vidéki Belgium

És ott valánk a nagy, idegen világban, eddig nem látott képek, alakok, szokások közt. Az európai continens nyugati része, ha talán Hollandot kivesszük, igen kevés különbségekkel, csaknem egé­szen egyforma ; a zöld britt sziget ellenben annyira különbözik, sajátságos arczképével, szokásaival, népéletével civilizált testvéreitől , hogy a bámuló utas nem győz magához térni egymást érő meglepetései közt. — Ki John Bull nyelvét csak könyvekből ismeri, mint mi többnyire, híjában képzeli magának, hogy — mert Schakspearet és Byroni fenakadás nélkül olvasá — majd a doveri fogadósnét is érteni fogja, s a londoni bérkocsis által értetni fog. A szájban összerágott, megolvasztott, s igy elváltoztatva s eléktelenítve kimondott szavak, az idegennek csaknem megtanulhatlan, átkozott szóejtés arra kényszerítenek, hogy irott levelezésbe bocsátkozva kérjek a fogadósnétól theát, s értekezzem a vámtisztekkel, kik a szabadság hazájában mindenünket kegyetlenül feldúlták s felforgaták. Egy pár óráig, míg az állapotot meg nem szoktam, s a vidám életoldalak fel nem derítettek, boszúsan mormogtam szakállamba , melly szinte nem lelt rokon társat a síma állú szigeti nép közt, Mickievitz panaszát: „Zarándokságtokban idegen földön úgy vagytok, mint Istennek népe a’ sivatagban.”

Az Ír-tenger látképe

Dover igen jól mutatkozik a tengerparton. Fenn a dombon régi vár sötétlik, s katonai épületek, mellyek körül a világ legszebb katonaságának elevenvörös ruhái messze tündöklöttek. A tengerre szép sor barna ház néz, mellyek építési modorában már látszik az Angliában olly nemesen működő egyesülési, symmetriai szellem. Több háztulajdonos t. i. összeáll, s házaikat egy terv szerint építetik, p. o. öt ház közől a középső oszloptornáczczal van szé­pítve , a két szélső kerek, vagy góthalakú, a két közbülső florenzi, vagy egyptusi s a t. az egész pedig igen nagyszerű s meglepő arczulatú rendszeres sort képez.

Londoni utcakép

A házak előtt vasrácscsal elrekesztett kis márvány-udvarok vannak, mellyekre a csinos, ragyogó, ollykor rézzel szegett s kisimított ajtó (soha sem kapu) nyílik, egyenesen egy sző­nyegezett előterembe vezetve, mellyböl ismét oldalt fogadási s hivatalos teremek, s a ház felsőbb emeleteibe ékes mivű, szőnyeges lépcsőzet, nyílnak. A házak Angliában csaknem mind úgy építvék, hogy egyben csak egy család lakik; a földalatti osztályban van konyha, cselédszoba, mosóhely, s minden, mi szenynyel jár, az első emelet többnyire salon s ebédlő-terem, a második s harmadik emeletek háló- és vendégszobákból állanak.

Korabeli Németország

Majd minden házba víz van vezetve, s a falakon csinos rézcsapok nyittatván meg, azonnal kibugygyan a tisztaság eszköze, s ezért a házakban rendszerint gyönyörű csin és tisztaság uralkodik, nem kisebb mint Hollandban, de azon túlság nélkül, melly a tisztaságot eszköz helyett czélnak tekinti, s annak a kényelmet feláldozza. A nem felnyíló, hanem kocsiablakkint alá eresztendő ablakokban kristály üvegtáblák vannak, mellyeknek kevéssé convexus felszíne kettőzteti ragyogásukat. A nép pedig tisztelve becsüli e tisztaságot s a párisi és pesti utczák ronda szemete Angliában seholsem undorít. Úribb családok háztartásában csaknem egész ház szőnyegekkel van borítva, mellyek legalább a ház elöpitvarában s a lépcsőkön semmi tehetősb angol lakán nem hiányzanak; az ajtók mind rézzel szegve s veres vagy zöld finom posztóval borítva; a teremekben minden kigondolható kényelemeszköz, elasticus ülőhelyek, felséges kandalló s tüzelő készület, az asztalok szebbnél szebb albumokkal s képgyűjteményekkel fedve, hol a’ Gems of Beauty és Valter Scott ‘s Byron caracterei mellett hires pályalovak arczképei sem hi­ányzanak.

Észak-Wales hegyei

Doverben igen sok fogadó van, mi
természetes a britt dicsőség s gazdagság , az albioni csodavilág ezen fő
bejárásánál a continens felöl. Küldötteik, ajánló jegyekkel, s igen beszédes,
untatásig magasztaló ajkakkal a parton várakoznak, körülfogják s csaknem
erőszakosan vonzolják az utast azon menyország felé , hol reá, egyformán drága
pénzért, illatos thea, véres rostbeaf, s iszonyú kemény pástétom várakozik.
Egyébiránt elég szürke és száraz város.

A korabeli Párizs

Kialudván a tiszta, hófehér, elasticus és szé­les függönyös ágyban, mitől személyenkint 2 shillinget (1 p. ft.) fizeténk, tengeri tánczunk szédelgésit, s a még meg nem szokott véres hús és kemény tészta háborúját: másnap d. e. 9 órakor elindulánk gyorskocsival London felé. Az angol gyorskocsik mindnyájan el vannak látva külső ülésekkel, elöl, hátul és a kocsi tetején; mert az angol, s finom bőrű neje, bár nagyon is méltányolja a kényelmet, még jobban szereti a szabad levegő csókjait, a zöld természet tekintetét. És igy történik, hogy gyakran a kocsi belsejének rugalmas bársonyvánkosain senki sem ül, a külső kemény és egyszerű padok pedig tömve vannak.

Genti utcakép

Mi, kik a vidéket látni akarók, természetesen a kocsitetön ülénk, majd napsugárban fürödve, majd záportól veretve. Többnyire kedvező szép nap volt, s ó Anglia kertje egész gazdagsá­gában, virító színpompájában tűnt fel. — Egy illy angol gyorskocsi egy maga elég Anglia egész elsőbbségét kitüntetni a continens felett. Állomásonkint változtatva , négynégy olly vérű és úgy szerszámozott lovat fogtak elébe, millyen akármellyik mágnásunk fogatának teljes becsületére válnék; a kocsis szép selyem-kalapban, finom posztóruhában, fehér kesztyűvel, Mackintosh vagy Waterprooffal ellátva, gomblyukában virágbokrétával, egy valódi gentleman, ki a nők iránt igen nyájas, kellemesen mosolygva hajtja elegáns ostorával a gyönyörű pegazusokat, a jó, tömör és puha, macadamizált utón, s fogadja el utasaitól a személyenkint 1—2 shillingnyi ajándékot. A csavargós utat felségesen müvelt kertvidék, szebbnél szebb parkok, tiszta mezei lakok ölelik, mintha mindez festett Keapsake volna, ez utóbbiak meszeletlen sötét téglából, nagy kristály ablakokkal, a hollandival rokon építésmóddal; ó egyházak , abbeyek, prioryk, kastélyok s egyes farmok falát
zöld borostyán futja be, s a borostyánkoszorúzta ablakból szőke, finom leányfő, kék szem, rózsalevel-szinű arcz mosolyog ki. Park­ ölelte kastélyokkal, csinos mezei házakkal, százados fákkal ó Anglia a világ minden egyéb országa felett bővelkedik.

Londoni utcakép

A falukban majd mindenik há­zacska előtt tisztán tartott, nevető virágkertet találni, mellyen át csinos út vezet a bejárásig. Minden legkisebb városnak is kényelmes járdája, vilá­gos légszeszlámpái, szép ó angol egyháza, jól ellátott vendéglői vannak, meg annyi jelei a virágzó, mindenfelé elterjedt jóllétnek, mellyet meg inkább dicsőítnek a mindenütt létező közintézetek, tanító-, nevelő- és betegápoló házak, többnyire szabad egyesülés s adakozás útján alakítva. Hol még e század kezdetén Isten különös kegyelméből lehetett Londonból Yorkba 3 nap alatt eldöczögni: most minden irányban vasutak, s a legjobb karban tartott országutak, mellyeken a mailcoach (gyorskocsi) még hegyes vidéken is óránkint legalább 2 német mérföldet halad. Bár a London és Dover közti vasút egy része már megnyílt az utazóknak, s a két város közt szá­mos gőzhajó is forog: mégis legalább 20—25 rakott gyorskocsival találkozánk útközben, mellyeken fátyollal fedett, igen érdekes nők ültek szép kis nadrágtalan gyermekekkel, s vígan füstölő férfiakkal. A mogorvaságról vádolt angolnőket igen szelid s mosolygó természetüeknek találtam. Általában gyöngédek, karcsúak, szép bőrűek, de a’ többség járása lusta és vontató; mozgásukban nincs rugékonyság, kék szemeikben több jámborság s epedés, mint tüz és élet; kezeik szép alkatúak s kicsinyek, de lábaik nagyocskák.”

Korabeli Belgium

Tóth Lőrincz, mint a reformkor számos neves polgári politikusa, írója és tudósa azért keresete fel a nyugat-európai országokat, hogy megismerje a fejlett polgári társadalmi viszonyokat, politikai, gazdasági és művelődési intézményeket valamint a technikai haladás, az ipar és a kereskedelem eredményeit. Legtöbben nem csupán saját szórakozásuk kedvéért tették mindezt, így Tóth sem, hanem az alapvető cél az volt, hogy a hazai haladás ügyében használják fel külföldön szerzett tapasztalataikat. Tóth Lőrinchez hasonlóan többen beszámoltak úti élményeikről, külföldön szerzett ismereteikről, így a nyugat iránt érdeklődő hazai olvasóközönség is megismerkedhetett a polgári világ eredményeivel. Ezek az útirajzok a reformkor legkedveltebb olvasmányai közé tartoztak. Tóth Lőrincz mellett, Gorove István, Tessedik Ferencz, Pulszky Ferenc vagy éppen a nők közül az első Wesselényi Polixéna már szerepelt az ELBIDA projektben és további számos reformkori szerző műve várakozik még a könyvespolcon, hogy megjelenhessen a blogban.

A Rajna partján

Tóth Lőrincz gyűjteményemben található könyve kapcsán, ismét említésre méltó a benne található ex-libris. Az elmúlt bejegyzésben, Almásy György munkája kapcsán már volt szó az ex-librisekről, de ez esetben is érdemes foglalkozni a tulajdonosi könyvjeggyel. A könyvek belső oldalain több tulajdonosi bejegyzés is található, kézzel írva, vagy éppen erre a célra létrehozott pecsételt formában. A könyv kötéstáblájának belső oldalán, ahol az ex-librisnek hivatalosan helye van, Benedek Elek a „nagy mesemondó” tulajdonosi könyvjegye található. Benedek Elek meseíróként a magyar gyermekirodalom egyik megteremtője volt, de mellette újságíróként és országgyűlési képviselőként is ismertségre tett szert. Az 1929. augusztus 19.-én elhunyt író ex-librisén, saját arcképe látható.

Benedek Elek ex-librise

Tóth Lőricz műve eredetileg hat különálló részben került az olvasók elé, pontosabban öt plusz egy füzet formájában. Az első ötös, azaz a Déli Németföld, a Rajnai út, a Schweiz, a Németalföld és Belgium, valamint a Brittföld című részek mind 1844-ben jelentek meg, míg a hatodik füzet Páris címmel csupán csak két évvel később. Az így összeállt közel 900 oldalas munka a reformkor egyik legalaposabb Európáról szóló útikönyve lett. Tóth Lőrincz a műve írásának kezdetén választotta a hat különálló, de mégis összekapcsolódó kötetek formát, hiszen tudatosan a jövő utazóinak is szánta a művét, amolyan útikalauzként. A szerző minden füzet zárásaként, az utazók számára hasznos, gyakorlati információkat is írt, amelyből kiderül például, hogy mely fogadók ajánlottak, milyen közlekedési lehetőségek vannak, illetve leírást ad az adott országban használt pénznemekről és mértékegységekről is. A mű ez által vált igazán kettős funkciójúvá, azaz egyrészről egy nagyon érdekes és alapos útleírás, másrészről pedig egy igazi reformkori útikönyv is.

A Rajna látképe

Tóth Lőrincz művét sokáig keresgéltem, volt már korábban belőle töredékkötetem, de végül egy aukción sikerült megvásárolnom a teljes művet. Nem a legritkább korabeli mű, de azért azonnal nem lehet csak úgy megvásárolni egy antikváriumban vagy online piactéren. Tipikusan az a könyv, amelyet keresni kell, és előbb-utóbb felbukkan. Érdekes a könyv nagyon, de olvasni nem egyszerű. A régies nyelvezet a reformkori könyveknél alapértelmezett, amely szerintem nagyban megnehezíti az olvasást, ezáltal az olvasmányélményből is jelentősen elvesz. Az biztos, hogy Tóth Lőrincz műve alapos volt, a kor olvasói jól fogadták, szerették a könyvet és saját korában ismereteim szerint negatív kritikát sem kapott a mű. Ma persze egészen más olvasni egy ilyen könyvet. Mai szemmel vannak a szerzőnek olyan megállapításai és jövőre vonatkozó gondolatai, melyek ma már viccesnek tűnnek. Csak egy példát említve, a svájci rész függeléke így kezdődik: „A bérczes Schweiczban vasutak nincsenek, mert nem lehetnek.” 1843-ban ezt gondolta és írta Tóth Lőrincz, ugyanakkor utólag tudjuk, hogy 1847-ben már üzemelt az első belső svájci vasútvonal Zürich és Baden között, majd az 1850-es években jelentős lendületet vett az országban a vasútépítés. Függetlenül azonban az ilyen apróságoktól egy igazán érdekes és a maga nemében izgalmas műről beszélünk. A könyv beszerzése nem egyszerű, éppen ezért is örültem, hogy elektronikus formában fellelhető a mű, a Debreceni Egyetem elektronikus Archívumában. Aki teheti, mindenképpen tekintsen bele, mert a reformkor egy jelentős magyar útleírásáról van szó, amely alaposságával kiemelkedik kora hasonló műveiből. A szerzőtől még nem búcsúzunk, hiszen létezik még olyan műve, amely az ELBIDA projekt tematikájába passzol, de tény, hogy nagyon ritka, így csak a gyűjtői optimizmus szól belőlem, amikor azt mondom: Tóth Lőrincz hamarosan visszatér a blogba.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Post comment