2020. június 21., vasárnap

A piramisok hazájából

Múlt heti északi kalandozásaink után ez alkalommal visszatérünk Egyiptomba. Számos útleírást mutattam már be az ELBIDA projektben, ahol az úti cél a fáraók országa volt, ugyanakkor a térség oly népszerű volt az utazók körében, hogy több egyiptomi utazás történetét elmesélő kötet nyugszik még a könyvespolcomon, így időről-időre vissza fogunk térni ebbe a különleges országba. A most bemutatott kötet szerzője Szalay Imre földbirtokos, borász és országgyűlési képviselő, aki 1894 végén utazik Egyiptomba, majd hazatérését követően írja meg az „A piramisok hazájából” című művét. A könyv a ritka útleírások kategóriájába tartozik, magam is évekig vadásztam rá, volt, hogy lecsúsztam róla, de legutóbb nem hibáztam. Nem bántam meg a hosszú keresést, hiszen egy igen jól megírt, olvasmányos és klasszikus útleírás Szalay műve. A könyv 1895-ben jelent meg Budapesten a Singer és Wolfner – Révai Testvére Irodalmi Intézet Részvénytársaság kiadásában, a Révai-féle Salon-Könyvtár című sorozat számjelzés nélküli köteteként. A 151 oldalas művet a Budapesti Hírlap nyomdájában nyomtatták, illusztráció vagy kép nem található benne. A kötet könyvészeti munkái Gottermayer Nándor Könyvkötői Műintézetében készültek, ugyancsak Budapesten.

Hajó a Níluson



Szalay Imre 1845. február 2.-án született Dégen. Iskoláit Veszprémben, Székesfehérváron és Pesten végezte, majd ezt követően a Batthyány herceg enyingi uradalmában volt gazdasági gyakorlaton. Rövidesen Lellén, a saját birtokán kezd gazdálkodni és eközben szőlészeti tanulmányok miatt több hosszabb utazást is tett, Franciaországba és Ausztriába. 1875-ben a lengyeltóti kerület képviselőjének választotta, mely kerületet hat cikluson át, egészen 1896-ig képviselt. A parlamentben legnagyobb részt szőlészeti és borászati témában szólalt fel, a „gyártott borokra” vonatkozó törvényjavaslatot is ő adta be. Saját boraival Párizsban, Bordeauxban, Bécsben, Antwerpenben és Triesztben több arany és ezüstérmet nyert. 1890-ben Bécsben, Magyarország borkiállítását ő szervezte és rendezte, melyért később királyi elismerést kapott.  Az Országos Fillokszera Bizottság tagjává is megválasztják. Ő volt az első borász, aki a balatonmelléki homokos talajra szőlőt ültetett. Szeretett vitorlázni és sokat tett a balatoni vitorlasport felvirágoztatásáért. Szakmai utazásai mellett szenvedélyes vadászként is többször utazott, így járt Indiában és Afrikában is. A „Népjog” című lapot is ő alapította Somogy Megyében, és emellett több önálló könyve is megjelent. 29 éves korában vette feleségül benedekfalvi Detrich Herminát, akivel haláláig együtt is maradt. Házasságukból három gyermekük született, Hermina, Hedvig és László. Szalay Imre 1902. február 21.-én, 57 éves korában hunyt el Lellén.

Részlet a könyvből:

„Búcsút vettem Kairótól tizenöt napra, a nilusiutat megkezdvén. A vonat száguldva visz a Nil völgyén keresztül. Első állomásunk Bedrashim, hol utitársamat figyelmeztettem egy gyönyörű szép arab leányra, ki mindig a vonatnál van és narancsot árul. Szépnek is találják, baksist is adnak neki és biztatják, jöjjön el velünk Girgéhbe, hol a hajónk már vár reánk; de nincs kedve, nem jön. A vonat halad tovább, felső Egyptom felé, elhagyjuk Wastát, hol a vasút kétfelé ágazik és bemegy a libiai sivatag első oázisába, Fayumba, magában a sivatagban majd egy órát száguldván.

Szalayék hajója a "Vorwarts" a viharban 
Később Beni Suf és Miné jön, mindenik roppant nagy czukorgyárral, melynek füstölgő kéményei jelentik nekünk, mily rohamosan halad a czivilizáczió.


Sivatag és piramis 
Mig Alexandria és Kairó között a czukornádat csak kis parczellákban termelik, itt már óriási terü­letek, 40— 50 holdas táblák vannak bevetve vele, szélükön nagy távolságokra le van rakva a gyárig nyúló mezei vasút, kis lokomotivjaival és az apró teherkocsikkal. A gőzgépekre a sok arab gyerek fel-felkapaszkodik, hol az elejére, néha negyedmagá­val is, vagy a teherkocsik összekötő lánczaira.

Kairói utcakép 
A rengeteg nád majd 8— 9 méter magasra van felmálházva, miután az éles leveleitől megtisztították. A leveleket kiszárítják és részben tüzelőnek használják, a javát ugyanis az állatok eszik meg. Most mindenfelé nagyban folyik a munka, mert most van a czukornádszüret. Mikor egy-égy ily nagy kiterjedésű czukornádtáblát meglátok, félsóhajtok, élénken sajnálván, hogy vagy 800 hajtóval meg nem hajtathatom. Lőhetnénk benne vagy 10— 20 farkast és sakályt.

Dervisek 
A dragomanunk, ki velünk jön egész utón, még a kairói állomáson kezembe ad egy nyomtatott jegyzéket, melyen utitársaim nevét találom. Hála istennek, csak két angol van köztük (a harmadik elmaradt), van aztán egy bécsi és egy müncheni ur, igy velem együtt csak öten vagyunk. Az ismerkedés hamar megy, a két német igen joviális jó­ kedvű.

Vízhordó asszonyok 
Hogy a Níluson utazóknak egy kis budgettel is szolgáljak, megírom, hogy 15 napi kirándulás Kairótól Girgchig vasúton, onnan gőzhajón Assouánig, 4 napi tartózkodás Luxorban, beleértve az egyiptomi kormánynak adandó baksist, mely nem kevesebb, mint 18 frt, azért, hogy a régi épületeket és sírokat egész felső Egyiptomban meg lehessen nézni (ez összeget, állítólag a monumentumok renoválására fordítják), mindez összesen belekerül 305 forintba s ebben benne van az élelmezés is, sőt a szamarak és a dragomán költségei is.

II. Ramses szobra 
Utunk mindinkább délnek visz; a vasút többnyire egy 10— 15 öl széles csatorna mellett halad, melynek nívója sokkal magasabb a Nílusnál (és maga a folyam között vezet). A megálló helyek legnagyobb részében 15— 30.000 ember lakik, majdnem az egész vonal hosszában, ebből látszik, menynyire be van Egyiptom népesedve. A csatorna némely helyeken óriási töltésekkel van elrekesztve; vaszsilipek szabályozzák benne a viz magasságát. Egyik főág Fajúmba visz, az oázist látva el vízzel. A vonat dübörgésére felszállnak az ott tartózkodó fehér-tarka jégmadarak, ezeket csakis itt lehet találni, a vizek szélén és versenyt repülnek néha 5 perczig is a gyorsvonattal, azonban mindig ők a vesztesek. Néha halászó arabokat is látunk, ezek — hogy a hálójukra való parafát megtakarítsák — négyszegletes üres olajos bádogkannákat kötnek hálójuk szélére.

Egyiptomi vízhordó 
Minél jobban közelitünk dél felé, annál dúsabb a vegetáczió, a déli datolyapálmákat itt-ott egy terebélyesen szétálló ágú szágópálma váltja fel; a házak egy része fehérre van mázolva, az előbbi természetes barnaságu agyagszin helyett. Déli 1 óra; az utitársak falatozni kezdenek, én pedig várok egy nagyobb állomást, hol enni lehetne, mert a narancs és datolya csak étvágycsinálónak jó; de sehol sincs buffet, európai értelemben. Nagyon éhes kezdek lenni és a legelső állomáson a lapos arab kenyérből veszek egyet; sótalan az igaz, és savanyu, de az okos gyomor nem" finnyáskodik, — erre aztán a többiek is kiváncsiak lesznek és kóstolót kérnek.

A Nílus felső folyása 
Jó késő este lett, mire Girgéhbe értünk. Assouántól kezdve, melynek vasútja csak két éve kész, az indóházak már erkélyesek és téglából vannak építve, sőt még a padlózat is aszfalt. Szeretném látni ezt messziről, nyáron, mikor itt 60— 65 fok Celsius meleg van; azt hiszem, úszkálnak rajta, úgy megolvad, akár némely budapesti körúton, a hol pedig legfeljebb csak 40 fok a meleg.

Megérkezés Alexandriába 
Apropos, meleg! Soha sem hittem volna, hogy jan. 12-én oly sokat szenvedjek a hőségtől, mint itt; az ablakok ugyan zsalukkal vannak ellátva, fel is huztuk a nap ellen, de nem sokat használt, csakis mikor a nap lement, lett a levegő türhetőbb. Az a napnyugta, a mi itt van. a mesébe való gyönyörűség; az égbolt a legtisztább kék szin, de a fél égboltot bearanyozza a lenyugvó nap aranysárga fénye, mely a felhőkön visszaverődve, az átmeneti legkülönbö­zőbb sziliek árnyalatát adja. Ha készen látjuk a színek e gazdagságát, el nem hinnők, hogy a piktor nem hazudik. Hát még mikor a hold felkél! gyö­nyörűen sütve a fellegtelen égen, megvilágítva a tájat mindenfelé; a fehér ruhás arabok fekete arczaikkal, a lassan haladó tevék a félhomályban árnyaknak látszanak, mig a Níluson fel-feltünik egy nagy Cook-hajó villanyfénynyel megvilágítva, vagy az óriási vitorláikkal nesztelenül surranó Dahobujék!!! . ..

Vízemelő helyiek 
Kilencz óra múlt, mire Girgéhbe értünk, ott már számos gyerek várt bennünket, málhánkat és magunkat a hajóra szállítandó.

A Nílus látképe 
Ott horgonyzott már a Thewfikiek társaságának hajója, Elefantine; ez egy 8 személyre berendezett kerekes kis gőzös, csak háromszor akkora, mint a dunai propellerek. Igen laposan van építve, mert a Nilus néhol csakis 1— 1 ½  méter mély. A kabinok és ebédlő mintegy a hajótest fölé vannak építve, a gőzgép nem a rendes kerekes gőzösöké, hanem hasonlít a cséplő gőzgépjéhez, épp úgy hajtván kétkarú emeltyűjével a kereket, mint amaz a saját lendítő kerekét. Az igaz, hogy aztán lassan is halad.”

A Szfinx és a piramis 
Az eredeti tervek szerint a szerző megszokott utazótársával Latinovitssal indult volna útnak, azonban az útitárs lebetegedett, így 1894. december 19.-én Szalay egyedül indult el Alexandria felé. Triesztben egy éjszakát tölt, majd másnap a "Vorwarts" nevű gőzhajóval indul tovább. Triesztből 5 nap hajózással érték el Alexandriát, majd rövid tartózkodás után tovább utaztak Kairóba. A szokásos városnézés mellett természetesen a piramisokat is megtekintik, majd ezt követően veszi kezdetét a 15 napos nílusi hajóút. Az „Elefantine” nevű hajóval Asszuán majd Luxor volt a kitűzött úti cél. Természetesen a vadászláz itt is hajtotta Szalayt, de nem volt egyszerű dolog ekkoriban már engedélyt szerezni. Az eredeti terv az volt, hogy a Mensorch tavon akart volna vadászni, de ide akármennyire is szerette volna a khedive nem adott engedélyt. Így gyakorlatilag befizetett egy egynapos vadászatra Chebin el Kanaterba, ahol sikerült is neki egy farkast és egy sakált zsákmányul ejtenie. Később Encharba ugyancsak sikerült vadásznia, ahol 9 szalonkát, 1 sakált és több „ichneumont” azaz egyiptomi mongooset ejtett zsákmányul. A hajóút végén visszatért Alexandriába, ahol még a hajó indulásáig volt két napja, így végül itt is sikerült neki még egyet vadásznia a Maerótis tavon. Hajójával 1895. február 12.-én hagyta el Afrika partjait és indult haza.

Korabeli utazási plakát

Korabeli Egyiptom térkép 

Számomra egy szerethető könyv Szalay Imre afrikai úti emléke. Klasszikus útleírás, amely jól megmutatja a kor Afrikáját, egy ilyen turistautazás szépségeit és nehézségeit. Szalay jól írt, így kimondottan olvastatja magát a könyv, ezért a 151 oldal hamar elrepül. Ahogy a hasonló egyiptomi utazásokat bemutató könyveknél már megszokhattuk, itt is mesél a szerző a tengeri utazás élményeiről, az afrikai emberekről, a kairói utcai életről, a bazárok világáról és az utazás során látott történelmi és természeti értékekről is. Mindettől függetlenül nem éreztem unalmasnak, vagy sablonosnak a leírást, hiszen minden szerző a saját szemszögéből mutatja be élményeit, így bár ugyanazt, de mégis kicsit másként, más hangsúlyokkal meséli el. A könyv bátran mondható ritkának, de szerencsére ez esetben is van lehetőség elektronikus formátumban az Országos Széchenyi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárából a könyvet letölteni és elolvasni azt. A térség iránt érdeklődőknek különösen ajánlom, színvonalas és olvasmányos a mű. Szalay Imrétől, bár nem egy nagyon ismert szerző, még nem búcsúzunk, hiszen van még útleírása, amely még nem része az ELBIDA projekt hátterét adó gyűjteménynek. Amint sikerül beszereznem a ritka kötetet, akkor Szalay is visszatér a blogba, és elkalauzol minket a rubinok hazájába.




2020. június 14., vasárnap

Egy utazás emlékei

1930 nyarán Stockholmban tartotta meg kongresszusát a Federation International Pharmaceutique, azaz a Nemzetközi Gyógyszerész Szövetség. Az északi utazáson résztvevő magyar mini csapat egyik tagja volt Löcherer Tamás budapesti gyógyszerész, aki hazatérését követően úti élményeiből megírta az „Egy utazás emlékei” című könyvét. Löcherer ekkoriban már elismert szakírónak számított, amely jól érzékelhető a könyv olvasása során is, hiszen egy kimondottan jó stílusban és érezhetően írói gyakorlattal rendelkező szerző műve ez. Adatokat nem leltem arról, hogy a könyv összesen hány példányban jelent meg, de bizonyosan csekély számban, amelynek köszönhetően a kötet egy meglehetősen ritkának számító útleírás Európa északi vidékeiről. A gyűjteményemben található könyv a 143-as sorszámú példány, amelyet maga a szerző dedikált a Magyarországi Gyógyszerész Egyesület Könyvtárának számára. A könyv 1932-ben jelent meg Budapesten az Okleveles Gyógyszerészek Országos Egyesületének kiadásában, melyet Sárik Gyula és Géza ceglédi könyvnyomdájában nyomtattak. A 91 oldalas műben több kép is található.   

Löchererék hajója az "Aeolus"



Löcherer Tamás gyógyszerész a Sáros vármegyei Bártfán született 1895. augusztus 1-én. Az elemi iskolát Bártfán végezte, majd a középiskolai tanulmányait a Munkácsi Állami Főgimnáziumban, később pedig az eperjesi evangélikus jogakadémia gimnáziumában tanult, ahol az érettségit is megszerezte. Iskolái elvégzése után belépett apja bártfai Arany Oroszlán gyógyszertárába gyakornoknak. Az időközben kitörő I. világháborúban katonai szolgálatot teljesített a 3. honvédezred kötelében. 1918-ban szerelt le, majd ezt követően a Budapesti Tudományegyetem gyógyszerész szakára ment tanulni. 

Löcherer Tamás a szerző
1921 májusában szerezte meg a gyógyszerészi oklevelét, majd ismét apja bártfai gyógyszertárában kezdte meg gyógyszerészi karrierjét. 1922 második felében Budapestre költöztek az apjával, ahol a budapesti Angyal gyógyszertár társtulajdonosa lett, Reichard Jenő tulajdonos mellett. Gyermekkori hobbija a bélyeggyűjtés volt, amellyel kapcsolatban számos cikket publikált filatéliai újságokban, majd az első könyve 1921-ben is e témában jelent meg, a „A világháború és a philatélia” címmel. Gyógyszerészként hamar bekapcsolódott előbb a Budapesti Gyógyszerész Testület munkálataiba, majd 1925-től a Magyarországi Gyógyszerész Egyesület választmányának lett póttagja. 1928-ban Reichard Jenő egy másik gyógyszertár tulajdonosa lett, így akkortól Löcherer egyszemélyben kezdte el irányítani az Angyal gyógyszertárat. 1928-ban megnősült, felesége Hladny Etelka volt, Hladny Géza zsolnai gyógyszerész lánya. 1930-tól a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság tagja és az ugyanezen évben megnyílt Gyógyszerészi Kaszinó háznagya lett. 1930-ban részt vett Stockholmban a Nemzetközi Gyógyszerész Szövetség kongresszusán, amely utazásról 1932-ben jelent meg a könyve „Egy utazás emlékei” címen.

A szerző dedikációja a könyvből 
1934-ben a szakmai érdemei elismeréséül megválasztották a Magyarországi Gyógyszerész Egyesület alelnökévé. 1938-tól Koritsánkszy Ottóval együtt szerkesztették a Gyógyszerészi Közlönyt egészen 1944 áprilisáig. 1945 elején a II. világháború bombatámadásai során a budapesti Angyal gyógyszertár épülete súlyosan megsérült, ezért a patikaház kétemeletes épületét le kellett bontani. A földszinti rész helyreállítását követően csak néhány hónap múlva tudta újra ellátni a betegeket a gyógyszertár. Bár minden szempontból megviselte a háború, Löcherer végül szerencsésen túlélte azt és újra munkába állt. 1946-ban megválasztották a Budapesti Gyógyszerész Testület elnökévé, majd az Országos Gyógyszerész Egyesület társelnökévé is. 1950 júliusában a budapesti Angyal gyógyszertárat államosították, arról azonban nem maradt fenn információ, hogy Löcherer Tamás milyen minőségben dolgozhatott még az államosítás után néhány évig, egykori gyógyszertárában. Az 1956-os forradalomban nagyon súlyos veszteségeket szenvedett el a gyógyszertárnak helyet adó épület, a gyógyszertár is megsérült, így le kellett azt bontani. Ennek helyén épült meg 1961-ben a Lottóház, amelyben ismét nyílott egy gyógyszertár, ezt azonban már Löcherer Tamás nem érhette meg.  Az „angyali gyógyszerész” ahogy sokan hívták, 1960. január 6-án, 65 évesen hunyt el Budapesten.

Részlet a könyvből:

„Drezdának és Berlinnek látnivalói után mindannyian testileg és lelkileg kifáradva, az uj benyomások tömegével érkeztünk meg Lübeckbe. A pihenéssel kapcsolatos édes semmitevést a két napos tengeri utra halasztottuk el. A „Sven" hajóstársaság „Aeolus'' gő­zöse innen indult, ebből a régi kedves Hansa városból, amely az akkori idők tengeri kereskedelmében olyan óriási és fontos szerepet játszott. A magas tornyok, az erős kapuk, a késői gót stilü házak, régi fényéről tanuskodnak. Régi utcáin az észak kereskedő városaira jellemző stilusban épült házak domboru ablakokkal eltartja, egész középkori jelleget adnak e kikötő városnak. Koldust seholsem látnunk, mert a város felesleges templomaiból szegényházat létesitett, ahol vagyontalan polgárait életük végéig eltartja.

A gömb ház

A stockholmi városháza 
Sétánk közben találkoztunk a kongresszusra igyekvő holland gyógyszerészek csoportjával és  az őrvendezések után, hogy ilyen kellemes utitársaink lesznek, igyekeztünk megnyugtatni  egymást a tenger nyugodtsága felől, amelytől az egész hajó utunk kellemessége függött.

Díszebéd az "Aranyteremben" 
Az „Aeolus" a mi nagyobb gőzöseinknek felelt meg és megborzongtunk azon gondolatra, hogy micsoda táncot járhat ez az aránylag kis hajó a hullámzó tenger hátán. De a csodálatos tisztaság ,ami az egész hajón uralkodott, no meg a kapitány megnyugtató szavai azonban elérték azt, hogy jókedvűen és bizakodva foglaltuk el pompás berendezésü kabinjainkat. Mindannyian reméltük, hogy a szelek fejedelme irgalmas lesz és nem fogja viharossá tenni a tengert, ha az országának nevét viselő fehértestü, karcsu hajónkat az „Aeolust" viszi a hátán.

A Nordiska Muzeum

A drotningholmi udvari gyógyszertár berendezése 
A hajóra szálláskor tulajdonképen már svéd területre értünk és igy midőn délután 5 órakor kifutottunk a kikötőből a megnövekedett gyógyszerész társaság örömmel és jókedvvel látta, a kitűnő svéd konyhára gondolva, a kék-sárga szinü lobogót.

Scheele szobra Stockholmban 
A vacsoránál megismerkedtünk a svédkonyhával, amelynek kitünősége felett érzett örömünk párosult az udvarias tenger csendességével. Az esti étkezésnél a vaj és a sajt elmaradhatatlan, amelyeket egy igazi svéd a három féle szinü és izü keskenyre vágott és vajjal igen vékonyan megkent kenyerével az egész étkezés folyamán bőségesen fogyaszt. A gyümölcs nagyobb részt befőtt vagy konzerv alakjában került az asztalra, de szenzációt okozott az eper és a málna, amelyet hideg tejszinnel leöntve tálaltak fel. A vacsora után a fedélzet kényemes nagy karosszékeiben a szép kiállitásu, de izetlen német szivarokat sziva megkezdtük az előzékeny és barátságos holland gyógyszerészekkel a ,,sirást'', elmondtuk egymásnak fájdalmainkat és rájöttünk arra, hogy a gyógyszerész gondja és baja ugy látszik mindenütt egyforma. Este ½ 10 órakor élveztük a naplemente pompás szinjátékát és utána bevonultunk a hajó éttermének külön szobájába, ahol a kedvező előjelek figyelembe vételével merészek voltunk a hajnali órákig aranysárga pompás svéd puncsot inni a „medve bőrére”, a svédországi kirándulás sikerére és a magyar-holland gyógyszerész különitmény megalakitására.

Dánia legrégibb gyógyszertára Helsingörben

A German muzeum történelmi gyógyszertára 
Másnap reggel 10 óra felé kissé összetörten gyülekezett a társaság, de a bő reggeli és a friss, üde, sóillatu levegő mindenkit felüditett. A fedélzeten, a fekvőszékeken heverészve gyönyörködtünk a tenger játékában, amelynek hullámain kacagva táncolt a napsugár. A hajót kitartóan követő játékos sirályok csoportja nagy sivitással le-lecsap, ha a víz felszinén uszó halcsoportot vesz észre. Az óriási láthatár, amelyen mást mint az örökké mozgó tengert és a csodálatosan kéklő égboltozatot nem láthatunk, érezteti velünk kicsinységünket. Merengésünket csak itt-ott zavarja meg valamely hajó, amelynek üdvözlésére felhuzzák a svéd lobogót. A tenger élete mindig élénk, s ha már a beigért pajkos delfinek nem mutatkoznak, hogy játékukkal szórakoztassanak, hát elnézzük a napsugárnak a habokon és hullámokon való változatos és mindig érdekes játékát.

Tábori gyógyszertár a XVII-ik századból

1725 évben készült gyógyszer szekrény 
A tengeri levegő hatása folytán alig vártuk már az ebéd érkezését és a gong hivó szavára örömmel és farkas étvággyal vonultunk az étterembe. Az előételes asztal fesztelenné és kedélyessé teszi a déli étkezéseket, mert a pástétommal, lazaccal, orosztojással, kaviárral, hussalátával, sonkával, hidegsültekkel és a sokféle képen elkészitett heringekkel telerakott előételes asztal az önkiszolgálás elvén alapul és igy mindenki egy tányérral a kezében, válogat ezen mesebeli asztalnál, amelynek változatosságával betelni ugyan nehezen, de jól-lakni annál könnyebben lehet. Eleinte egy kicsit szégyenkeztünk, amugy is jól megrakott tányéraink tartalmának elfogyasztása után ismét szedni, de aztán láttuk, hogy mindenki ezt csinálja igy nem birtunk ellenállni mi sem „szemünk-szánk ingerének”. A hideg ételek mellett több meleg étel is rendelkezésünkre áll és ezek között különböző omletteket, kitünő izű piritott halakat, tésztába sütött meleg husokat kóstolgat meg az utas, hogy elérkezhessen a hatalmas puha sajtgömbök és egyéb sajtcsodákhoz. Az előétel áradat után – amelyekhez a legtöbben még bőségesen teát vagy tejet is isznak – egy mindig különböző nevü, de legtöbbször ugyanolyan izü hal vagy husfilé szerepelt az étlapon, vizben megfőzött burgonyával.

Az 1600-as évekből való házi gyógyszertár

A nürnbergi "Csillag" gyógyszertár 1727 évből való gyógynövény Kamrája a muzeumban 
Az ebéd fáradalmait ismét a fedélzeten pihentük ki, ahol a társaság legnagyobb része az emésztés okozta bágyadtság következtében a sima tenger lágyan ringató hátán álomba merült. Az idő gyorsan és kellemesen mulott és a kártyázás, olvasás és társalgás közben észre sem vettük, hogy elmult délután. A kitünő vacsora után a hollandok utitáskáiban rejtőző különböző pompás izü likőrök szorgalmas fogyasztása, még a legpesszimistább gyógyszerészt is bizakodással töltötte el. A jó kedv emelkedésével – ami arányban állott az üvegek tartalmának csökkenésével – a hollandok nemzeti dalokat énekeltek, amelyeket nekünk minden tiltakozásunk dacára, magyar népdalokkal kellett viszonoznunk. Nem merem ezt a szót használni, hogy énekeltünk, de azért dalolásunk zajos tetszést aratott. Hogy ez a zenei élvezet dobhártyáinkat nem repesztette meg, annak bizonyitására az egész társaság, sőt a svéd utasok is, jókedvüen orditották velünk együtt „ A Hajmási Péter, Hajmási Pál”-t.

A XVI-ik század alchemista laboratóriuma

A középkor laboratóriuma 
A lenyugvó nap utolsó sugarai biboros szinnel csillogtak és szinte lángban boritották a tenger tükrét. E pompás szinjáték megcsodálása után kissé mámoros lelkesedéssel dicsértük a tengert, a hajót, az időt és szebbnek-jobbnak láttuk a gyógyszerészet jövőjét is. Azután a hajó ingásához – legalább is erre fogtuk rá – alkalmazkodó lépésekkel vonultunk kabinjainkba, hogy álomra hajtsuk fejünket.”

A XVIII.-ik század chemia laboratóriuma

A Deutsches Museum történelmi gyógyszertára 
Az 1930-as svédországi konferenciára történő utazást Koritsánszky Ottó kezdte el szervezni, akit a stockholmi kongresszuson a szövetség egyik alelnökévé is választottak. Az északi utazásra azonban csupán két jelentkező akadt csak, Löcherer Tamás és felesége. A Prágán, Drezdán, Berlinen, Lübecken, Stockholmon, Göteborgon, Koppenhágán keresztül egészen Helsingörig tartó utazást, így ez a hármas csapat tette meg. Az utazás 1930. július 3-án veszi kezdetét a nyugati pályaudvaron, majd nagyjából egy hónap múltán térnek ismét haza Magyarországra. Az úti élmények beszámolója során bőséges képet kaphatunk a korabeli viszonyokról, utazásról, étkezésről az északi városok történelméről és számos gyógyszerészi emlékről is. A szerző művét felajánlotta az Okleveles Gyógyszerészek Országos Egyesületének, aki kereskedők és gyárosok támogatásából adta ki a művet úgy, hogy annak minden bevétele „a segélyre szoruló alkalmazott gyógyszerészek és özvegyeik anyagi támogatását” szolgálta.

Paracelsus siremléke 

Mindamellett, hogy nem kizárólag utazásról szól a könyv, mégis összességében egy érdekes és élvezetes mű lett. Löcherer jól ír, jól ragadja meg azokat a pontokat az utazásból, amely az olvasó számára is érdekes lehet. A könyv olvasásában nem okoz problémát az sem, hogy időről-időre, ahogy az utazás során elértek egy múzeumhoz, beszámol az ott megtalálható gyógyszerészi emlékekről. Löcherer gyógyszerész volt, mégpedig a szakmájának az elhivatott és magas szintű képviselője, így nem meglepő, hogy útja során e terület kiemelt figyelmet kapott. Az ilyen jellegű úti beszámolók esetében ez mindig jelen van, azaz a szerző szakmai érdeklődése mindig megjelenik magában a műben is, de ez nem okoz alapértelmezettként minőségcsökkenést az olvasmányélményben, ahogy is sem történt. A ritka mű nehezen beszerezhető, de szerencsére a Magyar Gyógyszerésztörténeti Társaság oldalán fellelhető elektronikus formátumban a mű, így onnan az letölthető és ezáltal hozzáférhető az érdeklődő olvasók számára. Löcherer Tamás a blog szempontjából egykötetes szerző volt, így tőle most búcsúzunk, de a kötet kapcsán felmerülő útitárs Koritsánszky Ottó nevével reményeim szerint még többször fogunk találkozni itt az ELBIDA projektben. Koritsánszky szeretett utazni és amellett, hogy ugyanezen utazásról neki is jelent meg élménybeszámolója, más utazásairól is írt könyvet, amelyek reményeim szerint valamikor a blog hátterét adó gyűjteményben is megtalálhatóak lesznek.  



2020. június 6., szombat

A Brit Birodalmon keresztül

Nemrég Kecskeméthy Aurél könyve kapcsán említés szintjén előkerül ismét gróf Hübner Sándor neve. Az utazó diplomata az ELBIDA projekt olvasóinak nem ismeretlen, hiszen a „Séta a világ körül” című fantasztikus műve már szerepelt a blogban. Az a bejegyzés némileg rendhagyó volt, mivel az Élet és tudomány című hetilap LXXIV. évfolyamának 14. számában megjelent írásomat közöltem, így némileg eltért a megszokott formától. A cikk végén már ott kitértem egy picit Hübner másik jelentős művére, a „A Brit Birodalmon keresztül” című kétkötetes munkára. A könyv sokáig elkerült engem, többször lemaradtam róla, de végül sikerült megszereznem, mégpedig a leginkább vágyott kötésváltozatban. A könyvet kézbe véve, már maga a könyvborító magával ragadó és olvasva a művet, állíthatom, hogy a belső tartalom is hasonlóan magas szintű. Hübner első művének megjelenését követően több mint tíz évvel ismét útnak indul India felé, bár némi kerülővel. A teljes utazás, mely során végül megkerüli a Földet, 58 kilométer híján 100.000 kilométer volt. A nem mindennapi kalandról végül 1886-ban adja ki francia és angol nyelven is úti beszámolóját. A magyar kiadás 1892-ben jelenik meg Budapesten, Ráth Mór kiadásában. A két kötetes mű összesen 822 oldal, melyben 38 kép és 1 térkép is található. Hübner Sándorról ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben a „Séta a világ körül” című könyvének a bemutatásakor már megtettem, így ott az elolvasható. 

Utazásra használt elefánt

A díszes kötésváltozat


Részlet a könyvből:

„A Shannon a Peninsular and Oriental Company hajója 1884. április 10-én hagyta el Czejlon szigetét, illetőleg Kolombot. Az égboltozat, a mi ezen évszakban kivételes kegyesség, nem szünt meg ránk mosolyogni. Gyorsan és szeliden csúszunk tova ezen indiai oczeánon, a melyet az év ezen szakában rendesen rettenetes viharok szoktak korbácsolni. Egyes helyeken, a meddig a szem ellát, néhány tenger alatti vulkán kitörésétől eredő horzsakövekből, fehér sávok terülnek el.

Port Elisabeth

Van Riebeeck

Oroszlánfő 
Egy szigetcsoportnak, a kókusz-szigeteknek közelében haladunk el, a melyek hollandiai birtok; egy skót ember és családja műveli őket. Ezen Robinson Crusoé, miként nekem mondják, kitünő üzleteket csinál. A birtokában levő kis vitorlás hajó szolgál összekötő kapocsul kis királysága és Batávia közt, a hol számára a czivilizált világ kezdődik.

Délafrikai teherkocsi a Grahams-Towni vásártéren

A Baines-Kloofon át vezető út

Fokváros 
A mint Ausztrália partjaihoz közeledünk, az idő rosszabbra fordul. A hullám végig sepri a gőzöst, egyik végétől a másikig. Hogy a hajó orrától, az istállók közelében fekvő kabinomból a nagy étterembe mehessek, gyakran egész csapat matróz segítségére van szükségem. A magányt azonban, habár juhokkal kellett volna is megosztanom, többre becsültem, mint a beteg utasokkal, éneklő kisasszonyokkal és siró gyermekekkel telt nagy termet.

Kaffer férfi és Kaffer nő

Kaffer-táncz

Queenstown 
Végre láthatóvá válik a Lecuwin-fok és másnap (április 21-én) a Shannon behatol a György királyról elnevezett öbölbe. A távolság Kolombotól kezdve 3795 mértföld. Alig képzelhetni ennél szomorúbb látványt; a bejáratnál alacsony, homokos helyekkel tarkított sziklák terülnek el; az öblöt sziklás, kopár vagy harasztokkal takart partok veszik körül. Sehol egy fa, sehol a földmüvelésnek nyoma. De egész hajóraj vagy több is állomásozhatna itt kényelmesen. A bejáratot nagyon könnyen meg lehetne erősíteni. Ezt meg is akarják tenni.

A Roto-Mahani rózsaszín terraszok az 1886-ki vulkáni kitörés előtt

Juhnyájak a bekerített helyeken

Új-Zélandi tájkép 
A postahajó Albany, a keletkező város előtt ereszti le vasmacskáit. Messiről nézve e helység a Cornwallis vagy Irország partjain levő kis kikötőkre emlékeztet. Közelről annak látszik, a mi, bölcsőjében levő ausztráliai városnak. A házak fehérek, a fedelek szürkék, az utczák rendkívül szélesre és zsinoregyenesre vannak szabva, várván még az épületekre, a melyeknek őket szegélyezniök kellene. Van benne egy szép anglikán egyház és egy igen csinos katholikus kápolna, a melyben spanyol pap tartja az isteni szolgálatot. A távolság innen Perthig, Nyugat-Ausztrália székvárosáig, 230 mértföld. Nemsokára vasút fogja e két várost összekötni. Albany akkor rakodó-helye lesz a boroknak, gabonának és egyéb termékeknek, a melyek Perth környékéről származnak, a hol a német gyarmatosok fontos szerepet játszanak. Az éghajlat szelid még télen is; soha sincs nagy meleg és a levegő mindig nedves. Az ember magát Irországban képzelné. Az egész éven át fújnak a passzátszelek, még pedig fölváltva hol nyugatról, hol kelet felől.

Benszülött-csoport

Sydney

Melbourne a Bourke-Street felől 
Loftie úr, a (gyarmat-)kormány ügyvivője, a kit rezidensnek is hívnak, meg felesége, egy cottage-ben nagyon kényelmesen laknak, a melyet csodálatosképen  viharok még el nem söpörtek; ők voltak oly szeretetreméltók és üdvözölnek városuk nevében. Mennyire szeretik ezen emberek városukat,mily gyönyörűnek találják és főképen mily fényes jövőt jósolnak neki? A gyarmatos képzelmének prizmáján keresztül már látják, hogy e hosszú, élő sövényekkel szegélyezett és utczákká alakított útakon mennyire tolongnak a gyalogosok és lovasok, a gőzomnibuszok és fényes fogatok; már előre el vannak telve dicsőitésével azon épületek szépségeinek, a melyek egykoron mindkét oldalon állani fognak. Ez az a gyarmatosokat jellemző, a jövőbe vetett erős naiv hit, a mely őket tolja előre és a mely tehetetlenség nélkül, mindenféle csalódások daczára is sikerre vezeti; annyira igaz az, hogy nagy dolgokat csak azok hajtanak végre, a kikben van bátorság a lehetetlenséget is megpróbálni. Gazdáim ezután megcsodáltatják velem a club-ot, egy kis kunyhót, a melyben egy asztalon heverő nehány könyv a jövendőbeli nyilvános könyvtárt képviseli, az anglikán templomot, a kikötő mellett fekvő nehány jobb külsejű házat, a kertembriokat, a melyeknek jövendőbeli ültetvényei hivatva lesznek a passzátszelek hatalmas rohamaival megküzdeni, végül az öböl képét, a mely még most kietlen, de nem lesz az, ha a homokos területek megművelt földekké, a bozótok parkokká lesznek átalakítva, ha a sziklákat eucalyptusokkal és norfolki fenyűfákkal beárnyékolt szép lakások fogják koronázni és ha gőzösök fogják átszelni ezen most elhagyatott és csendes lagunát. Álom-e ez? Bizonyára nem. Látták azt már másutt is, miért ne lehetne tehát Nyugat-Ausztráliában is látni? Csak akarni kell; itt pedig értenek ehhez a mesterséghez.

Madrasz

Szingáliai néptípusok és viseletek

Bombay 
Kis gőzkomp visszavisz a Shannonhoz, a melyre az esőtől csontig ázva érkeztem meg. Az idő hirtelen szépre és hidegre fordult. Az öreg tengerészek, a kik ismerik e szélességi körök környékét, némán rázzák a fejöket. Rossz előjel volna-e ez?

Tánczosnők (Bajaderek)

San Francisco

Dseipur 
Másnap egy cziklonba kerültünk bele, mely északról jő és bennünket dél felé visz. A tenger nagyszerű látványt nyújt; mintha a vize óriási üstben forrna. Ha néha, egy pár perczre, a halvány nap a felhőkön áttör, a hullám zafir szinűvé lesz; de ha a szürke, fehér és fekete függönyök mögé rejtőzik, a tenger óriási lepedőnek látszik, készen arra, hogy bennünket beburkoljon. A hajó iszonyúan hánykolódik. A hurricane deck kizárólag az enyém. Engem a székhez kötöztek, székemet pedig kötelekkel a hajóhoz erősítették. A látvány pompás. Forgunk-e veszedelemben? Hiába való kérdés. Kihez forduljunk? A fődolog az, hogy kijussunk a tölcsérből, a mely valószinűleg dél felé halad és a melynek átmérője valószinűleg tiz mérföld. De hol van a középpontja? Ez a kérdés. Hallottam már hajóskapitányoktól, hogy vannak hasonló körülmények közt olyan jelek, a melyek soha sem csalnak; mások ellenben azt állították, hogy nagyban csalódik az, a ki ezen jelekben hisz. Annyi biztos, hogy ki kell jönnünk e varázskörből, mert ha ki nem jutunk, a tenger elnyel.”

Lahore

Benaresz

A kalkuttai eszplanád 
Hübner Sándor műveiben mindig az a végtelenül izgalmas, hogy utazásai során olyan helyekre jut el és a látottakat olyan szemszögből tudja bemutatni, mint kevesek. gróf Vay Péter „Keleti féltekén” című műve hasonlítható egy kicsit Hübner műveihez. Vay is és Hübner is nagy tiszteletben álló, komoly diplomáciai kapcsolatokkal bíró utazó volt, aki ennek köszönhetően egy átlagos utazóhoz képest egészen más körülmények között utazott és más szempontok alapján is mutatta be az adott országot. Hübner világ körüli útja során sok-sok térséget látogat meg, így széles körben ismerhetjük meg könyvéből a korabeli Brit Birodalom gyarmatait. Az út, amit bejárt a szerző, a maga 99.942 kilométerével, már önmagában meghökkentő és mai szemmel az utazás több mint egy éves időtartama is különleges. Hübner 1883-ban indul és bejárja Dél-Afrikát, Új-Zélandot, Ausztráliát, Indiát, Óceánia országait és Észak-Amerikát, majd ezt követően tér haza. Az utazás minden részletét leírja, minden megállóhelyet részletesen bemutat, az ott élő emberektől kezdve a településen át a környező vidékig.  Alapos, de sohasem unalmas. Hübner jól ír, jó olvasni és ez a műve csakúgy, mint a „Séta a világ körül” egy remek és olvasmányos útleírás.

Melaneziai királyi család

Fidsi-Sziget

Szamoai nők 
A kétkötetes mű második része, két függeléket is tartalmaz. Az elsőben a szerző, egészen részletesen, tételesen leírja az utazása során megtett távolságokat, míg a másodikban egy különleges és szerencsés kimenetelű tengeri baleset történetét meséli el. A Compagnie Transatlantique 4700 tonnás, „France” nevű postahajóján utazott Hübner. A hajón 250 utas, 40 tengerészkatona, 4 csendőr és a legénység tartózkodott. 1886. december 10-én indultak el Saint-Nazairetből, majd hatalmas viharba keveredtek. A zord időjárás nyolc napon át tartott, majd miután véget ért és mindenki fellélegzett, történt a baleset. Váratlanul tűz ütött ki a hajó hátsó részében de ekkor még 900 mérföldnyire voltak a legközelebbi szárazföldtől. A helyzet azért is volt kiemelten veszélyes, mert a hajó rakománya többek között 8500 kilogramm puskaport is tartalmazott, így a csodával volt határos, hogy túlélték a katasztrófát. A puskapor nem robbant be és bár a hajó felépítménye majdhogynem teljesen megsemmisült, végül 1886. december 24-ére elérték a súlyosan sérült hajóval a szárazföldet.

Honolulu

A Niagara

Boston 
Az előző bejegyzésben említettem, hogy Vojnich Oszkár utazása során meglátogatta Körősi Csoma Sándor sírhelyét Darjeelingban. Körősi világviszonylatban ismert és elismert magyarként élt a köztudatban, így sokan kik arra jártak, hasonlóan Vojnichoz, meglátogatták a híres magyar sírhelyét. Hübner is megpróbálta, de végül a temetőben még azelőtt, hogy megtalálta volna a sírt ráesteledett, azonban ettől függetlenül is megemlékezik könyvében az általa is nagy tiszteletnek örvendő Körősi Csoma Sándorról. A szerző gondolatait most nem a könyvéből idézem, hanem Duka Tivadar Londonban élő magyar által a Vasárnapi Újságban, 1888-ban megírtak alapján. (Hübnert idézi, de több ponton a szöveg kicsit eltér a könyvben olvasottól, de lényegét tekintve azonos)
„A darzsilingi állomás főútján egyedül sétáltam s végre befordultam egy magányos ösvényen, mely a temetőbe vezet. Ez valóban mintaszerű Campo Santo.  A sírok egymás mellett vannak sorban a meredek hegyoldalba épített terraszokon, nagy magasan a szédelgő meredek felett, melynek fenekét megpillantanom nem sikerült. Az ottani sírköveken olvasható feliratok csak is ismétlései a fájdalmas emlékeknek; itt egy anya említi keservében, miként lett megfosztva kisdedétől a tropikus lapályok vészes hatása következtében; amott egy fiatal tiszt vagy hivatalnok, hogyan esett áldozatul, a midőn kötelességét teljesítve, ki volt téve a malaria veszélyeinek. De egy sirt kerestem én, mit, fájdalom! megtalálnom nem sikerült. Az éj véletlenül utolért s el kellett hagynom a szomorú helyet a nélkül, hogy kutatásaim czélját elérjem... Körösi Csoma Sándor elhagyta hazáját ifjú korában, vagyontalanul, de szomjazott a tudomány után: gyalog bejárta Syriát és Perzsiát, behatolt Afghanisztánba, oly uton haladva, mely ekkorig el volt zárva európai ember előtt, bejutott végre Ladak tibeti tartományba. Körösinek czélja az volt, hogy megtanulja a különféle népek nyelveit. Vagyontalansága lefegyverzett minden gyanút iránta s feltárultak előtte a lámapapok zárdái is, a hol aztán évekig időzött ... Az indiai kormány államköltségén kiadta munkáit. 1842-ben egy uj utat tervezett Tibet felé, még pedig Lasszába. Kalkuttát elhagyá a forró évszak kezdetén. Az utat, a gangesi lapályon keresztül a Himalayák felé, alkalmasint gyalogolva tette meg, s ekkor szivta be a vészes malariát, mely, kevés nappal megérkezte után Darzsilingben, véget vetett életének. Az emlékkő, sírja felett, a kormány költségén állíttatott. Körösi Csorna Sándor, a tudomány ezen bajnoka és martyrja, homlokán viselé jellegét azon szent tűznek, mely őt végre felemészté. De a hatalmasan alkotott főt kis és gyönge termet viselé, melyet rendszerint szegényes ruházat takart. Körösi neve még mindig tiszteletnek tárgya a kalkuttai tudományos körökben, jóllehet az európai közönség előtt nem igen ismeretes; és alkalmasint sokan saját honfitársai közül sem tudják, hogy a Himalayák oldalán nyugosznak földi maradványai a magyarok egyik dicsőségének.”

Hübner gróf útja a Brit Birodalmon keresztül 
Hübner Sándor műve nagyon szerethető volt számomra. Régóta kerestem a könyvet, de valahogy mindig elkerült, igaz, ez esetben a kötésváltozat is fontos volt számomra, hiszen mindenképpen a díszes, rajzos verziójú könyvet szerettem volna a könyvespolcomon látni. Ritka, bár nem extrém ritka a könyv. Sajnos elektronikus formátumban a művet nem találtam meg sehol az interneten, azaz, aki olvasni szeretné annak mindenképpen időre és pénzre lesz szüksége, hogy beszerezze a különleges művet. Idővel talán valamelyik nagy elektronikus archívumot működtető szervezet, méltónak találja majd Hübner könyvét az archiválásra és akkor könnyebben elérhető lesz mindenki számára. Josef Hafenbredltől azaz Joseph Alexander Hübnertől avagy ahogy a magyar olvasóközönség ismeri gróf/báró Hübner Sándortól most búcsúzunk, hiszen mind a két egészen kiemelkedő útleírását bemutattam az ELBIDA projektben. Nagy kedvenc, akit bárkinek szeretettel ajánlok és abban is biztos vagyok, hogy mindkét könyve az a mű, amelyet idővel újra leemelek majd a könyvespolcról.