2020. június 21., vasárnap

A piramisok hazájából

Múlt heti északi kalandozásaink után ez alkalommal visszatérünk Egyiptomba. Számos útleírást mutattam már be az ELBIDA projektben, ahol az úti cél a fáraók országa volt, ugyanakkor a térség oly népszerű volt az utazók körében, hogy több egyiptomi utazás történetét elmesélő kötet nyugszik még a könyvespolcomon, így időről-időre vissza fogunk térni ebbe a különleges országba. A most bemutatott kötet szerzője Szalay Imre földbirtokos, borász és országgyűlési képviselő, aki 1894 végén utazik Egyiptomba, majd hazatérését követően írja meg az „A piramisok hazájából” című művét. A könyv a ritka útleírások kategóriájába tartozik, magam is évekig vadásztam rá, volt, hogy lecsúsztam róla, de legutóbb nem hibáztam. Nem bántam meg a hosszú keresést, hiszen egy igen jól megírt, olvasmányos és klasszikus útleírás Szalay műve. A könyv 1895-ben jelent meg Budapesten a Singer és Wolfner – Révai Testvére Irodalmi Intézet Részvénytársaság kiadásában, a Révai-féle Salon-Könyvtár című sorozat számjelzés nélküli köteteként. A 151 oldalas művet a Budapesti Hírlap nyomdájában nyomtatták, illusztráció vagy kép nem található benne. A kötet könyvészeti munkái Gottermayer Nándor Könyvkötői Műintézetében készültek, ugyancsak Budapesten.

Hajó a Níluson



Szalay Imre 1845. február 2.-án született Dégen. Iskoláit Veszprémben, Székesfehérváron és Pesten végezte, majd ezt követően a Batthyány herceg enyingi uradalmában volt gazdasági gyakorlaton. Rövidesen Lellén, a saját birtokán kezd gazdálkodni és eközben szőlészeti tanulmányok miatt több hosszabb utazást is tett, Franciaországba és Ausztriába. 1875-ben a lengyeltóti kerület képviselőjének választotta, mely kerületet hat cikluson át, egészen 1896-ig képviselt. A parlamentben legnagyobb részt szőlészeti és borászati témában szólalt fel, a „gyártott borokra” vonatkozó törvényjavaslatot is ő adta be. Saját boraival Párizsban, Bordeauxban, Bécsben, Antwerpenben és Triesztben több arany és ezüstérmet nyert. 1890-ben Bécsben, Magyarország borkiállítását ő szervezte és rendezte, melyért később királyi elismerést kapott.  Az Országos Fillokszera Bizottság tagjává is megválasztják. Ő volt az első borász, aki a balatonmelléki homokos talajra szőlőt ültetett. Szeretett vitorlázni és sokat tett a balatoni vitorlasport felvirágoztatásáért. Szakmai utazásai mellett szenvedélyes vadászként is többször utazott, így járt Indiában és Afrikában is. A „Népjog” című lapot is ő alapította Somogy Megyében, és emellett több önálló könyve is megjelent. 29 éves korában vette feleségül benedekfalvi Detrich Herminát, akivel haláláig együtt is maradt. Házasságukból három gyermekük született, Hermina, Hedvig és László. Szalay Imre 1902. február 21.-én, 57 éves korában hunyt el Lellén.

Részlet a könyvből:

„Búcsút vettem Kairótól tizenöt napra, a nilusiutat megkezdvén. A vonat száguldva visz a Nil völgyén keresztül. Első állomásunk Bedrashim, hol utitársamat figyelmeztettem egy gyönyörű szép arab leányra, ki mindig a vonatnál van és narancsot árul. Szépnek is találják, baksist is adnak neki és biztatják, jöjjön el velünk Girgéhbe, hol a hajónk már vár reánk; de nincs kedve, nem jön. A vonat halad tovább, felső Egyptom felé, elhagyjuk Wastát, hol a vasút kétfelé ágazik és bemegy a libiai sivatag első oázisába, Fayumba, magában a sivatagban majd egy órát száguldván.

Szalayék hajója a "Vorwarts" a viharban 
Később Beni Suf és Miné jön, mindenik roppant nagy czukorgyárral, melynek füstölgő kéményei jelentik nekünk, mily rohamosan halad a czivilizáczió.


Sivatag és piramis 
Mig Alexandria és Kairó között a czukornádat csak kis parczellákban termelik, itt már óriási terü­letek, 40— 50 holdas táblák vannak bevetve vele, szélükön nagy távolságokra le van rakva a gyárig nyúló mezei vasút, kis lokomotivjaival és az apró teherkocsikkal. A gőzgépekre a sok arab gyerek fel-felkapaszkodik, hol az elejére, néha negyedmagá­val is, vagy a teherkocsik összekötő lánczaira.

Kairói utcakép 
A rengeteg nád majd 8— 9 méter magasra van felmálházva, miután az éles leveleitől megtisztították. A leveleket kiszárítják és részben tüzelőnek használják, a javát ugyanis az állatok eszik meg. Most mindenfelé nagyban folyik a munka, mert most van a czukornádszüret. Mikor egy-égy ily nagy kiterjedésű czukornádtáblát meglátok, félsóhajtok, élénken sajnálván, hogy vagy 800 hajtóval meg nem hajtathatom. Lőhetnénk benne vagy 10— 20 farkast és sakályt.

Dervisek 
A dragomanunk, ki velünk jön egész utón, még a kairói állomáson kezembe ad egy nyomtatott jegyzéket, melyen utitársaim nevét találom. Hála istennek, csak két angol van köztük (a harmadik elmaradt), van aztán egy bécsi és egy müncheni ur, igy velem együtt csak öten vagyunk. Az ismerkedés hamar megy, a két német igen joviális jó­ kedvű.

Vízhordó asszonyok 
Hogy a Níluson utazóknak egy kis budgettel is szolgáljak, megírom, hogy 15 napi kirándulás Kairótól Girgchig vasúton, onnan gőzhajón Assouánig, 4 napi tartózkodás Luxorban, beleértve az egyiptomi kormánynak adandó baksist, mely nem kevesebb, mint 18 frt, azért, hogy a régi épületeket és sírokat egész felső Egyiptomban meg lehessen nézni (ez összeget, állítólag a monumentumok renoválására fordítják), mindez összesen belekerül 305 forintba s ebben benne van az élelmezés is, sőt a szamarak és a dragomán költségei is.

II. Ramses szobra 
Utunk mindinkább délnek visz; a vasút többnyire egy 10— 15 öl széles csatorna mellett halad, melynek nívója sokkal magasabb a Nílusnál (és maga a folyam között vezet). A megálló helyek legnagyobb részében 15— 30.000 ember lakik, majdnem az egész vonal hosszában, ebből látszik, menynyire be van Egyiptom népesedve. A csatorna némely helyeken óriási töltésekkel van elrekesztve; vaszsilipek szabályozzák benne a viz magasságát. Egyik főág Fajúmba visz, az oázist látva el vízzel. A vonat dübörgésére felszállnak az ott tartózkodó fehér-tarka jégmadarak, ezeket csakis itt lehet találni, a vizek szélén és versenyt repülnek néha 5 perczig is a gyorsvonattal, azonban mindig ők a vesztesek. Néha halászó arabokat is látunk, ezek — hogy a hálójukra való parafát megtakarítsák — négyszegletes üres olajos bádogkannákat kötnek hálójuk szélére.

Egyiptomi vízhordó 
Minél jobban közelitünk dél felé, annál dúsabb a vegetáczió, a déli datolyapálmákat itt-ott egy terebélyesen szétálló ágú szágópálma váltja fel; a házak egy része fehérre van mázolva, az előbbi természetes barnaságu agyagszin helyett. Déli 1 óra; az utitársak falatozni kezdenek, én pedig várok egy nagyobb állomást, hol enni lehetne, mert a narancs és datolya csak étvágycsinálónak jó; de sehol sincs buffet, európai értelemben. Nagyon éhes kezdek lenni és a legelső állomáson a lapos arab kenyérből veszek egyet; sótalan az igaz, és savanyu, de az okos gyomor nem" finnyáskodik, — erre aztán a többiek is kiváncsiak lesznek és kóstolót kérnek.

A Nílus felső folyása 
Jó késő este lett, mire Girgéhbe értünk. Assouántól kezdve, melynek vasútja csak két éve kész, az indóházak már erkélyesek és téglából vannak építve, sőt még a padlózat is aszfalt. Szeretném látni ezt messziről, nyáron, mikor itt 60— 65 fok Celsius meleg van; azt hiszem, úszkálnak rajta, úgy megolvad, akár némely budapesti körúton, a hol pedig legfeljebb csak 40 fok a meleg.

Megérkezés Alexandriába 
Apropos, meleg! Soha sem hittem volna, hogy jan. 12-én oly sokat szenvedjek a hőségtől, mint itt; az ablakok ugyan zsalukkal vannak ellátva, fel is huztuk a nap ellen, de nem sokat használt, csakis mikor a nap lement, lett a levegő türhetőbb. Az a napnyugta, a mi itt van. a mesébe való gyönyörűség; az égbolt a legtisztább kék szin, de a fél égboltot bearanyozza a lenyugvó nap aranysárga fénye, mely a felhőkön visszaverődve, az átmeneti legkülönbö­zőbb sziliek árnyalatát adja. Ha készen látjuk a színek e gazdagságát, el nem hinnők, hogy a piktor nem hazudik. Hát még mikor a hold felkél! gyö­nyörűen sütve a fellegtelen égen, megvilágítva a tájat mindenfelé; a fehér ruhás arabok fekete arczaikkal, a lassan haladó tevék a félhomályban árnyaknak látszanak, mig a Níluson fel-feltünik egy nagy Cook-hajó villanyfénynyel megvilágítva, vagy az óriási vitorláikkal nesztelenül surranó Dahobujék!!! . ..

Vízemelő helyiek 
Kilencz óra múlt, mire Girgéhbe értünk, ott már számos gyerek várt bennünket, málhánkat és magunkat a hajóra szállítandó.

A Nílus látképe 
Ott horgonyzott már a Thewfikiek társaságának hajója, Elefantine; ez egy 8 személyre berendezett kerekes kis gőzös, csak háromszor akkora, mint a dunai propellerek. Igen laposan van építve, mert a Nilus néhol csakis 1— 1 ½  méter mély. A kabinok és ebédlő mintegy a hajótest fölé vannak építve, a gőzgép nem a rendes kerekes gőzösöké, hanem hasonlít a cséplő gőzgépjéhez, épp úgy hajtván kétkarú emeltyűjével a kereket, mint amaz a saját lendítő kerekét. Az igaz, hogy aztán lassan is halad.”

A Szfinx és a piramis 
Az eredeti tervek szerint a szerző megszokott utazótársával Latinovitssal indult volna útnak, azonban az útitárs lebetegedett, így 1894. december 19.-én Szalay egyedül indult el Alexandria felé. Triesztben egy éjszakát tölt, majd másnap a "Vorwarts" nevű gőzhajóval indul tovább. Triesztből 5 nap hajózással érték el Alexandriát, majd rövid tartózkodás után tovább utaztak Kairóba. A szokásos városnézés mellett természetesen a piramisokat is megtekintik, majd ezt követően veszi kezdetét a 15 napos nílusi hajóút. Az „Elefantine” nevű hajóval Asszuán majd Luxor volt a kitűzött úti cél. Természetesen a vadászláz itt is hajtotta Szalayt, de nem volt egyszerű dolog ekkoriban már engedélyt szerezni. Az eredeti terv az volt, hogy a Mensorch tavon akart volna vadászni, de ide akármennyire is szerette volna a khedive nem adott engedélyt. Így gyakorlatilag befizetett egy egynapos vadászatra Chebin el Kanaterba, ahol sikerült is neki egy farkast és egy sakált zsákmányul ejtenie. Később Encharba ugyancsak sikerült vadásznia, ahol 9 szalonkát, 1 sakált és több „ichneumont” azaz egyiptomi mongooset ejtett zsákmányul. A hajóút végén visszatért Alexandriába, ahol még a hajó indulásáig volt két napja, így végül itt is sikerült neki még egyet vadásznia a Maerótis tavon. Hajójával 1895. február 12.-én hagyta el Afrika partjait és indult haza.

Korabeli utazási plakát

Korabeli Egyiptom térkép 

Számomra egy szerethető könyv Szalay Imre afrikai úti emléke. Klasszikus útleírás, amely jól megmutatja a kor Afrikáját, egy ilyen turistautazás szépségeit és nehézségeit. Szalay jól írt, így kimondottan olvastatja magát a könyv, ezért a 151 oldal hamar elrepül. Ahogy a hasonló egyiptomi utazásokat bemutató könyveknél már megszokhattuk, itt is mesél a szerző a tengeri utazás élményeiről, az afrikai emberekről, a kairói utcai életről, a bazárok világáról és az utazás során látott történelmi és természeti értékekről is. Mindettől függetlenül nem éreztem unalmasnak, vagy sablonosnak a leírást, hiszen minden szerző a saját szemszögéből mutatja be élményeit, így bár ugyanazt, de mégis kicsit másként, más hangsúlyokkal meséli el. A könyv bátran mondható ritkának, de szerencsére ez esetben is van lehetőség elektronikus formátumban az Országos Széchenyi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárából a könyvet letölteni és elolvasni azt. A térség iránt érdeklődőknek különösen ajánlom, színvonalas és olvasmányos a mű. Szalay Imrétől, bár nem egy nagyon ismert szerző, még nem búcsúzunk, hiszen van még útleírása, amely még nem része az ELBIDA projekt hátterét adó gyűjteménynek. Amint sikerül beszereznem a ritka kötetet, akkor Szalay is visszatér a blogba, és elkalauzol minket a rubinok hazájába.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése