Éjen és jégen át

A címben szereplő kötet szerzője, Fridtjof Nansen norvég sarkkutató, felfedező, diplomata. Neve több kötet kapcsán is elő fog kerülni a blogban. Élete során több komoly expedíciót szervezett és vezetett, amelyek közül jó néhány később könyv formájában meg is jelent. Az aktuális bejegyzés tárgyát képező mű az „Éjen és jégen át” című 1897-ben jelent meg eredeti nyelven és 1898-ban magyarul. A magyar kiadás két kötetben összesen 156 oldalon Lampel Róbert (Wodianer F. és fiai) Cs. és Kir. udvari könyvkereskedés kiadásában.

Fridtjof Nansen 1861. október 10-én született. 1882-ben az oslói egyetemen végzett mint zoológus. Első nagyobb útját még ebben az évben meg is tette a Jeges tengeren.

Nansen Fridtjof

Nansen megérkezik a Flora-fokra.

Nansennek hírnevet és elismerést hozó első jelentős expedíciója 1888 nyarán indult, amelynek során 5 társával együtt elsőként kelt át Grönlandon síléccel. A több hónapig tartó út alatt tanulmányozta Grönland természetrajzát és az eszkimó őslakosság életét is. 1888-ban óriási teljesítménynek számított amit Nansen társaival elért. Hazatérésekor nemzeti hősként fogadták.

A norvég sark-expedicio tagjai

Következő útja 1893. július 22-én indult és 3 éven át tartott. Az expedíció terve az volt, hogy kihasználva a sarki jég lassú sodródását, hajójukkal a jégbe „fagyva” érjék el az északi sarkot. Fram nevű hajójukat úgy tervezte és építette Colin Archer, hogy azt a jég nyomása ne tudja összeroppantani, hanem speciális kialakításának köszönhetően inkább emelje ki a hajót a jég hátára. A hajó a tervezett módon bírta is a kiképzést, azonban a tengeráramlatok nem kedveztek Nansenéknek céljuk elérésében, így kénytelenek voltak elhagyni a hajót és szánnal indulni az Északi-sark irányába.

Nansen és Johansen elhagyják a "Fram"-ot

1895. április 5.-én eljutottak az addig elért legmagasabb szélességi fokig (86,14). A hajóra történő visszatérés továbbra sem volt lehetséges, ezért társával, Hjalmar Johansennel együtt szánokkal és kajakokkal indultak vissza az északi-sark úszó jégmezőin. Sikeresen visszajutottak a Ferenc József földig, ahol átteleltek, majd 1896-ban ott találkoztak a Jackson-Harmsworth expedícióval, amellyel visszajutottak Észak-Norvégiába.

Vitorlás szánunk a jégen.

Az úszó jég nyáron.

Nagyjából ezzel egy időben tért haza a Fram is Otto Sverdrup kapitány parancsnoksága alatt. A kalandos expedíció eredményeként számos területen (tengeráramlások, tengerbiológia, mélységmérés, stb.) nagy jelentőségű megfigyeléseket végeztek Nansenék. Az utazás során a kutyák által vontatott szán használata is sikeres újításnak bizonyult melyet később számos sarki expedíció használt. (pl.: Roald Amundsen). A sikerek és újítások ellenére is számos kritika érte Nansent. Egyrészről azért mert szándékosan befagyasztatta a hajóját a sarki jégbe, másrészről pedig mert elhagyta a hajót, miközben ő volt az expedíció parancsnoka. Az „Éjen és Jégen át” című kötet erről az útról írt kalandos beszámolója Nansennek.

A május 17-iki ünnep

Nehezen járható jégdombokon át

A hazatérés évében Nansent kinevezték a kristianiai egyetem professzorává. Az ezt követő években expedícióin szerzett tudományos eredményeit rendezte és foglalta írásba. 1900-1914 között több kisebb expedición résztvett a sarki területeken, valamint a Kaukázusban és Szibériában. 1910-ben szabadalmaztatta a mélytengeri vízmintavétel lehetővé tevő eszközét (Nansen palack), mely nagyban könnyítette a későbbi mélytengeri kutatásokat.

1919-1921 között Oslói Egyetem, majd 1925-1928 között pedig a skóciai St. Andrews Egyetem rektora volt.

Nyáron. (1894. júl. 21-én.)

Részlet a könyvből:

„Október 19. Ma reggel hat kutyámmal egy próbaszánkózást rendeztem. Miután sikerült őket egy szamojed-szánka elé fognom, erre ráültem és rájuk szóltam: pr-r-r-r, pr-r-r-r, amire meglehetős gyorsan elkezdtek a jégen futni. Kevés vártatva azonban feltornyosodott jégtuskókhoz értünk és fordulnunk kellett. Alighogy ez megtörtént, a kutyák villámsebességgel futottak vissza a hajóhoz, a melytől azután alig voltak elterelhetők, mert mindig körös-körül futottak az egyik szemétdombtól a másikig. Ránczigáltam őket, káromkodtam és mindent, ami csak eszembe jutott, megpróbáltam velök, de hiába.

Végre leszállottam és megpróbáltam a szánt feltartani, de a kutyák egyszerüen lerántottak lábaimról és én hason, háton vagy oldalt fekve gurultam utánuk a jégen. Mikor sikerült őket egy jégtuskócsomó előtt feltartóztatni és lábra állani, megint csak folytatták útjokat a hajó körül, mialatt és utánok botorkáltam és dühösen esküdöztem, hogy ha megkapom őket, minden csontjukat összetöröm.

Igy folyt tovább a játék, míg valószinüleg ők maguk meg nem unták és azt gondolták, hogy változatosság kedvéért egyszer mehetnének azon az úton is, amelyre én akartam hajtani.”

Rozmár-vadászat a Tajmir-félsziget keleti partján.

1905-től egyre intenzívebben szerepet vállalt a politikai közéletben is. 1906-1908 között hazája első Londonba akkreditált nagykövete volt, majd 1914-ben az orosz kormány megbízatásából Szibériában tevékenykedett, valamint Norvégia washingtoni nagykövete is lett. Az első világháborút követően a menekültek és hadifoglyok helyzetének a javításán, valamint az oroszországi éhínség felszámolásán tevékenykedett. A háborút követő hadifoglyok szabadon bocsájtása és hazatérése ügyében tett lépéseivel, valamint a hontalanná vált menekültek számára Nansen által kibocsájtott ún. Nansen útlevélnek köszönhetően sok százezer ember életét mentette meg, amiért 1922-ben Nobel békedíjat kapott. 1930. május 13-án halt meg 68 évesen.