2016. május 17., kedd

A Ruvenzori

A Kelet-afrikai nagy tavak hegyóriásának kikutatása és csúcsainak első megmászása

Ismét egy visszatérő szerzőt köszönhetünk az MFTK sorozatban és az ELBIDA projektben egyaránt. Savoyai Lajos Amadéval egyszer már elutaztunk a sarkvidékre az Észak Csillaga fedélzetén, most azonban melegebb vidékre kalauzol a szerző.  A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban most bemutatott kötete az „ A Ruvenzori”  is egy lenyűgöző útleírás. A felfedező út motiválója  Henry Morton Stanley volt, aki a Királyi Földrajzi Társaság egy találkozóján megfogalmazta „utolsó kívánságát”, mely szerint : „az Alpok lelkes, szenvedélyes barátja, teljes odaadással válassza feladatául a Ruvenzorit és tanulmányozza kimerítő munkában a hegységet a legmagasabb csúcsától a legaljáig, minden szerteágazó völgyében és szakadékában”. 1906. április 16.-án Stanley kívánságának megfelelően tehát az Alpok lelkes és szenvedélyes barátja, Savoyai Lajos Amadé elindul Ugandába, hogy felfedezze a Ruvenzori hegység tavait és hegyeit. A kötet ezt az utat dolgozza fel Dr Filippo de Filippi úti jelentése alapján a szerző elbeszélésére átdolgozva. A könyv 1922-ben jelenik meg Budapesten a Lampel R. Kk. (Wodianer F és Fiai) R.T. Könyvkiadóvállalat gondozásában 272 oldalon. A kötetben 125 kép és 15 műmelléklet található. A képek nagy részét a kor világhírű alpinista-fotográfusa Vittorio Sella készítette. Savoyai Lajos Amadéról ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben az „Az Észak Csillaga” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem és ott az elolvasható.

Képes borítójú kötet (MFTK)




Részlet a könyvből:

Másnap gyönyörű tiszta napfelkelte után a levegő megint ködös lett. Az ismert úton felmásztunk a Scott Elliot-nyeregre, és onnan a kiszáradt folyómederben a Buzsuku-völgy felé mentünk. Az elől haladókat állandó veszedelem fenyegette, mert bármennyire vigyázva mentünk, mégis meg-megszaladt egy-egy kő a teherhordók lába alatt.

Vaganda-teherhordók

Bennszülöttek kunyhója Ugandában

A sziklahasadék alsó végénél az expedició a Buzsuku-tó partjaihoz (3918 m) érkezett; ez gyönyörű, bájos, csendes, terjedelmes vízmedence, amelynek tiszta tükrén néhány kacsa, úsz-kált. Az út idáig groteszk seneciofa és örökzöld bokrok erdején haladt keresztül. Egy darabkán az erdőt felváltja kis mocsaras tisztás. Egészben egy rövid óráig tartott az út. A Stanley és Baker csúcsai, hajmeresztőén meredek falaival innen hasonlíthatatlanul nagyszerűbbek, mint az a havasi kép, amely a felső Mobuku-völgyben elénk tárul.

Teherhordók kunyhója

Európaiak tanyája

A mohás tóparton a nádas között csakhamar felismerni a bakondzsók-csinálta utat, amely enyhe lejtőn a völgy felső terraszán megy keresztül. Az út sziklaszorosban végződik. Ezt a sziklaszorost a Baker-csoport Moore-csúcsáról és a Speke-hegy Johnston-csúcsáról leereszkedő hegytömegek fogják közre. Itt emelkedik az első völgylépcső, amely nagyjában hasonlít a Mobuku-völgyet keresztül vágó lépcsőkhöz. Az első ericafélék is itt kezdődnek megint (3748 m.). Néhány lobéliát is lehet köztük látni, de ezek majdnem mind elhaltak már.

Tropikus erdő

Út a bozótos erdővel fedett völgyön át, Entebbe és Fort-Portal közt

Most a folyónak majd a jobb-, majd a balpartján megyünk lefelé, amíg egy második fennsíkra érünk. E mögött a völgy szűk szakadékká szorul össze. Ez a völgyszakadék azon a hegygerincen vág keresztül, amelynek déli végén a Cagni-csúcs fekszik. Ez a hegy tömeg majdnem olyan messzire nyúlik észak felé, hogy a Speke hosszúra nyúlt, hatalmas, nyugatról keletre irányuló masszivumával összeér. Ez az utóbbi eddig a völgy északi, baloldali lejtője volt. A Speke sziklafokának gerincén emelkedik az a sajátságos monolitszikla, szabályos architektonikus formáival, amelyet már a Baker első megmászásának leírásakor említettünk.

Bennszülöttek dereglyéi a béke jelével

A Viktoria-tavon, Ruzinga-szigetnél

A szakadék jobboldalán másztunk le. Lent áttörhetetlen erica-erdő fedi, amelynek létezése ránk nézve nagy időveszteséget jelentett volna, ha nem lett volna benne már az a csapás, amelyen keresztül egy harmadik fennsíkra jutottunk. Erre a fennsíkra északról jövő mellékvölgyek torkolnak. Az egyik északnyugatra a Speke keleti nyúlványa mögé vezet és ott szűk szakadékban végződik az Emin és Gessi között. Ez a Miguzi-völgy. Két másikban a Kurungu hegyi folyó és a Vaigga folyó folynak le. Egy mellékgerinc választja el ezt a kettőt egymástól. A Kurungu-folyó a Gessi-csoport Jolanda-glecserével táplált tóból ered. Ugyancsak tóból jön a Vaigga is az északi Portal-hegy lábától.

Papyrusszal fedett mocsáron átvezető út, Entebbe és Fort-Portal közt

Vaganda asszonyok útban a vásárra

Alig értünk a fennsíkra, alkalmas helyen az időjárás ellen védelmet nyújtó szikla közelében felállítottuk a sátrakat, a jobboldali völgyfal lábánál, virágzó helichrysumokkal borított erdőtisztáson. Ez a 3506 m magasan fekvő hely roppant festői. Dús erdővel borított hegyoldalak és sziklafalak zárják körül, szemben pedig az északi Portai-csúcs sziklatornyai emelkednek.

Tánc a tanyán

A Mobuku-völgy vége

Ez a IX. tanya a térképen, amely a Gessi megmászásá­nak kiinduló pontja lett. A Gessi volt még az egyedüli hegy, amelyre fel kellett másznunk.”

Átkelés a Mobukun

A Bakertől nyugatra fekvő völgy

Savoyai Lajos Amadé 1906 év elején kezdte meg az expedíció előkészületeit. Gyakorlott kalandorként jól tudta, hogy a kutatócsoport megfelelő összeállítása jelentősen befolyásolni fogja a felfedezőút sikerét, éppen ezért több már az előző útjain kipróbált, megbízható embereket választott. Umberto Cagni tengerészkapitányon és Cavalli Molinelli orvoson túl - akik már az Észak Csillaga könyvből megismert sarki expedícióra is elkísérték a szerzőt - több kiváló szakembert választott a csapatba Savoyai. Összesen 11 főt válogatott maga mellé az expedíció különböző feladatainak ellátásához. Volt aki a topográfiai mérésekért, volt aki a zoológiai és botanikai vizsgálatokért és volt aki a geológiai és ásványtani kutatásokért felelt. Ezen túl professzionális fotógráfusok, gyakorlott alpi vezetők és teherhordók, valamint orvos és szakács alkotta az expedíciós csapatot. 1906. április 16-án hajóztak ki Nápoly kikötőjéből a Bürgermeister nevű osztrák postahajó fedélzetén. 

A legmagasabb csúcsok

Az Alexandra-csúcs délkeleti gerincének megmászása

Május 3.-án reggel kötöttek ki Mombaza kikötőjében és kezdték meg a kirakodást. Az út következő szakaszát egy közel 940 kilométeres utat, vonattal tettek meg, egészen a Viktória tavakig, majd innen tovább ismét hajón, át a tavon egészen Entebbe-ig. A hajóról történő kirakodást követően egységes csomagokat képezve alakult ki az expedíció végleges csomagmennyisége. A technikai felszerelést 114 darab, míg az élelmiszert 80 darab azonos 23 kilogrammos csomagra szortírozták szét. Ehhez aztán fogadtak 194 teherhordót, akik az expedíció teljes felszerelését cipelték. A teherhordókon túl az utazás további résztvevői voltak a karavánvezetők, a személyes szolgák, a lovak és öszvérek gondozásával megbízott személyek és több egyéb apró funkciót ellátó ember. 

Az Alexandra-csúcs megmászása

Tanya a Scott-Elliot-nyeregnél

Entebbe-ből május 15.-én indultak a körülbelül 400 főből álló karavánnal a következő 290 kilométerre lévő állomáshoz, Fort-Portalhoz, majd innen az állandó tanya felállításának a helyszínéig Buzsongolóba. Innen indul aztán a hegységeket és csúcsokat feltáró utak jelentős része. A Ruvenzori feltárását követően augusztus 14.-én tért vissza a karaván a Viktória tó partjára, majd augusztus 28.-án hagyta el Afrika földjét a francia Messageries Maritimes Natal nevű gőzhajón.

A Ruvenzori körvonalai Butiti felől

Felmászás az Alexandra-csúcsra

Az „A Ruvenzori” című MFTK kötet egy lenyűgöző útleírás. Savoyai Lajos Amadé szerzőként szerepelt már az ELBIDA projektben bemutatott Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat egy előző kötetében, amelyhez hasonlóan most is egy különleges expedícióját ismerheti meg az olvasó. A mai szóhasználattal Savoyai profi volt a maga nemében. Egyrészről kiváló hegymászó volt, másrészről alapos és gyakorlott expedíciószervező. E két tulajdonságának köszönhetően minden expedíciójából anélkül tudta a maximumot kihozni, hogy belement volna túlzott veszélyekbe. 

A IX. számú tanya a Miguzi és Buzsuku összefolyásánál

A Buzsuku-völgy

A felfedező út célja ez esetben az volt, hogy tudományos alapossággal tárja fel és egyben térképezze is fel a Ruvenzori hegyvonulatot. Savoyai elérte társaival e célt komolyabb veszteségek nélkül, és gyakorlatilag a hegyvonulat minden jelentős csúcsát megmászva térképezték fel az addig ismeretlen Ruvenzorit. A meghódított csúcsok mindegyike 5000 m körüli, ami az akkori technikával nem volt veszélytelen vállalkozás. Az izgalmas könyv olvasása közben a klasszikus útleíráson túl, képet kap az olvasó az 1900-as évek elejének Afrikájáról, az ott élő bennszülött emberekről, a növény és állatvilágról valamint egy mai szemmel is jelentős expedíció sikeres végrehajtásáról. 

Stanley hegy és Baker-hegy a Savoyai Lajos-hegy Stairs-csúcsáról

Buzsongoló tanya

Luigi Amedeo Giuseppe Maria Ferdinando Francesco di Savoia-Aostaval azaz Savoyai Lajos Amadéval nem találkozunk már többet az ELBIDA projektben, de mind az „Az Észak Csillaga” című, mind az imént bemutatott „A Ruvenzori” című műve azt gondolom, emlékezetessé teszi a nevét az antik útleírást kedvelők körében.