2016. június 21., kedd

Repülőrajokkal az óceánon át

Különleges könyv a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat következő az ELBIDA projektben bemutatásra kerülő kötete. Italo Balbo olasz repülőtiszt első a sorozatban megjelenő „Repülőrajokkal az óceánon át” című műve egy nagyszabású repülős vállalkozás történetét meséli el. Az Atlanti-óceán átrepülését két alkalommal is megszervező szerző politikai hovatartozása miatt, azonban az általa írt könyveket az Ideiglenes Nemzeti Kormány 5306/1945. M.E. számú rendelete betiltotta. A rendelet célja az volt, hogy a fasiszta szellemű és szovjetellenes sajtótermékeket betiltsa és megsemmisítését rendelje el. Az antik könyveket gyűjtők körében a betiltott műveknek különös értéke van. A MFTK sorozatban is többször fog az olvasó olyan kötettel találkozni, amely e rendelet által megsemmisítésre ítélt könyvnek számított. Italo Balbo ezen műve az első betiltott könyv a sorozatban. A több száz kötetet tartalmazó listán szereplő könyvek általában ritkának számítanak és ezáltal áruk is jóval magasabb, mint nem betiltott társaiké. A megsemmisítés elrendelésének eredményeként, az akkoriban fellelhető ilyen könyvek jelentős számban pusztultak el, így kevés példány maradt meg az utókor számára. Érdekes módon Italo Balbo kötetei mégsem számítanak ritkának. Valószínűleg az 1931-ben megjelent „Repülőrajokkal az óceánon át” című műből azért maradt fent jelentős számú példány, mert a megjelenés és a betiltás között 14 év telt el. Az MFTK sorozatban minél később jelent meg egy mű, amelyet aztán e rendelet betiltott, annál kevésbé fellelhető a gyűjtők számára a kötet. A mű tehát 1931-ben jelent meg Budapesten a Lampel R. (Wodianer F. és Fiai) Könykiadóvállalat gondozásában, 188 oldal terjedelemben. A kötetben 65 kép és 1 térkép található.


Sorozatkötéses kötet (MFTK)




Italo Balbo olasz fasiszta politikus, repülőtiszt, légügyi miniszter és Líbiai kormányzó 1896. június 6.-án született. Két tanító gyermekeként látta meg a napvilágot a Ferrarához tartozó kis faluban, Quartesanában. Születése után a család beköltözött a városba. Italo kalandvágyó gyermek volt. 1911-ben megszökött otthonról, hogy csatlakozzon a Ricciotti Garibaldi által vezetett csapathoz, amely Albánia török uralom alóli felszabadítását tűzte ki célul. Az apa, Camillo Balbo azonban jelzett a rendőrségnek, akiknek sikerült visszavinni Italót a szülői házba. 1914-ben Milánóban egy intervencionista tüntetésen vett részt, ahol találkozott az akkor már a szocialista pártban magas tisztséget betöltő Mussolinivel. Ezt követően rövidesen 18 évesen az ausztriai olasz irredenta képviselő Cesare Battisti testőrségének a tagja lesz. Az első világháborúban a hegyivadászok 8. ezredénél szolgált. Egészen alhadnagyi rangig vitte, amikor 1917 őszén saját kérésére áthelyezték Torinóba, hogy részt vehessen egy pilótatanfolyamon. A sors azonban közbeszólt, mert az osztrák-német támadás miatt pár napon belül visszahelyezték a frontra. 1918-ban a Pieve di Cadore zászlóalj parancsnokaként részt vett a Monte Grappa-i harcokban, és felszabadították Feltre városát. Hősiességért kitüntették és századosi rangot kapott.


Balbo, Maddalena és Cagna a leszállás után, a braziliai kormány és a város képviselőivel

A háború befejeztével Firenzében diplomázik, majd szülővárosában banktisztviselő lesz. Állását azonban hamar otthagyja, hogy a helyi fasiszta szervezet titkára lehessen. Ő volt az aki a Ferrarai feketeingesekből megszervezte a Celibano-squadrát. A hírhedt csapat számos véres akciót hajtott végre a földfoglaló parasztok és kommunisták ellen Modena és Bologna térségében. Balbo rövid idő alatt nagy ismertségre tett szert a fasiszta mozgalom berkein belül, hogy az 1922-es marcia su Roma levezénylésére kinevezett quadrumvirek közé választják. 1923-ban vád alá helyezik egy a parasztok mellett kiálló pap, Giuseppe Minzoni atya meggyilkolásáért. Félve a kedvezőtlen ítélet miatt Rómába teszi át székhelyét. 1924-ben kinevezik az egyesített fasiszta milícia, az MVSN főparancsnokává, majd 1925-ben a nemzetgazdasági minisztérium altitkára lesz. 1926. november 26-ától légügyi államtitkárrá nevezték ki. Feladata a királyi légierő, a Regia Aeronautica létrehozásának koordinációja volt. 1928. augusztus 18-án a légierő marsallja, majd 1929. szeptember 12-én pedig légügyi miniszter lett. Miniszterként páratlan sikereket ért el, elsősorban azonban személyes jellegűeket. Két alkalommal is megszervezte és véghezvitte az Atlanti-óceán átrepülését. 1930. december 17. és 1931. január 15. között 12 hidroplánnal tette meg az Ortobello és Rio de Janeiro közti, míg 1933. július 1. és 1933 augusztus 12. között pedig 24 hidroplánnal a Róma és Chicago közti utat. Az Egyesült Államokban valóságos hősként ünnepelték. Franklin D. Roosevelt elnök vele vacsorázott, Chicagóban utcát neveztek el róla és a sziú indiánok törzsfőnökükké tették „Repülő Sas” néven. Olaszországba hazatérve a Duce kinevezte Olaszország légimarsalljává.


A repülőút személyzete

Az Óceáni S.55 teljes zászlódíszben

Hazatérését követően röviddel Líbia kormányzójává is kinevezik, amely hivatalát 1934. január 1.-én foglalja el. Líbia élén pompakedvelő életet élt, de emellett jelentősen fejlesztette az úthálózatot és jelentősen növelte az olasz telepesek számát. A második világháború kitörésekor azonnal Rómába utazik és kifejezni egyet nem értését Mussolini Hitlert támogató politikájával szemben, sőt azt kéri, hogy Nagy-Britannia mellett álljon ki Olaszország. Persze kérése süket fülekre talál. Italo Balbo folyamatosan bírálta ezt követően Mussolinit és Hitelt, sőt a Duce eltávolításával kapcsolatos megjegyzéseket is megfogalmazott nyíltan. Líbiai visszatérését követően, hobbijának hódolva, részt vett egy felderítő repülésen 1940. június 28.-án, amikor Tobrukba történő visszatérésekor egy olasz légvédelmi ágyú lelövi gépét és Italo Balbo belehal a balesetbe. A mai napig nem egyértelmű, hogy véletlenül vagy római parancsra szándékosan történt a gép kilövése. A hivatalos verzió az, hogy két brit bombatámadás között tért vissza gépével Italo Balbo így mindenki ismételt támadásnak vélte a repülő látványát ezért kilőtték. Italo Balbo 44 évesen halt meg a baleset következtében Tobrukban.                                   

Részlet a könyvből:

„ Kilenc óra húsz perc. Elhagyjuk Bocche di Bonifaciót és nekivágunk az egyre fenyegetőbb tengernek. A felhők lejjebb ereszkednek. Az eső egyre makacsabbul szakad. Belevágunk a gomolygó viharba. Félóra hosszat még a tenger tükrét sem látjuk. Aztán megint felbukkan, hogy futólag megmutassa vad dühét. Megint sötétség borul ránk. A gépek kénytelenek jobban eltávolodni egymástól, hogy össze ne ütközzenek. A felhők egészen a víz színéig ereszkednek. A szél irgalmatlanul táncoltat bennünket. Kemény dolog ez, és roppant fáradságunkba kerül megtartani az útirányt. Az eső csak úgy csattog a gépemen. Ez a viaskodás másfél óra hosszat tart, aztán kiderül az ég, kisüt a Nap. Alattunk a tenger egyszerre csak lecsillapodik. Eddig a pillanatig elátkoztam a meteorológiai jelentéseket, most áldanom kell őket. A viharban átrepült két óra talán csak valami váratlan és előre nem látott, rövid ideig tartó jelenség volt. Mindenesetre diadalmasan derültünk ki belőle és ha egyszer a rossz elmúlt, az ember csak a jóra gondol. Így töprengtem magamban és élveztem a gyönyörű földközitengeri napsütést és azzal kecsegtettem magamat, hogy egészen célunkig el fog kísérni. Nem vettem észre, hogy a derült időnek ez az illúziója nem egyéb, mint a ciklon szeme, a tengeri hajósok előtt jól ismert tünemény.


Óceánrepülőgépek repülés közben

A gumi-mentőcsónak

Köröskörül fekete és ijesztő felhők gyülekeztek, gomolyogtak és fojtogatták a napot. Hamarosan le is gyűrték és szörnyű, nyirkos markukba szorítottak bennünket. Mindaz, amit a tengerszoroson való átkelés óta eddig a pillanatig szenvedtünk, semmiség volt ahhoz képest, ami ránk várt.


A kísérő hadihajók

A gépek súlyának megmérése

A gépek majdnem két óra hosszat élet-halálharcot vívtak a nekivadult elemekkel. A természet elszabadította minden titokzatos, fékezhetetlen és vad erejét és ránk uszította őket. A szél lefogott bennünket az ürben és azt az érzést keltette bennünk, hogy egy helyben állunk; aztán hirtelen engedett a szorítása és mi száz métereket zuhantunk, szinte légüres térben; mély volt, mint a kút, amelynek nem látni a fenekét; aztán visszasodort forgatagaiba, örvényeibe és tovább korbácsolt. A gép hullámzott, táncolt és rettenetes szökkenésekkel ágaskodott, mintha megbokrosodott volna és eltévedt volna a hullámzó levegőben. Az eső olyan erősen csapkodott, hogy csodálkoztunk, hogyan tud neki ellenállni a szárnyak vászna, egy lépésnyire sem láttunk, és mikor két felhő között felbukkant a tenger, hegymagasságú hullámokat láttunk magunk alatt.


Az indulás reggelén: alig dereng a hajnal

Los Alcazares: Motorvizsgálat

Ebben a pillanatban a kétségbeesés szorongása vett erőt rajtam: megtörténhet, hogy az óceánrepülőcsapat mindjárt az első szakaszon elpusztul.


Boer kapitány és Barbicinti főhadnagy Los Alcazaresben

Ebéd a gép szárnyán

Vajjon hatalmunkban tudjuk-e majd tartani a gépeket? Ha ebben a pillanatban valamelyik motor felmondja a szolgálatot, a gépet és a személyzetét menthetetlenül elsodorja a vihar és elnyeli a tenger.


Horgonyzó gépek holdfényben

Raj az Óceán felett

Száz meg száz cudar gondolat bukkant fel bennem, amiket a balszerencse sugall. Talán nem lett volna szabad elindulnunk. Talán szerencsétlen csillagzat alatt született a repülőút gondolata. Szélroham vágott bele a gépembe, oly keményen, hogy két-háromszáz méter magasságból levágott egészen a víz színéig. A gép csodálatosképpen újra fellendült, mikor már azt hittem, hogy végem van. Nagynehezen feljebb emelkedtünk, bár a vihar dühe szemernyit sem csillapodott.


Kikötőbe vontatják az egyik gépet; a gépen feketeinges személyzet

Natal: a személyzet motorcsónakra száll

Nem tudom mennyi idő telt el így. Csak azt tudom, hogy fokoztam a motortengely fordulatait, mert a gépemnek nagyobb sebességet kellett kifejtenie, hogy a levegőben maradhasson. A köteléket sem tudtam megtartani, hiszen különben bizonyos volt az összeütközés. Öt gép maradt velem, a többiek észak felé sodródtak. Rádióleadóállomásom már nem működött.


A braziliai parton lépten-nyomon pompás kikötőhelyeket talál a hidroplán

Rio de Janeiro: A csapat kikötött a Guanabara-öbölben 

Egyszerre csak szárazföldet vettem észre. Vajjon Minorca volt? Igyekeztünk a lehetőségekhez képest tájékozódni. Nem, Majorca volt. A Baleárok első szigetét talán két kilométernyire jobban elhagytuk, anélkül, hogy észrevettük volna. Észak felé felismerem a polenzai öböl hajlatát, ahol 1928-ban leszállt az első repülőút hidropláncsapata. Erre elszántan nekivágok a sziget déli végének.”


Rio de Janeiro: Cerruti nagykövet motorcsónakon a parancsnoki géphez indul

Rio de Janeiro: Vargas elnök a díszszemlére érkezik

Italo Balbo kalandos életű és tragikus sorsú olasz politikus és repülőtiszt volt. Aktív politikusként már sokan féltékenyek voltak sikereire és erős egyéniségétől is sokan tartottak. Különc volt (például sohasem használt karlendítést köszönésként), így lehetett olyan okot találni, hogy támadhassák politikai ellenfelei. Sokak szerint líbiai kormányzóvá való kinevezése valójában félreállítása volt az Olasz politika első vonalából, majd később Hitler és Mussolini erőteljes bírálata miatt elveszíti támogató partnerei többségét. Halála is a mai napig az összeesküvés elméletek igazi táptalaját adják, és többen úgy vélik nem véletlen félreértés, hanem római parancs volt repülőjének lelövése.


Rio de Janeiro: Az egyik gép Vargas elnök szemléje alatt

Az óceánrepülés útiránya

Életének meghatározó eleme volt a repülés iránti szeretete, amelynek köszönhette legnagyobb személyes sikereit is a két óceánátrepülés végrehajtását. Az MFTK sorozatban elsőként megjelent „Repülőrajokkal az óceánon át” című könyve, az első átrepülés történetét meséli el. Balbo és társai 12 hidroplánnal Ortobello-ból indulva, Cartagena, Kenitra, Villa Cisneros, Bolama, Port Natal és Bahia érintésével éri el végcélját Rio de Janierot. A sikeres utazást követően az 1930-as és 1940-es években sok helyütt balbónak nevezték a több repülőgépből álló formációkat. Az út során négy rajban (fekete, vörös, fehér és zöld), rajonként három géppel, gépenként négyfős személyzettel indulnak az óceánátrepülésre, amely során számos nehézségbe ütköznek, de végül sikeresen teljesítik a 10400 kilométeres utat. Az útról készült könyv rendkívül érdekes és lebilincselő módon mutatja be a vállalkozást, amelyet aztán hamarosan követte a következő nagy út. Az ELBIDA projektben az Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat bemutatása során hamarosan érkezik, Italo Balbo második sikeres repüléséről íródott kötet is, „Diadalmas szárnyak” címmel. A kalandos utazások és a repülés szerelmeseinek ajánlott olvasmány mindkét kötet.