Hans W. Ahlmann kutató útja az északi jégvilágba
A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára
sorozat most bemutatott kötete az 1931. évi svéd-norvég artikus expedíció történetét meséli el. A mű érdekessége, hogy a szerző Dr. Vörös Márton valójában csak
megírta az expedíció történetét, de azon nem vett részt. „A szerencsés expedíció”
című mű alapjául szolgáló kutatóút vezetője Hans Wilhelmsson Ahlmann svéd
földrajztudós, gleccserkutató és diplomata volt. A szerző a stockholmi Földrajzi
Intézetben Hans W. Ahlmann mellett dolgozott és jól ismerete a svéd tudóst. A expedíció
célja az addig ismeretlen Észak-keleti föld felfedezése volt. A könyv 1934-ben Budapesten jelent
meg a Franklin-Társulat a Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda gondozásában, 144
oldal terjedelemben. A kötetben 41 kép és 2 térkép található.
 |
Sorozatkötéses kötet (MFTK) |
 |
Hans Wilhelmsson Ahlmann |
Dr. Vörös Márton 1900. szeptember
22-én született Kecskeméten. Apja Vörös Márton vármegyei tisztviselő, anyja
pedig Beöthy Júlianna volt. Középiskoláit Kisújszálláson végezte 1911 és 1918
között. Az érettségi után 1918-1919-ben a Budapesti Műegyetem mérnök szakos
hallgatója. Az egyetem mellett a budapesti Hadik laktanyában éjszakai
telefonügyeletesként dolgozott. Az 1919-es eseményeket követően politikai
nézetei miatt édesapját és őt magát is letartóztatják. Fél év után szabadon
engedik, azonban apját jogerősen három év börtönre ítélik. Az 1920-1921-es tanévre,
egyetlen egyetemre sem vették fel, mert nem rendelkezett a szükséges „politikai
megbízhatósági bizonyítvánnyal”. 1922-ben Ausztriába távozott, ahol a Graz
melletti Kainbergben vállalt munkát és innen indult aztán európai vándorútra. Ezt
követően Svédországba utazott ahol a göteborgi egyetemen két félévet, a
stockholmi egyetemen is két félévet és a stockholmi kereskedelmi főiskolában is
két féleévet tanult. Iskolái befejezése után Svédországban a konzulátuson
titkári állást töltött be. 1929-ben tanári diplomát szerez. 1933-ban hazatért
ahol Pécs város polgármestere levéltári gyakornoknak nevezi ki. 1934-től helyettes
főlevéltárnok, majd 1936 májusától főlevéltárnok.
 |
Quest, az expedíció gőzöse |
 |
A különböző kutató csoportok vezetői |
 |
Az első zsákmány |
 |
Itt a finom jegesmedvepecsenye |
Sokcélú hivatali teendői mellett
rendszeresen végzett magánjellegű kutatásokat, tartott előadásokat, írt és
fordítással is foglalkozott. Elsősorban szociográfiai és helytörténeti
tanulmányokat írt emellett svéd-magyar műfordításokat végzett. 1934-ben írta
meg a Hans W. Ahlmann vezette 1931-es arktiszi svéd-norvég expedíció
történetét. 1937-től a levéltár mellett a múzeum vezetésével is megbízták
Pécsett. A második világháborúban előbb a 29. honvéd gyalogezrednél, majd a
lugosi tüzéreknél szolgált. A háború után 1947-től ismét vezetője a városi
hivatal levéltár-központi irattár-elosztó szervezeti egységének Pécsen. 1961-ig
volt vezetője e levéltárnak, majd ezt követően nyugdíjasként vállalt még négy
órás állást. Ezt követően orvos történetet és orvosi etikát tanított a Pécsi
Orvostudományi Egyetemen. 1965-ben Svédországba távozott, ahol a svéd királyi
levéltárban tevékenykedett. 1993. június 22-én svédországi otthonában hunyt el
93 évesen. Végrendelete alapján Cegléd temetőjében nyugszik.
Részlet a könyvből:
„Július 30-án reggel a Quest
elérte a nagy poláris jégzónát, a 81° szélességen, északra az Alexandra –szigettől. Amikor a
félelmetes barrikádot meglátták, a társaság véleménye két részre oszlott a
kívánt útvonal kiválasztásában. Egyik részük vissza akart térni az
Andrée-sziget irányában, de a többiek, az optimisták, még északabbra kívántak
hatolni. Schjelderup döntött s ezzel a kételkedők háttérbe szorultak. A
kapitány fáradhatatlanul járt le s föl a főárbóc hágcsóján, kémlelve folyvást a
legkönnyebben áttörhető záróövet. A kis kemény gőzös pedig törte, verte a
jeget, széthasogatott tömbjei csikorogva, dörögve túrolódtak szerte a gőzös
acélsines bordái mellett. Ha eddig a lakatlanság és elhagyatottság vidékein
küzködött a társaság, most ez volt a kockázat útja, s ez a fedélzeten
pattanásig feszült s idegességgel telített hangulatot keltett. Két napi
vergődés után a Mary Harmsworth-foktól északnyugatra, a 81° 20’
magasságban elérték a kifejthető teljesítmény maximumát s innen már nyugatra
fordultak, némi déli elhajlással. Augusztus 2-án Andrée szigetétől északra
haladtak, körülbelül 16 tengeri mérföldre. Ebből a távolságból csak mint
halványan megcsillanó kupola nyúlt el a tenger fehérsége felett. A helyet így
pontosan ellenőrizhették s a legrövidebb úton át vághattak a kitűzött cél –
Foyn- és Bronch-szigetek – felé. Augusztus 3-án pedig a fel-felhullámzó köd
alatt egy pillanatra megragyogott az Északkeleti-föld Leigh-Smith-foka.
 |
Kilátás az Orosz-szigetről Sveanorra |
 |
A felszerelt szánkók |
 |
Kaifás, a kutyák dísze |
Újra köd, a Pólus szüntelen
lehellete vette őket körül s iránytűben bízva vertek éket előre a jégben.
Hosszú, kínos nap után forrongó gomolygással szétszakadt a köd, s mindannyiunk
örömére messze délen az Északkeleti-föld fínom, vékony vonalai futottak a
láthatáron. Észak felé büszke vadsággal sötétlett néhány, tengerből kiemelkedő,
keményvonalú sziklaszirt. A magános sziget, amely mély feketén ugrott a jeges
tengerszint ezüstje fölé, a XII. Károly szigete volt. Dacos, egyedülvaló és
megközelíthetetlen, mint a svéd történelem merész és tragikus sorsú XII.
Károlya. Az Arktisz Szent Ilonája, ahová soha, de ahonnan majdnem mindig
száműzve volt a hódító ember. A hajóhoz még közelebb két testvérsziget feküdt –
Foyn és Bronch.
 |
Az első szánkó. Hátul a kerek hodométer |
 |
Pihennek a kutyák |
 |
Nehéz út |
A Foyn néma sziget. Nem is olyan
régen a világ figyelme az Arktisz bizonytalan térképe fölé hajolva, ennek a
szigetnek nevét is kereste ezen a különös vidéken, mert a büszke
sasszárnyalásból egy pillanat alatt szerencsétlen, törpe ember halálvergődése
következett ezen a vidéken. Most éppen ott járt a Quest-gőzös, ahol az
Itália-léghajó lezuhant. Itt ezeken a jégmezőkön vánszorgott át Malmgren két
társával. Amikor a nemzetek versenyre keltek a mentésben, a sok között ott volt
az olasz alpi kapitány, Sora és hollandi kutyavezetője, Dongen. ők ketten
szánkon vágtak át Foyn szigetére, abban a hitben, hogy a menekülteket ott
találják. De a sziget rabul ejtette őket is s éhhaláluk előtt, az utolsó
pillanatban mentették meg őket a merész svéd repülők. Ez három évvel a Quest
ittjárta előtt történt, azóta senki sem járt ezen a vidéken. Ezért most
megtalálni remélték a két merész ember itthagyott holmiját, hacsak azokat a
vihar szét nem verte, hó és jég be nem temette azóta.
 |
Hű barátok nehéz munka után |
 |
Az Andrée-emlékmű |
 |
Jéghegy az Alexander-sziget körül |
Gyönyörű reggel volt, amikor
leeresztették a csónakot, hogy partra szálljanak. A csónak túlterhelten haladt,
mert mindenki látni akarta a szigetet, melynek partja napfényben ragyogó
kőlapjaival, messziről csalogató volt. Amikor szárazra léptek, a part
kristálytiszta vizében a rövid sarki nyár úszkáló vízi rovarkáinak tömegét
látták: a kékes-zöldes üvegfényben villódzó, vízalatti sziklákon meg barnászöld
algák erdőcskéi lapultak. Mintha Aladin csodalámpája hintette volna ebbe a
különös, fémszerű ragyogásba a partmenti csodaországot, a Föld felleltározhatatlan
szépségeinek újabb részletét.”
 |
Jéghegy a tengeren |
 |
Medvelesen |
 |
Zeppelin az arktisz fölött |
 |
Hatalmas zsákmány |
A Quest gőzös 1931. június 15-én
reggel hagyta el Narvik kikötőjét. Első állomásuk a Spitzbergák déli felén
található Hornsund öböl volt, majd innen megkerülve a szigetet érkeztek az
Északkeleti-földhöz. A terület akkor még ismeretlen szigetvilága egyaránt
érdekelte a Svéd és a Norvég kutatókat. Bár tökéletesen nem volt felhőtlen a
két ország viszonya, ennek ellenére is sikerült a tudományos célok érdekében
létrehozni egy közös tudományos expedíciót, melynek vezetőjéül Hans W. Ahlmannt
választották. A kutatóút hivatalos neve „Az 1931. évi svéd-norvég spitzbergai
expedíció” nevet kapta, bár a kutatások nem érintették magát a Spitzbergákat. A
kutatómunkát két irányban tervezték. Két kutatócsapatot hoztak létre. Egy
szárazföldit és egy tengerit. A szárazföldi kutatások fókuszában az ismeretlen
Északkeleti föld felkutatása volt, míg a tengeri csoport a Spitzbergák és a
Ferenc József föld között elterülő sarki medence és szigetvilág tanulmányozása
volt. Az expedíció a kutatások befejeztével 1931. augusztus 28.-án ért vissza
Tromsőbe. Összességében sikeresnek volt mondható a kutatóút, mert több olyan
területet is sikerült felfedezni, amely addig ismeretlen és járatlan volt. A „szerencsés”
jelző pedig azért illeti a kutatóutat, mert egy kiöregedett szánhúzó kutyán,
Foxon kívül, senki nem veszítette életét.
 |
A hajó potyautasa |
 |
Útban hazafelé |
 |
A Quest-gőzös expedíciós útja |
Vörös Márton nem volt nagy felfedező,
kalandor vagy híres utazó, ugyanakkor mégis kiváló művet írt a Magyar Földrajzi
Társaság Könyvtára sorozatban. E tekintetben különlegesnek is mondható a mű az
MFTK sorozat történetében, hisz az esetek jelentős többségében a műben megírt kalandokat
maga a szerző az, aki át is élte. Vörös Márton bár „csak” ezzel az egy kötettel
jelentkezik az ELBIDA projektben, ugyanakkor egy különleges sarki expedíció,
izgalmas történetét elmesélve, emlékezetes kötetet írt, amely ajánlott az
útleírások iránt érdeklődő olvasóknak.
 |
Az a bizonyos "antik papír cetli" |
A bejegyzés zárásaként a kötethez
kapcsolódóan még egy érdekességet mutatnék az ELBIDA projektben. A Magyar
Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat gyűjtése során a vásárolt kötetekben nem
egyszer találtam már különböző (a könyvhöz szorosan nem kapcsolódó) dolgokat,
mint például négylevelű lóhere, döglött és csonttá száradt pók, apró
papírjegyzetek, stb.. Az Up De Graff szerző által jegyzett és a blogban már
bemutatott „Az Amazonasz őserdeiben” című kötet megérkezését követő a mű első
végiglapozása során azonban egy különleges „antik papír cetlire” bukkantam. Egy
a lipótvárosi kaszinó 1938. január 1-től az év március végéig tartó tagsági
jegyére. A papírdarab önmagában is érdekes, de ami tovább növelte számomra a
különlegességét, hogy kézzel rá van írva: „Vörös Márton: Szerencsés expedíció”.
A tagsági jegy és a rá írt szöveg története nem ismert, de a jelzett kötet
bemutatásakor mindenképpen szerettem volna megosztani a számomra különleges
dokumentumot a blog olvasóival.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése