A szerencsés expedíció

Hans W. Ahlmann kutató útja az északi jégvilágba

A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat most bemutatott kötete az 1931. évi svéd-norvég artikus expedíció történetét meséli el. A mű érdekessége, hogy a szerző Dr. Vörös Márton valójában csak megírta az expedíció történetét, de azon nem vett részt. „A szerencsés expedíció” című mű alapjául szolgáló kutatóút vezetője Hans Wilhelmsson Ahlmann svéd földrajztudós, gleccserkutató és diplomata volt. A szerző a stockholmi Földrajzi Intézetben Hans W. Ahlmann mellett dolgozott és jól ismerete a svéd tudóst. A expedíció célja az addig ismeretlen Észak-keleti föld felfedezése volt. A könyv 1934-ben Budapesten jelent meg a Franklin-Társulat a Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda gondozásában, 144 oldal terjedelemben. A kötetben 41 kép és 2 térkép található.

Sorozatkötéses kötet (MFTK)

Hans Wilhelmsson Ahlmann

Dr. Vörös Márton 1900. szeptember 22-én született Kecskeméten. Apja Vörös Márton vármegyei tisztviselő, anyja pedig Beöthy Júlianna volt. Középiskoláit Kisújszálláson végezte 1911 és 1918 között. Az érettségi után 1918-1919-ben a Budapesti Műegyetem mérnök szakos hallgatója. Az egyetem mellett a budapesti Hadik laktanyában éjszakai telefonügyeletesként dolgozott. Az 1919-es eseményeket követően politikai nézetei miatt édesapját és őt magát is letartóztatják. Fél év után szabadon engedik, azonban apját jogerősen három év börtönre ítélik. Az 1920-1921-es tanévre, egyetlen egyetemre sem vették fel, mert nem rendelkezett a szükséges „politikai megbízhatósági bizonyítvánnyal”. 1922-ben Ausztriába távozott, ahol a Graz melletti Kainbergben vállalt munkát és innen indult aztán európai vándorútra. Ezt követően Svédországba utazott ahol a göteborgi egyetemen két félévet, a stockholmi egyetemen is két félévet és a stockholmi kereskedelmi főiskolában is két féleévet tanult. Iskolái befejezése után Svédországban a konzulátuson titkári állást töltött be. 1929-ben tanári diplomát szerez. 1933-ban hazatért ahol Pécs város polgármestere levéltári gyakornoknak nevezi ki. 1934-től helyettes főlevéltárnok, majd 1936 májusától főlevéltárnok.

Quest, az expedíció gőzöse 

A különböző kutató csoportok vezetői

Az első zsákmány

Itt a finom jegesmedvepecsenye

Sokcélú hivatali teendői mellett rendszeresen végzett magánjellegű kutatásokat, tartott előadásokat, írt és fordítással is foglalkozott. Elsősorban szociográfiai és helytörténeti tanulmányokat írt emellett svéd-magyar műfordításokat végzett. 1934-ben írta meg a Hans W. Ahlmann vezette 1931-es arktiszi svéd-norvég expedíció történetét. 1937-től a levéltár mellett a múzeum vezetésével is megbízták Pécsett. A második világháborúban előbb a 29. honvéd gyalogezrednél, majd a lugosi tüzéreknél szolgált. A háború után 1947-től ismét vezetője a városi hivatal levéltár-központi irattár-elosztó szervezeti egységének Pécsen. 1961-ig volt vezetője e levéltárnak, majd ezt követően nyugdíjasként vállalt még négy órás állást. Ezt követően orvos történetet és orvosi etikát tanított a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. 1965-ben Svédországba távozott, ahol a svéd királyi levéltárban tevékenykedett. 1993. június 22-én svédországi otthonában hunyt el 93 évesen. Végrendelete alapján Cegléd temetőjében nyugszik.

Részlet a könyvből:

„Július 30-án reggel a Quest elérte a nagy poláris jégzónát, a 81° szélességen, északra az Alexandra –szigettől. Amikor a félelmetes barrikádot meglátták, a társaság véleménye két részre oszlott a kívánt útvonal kiválasztásában. Egyik részük vissza akart térni az Andrée-sziget irányában, de a többiek, az optimisták, még északabbra kívántak hatolni. Schjelderup döntött s ezzel a kételkedők háttérbe szorultak. A kapitány fáradhatatlanul járt le s föl a főárbóc hágcsóján, kémlelve folyvást a legkönnyebben áttörhető záróövet. A kis kemény gőzös pedig törte, verte a jeget, széthasogatott tömbjei csikorogva, dörögve túrolódtak szerte a gőzös acélsines bordái mellett. Ha eddig a lakatlanság és elhagyatottság vidékein küzködött a társaság, most ez volt a kockázat útja, s ez a fedélzeten pattanásig feszült s idegességgel telített hangulatot keltett. Két napi vergődés után a Mary Harmsworth-foktól északnyugatra, a 81° 20’ magasságban elérték a kifejthető teljesítmény maximumát s innen már nyugatra fordultak, némi déli elhajlással. Augusztus 2-án Andrée szigetétől északra haladtak, körülbelül 16 tengeri mérföldre. Ebből a távolságból csak mint halványan megcsillanó kupola nyúlt el a tenger fehérsége felett. A helyet így pontosan ellenőrizhették s a legrövidebb úton át vághattak a kitűzött cél – Foyn- és Bronch-szigetek – felé. Augusztus 3-án pedig a fel-felhullámzó köd alatt egy pillanatra megragyogott az Északkeleti-föld Leigh-Smith-foka.

Kilátás az Orosz-szigetről Sveanorra

A felszerelt szánkók

Kaifás, a kutyák dísze

Újra köd, a Pólus szüntelen lehellete vette őket körül s iránytűben bízva vertek éket előre a jégben. Hosszú, kínos nap után forrongó gomolygással szétszakadt a köd, s mindannyiunk örömére messze délen az Északkeleti-föld fínom, vékony vonalai futottak a láthatáron. Észak felé büszke vadsággal sötétlett néhány, tengerből kiemelkedő, keményvonalú sziklaszirt. A magános sziget, amely mély feketén ugrott a jeges tengerszint ezüstje fölé, a XII. Károly szigete volt. Dacos, egyedülvaló és megközelíthetetlen, mint a svéd történelem merész és tragikus sorsú XII. Károlya. Az Arktisz Szent Ilonája, ahová soha, de ahonnan majdnem mindig száműzve volt a hódító ember. A hajóhoz még közelebb két testvérsziget feküdt – Foyn és Bronch.

Az első szánkó. Hátul a kerek hodométer

Pihennek a kutyák

Nehéz út

A Foyn néma sziget. Nem is olyan régen a világ figyelme az Arktisz bizonytalan térképe fölé hajolva, ennek a szigetnek nevét is kereste ezen a különös vidéken, mert a büszke sasszárnyalásból egy pillanat alatt szerencsétlen, törpe ember halálvergődése következett ezen a vidéken. Most éppen ott járt a Quest-gőzös, ahol az Itália-léghajó lezuhant. Itt ezeken a jégmezőkön vánszorgott át Malmgren két társával. Amikor a nemzetek versenyre keltek a mentésben, a sok között ott volt az olasz alpi kapitány, Sora és hollandi kutyavezetője, Dongen. ők ketten szánkon vágtak át Foyn szigetére, abban a hitben, hogy a menekülteket ott találják. De a sziget rabul ejtette őket is s éhhaláluk előtt, az utolsó pillanatban mentették meg őket a merész svéd repülők. Ez három évvel a Quest ittjárta előtt történt, azóta senki sem járt ezen a vidéken. Ezért most megtalálni remélték a két merész ember itthagyott holmiját, hacsak azokat a vihar szét nem verte, hó és jég be nem temette azóta.

Hű barátok nehéz munka után

Az Andrée-emlékmű

Jéghegy az Alexander-sziget körül

Gyönyörű reggel volt, amikor leeresztették a csónakot, hogy partra szálljanak. A csónak túlterhelten haladt, mert mindenki látni akarta a szigetet, melynek partja napfényben ragyogó kőlapjaival, messziről csalogató volt. Amikor szárazra léptek, a part kristálytiszta vizében a rövid sarki nyár úszkáló vízi rovarkáinak tömegét látták: a kékes-zöldes üvegfényben villódzó, vízalatti sziklákon meg barnászöld algák erdőcskéi lapultak. Mintha Aladin csodalámpája hintette volna ebbe a különös, fémszerű ragyogásba a partmenti csodaországot, a Föld felleltározhatatlan szépségeinek újabb részletét.”

Jéghegy a tengeren

Medvelesen

Zeppelin az arktisz fölött

Hatalmas zsákmány

A Quest gőzös 1931. június 15-én reggel hagyta el Narvik kikötőjét. Első állomásuk a Spitzbergák déli felén található Hornsund öböl volt, majd innen megkerülve a szigetet érkeztek az Északkeleti-földhöz. A terület akkor még ismeretlen szigetvilága egyaránt érdekelte a Svéd és a Norvég kutatókat. Bár tökéletesen nem volt felhőtlen a két ország viszonya, ennek ellenére is sikerült a tudományos célok érdekében létrehozni egy közös tudományos expedíciót, melynek vezetőjéül Hans W. Ahlmannt választották. A kutatóút hivatalos neve „Az 1931. évi svéd-norvég spitzbergai expedíció” nevet kapta, bár a kutatások nem érintették magát a Spitzbergákat. A kutatómunkát két irányban tervezték. Két kutatócsapatot hoztak létre. Egy szárazföldit és egy tengerit. A szárazföldi kutatások fókuszában az ismeretlen Északkeleti föld felkutatása volt, míg a tengeri csoport a Spitzbergák és a Ferenc József föld között elterülő sarki medence és szigetvilág tanulmányozása volt. Az expedíció a kutatások befejeztével 1931. augusztus 28.-án ért vissza Tromsőbe. Összességében sikeresnek volt mondható a kutatóút, mert több olyan területet is sikerült felfedezni, amely addig ismeretlen és járatlan volt. A „szerencsés” jelző pedig azért illeti a kutatóutat, mert egy kiöregedett szánhúzó kutyán, Foxon kívül, senki nem veszítette életét.

A hajó potyautasa

Útban hazafelé

A Quest-gőzös expedíciós útja

Vörös Márton nem volt nagy felfedező, kalandor vagy híres utazó, ugyanakkor mégis kiváló művet írt a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban. E tekintetben különlegesnek is mondható a mű az MFTK sorozat történetében, hisz az esetek jelentős többségében a műben megírt kalandokat maga a szerző az, aki át is élte. Vörös Márton bár „csak” ezzel az egy kötettel jelentkezik az ELBIDA projektben, ugyanakkor egy különleges sarki expedíció, izgalmas történetét elmesélve, emlékezetes kötetet írt, amely ajánlott az útleírások iránt érdeklődő olvasóknak.

Az a bizonyos "antik papír cetli"

A bejegyzés zárásaként a kötethez kapcsolódóan még egy érdekességet mutatnék az ELBIDA projektben. A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat gyűjtése során a vásárolt kötetekben nem egyszer találtam már különböző (a könyvhöz szorosan nem kapcsolódó) dolgokat, mint például négylevelű lóhere, döglött és csonttá száradt pók, apró papírjegyzetek, stb.. Az Up De Graff szerző által jegyzett és a blogban már bemutatott „Az Amazonasz őserdeiben” című kötet megérkezését követő a mű első végiglapozása során azonban egy különleges „antik papír cetlire” bukkantam. Egy a lipótvárosi kaszinó 1938. január 1-től az év március végéig tartó tagsági jegyére. A papírdarab önmagában is érdekes, de ami tovább növelte számomra a különlegességét, hogy kézzel rá van írva: „Vörös Márton: Szerencsés expedíció”. A tagsági jegy és a rá írt szöveg története nem ismert, de a jelzett kötet bemutatásakor mindenképpen szerettem volna megosztani a számomra különleges dokumentumot a blog olvasóival.