2016. október 13., csütörtök

Kincses Tibet

Az 1933. évi Tucci-féle Nyugat-Tibeti tudományos kutatóút krónikája

A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban egyetlen olyan kötettel találkozhatunk, amelyet nem egy szerző, hanem egy szerzőpáros jegyez. A „Kincses Tibet” című mű, ez a kötet. Giuseppe Tucci híres olasz orientalista és Dr. Eugenio Ghersi orvos közös 1933-ban indult Nyugat-Tibeti expedícióját mutatja be a könyv, egyfajta útinapló stílusban. A magyar kiadás 1936-ban Budapesten jelent meg a Franklin-Társulat a Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda gondozásában, 181 oldal terjedelemben. A kötetben 62 kép található, melyeket Ghersi készített az expedíció során. A szokásos életrajzokkal kapcsolatban, ez esetben sem volt könnyű dolgom. Giuseppe Tucci életrajzáról volt fellelhető információ, elsősorban olasz nyelven, de Dr. Eugenio Ghersi életével kapcsolatban nagyon sokat kellett keresgélni, mire sikerült egy rövid életrajzot összerakni.

Sorozatkötéses kötet (MFTK)




Giuseppe Tucci olasz orientalista, felfedező és történész 1894. június 5.-én született Macerataban. Hamar kiderült róla, hogy csodagyerek, hiszen már 12 évesen beszélt szanszkrit, héber és iráni nyelveken. Még az egyetemre kerülése előtt tanított héber, kínai és szanszkrit nyelven és 1911-ben mindössze 17 évesen jelent meg első tudományos cikke. Tanulmányait a Római Egyetemen kezdte meg, de az első világháború miatt többször meg kellett szakítani, így csak 1919-ben szerezte meg diplomáját. 1919-1921-ig helyettesítő tanárként egy középiskolában tanított majd 1925-ben Indiába utazik a Rabindranath Tagore által alapított Visva-Bharati Egyetemre. 1931-ben tér vissza csak Olaszországba, ahol több egyetemen tart előadásokat Ázsiai élményeiről és tapasztalatairól. 1933-ban Giovanni Gentile olasz filozófussal közösen megalapítják az IsMEO-t (Istituto italiano per il Medio ed Estremo Oriente) amely célja Olaszország politikai, kulturális és gazdasági kapcsolatainak erősítése volt Ázsia országokban. 1933-től egészen 1944-es megszűnéséig Gentile volt az elnöke a szervezetnek. 1947-ben újra megkezdte működését az IsMEO de ekkor már Tucci elnökletével, egészen 1978-ig.


Gartok. A Garpon helyettese viszonozza látogatásunkat

Gartok. Konyha a Garpon intézőjének sátrában

1936-1937-be Japánba utazik az olasz kormány megbízásából. Ekkorra már Olaszország első számú orientalistája és az olasz fasizmus és Benito Mussolini elkötelezett híve volt, mely nagyban könnyítette a forrásteremtést kutatóútjaihoz. 1929-1948-ig összesen nyolc expedíciót, utazást szervez Tibetbe, majd 1950 és 1954 között még további hat expedíciót Nepálba.  Expedíciói befejezését követően visszavonultan élt. 1978-ban kitüntetik a Jawaharlal Nehru díjjal. 1984. április 5.-én San Polo dei Cavalieriben bekövetkezett haláláig a római La Sapienza egyetem tanára volt. Élete során több mint 360 cikket és könyvet írt, számtalan díjat és kitüntetést kapott és több európai nyelv mellett folyékonyan beszélt szanszkrit, bengáli, pali, prakrit, kínai és tibeti nyelven.

Rabgyeling kolostora

A csaparangi prefektus

Gartok. Khami zarándok

Dr. Eugenio Ghersi orvos, fotós és térképész 1904. július 14.-én született Onegliában. Sokat keresgéltem Ghersi életrajza után, de nagyon csekély információ állt csak rendelkezésre. A neve elsőként 1931-ben tűnik fel amikor a haditengerészet fiatal orvosaként a Jangce folyón járőröző Carlotto naszádon szolgál. Tuccival 1933-ban találkozik orientalista unokatestvérének köszönhetőn. Az új ismeretségnek köszönhetően csatlakozott Tucci 1933-ban induló Tibeti expedíciójához. Az útról naplót vezetett, amely a gerincét adta a később megjelent „Kincses Tibet” című műnek, melynél Tucci mellett szerzőtársként jelent meg. 1936-ban megnősült, majd ezt követően két évig orvosként Jeddahban dolgozott. 1939-1940-ben több katonai őrjáratban vesz részt szerte a világban. 1940 júniusában kinevezik a haditengerészet fényképész szakaszának vezetőjének, akik dolga a tengeri hadműveletek dokumentálása volt. Egészen 1967-ig nincs biztos információ életéről. Ekkor bukkan, fel a neve a La Speziai katonai kórháznál ahol munkába áll és egészen nyugdíjba vonulásáig itt dolgozik. Dr. Eugenio Ghersi 1997. október 13.-án 93 éves korában La Speziában hunyt el. Ghersi igazi nyelvzseni volt. Összesen 22 nyelven beszélt, ebből társalgási szinten szanszkrit, tibeti, kínai, Pali, héber, Bangla, urdu, iráni, pastu, nepáli és mongol nyelven. 2016-ban David Bellatalla szerző olasz nyelven megjelentette Ghersi kiadatlan 1933-as tibeti expedíciós naplóját az eredeti Ghersi fotókkal együtt.


Részlet a könyvből:

„ Augusztus 31. Megkezdjük a kapaszkodást Laochela felé; az út nagykiterjedésű rétségen halad át, amelyen népes vadszamárhordák rohannak. Rémülten menekülnek a karaván útjából, de tibeti buldoggunk, ez a veszekedett Chanku, villámgyorsan utánuk iramodik; most, hogy nincs rajta a lánc, kitör belőle fajtájának minden vadsága és fürgesége.

Kősó-kereskedők Dongbarában

Troglodita lakások Jangtangban

Délben hágóra érünk; itt szent követ mutatnak nekünk, amelyet a tibetiek igen nagy áhítattal tisztelnek; Padmasambhava pecsétjét látják rajta és ezért a helynek is ezt a nevet adták: Dsate, vagyis pecsét. A sziklába vésett valóságos pecsét ez, bizonyosan emberkéz műve.

Nü-i házak

Miniatürökkel díszített orvosi kézirat

Kevéssel utóbb felütjük negyvennegyedik táborunkat, 4900 méter magasságban, kis térségen, zuhogó hegyi folyó partján; lehet, hogy a Trapechu vagy egyik mellékfolyója. Ezen az estén csakugyan nem tudjuk, hol vagyunk, mert a távolságok, a völgyek, a folyók, sehogysem egyeznek térképeinkkel, és az útunkba került pásztoroktól szerzett értesüléseink eltérnek egymástól; némelyek azt mondták, hogy a Laochela alig négy mérföldnyire van, mások viszont erősködtek, hogy még legalább egynapi járóföldre vagyunk tőle. Egyik-másik emberünkön erős fejfájással kísért magas vérnyomás tünetei mutatkoznak. Nagyon hideg van, fúj a szél és kiadósan havazik.

Po-i asszony

Felsőkunavari férfi 

A karaván vezérkara (Tucci középen kutyával, mellette Ghersi)

Szeptember 1. Kezdjük mi is a tibetiek módszerét alkalmazni és rendszerint rövid szakaszokban menetelünk; tekintettel a nagy magasságra, a kiállt fáradalmakra és az előttünk álló útra, nem akarjuk fölösleges módon kifárasztani a karavánt.

Aszkéta a tökéletesek szektájából Lithangban

Drangkhar

Átkelünk az első hágón és szűk völgybe jutunk; térképeink szerint ez a Sumna-folyó völgye; ez a folyó a Nenyanggon-ba ömlik, amelynek egészen a forrásáig el fogunk jutni. Délben fent vagyunk a Laochela-n, 5550 méter magasságban. Hózivatar dühöng; sok emberünk hegyibeteg. Azonnal megkezdjük a leereszkedést a meredeken a szűk völgybe, alig néhány száz méterrel lejjebb: kelet felől dühös, fagyos szél süvít. Egy órakor felütjük negyvenötödik táborunkat, körülbelül 5200 méter magasságban, kis füves térségen. Havazni kezd. Itt az ember igazán érzi a magányosságot; ennél szomorúbb és lehangolóbb helyet el sem lehet képzelni.


Kaze-i kolostor

Kaze. Táncok a kolostorban


Elkelne egy kis napfény, amely sok mindent elfeledtet és színnel és derűvel vonja be még a legvígasztalanabb tájat is. Ehelyett dühöng a vihar, az ég fekete és a sátorban kell gubbaszkodnunk; olyan furcsa érzése támad az embernek, mintha már nem is remélhetné, hogy meglátja még a napot.

A varázsló orvos

A varázsló orvos tánca

Ki. Szent tánc

Szeptember 2. Az éjszaka nagyon hideg volt; a hőmérséklet még a sátorban is zérus alá hat fokra szállt le. Hajnalban sz egész tábort hó borítja; Chanku mindig a szabadban alszik s most valósággal betemette egy hóhalom; csak az orra látszik ki belőle. Sietve felszedjük a tábort és gyors iramban megindulunk; szinte repülünk a heves és fagyos szélrohamokban. Újabb hágókon kelünk át, gyakran keresztülgázolunk rohanó vizeken és hegyipatakokon; útunkban chian-falkák, nyulak és a hómezők szélén vad yak-ok.

Losari nők

Láma táncjelmezben Losarban

Embernek semmi nyoma. Este felütjük negyvenhatodik táborunkat 3500 méter magasságban, kis folyócska partján. A fagy és a szél egyre erősebb; a sátorban is oly alacsony a hőmérséklet, hogy hálózsákban kell aludnunk.

A Shigri gleccsere

Átkelés a Shigrin 

Szeptember 3. Folytatjuk útunkat Nyugat-Tibet fővárosa felé, völgyről völgyre, hegynyeregről hegynyeregre; még mindig fölfelé kell kapaszkodnunk. Mielőtt az utolsó hágóhoz érnénk, Chanku három farkassal találkozik és hiába hívogatjuk, elkeseredett dühvel utánuk veti magát.

Karaván a Rohtangon

A Shigri

Negyvenhetedik táborunkat a Ladakh hegylánc keleti oldalán ütjük fel, szemben Gartokkal, amely már nagyon-nagyon távolról fölsejlik a fennsík szürkeségében. Alkonyatkor, hat óra tájban, a hőmérséklet félóra alatt zérus felett huszonöt fokról lesüllyed zérus alá két fokra. Éjfél előtt, bent a sátorban, a hőmérséklet tizenegy fok zérus alatt.”

A Bias-folyó fahídja Sultanpurban

Kangrai pásztorok felvonulnak nyájaikkal a chandrai legelőkre

Giuseppe Tucci nem volt egy alacsony önértékelésű ember. Az expedíció kezdetekor már komoly ismertségnek és politikai támogatásnak örvendhetett, valamint Olaszország első számú kelet kutatója volt. Tibeti kutatóútját is minden eddiginél komolyabbnak gondolta. Így ír róla bevezetőjében: „Ha jártak is előttem alkalmi utazók Nyugat-Tibetben, - amennyire én tudom kevesen – kétségtelen, hogy senki sem járt ott azzal a céllal, amelyet én magam elé tűztem, és senkinek sem jutott eszébe történelmi, archeologiai és epigraphikai szempontból tanulmányozni az országot.” Szerencsére ezek a magasztos tudományos célok melyet a szerző megfogalmaz, nem sarkalták arra, hogy egy tudományos leírást készítsen. Tucci pusztán egy útinaplót akart írni, amely egyszerűen csak tényszerű krónikája Tibeti kutatóútjának, minden tudományos megjegyzés nélkül. Végeredményben ez sikerült és egy kimondottan izgalmas expedíció úti krónikája lett így a „Kincses Tibet” című könyv.

Lahuli asszony jellegzetes hajviselete

Sultanpuri asszonyok

Tibeti zarándok

Giuseppe Tucci mellett azonban fontos szerepe volt a mű elkészülésében Dr. Eugenio Ghersinek is. Tucci az általa írt bevezetőben így ír szerzőtársáról: „Két szerzője van ennek a könyvnek, én és dr. Ghersi, a Királyi Tengerészet százados-orvosa, aki felülmúlhatatlan útitársam és megértő munkatársam volt; egészen az ő érdeme az imént említett nagyszerű fényképanyag. Ő írta a rendszeres útinaplót, napról-napra, én a többit; de nyilvánvaló, hogy a könyv egész tartalmáért én vállalom a felelősséget.” Ghersi útinaplója adta a mű gerincét, fotói pedig a kötet képanyagát. Fontos szerepe ellenére azonban a műben gyakorlatilag nem említi nevét Tucci, aki egyes szám első személyben fogalmaz végig. Tucci tehát nem egyszerűen magas önértékelésű, hanem már-már zavaróan megváltó attitűdű gondolatokat fogalmaz meg személyes nagyságáról. Számomra bár zavaró volt néha ez a stílus, de ennek ellenére a kutatóút leírása és Ghersi fotói igazán izgalmas és olvasmányos művet alkotnak, amelyet nem csak Tibet szerelmeseinek ajánlok bátran, hanem a műfaj bármely kedvelőjének is.



A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat szerkesztője Cholnoky Jenő a magyar nyelven megjelent „Kincses Tibet” című Tucci-Ghersi művet Kőrösi Csoma Sándornak, a tibeti tudományok úttörőjének ajánlotta születésének kétszázötvenedik évfordulója alkalmából.