2017. május 30., kedd

Buddha útján a Távol Keleten

Az ELBIDA projektben a „fekete Révai” minisorozat befejező kötetéhez értünk. Felvinczi Takács Zoltán a „Buddha útján Távol Keleten” című műve egy klasszikus útleírás. A szerző 1935-ben indult 13 hónapon át tartó távol-keleti útjára, ahol bejárta Indiát, Japánt, Kínát, Mandzsúriát és Koreát. A kétkötetes műben aztán megörökítette művészettörténészként alkotott képét a Távol-Keletről és az út során átélt élményeiről. A könyv 1938-ban Budapesten jelent meg a Révai Kiadó gondozásában, összesen 502 oldal terjedelemben. A szerző eredeti felvételei és illusztrációi színesítik a kötetet, melyet Teleki Pál grófnak ajánlott.

A kétkötetes "fekete Révai" 





Felvinczi Takács Zoltán művészettörténész 1880. április 7.-én született Nagysomkúton. Középiskoláit Nagybányán és Kolozsváron végezte, majd egyetemi tanulmányait Budapesten. A jogi tanulmányok mellett festeni is tanult a budapesti mintarajziskolában, később pedig mint Hollósy-tanítvány Münchenben, Nagybányán majd Berlinben festőnek készült, ezután a művészettörténettel és azon belül is a keletkutatással foglalkozott intenzíven. A Hopp Ferenc-féle keleti gyűjteményből ő hozta létre Budapesten a Kelet-Ázsiai Múzeumot, melynek később igazgatója is lett. Művészeti írásainak súlypontjában a Kelet művészete állt, de foglalkoztatta Dürer is, akiről könyvet is írt 1909-ben. 

Buddha. Ellura

A nagy templom Bodh Gayában

Előkelő mohamedán nő

Kőrösi Csoma Sándor sírja

1935-ben hosszabb utazást tett a Távol-Keleten. Élményeiről aztán útikönyvben számolt be. Az erdélyi művészettel foglalkozó kutatásai akkor váltak elmélyültebbé, miután 1940-ben az egyetemes művészettörténet tanárává nevezték ki a kolozsvári egyetemen. A következő év tavaszán, ugyancsak Kolozsváron, a keleti művészet erdélyi kincseiből rendezett kiállítást, India, Kína és Japán művészetét 40 oldalon tárgyaló tanulmányt közölve az igényes és pontos katalógusban.  1943 tavaszán az ő rendezésében nyílt meg a kolozsvári sétatéri műcsarnokot felavató tárlat. A negyvenes években több írását közölte „A Hírnök” és a „Pásztortűz” folyóirat. Antifasiszta körök felhívására értékes írással járult hozzá a „48-as Erdély” című kiadvány sikeréhez. Ebben az időben rendezte sajtó alá „A Kelet művészete” című munkáját is. 

Az elítélt táncosnő. Ajanta

A Gion-no Sakura

A dordzselinggangon

Tamil nő

A kolozsvári Bolyai Tudományegyetemről 1947-ben kiutasították, visszament a szegedi egyetem bölcsészkarára, ahol 1939-40-ben, majd 1947-1950. december 31-ig volt alkalmazásban, ekkor számos más tanszékkel együtt a művészettörténeti tanszéket is megszüntették. Élete hátralévő éveiben értékes művészettörténeti tanulmányokat írt Hollósy Simonról valamint a keleti művészetekről. 1964. december 4.-én, 84 éves korában hunyt el Budapesten.

Részlet a könyvből:

„Indiában kényelmesek a vonatok. Nyugati túristák útleírásaiban rendesen elsőosztályú kocsikról van szó. Régebben úgy is volt, hogy fehér ember Indiában jóformán nem utazhatott második osztályon. Ma már az a helyzet, hogy a magunkfajta ember ott is nyugodtan takarékoskodhat bizonyos mértékig. Én tehát, mikor a colomboi utazási irodában azt kérdezték, első osztályon utazom-e, nyugodtan feleltem, hogy másodikon. Utóvégre nem azért vettem nyakamba a Keletet, hogy páholyból nézzem Indiát.

Radzsput fiucska

A Fekete Pagoda szobrai Kanarakban

Anya és gyermeke. Jaipur

Japáni mosoly

A legérdekesebb tapasztalatokkal természetesen a harmadik osztály szolgál. Ott azonban már igazán nem jó kísérletezni. Az állomásokon, ha volt időm nézegetni a szegénysorsú bennszülöttek által megszállott kocsikat, még kívülről is éreztem, micsoda kényelmetlenséget kell végigszenvedniök az utasoknak. Férfiak, nők, mocskos gyerekek egymás hegyén-hátán szoronganak a többnyire túlzsúfolt szakaszokban. Az ablakból gyakran meredtek ki nemcsak karok és bámész fejek, hanem meztelen lábak is.

Két kis kaburo táncosnő

Kínai leányka

Lámajelölt

Az Ég temploma

Hogy második osztályon utaztam, nem bántam meg. Indiában ez kényelmes, bőrhuzatos termeskocsikat jelent, ágyaknak használható, széles, puha ülőhelyekkel. Ezek részint falak mentén, részint középen húzódnak, fölöttük pedig rendszerint még egy sor csapószerkezetű fekvőhely is van. Indiában az ember hosszú utakat szokott megtenni egyfolytában, ezért az első és másodosztályú kocsik egyben hálókocsik is. Aki átutazza az éjszakát, annak jegye hálókocsi-jegy. Aki csak nappal utazik, a fekvőhelyet nem veheti igénybe. Nappal tehát kétszer annyi utas van a kocsiban, mint éjjel.

Bronzoroszlán a pekingi palotában

A Nagy Fal

A Wen Miao Pekingben

A "Shi Tze"

Az Indiát járó utas maga gondoskodik éjszakai kényelméről. Magával viszi az úgynevezett „bedding”-et. A merev társadalmi eltérések országában nem fejlődhetett ki annyira a hálókocsi-rendszer, hogy a társaságok maguk bocsássanak felszerelt ágyakat az utasok rendelkezésére. Mikor tehát eljön az alvás ideje, mindenki leteríti (vagy leterítteti inasával) az ágyneműt és nyugalomra hajtja fejét. A másodosztályon azonban nem utaznak magasállású angol tisztviselők és katonatisztek, se kényelemszerető globetrotterek, hanem elsősorban bennszülöttek. Ezek pedig nem adják át magukat oly hamar az alvásnak, mint a hitetlen nyugatiak. Akár hindu, akár muszlim, a bennszülött utas, alvás előtt letérdel az ágyára. Ha muszlin, gondosan ügyel arra, hogy arcát Mekka felé fordítsa. Ájtatoskodás közben nem szabad az igazhívőt zavarni. Ha útközben ismeretséget köt velük az ember, imádság előtt abbahagyják a társalgást és megkérik az európai utitársat, szíveskedjék nyugton hagyni őket, míg megadják Istennek, ami Istené.

A palichuangi pagoda

Falfestmény töredéke Cheng Tingben

Pagoda Chengtingben

Pagoda Tingchouban

Az utazás általában közel szokta hozni egymáshoz az idegeneket. A keleti ember még könnyebben köt útközben ismeretséget, mint a nyugat. Nagyon helytelen volna ezzel a hajlamukkal visszautasító magatartást tanúsítani, mert az uton folytatott beszélgetésekből rendszerint igen érdekes dolgok derülnek ki. A hagyományos angol szokás természetesen az, hogy a fehér úriember távoltartja magától a bennszülötteket. A hódítók ezt azzal indokolják, hogy uralmuk fenntartásának érdekében van. Az átlag-angol érinthetetlen alapelvként tartja be ezt a szabályt. Ha azonban egy elv megmerevedik, rendesen baj lesz belőle. Attól tartok, hogy a magasabb színvonalú angol értelmiség már későn tagadta meg ezt az elvet. A bennszülöttek sokkal szívesebben beszélgetnek olyannal, aki nem angol. Bármilyen fajtához is tartoznak, rendesen nagyon barátságosak és a nem angol idegennek könnyen kiöntik a lelküket. 

Domborművek a Jadeit forrásnál

A mukdeni régi palotából

A Potala Jeholban

Bukkokuji

Gyakran csodálkoztam, mily őszintén és bátran panaszolják el bajaikat és sérelmeiket. Magánügyeikről is sokkal szívesebben beszélnek más nemzetbeliekkel, mint angolokkal. Egyébként ne tévesszük szem elől, hogy a régi hindu vallási törvények szerint minden idegen, akár angol, akár nem angol, éppoly érinthetetlen, mint a kasztok alatti pária. Minthogy azonban az örökké fejlődő élet erősebb minden törvénynél és szervezeti hagyománynál, ma bizony már érintkezik a kasztbeli a nem kasztbeliekkel és természetesen az idegenekkel is. Ha a régi szigorúsággal vennék a dolgot, váltópénzhez se nyúlhatnának, mert hiszen azt már érinthették az érinthetetlenek.”

Arany fedél Jeholban

Az Ili Miao

Vendéglő Chüyangban

A taoista templom Chüyangban

Felvinczi Takács Zoltán sokáig vágyódott keletre, míg végül aztán 1935-ben útnak tudott indulni. Rendkívül jól ismerte Ázsia művészetét és lelkületét, hiszen Európában feldolgozta szinte az összes könyvekben és múzeumokban található keleti kincseket már addigra. Elméleti feltevései a keleti művészet lényegéről aztán útja során beigazolódik, személyes tapasztalatai mindazt alátámasztják, amit addig Európában kutatott. Tudományos alapossága útja során is megjelenik, hiszen keresztül-kasul beutazza Ceylont és Indiát, hogy felkeresse mindazokat a helyeket, ahol művészettörténeti emlékek találhatók. 

Seiko és Kimiko

A Fuji San

Miss Kyoto

Az Okura múzeum Tokyóban

A művészeti értékek mellett azonban más problémák is érdekelték és a könyvben be is számol érzéseiről. Jól látta, hogy milyen társadalmi átalakulást vont maga után Indiában az angol uralom és látta, ahogy fejlődik a valláson alapuló új társadalmi rend. Sokat foglalkozik útja során a művészetnek és a távol-keletnek a honfoglaló magyarság kultúrájával való kapcsolatával is. Ebben a kutatási ágban elsőrangú szaktekintéllyé nőtte ki magát. Végtelen elhivatottságának köszönhetően Japánban olyan féltve őrzött titkokat és emlékeket is sikerül felfedeznie, amelyet más európai kutatóknak nem. Fáradságot nem ismerve, gyakran veszélyeket is vállalva több száz kilométeres utat is megtesz a forrongó Kínában csak azért, hogy egy-egy fontos szobrot vagy festményt dokumentálni tudjon. Amellett, hogy lenyűgöző a szerző elhivatottsága és tudományos alapossága, a könyv rendkívül olvasmányos és élményszerű is. A stílusnak köszönhető a műből nem csak a terület szakemberei meríthetnek, hanem bárki számára igazi olvasmányélmény lehet Felvinczi Takács Zoltán különösen ajánlott, lebilincselő műve.