2017. május 13., szombat

Indiai éveim

A „fekete Révai” sorozat folytatásában egy, az ELBIDA projekt rendszeres olvasói számára biztosan ismerős szerző érkezik, "Indiai éveim" című kétkötetes művével. Baktay Ervin orientalista neve a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat kapcsán többször felmerült, hiszen az egy korszakot átölelő hatalmas ívű sorozatban öt kiemelkedő művével szerepelt. A szerző, „Indiai éveim” című művéről így ír: „Ez a könyv nem tanulmány vagy útleírás, mert ezúttal személyes élményeimen, eszméléseimen és érzéseimen, olykor megismeréseimen át azt a belső kapcsolatot szeretném feltárni, amely elszakíthatatlanul szövődött India közt és köztem.” A mű 1938-ban Budapesten jelent meg a Révai Kiadó gondozásában, két kötetben, összesen 584 oldal terjedelemben. A kötetben számos csodás eredeti fénykép található. Baktay Ervinről ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben a „A világ tetején” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.

Eredeti papír védőborító

A kétkötetes "fekete Révai" 




Részlet a könyvből:

„Bombayi tartózkodásom utolsó napjaiban végre megeredt az eső, a monszun hozta esős évszak első felhőszakadása. Az indiai barszát (esős évszak) esője rendesen felhőszakadás méretű, de azzal a különbséggel, hogy huzamosabban tart. Az esőzés időtartama egyre fokozódik, az első napokban még csak félórás, egyórás hatalmas záporok hullnak alá a kiszáradt, szomjas földre, aztán napról-napra sűrűsödnek a fellegek és végül egész nap, éjjel-nappal zuhog az égi áldás. Bombayben az esőzés nem jelent annyit, mint benn a szárazföldön. 

Részlet Bombay Modern városrészéből

A Csauringhi, Kalkatta főútja

Mogul-korbeli mecset Lahorban


Az esőzést megelőző, háromhónapos forró évszak hőségét is mindig megenyhíti a tenger közelsége és a párás, könnyű szél. Itt nem láthatjuk az indiai esőzés igazi arcát, sem a jelentőségét. El kell hagynunk a modern nagyvárost, hogy az eső kellemetlenségeitől szabadulva, az áldásait is megismerjük. Most még meg lehet szökni az eső elől, a postavonat gyorsabban repíti az embert észak felé, mint ahogyan a torlódó, gomolygó esőfelhők hömpölyögnek végig India fölött fel északkeletnek.

Leh, nyugattibeti fővárosa

A majszuri mahárádzsa díszparipája

A majszuri mahárádzsa

De nem volna teljes a kép, amelyet Bombayről s az első indiai benyomásokról nyernénk, ha nem látogatnók meg a hindu mult egyik legpompásabb és legjellemzőbb emlékét itt Bombay közelében. Az Elephanta-sziget zöld foltja messze, a láthatárhoz közel kiemelkedik a Bombayi öböl vizéből. Körülbelül csak tíz kilométernyire fekszik a város keleti rakpartjától. Bombay maga is szigeten terül el, amely azonban ma már a feltöltések és vasúti töltések révén csaknem összefügg a tőle északra fekvő, sokkalta nagyobb Salsette-szigettel. A Salsette északról délfelé nyúlik bele a tengerbe, s déli szögletéhez csatlakozik, ugyancsak délfelé nyúlva és keskenyedve, Mumbá szigete, amelyen Bombay épült. Mumbá az eredeti, régi név, Bombay csak később, az európai település után lett belőle. 

Az amritszári aranytemplom, a szikhek szenthelye

A nemrég elhunyt patiálai  mahárádzsa

Fejedelmi díszelefánt

Bombay egyike volt az első brit telepeknek Indiában, de már előbb, 1534-ben a portugálok alapítottak itt kereskedőtelepet. Ez később átment a spanyolok kezére, de 1661-ben, mint II. Károly angol király spanyol infánsnő-feleségének hozománya, illetve a hozomány egyik része, brit birtokká lett, a pénzt fölötte kedvelő király azonban pár év múlva átengedte a Brit Keletindiai Társaságnak. A XVII. és XVIII. század fordulója táján a telep szigetvolta kitűnő védelmül szolgált a marátha lovashadak portyázásai ellen. Az északról délnek lenyúló szigetcsoport és a tőle keletre húzódó szárazföld között tágas öböl terül el, s ez az öböl kitűnő kikötőhellyé tette Bombayt. Ennek Indiában különösen nagy a jelentősége, mert ez az óriási földség, noha háromfelől hosszú tengerpart veszi körül, roppantul szegény az alkalmas kikötőkben. A nyugati parton még akad néhány jó kikötő, többnyire a szaggatottabb part kisebb-nagyobb öbleiben, de a keleti oldalon csak két-három pont alkalmas nagyobb hajók kikötésére. Bombay minden szempontból pompás kikötőhely volt és valóban a természet tette a tenger és nyugat felől India kapujává.

Vadásztársaság elefántháton

Dolgozó elefántok

Az indus iparos kezdetleges eszközökkel dolgozik

Az öbölben elterülő Elepantha-szigetet a régi hinduk ugyanazzal az éleslátással és finom ízléssel szemelték ki szenthelyül, mint ahogyan India legszebb és legjellegzetesebb pontjain is mindenütt létrehozták kultuszuk szentélyeit. A hinduk kultúrája sohasem szakadt el a természettől és legpompásabb műveit azokon a helyeken alkotta, ahol a természet már eleve megnyilvánította misztériumának csodáit. Ilyen ez a magányos, zöld sziget is a tengeröbölben, a közepén emelkedő dombbal. A domb benső tömör kőanyaga híva-hívta a hindu alkotókészséget, hogy vésővel és kalapáccsal kifaragja belőle elragadtatott vizióinak alakzatait.

A fazekas módszerei évezredeken át nem változtak

A delhii nagymecset, a bajrám ünnepén

A hindu nemzeti mozgalom egyik gyűlése

Mint az ellurai és adzsantai sziklatemplomokban, ugyanúgy Elephantán is a természetszolgáltatta kész anyag vált a művészi kifejezés közvetlen hordozójává. Nem összehordott és egybeillesztett kövekből, műhelyben faragott szobrokból és építményekből építették fel itt Síva és a Háromság szentélyét, hanem a természet templomát, a kész barlangok falait és a hegy tömör kőtestét faragták, vésték ki, hogy kihántsák az istenalkotta anyagba vetített, képzeletükből születő formákat. Ha Elephanta nem vetekedhet is méretekben és nagyszerűségben Ellurával vagy Adzsantával, annál közvetlenebb, annál lélekrehatóbb az, ami itt, a kis sziget barlangtemplomaiban elénk tárja a hindu géniusz kőtestet öltött látomásait.”

A haza szolgálóleányai 

Ortodox Brahman a házi szentélyében

Stein Aurél kasmiri táborhelyén


Baktay Ervin e művében is hozta a tőle megszokott magas szintet. Tudományos, de mégis olvasmányos a mű, amelyben a szerző saját szellemi és spirituális utazását is bemutatja az olvasó számára. Az első indiai élménytől kezdve egészen a hazatérésig írja meg az átélteket, megtapasztaltakat ebben a regényes élménybeszámolóban. A kötetben több mint 60 fejezet található. Műkedvelőkről, táncosnőkről, autós kalandról, a modern hinduról, Bombayről, a vendéglátásról, egy hindu orvosról és számos izgalmas dologról mesél még a szerző, de ezek mellett külön fejezetet szentel a jogának is, melyről később külön művet is ír. Baktay szerint: „A jóga egyike a  legősibb hindu szellemi vagy mondjuk bölcseleti rendszereknek,  de  kifejezetten  gyakorlati  utat mutat, amennyiben feltárja azokat a lehetőségeket  és  rejtett  képességeket  a  lélekben, amelyek az erre alkalmas embert felsőbb  megismerésre  és  misztikus  erőinek kifejlesztésére  vezethetik.” A könyv olvasása során egyértelműen átérezhető az a mérhetetlen szeretet, amelyet a szerző az ország iránt érzett, ugyanakkor azért több ponton kiderül, hogy bár rajong Indiáért, azért nem voltak könnyűek ezek az évek. Számos szenvedés, küzdelem, vívódás kísérte az indiai éveket és hazatérése után is hosszú idő volt mire a szerző egészsége helyrejött. Ezek a „nehézségek” azonban soha nem változtatták meg érzéseit. Indiára mindig is, mint „régi-régi hazájára” gondolt. 

A " verandah café"nak kinevezett fedélzeten (jobbra a szerző)

Az ötvenes években Baktay Ervin még visszatért Indiába, ahogyan az ELBIDA projektben is rövidesen ismét találkozni fogunk vele és szeretett országával.