A „fekete Révai” sorozat
folytatásában egy, az ELBIDA projekt rendszeres olvasói számára biztosan
ismerős szerző érkezik, "Indiai éveim" című kétkötetes művével. Baktay Ervin orientalista neve a
Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat kapcsán többször felmerült, hiszen
az egy korszakot átölelő hatalmas ívű sorozatban öt kiemelkedő művével szerepelt. A
szerző, „Indiai éveim” című művéről így ír: „Ez a könyv nem tanulmány
vagy útleírás, mert ezúttal személyes élményeimen, eszméléseimen és érzéseimen,
olykor megismeréseimen át azt a belső kapcsolatot szeretném feltárni, amely
elszakíthatatlanul szövődött India közt és köztem.” A mű 1938-ban Budapesten
jelent meg a Révai Kiadó gondozásában, két kötetben, összesen 584 oldal
terjedelemben. A kötetben számos csodás eredeti fénykép található. Baktay
Ervinről ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben a „A világ tetején” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így
ott az elolvasható.
 |
Eredeti papír védőborító |
 |
A kétkötetes "fekete Révai" |
Részlet a könyvből:
„Bombayi tartózkodásom utolsó
napjaiban végre megeredt az eső, a monszun hozta esős évszak első
felhőszakadása. Az indiai barszát (esős évszak) esője rendesen felhőszakadás
méretű, de azzal a különbséggel, hogy huzamosabban tart. Az esőzés időtartama
egyre fokozódik, az első napokban még csak félórás, egyórás hatalmas záporok
hullnak alá a kiszáradt, szomjas földre, aztán napról-napra sűrűsödnek a
fellegek és végül egész nap, éjjel-nappal zuhog az égi áldás. Bombayben az
esőzés nem jelent annyit, mint benn a szárazföldön.
 |
Részlet Bombay Modern városrészéből |
 |
A Csauringhi, Kalkatta főútja |
 |
Mogul-korbeli mecset Lahorban |
Az esőzést megelőző,
háromhónapos forró évszak hőségét is mindig megenyhíti a tenger közelsége és a
párás, könnyű szél. Itt nem láthatjuk az indiai esőzés igazi arcát, sem a
jelentőségét. El kell hagynunk a modern nagyvárost, hogy az eső
kellemetlenségeitől szabadulva, az áldásait is megismerjük. Most még meg lehet
szökni az eső elől, a postavonat gyorsabban repíti az embert észak felé, mint
ahogyan a torlódó, gomolygó esőfelhők hömpölyögnek végig India fölött fel
északkeletnek.
 |
Leh, nyugattibeti fővárosa |
 |
A majszuri mahárádzsa díszparipája |
 |
A majszuri mahárádzsa |
De nem volna teljes a kép,
amelyet Bombayről s az első indiai benyomásokról nyernénk, ha nem látogatnók
meg a hindu mult egyik legpompásabb és legjellemzőbb emlékét itt Bombay
közelében. Az Elephanta-sziget zöld foltja messze, a láthatárhoz közel
kiemelkedik a Bombayi öböl vizéből. Körülbelül csak tíz kilométernyire fekszik
a város keleti rakpartjától. Bombay maga is szigeten terül el, amely azonban ma
már a feltöltések és vasúti töltések révén csaknem összefügg a tőle északra
fekvő, sokkalta nagyobb Salsette-szigettel. A Salsette északról délfelé nyúlik
bele a tengerbe, s déli szögletéhez csatlakozik, ugyancsak délfelé nyúlva és keskenyedve,
Mumbá szigete, amelyen Bombay épült. Mumbá az eredeti, régi név, Bombay csak
később, az európai település után lett belőle.
 |
Az amritszári aranytemplom, a szikhek szenthelye |
 |
A nemrég elhunyt patiálai mahárádzsa |
 |
Fejedelmi díszelefánt |
Bombay egyike volt az első brit
telepeknek Indiában, de már előbb, 1534-ben a portugálok alapítottak itt
kereskedőtelepet. Ez később átment a spanyolok kezére, de 1661-ben, mint II.
Károly angol király spanyol infánsnő-feleségének hozománya, illetve a hozomány
egyik része, brit birtokká lett, a pénzt fölötte kedvelő király azonban pár év
múlva átengedte a Brit Keletindiai Társaságnak. A XVII. és XVIII. század
fordulója táján a telep szigetvolta kitűnő védelmül szolgált a marátha
lovashadak portyázásai ellen. Az északról délnek lenyúló szigetcsoport és a
tőle keletre húzódó szárazföld között tágas öböl terül el, s ez az öböl kitűnő
kikötőhellyé tette Bombayt. Ennek Indiában különösen nagy a jelentősége, mert
ez az óriási földség, noha háromfelől hosszú tengerpart veszi körül, roppantul
szegény az alkalmas kikötőkben. A nyugati parton még akad néhány jó kikötő,
többnyire a szaggatottabb part kisebb-nagyobb öbleiben, de a keleti oldalon
csak két-három pont alkalmas nagyobb hajók kikötésére. Bombay minden
szempontból pompás kikötőhely volt és valóban a természet tette a tenger és
nyugat felől India kapujává.
 |
Vadásztársaság elefántháton |
 |
Dolgozó elefántok |
 |
Az indus iparos kezdetleges eszközökkel dolgozik |
Az öbölben elterülő Elepantha-szigetet
a régi hinduk ugyanazzal az éleslátással és finom ízléssel szemelték ki
szenthelyül, mint ahogyan India legszebb és legjellegzetesebb pontjain is
mindenütt létrehozták kultuszuk szentélyeit. A hinduk kultúrája sohasem szakadt
el a természettől és legpompásabb műveit azokon a helyeken alkotta, ahol a
természet már eleve megnyilvánította misztériumának csodáit. Ilyen ez a
magányos, zöld sziget is a tengeröbölben, a közepén emelkedő dombbal. A domb
benső tömör kőanyaga híva-hívta a hindu alkotókészséget, hogy vésővel és
kalapáccsal kifaragja belőle elragadtatott vizióinak alakzatait.
 |
A fazekas módszerei évezredeken át nem változtak |
 |
A delhii nagymecset, a bajrám ünnepén |
 |
A hindu nemzeti mozgalom egyik gyűlése |
Mint az ellurai és adzsantai
sziklatemplomokban, ugyanúgy Elephantán is a természetszolgáltatta kész anyag
vált a művészi kifejezés közvetlen hordozójává. Nem összehordott és
egybeillesztett kövekből, műhelyben faragott szobrokból és építményekből
építették fel itt Síva és a Háromság szentélyét, hanem a természet templomát, a
kész barlangok falait és a hegy tömör kőtestét faragták, vésték ki, hogy
kihántsák az istenalkotta anyagba vetített, képzeletükből születő formákat. Ha
Elephanta nem vetekedhet is méretekben és nagyszerűségben Ellurával vagy
Adzsantával, annál közvetlenebb, annál lélekrehatóbb az, ami itt, a kis sziget
barlangtemplomaiban elénk tárja a hindu géniusz kőtestet öltött látomásait.”
 |
A haza szolgálóleányai |
 |
Ortodox Brahman a házi szentélyében |
 |
Stein Aurél kasmiri táborhelyén |
Baktay Ervin e művében is hozta a
tőle megszokott magas szintet. Tudományos, de mégis olvasmányos a mű, amelyben
a szerző saját szellemi és spirituális utazását is bemutatja az olvasó számára.
Az első indiai élménytől kezdve egészen a hazatérésig írja meg az átélteket,
megtapasztaltakat ebben a regényes élménybeszámolóban. A kötetben több mint 60
fejezet található. Műkedvelőkről, táncosnőkről, autós kalandról, a modern hinduról,
Bombayről, a vendéglátásról, egy hindu orvosról és számos izgalmas dologról
mesél még a szerző, de ezek mellett külön fejezetet szentel a jogának is,
melyről később külön művet is ír. Baktay szerint: „A jóga egyike a legősibb hindu szellemi vagy mondjuk
bölcseleti rendszereknek, de kifejezetten
gyakorlati utat mutat, amennyiben
feltárja azokat a lehetőségeket és rejtett
képességeket a lélekben, amelyek az erre alkalmas embert felsőbb megismerésre
és misztikus erőinek kifejlesztésére vezethetik.” A könyv olvasása során
egyértelműen átérezhető az a mérhetetlen szeretet, amelyet a szerző az ország
iránt érzett, ugyanakkor azért több ponton kiderül, hogy bár rajong Indiáért,
azért nem voltak könnyűek ezek az évek. Számos szenvedés, küzdelem, vívódás kísérte
az indiai éveket és hazatérése után is hosszú idő volt mire a szerző egészsége
helyrejött. Ezek a „nehézségek” azonban soha nem változtatták meg érzéseit.
Indiára mindig is, mint „régi-régi hazájára” gondolt.
 |
A " verandah café"nak kinevezett fedélzeten (jobbra a szerző) |
Az ötvenes években Baktay Ervin még visszatért Indiába, ahogyan az ELBIDA projektben is rövidesen ismét találkozni fogunk vele és szeretett országával.