2017. július 31., hétfő

Utazás Középalbániában

A héten pár nap szabadságot tudok kivenni munkahelyemen, és ahogy az időjárás előrejelzést böngésztem, valószínűleg igazi strandidő lesz. Aki szeret olvasni az gyakran visz magával könyvet a vízpartra és két csobbanás között olvasgat egy kicsit. Felmerült bennem is, hogy böngészek egy kicsit a könyvespolcon olyan útleírások után kutatva, amely mérete és terjedelme miatt akár ideális strandolvasmány is lehetne. Találtam is többet, amelyből most az ELBIDA projektben, egy hármas blokk formájában egyfajta „ritka strandkötetek” bemutatót tartok. Lássuk tehát akkor a három bemutatni tervezett kötetből az első, könnyű, kicsi ugyanakkor mégiscsak lebilincselő művet.




Aki rendszeresen látogatja a blogot az talán emlékszik, hogy a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozat bemutatása során Temesy Győző „kalauzolásában” jártunk már a sasok országában, azaz Albániában. A most bemutatott „Utazás Középalbániában” című kötet szerzője Oleják Károly többször járt az országban. Jelen mű, a szerző 1923-as útjáról készült, mely során egy német vállalat megbízásából már nyugállományú katonatisztként, fegyveres kíséretet biztosított a cég két képviselőjének. A kötet egyfajta útinaplószerű beszámoló erről a kicsit több, mint 2 hónapos albániai barangolásról. A mű 1925-ben Budapesten jelent meg a Váci Királyi Országos Fegyintézet nyomdájában. A kötet apró méretű és mindösszesen 108 oldal terjedelmű, kép, térkép vagy egyéb illusztráció nincs benne. Kimondottan ritka, nehezen beszerezhető kötetnek számít.

Folyón átkelő albán lovasok

Tirana

Oleják Károly a mű szerzője, akinek komplett életrajza nincs vagy nem fellelhető, így ismét csak azon foszlányokból alkothatunk képet, amelyek a műben vagy egyéb archív anyagokban megtalálhatók. Születési dátumról nincs információ. Az első adat 1870-ből való, ahol Oleják Károly neve megjelenik az Esztergomi Érseki Tanítóképző növendékeinek sorában. 1898-ban már a Kápolna-téri Elemi Iskola vezértanítójaként dolgozik. Biztosan lehet tudni, hogy katonaként az első világháborúban, 1917-ben Albániában szolgált. 1923-ban aztán felmond munkahelyén és a már bevezetőben említett német nagyvállalat alkalmazottjaként ismét Albániába utazik. Újabb információ aztán 1928-ban bukkan fel Olejákról, amikor is egy közjegyzői tanúsítvány szerint „Oleják Károly úr, polgári iskola címzetes igazgatója” egy Oleják Etelka vagyonaként kezelt 7000 pengős banki és egy Oleják Etel nevére szóló 3000 pengős takarékbetétet mutat be a közjegyző előtt. Erről a tényről kért tanúsítványt kiállítatni. Az 1900-as évek elején több helyen, mint önkéntes tűzoltó is előkerül Oleják neve. Élete további részleteiről, illetve halálának időpontjáról nem találtam információt.

Részlet a könyvből:

„Utunk a Bukmiren és a Mirdita törzsnek Kusneni család birtokában volt területén vezetett keresztül, míg eddig Dibrán vonultunk át. Ezen a sziklás helyen áthaladva keletfelé megtaláltuk a némileg járt utat a Sperlaza patakhoz. A patak vize annyira meg volt dagadva, oly kőgörgetegeket sodort magával, hogy azon átgázolni lehetetlennek látszott. Valószínű, hogy a hegyek között a napokban nagyobb felhőszakadás volt és annak vize rohant most ágyában lefelé, fákat, köveket ragadva magával. Az eddigi patakok mindegyikén átgázoltunk, bár némely nagyobb patak fölött egy-egy rozoga híd is vezetett. Itt azonban átgázolni nem lehetett és ezért a hidat kellett átvonulási utunkul választani. A híd a meder fölé kiugró egy sziklán kezdődött és a túlsó parton egy 2 méter szélességű sziklapárkányon végződött. Építve úgy volt, hogy egy fenyőgerendát helyeztek a partra úgy, hogy annak egy harmada a víz fölé nyúlott. Erre faszögekkel egy másik gerendát helyeztek, amelynek vége valamivel túlért az előbbi gerendán. Az első gerenda sziklákkal volt lerögzítve. A túlsó oldalon épen így, a középen azután egy hosszú gerendával az egész összekötve. Szélessége 1 méter lehetett. Ezen a hídon ha egy ember a túlsó oldalra ment, az egész alkotmány lengett, ingott, ropogott és vártuk, mikor szakad le.

Albán hegyi falu

Tipikus albán viselet

Lemálháztunk tehát és először egy lóval akartunk kísérletezni, de a vezető albán nyugodtan átvezette az ingó hídon lovát, megkötötte, maga visszatért és most már mintegy 30-30 klg. terheléssel egy-egy ló és a pokrócokat, csomagokat hordó emberek mintegy 2 óra alatt átjutottunk a túlsó partra. Elhagyva a sziklapárkányt a patak csendes és sekély medrében egy hatalmas sziklahegyet megkerülve sok bajjal megérkeztünk Simonyiba.

Albán férfiak fegyverben

Tiranai piac

A ház előtt, mert hisz falunak csak nem nevezhetem, mintegy 1 klm. távolságban érdekes vízimalmot láttunk. A hegyi patak vizét egy körülbelül 40 cm. átmérőjű kivájt és zárt hosszú hordóalakú fatörzsbe, gerendába vezették, melynek alsó részén, egy karvastagságú nyíláson nagy erővel lövelt ki a benne vezetett víz, míg a fölösleges víz a megtöltött hordó mellett egy kis patakban tovább folyott. A kilövelő víz nekiütődött egy facövek körül vízszintesen forgó keréknek, amelynek meghosszabbított tengelyén fölül egy forgó malomkő volt, míg az alatta szilárdan elhelyezett kövön köröskörül egy perem, amelyben az őrlött kukoricadarát szedte össze az őrlető. Ez volt az első iparüzem Belső Albániában és ilyet még három helyen találtunk.

Muszlim albánok

Tirana

Ha eddig láttunk albán házakat, amelyek különböző, hosszabb vagy nagyobb épületek voltak, innen kezdve már mindinkább az egyenlő formájú albán lakóház közül csupán nagyobb templomok, papi házak tűntek ki, míg a többi mind egyenlően úgy volt építve, mintha két szabályos kockát egymásra helyeztek volna. Vagyis a ház halának alakja egy hasáb, amelynek magassága kétszer akkora, mint az egyik alapéle. A földszintes részen az ajtónyíláson kívül nincsen más rés. Az ajtó pedig erős tölgydeszkából vagy gerendákból van összeillesztve és belülről elreteszelhető. Az emeleti részén lőréseket látunk és egy helyen kiugrót, azon szintén három irányba lőréseket. A kiugró alján egy köralakú nyilás van és ezen a nyíláson dobják ki a bennlakók szükségtelen étel és más maradékaikat. Az ott szabadon hullik a fal mellé és magasra halmozódik. Hamisítatlan keleti szokás…!

Albánok

A Kiri híd

Másnap eltérve útirányunktól Simonyitól északra útnak indultunk Kacinárira. Az út sziklahasadékok között vezet. A közepén kis patak csörgedezik néha oly mélységben, hogy szinte szédítő a meredek falról a patakra tekinteni. Délig csak vándoroltunk előre állandóan a sziklafal oldalában, de délre a szikla úgy átmelegedett, hogy csapatunk többször megállni kényszerült és úgy kimerült, hogy lankadtan dültünk a legelső fa  árnyékába, majd nagynehezen tudtuk magunkat a mintegy 100 méter mélységben folyó patak vizéből felüdíteni.
Nem is mentünk tovább csak alkonyatkor, bár az átmelegedett kövek csak úgy sugározták magukból az elviselhetetlen hőséget. Végre egy nagyobb kiszélesedett völgykatlanba fiatal kukoricaültetvényre találtunk és ebből bátran következtettünk arra, hogy a közelben lakóházakra is találunk. Rövid félóra mulva szép zöld mezőben egy nagyobb épület volt üvegnélküli ablaknyílásokkal. Sokáig nem tudtuk megállapítani, mi lehet. Ablaknyílásai oly magasan voltak, hogy azokon betekinteni nem lehetett. Mégis jól sejtettük, hogy templom, mert másnap reggel már a közeli hegyen harangozást hallottunk, amelyre lassan-lassan minden irányból gyülekezni kezdtek az albánok. Mi már készenlétbe helyezkedtünk és elfoglaltuk kijelölt helyeinket, mert egész bizonyosra vettük, hogy körülkerítettek bennünket. Sugár végre megkérdezte az arrahaladóktól, hogy mi készül itt, mire megmondották, hogy misére gyülekeznek. Érdekes volt azonban, hogy a misére is fegyveresen jöttek. A templom mellett egy nagy körben egymástól kb. 10 méter távolságra egy-egy nagy kő volt, amint hallottam, ott tartja a vének tanácsa üléseit.”

Vilmos fejedelem és felesége
1913-ban elmenekült de jogilag 1925-ig az ország uralkodója volt

Albánia térképe 1923

Az 1900-as évek elején a Balkán félsziget kusza politikai viszonyai, a gyengülő Oszmán birodalom és az erőteljesen egymásnak feszülő nemzeti és vallási ellentéteknek eredményeként a térség Európa tűzfészke volt. Az évszázados török elnyomás után számos konfliktus során formálódtak a térség nemzetállamai. Ennek a folyamatnak egyik eredményeként született meg 1912. november 28.-án az albán nemzeti állam. Az újkori Albániát éppen ezért is emlegetik sokan úgy, hogy „a háborúban született ország”. Az első világháború során még aktív katonaként volt először Oleják Károly az országban, majd másodízben 1923-ban egy német vállalat megbízásából fegyveres kísérőként. Még 1923-ban is Európa egyik kevéssé ismert területe volt az ország, ezért is különleges a szerző beszámolója. Bár megelőzte őt Nopcsa Ferenc aki 1911-ben írt úti beszámolójában részletesen ír a területről, de ennek ellenére is, Oleják abban az időben szerezte albániai élményeit amikor még kevesen ismerték a vidéket. Tény persze, hogy nem tudományos alaposságú munkáról beszélünk Oleják esetében, sokkal inkább egy élménybeszámolóról, útinaplóról, amelyből a szerző által átélt élményeket vagy érdekesnek vélt eseményeket, szokásokat ismerhetünk meg. A zárórészben leírtak alapján arra következtethetünk, hogy a szerző nem volt túl jó véleménnyel az ott élő emberekről és szokásaikról, így összességében elég sötét képet fest az országról. Bár jelzi a szerző, hogy igyekezett objektív képet festeni az országról és egyéni érzéseit nem hangoztatni, ugyanakkor több problémát azért megemlít. Először is az erőteljes jogbizonytalanságot, amely miatt végül is nem sikerült a német cég tervezett befektetése az országban, pedig Oleják úgy véli egy kis nyugati levegő enyhítené a keleti sötétséget. Szerinte kultúrában évszázadokkal el vannak maradva, a lakosság kilencven százaléka analfabéta és csak Isten irgalmának köszönhető, hogy még létezik az ország. Szóval izgalmas hely volt akkoriban Albánia. Mindent egybevetve nagyon érdekes és a maga módján szórakoztató kötetről beszélünk, amely nehezen elérhető, de ha valakinek sikerül beszereznie, akkor az erőteljesen ajánlott kategóriát képviseli.