Villámbejegyzések

Egy blog életében vannak mérföldkövek és ez az ELBIDA projekt esetében sem volt másként. Az első fontos mérföldkő maga az indulás volt, 2016 februárjában. Nem volt célom a bloggal bármilyen személyes elismerést elérni, pusztán gyűjtőként szerettem volna egy oldalt, ami csak az antik útikönyvekről, útleírásokról szól.

Az anonimitás eleinte fontos volt nekem. Családom, kollégáim és ismerőseim közül is csak kevesen tudták esténként mivel foglalkozok. Egyik bejegyzést követte a másik és azon kaptam magam, hogy a Facebookon már közel háromszáz követője van az oldalnak. A növekvő ismertség eredményeként, ismét egy mérföldkőhöz ért a blog. Egy rendszeres olvasó kapcsolatfelvételt kezdeményezett, majd többszöri elektronikus levélváltásban megbeszéltük az antik útleírások gyűjtésével kapcsolatos tapasztalatainkat, élményeinket. Fontos pont volt ez a blog életében, hiszen itt indult el egy szűk, de aktív olvasói közösség létrejötte, amely bár az eleinte fontos anonimitást megszüntette, ugyanakkor ez a fajta közösségi aktivitás nagyban motivált személyesen is abban, hogy folytassam. Egyértelműen kiderült, van akit érdekel az ELBIDA projekt.

Ide kattintva olvasható a teljes cikk

2017 tavaszán egy éves lett az ELBIDA projekt, átléptem a századik bejegyzést és már több mint ötszáz követője volt a blognak, a már említett közösségi oldalon. 2017 augusztusában aztán megkeresett Pallós Tamás újságíró, aki maga is a téma iránt érdeklődő gyűjtő, hogy szeretne egy cikket írni az ELBIDA projektről. Az „Új ember” katolikus hetilapban 2017 októberében megjelent cikk, mint az ELSŐ újságcikk, egy újabb nagyon fontos mérföldkő volt a blog életében. Büszke voltam és motivált.

Hamarosan két éves lesz az ELBIDA projekt és minap ismét egy nagyon fontos mérföldkőhöz ért ez az önként vállalt kultúrmisszió. A győri Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér művelődésszervezője, Cseke Gabriella felkérésére és meghívására 2018. február 22-én megtartottam az első, élő előadást a blogról, „ELBIDA Projekt – Antik úti kalandok a könyvespolcon” címmel. A győri előadással először lépet ki az ELBIDA projekt a virtuális világból.

Az érdeklődő nézők visszajelzései szerint jól sikerült az előadás és azt gondolom, hogy a fejlődés egy újabb fontos állomása volt ez az esemény. 2016 februárjában az induláskor nem gondoltam, hogy lesz ilyen történet a blog életében, aztán mégis megtörtént. Természetesen folytatom az ELBIDA projektet és kíváncsian várom, mit hoz a jövő. Bármi is lesz az, biztosan beszámolok róla.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Post comment