2019. július 29., hétfő

Keleti utazás

Egyptom, Szentföld, India, Ceylon - Uti jegyzetek


Mocsáry Béláné Fáy Mária egy rendkívüli asszony volt. A szerző az ELBIDA projektben sem először szerepel, hiszen az „India és Ceylon – uti jegyzetek” című, 1899-ben megjelent munkáját mutattam be a blog második bejegyzésében, még valamikor 2016 tavaszán. Az első útleíró nőként nyilvántartott Mocsáry Béláné életében többször utazott és az olvasók szerencséjére több alkalommal be is számolt ezen útjairól. Most következő műve, a már bemutatott „India és Ceylon – uti jegyzetek” című művének egy második, lényegében kibővített kiadása, amelyben az indiai út mellett, megírja egyiptomi és szentföldi utazásának az élményeit is. A „Keleti utazás” című könyv, 1901-ben jelent meg Budapesten, az Athenaeum Társulat gondozásában. A 400 oldalas műben számos kép található. Mocsáry Béláné Fáy Máriáról ebben a bejegyzésben nem írok újra, mert az ELBIDA projektben az „India és Ceylon – uti jegyzetek” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.




Részlet a könyvből:

„Különösen kedves emlékű nekem a három hétig tartó nílusi utam Kairótól Assuán-Phyléig. A Nilus hosszú völgye oázis a sivatagban.

A karnaki nagytemplom oszlopos terme
A Nilus a sivatagon folyik és az abessyniai eső­zésektől a nyári négy hónapig tartó iszapos kiöntései határozzák meg annak partjain a termő talaj szé­lességét, mely helyenként fél mértföld vagy sokkal szélesebb is, néhol csak néhány lépés szélességű. Az apadás beálltával, novemberben kezdenek vetni, mely az ár teljes visszavonulásáig, azaz februárig tart — ezentúl, miután eső nem éri a gabonát és egyéb veteményeket, öntözéssel, a Nílusból kell fentartani — az aratás csakhamar bekövetkezik, de a gabona szeme szorult. A szárazságtól ekkor már a föld annyira összerepedezik, hogy kocsikerék azon nem járhat, azért sietni kell az összes termést tevé­ken, szamarakon biztos helyre, a sivatagra hordani a bekövetkező áradás elől.

Sphinx és a gizehi pyramisok
Márczius végén a Nilus vize már oly csekély, hogy nagyobb hajó azontúl már nem járhat rajta. Cook Tamás utazó-vállalatának a dahabiékkal együtt, több mint száz hajója jár a Níluson.

Arabs nő
Kairóból január 24-én Kasr-el-Niltől a »Ramses« nevű hajóval indultunk a három hétig tartó nílusi utunkra, melynek első osztálya hatvankét személyre volt berendezve, több vezető kíséretében. A nagyobb városokban az elindulás és megérkezés előtt fellobogózták a hajót különböző nemzetek zászlóival.

Ramses hajónk a Niluson
Étkezésünk kitűnő volt; jó halak, a vízi-vad, a szalonka, szárnyas, pulyka vagy bármily állat húsa hízottan és annak is csak a legválogatottabb darabjai jönnek az asztalra, mert ott minden állat jól élhet télen, a két láb magas esparsette-forma takarmányban (rétek ott nincsenek). Fagylalt, gyümölcs, sütemény, a mennyit akartunk.

Dum-pálma Felső-Egyptomban
A ki a Niluson Kairótól Assuánig egy ilyen hajóval ment, az tudja, hogy mi egy kellemes úszó-szálloda, hol mindenki otthonosan érzi magát s a szíves, jó útitársak között hányszor néztük imára kulcsolt kezekkel a csodálatos tüzes, csíkos égbolton a lenyugvó napot, a minőről azelőtt fogalmunk nem volt s ugyanakkor a mohamedán szolgák, hajónkon térdre borulva, mondják imájukat: nagy az Isten, nagy!

A libyai hegyek közt lévő király-sírok bejárata
Az étterem, az írószoba, a nyitott társalgó­ csarnokok a fedélzeten vannak és mindig ott szolgálták fel a jó török fekete kávét vagy a theát és estebéd után a fiatalság ott mulatott, tánczolt. Egy sötét este egy nádczukorgyár megtekintéséről lámpásokkal visszatérve, hajónk a partról nézve olyan volt a fényes villamvilágítással, mint egy tündérpalota a vizén. A mint felszálltunk rá, rögtön befüggönyözték oldalait a hűvös esti levegő ellen és hogy be ne lássanak a partról, mert hajónk éjjel nem ment csak nappal, s Kairót elhagyva? naponta kisebb-nagyobb kirándulást tettünk az érdemesebb látnivalókhoz.

A Theba melletti (közel negyedfélezer éves) királysírok
Egyptomban szent állat volt: az apis-bika, krokodil, kigyó, macska, ibis-madár, sakál, farkas stb., melyeket bebalzsamoztak és kőkoporsókba téve, sziklasírokba helyeztek el Első nap délután Memphisen át Sakarába szamaragoltunk Mariette házát és a Serapeumot megnézni, hol apis-bikák óriás sarkophagjait láttuk; továbbá Thi sírját. A szép pálma-erdőben Ramsesnek két óriás nagy szobra is fekszik. A sakarai lépcsőpyramisok és más régibbnél-régibb kisebb pyramisok láthatók a Nilus mentén.

Luxori obelisk
Másnap vezetőnk előre bocsánatot kért abenihaszani sovány és maliciosus szamarakért, melyen az ottani szikla-sírokhoz mentünk, ígérve, hogy másutt jobbakat kapunk, úgymint: az asziuti szent farkassírokhoz a hegyoldalban, a denderahi Hathor templomhoz, stb. Kenehben készítik a szivárgó vizes korsó­kat, melyekben a víz hűvös és ízletes. Né­ melykor két napig sem tettünk kirándulást s ilyenkor a hajón szó­ rakoztunk. Délutánonkint az egyhangú vidé­kek mellett a fedélzeten szundikálás közt pillantgattunk fel, nem látunk-e valami újat, érdekest — olykor csolnakon hoztak élelmi czikkeket, halakat, húst vagy zöldsé­get — utóbbit gyorsan eltakarították, mivel egyszer a gyenge sárgarépát és bananát időtöltésből kiszedegették a kosárból és megették.

Templom-pavillon vagy Fáraó ágya Phylaeben
Nagy kedvtelésünkre volt a hajóállomásokon, midőn induláskor egy darabka vízbedobott teasüteményért utánunk úsztak a vizet merítő felláh-k, sőt ezzel még a felnőtteket is messze csalogattuk a hajóink után.

Arab menyegző
Az egyptomi hegyek lejtőjén esőzések nem moshattak barázdákat, árkokat, ott a hegyek lépcső Az egyptomi hegyek lejtőjén esőzések nem moshattak barázdákat, árkokat, ott a hegyek lépcső befejezésekor abroszunk már is vonalnyi sárga kvarczporral volt borítva. Délután a vihar fokozódott, hajónk nem haladhatva, a parton, nyilt mezőn karót vertek a földbe és ahhoz kikötötték hajónkat. Ekkor oly sötét lett, hogy nem láttuk a folyót, sem az eget, melyen a fényesen sütő napot még sejteni sem lehetett a sűrű portól. Másnap ismét szép idő lett.

Kairói fullajtárok (seis)
A hajóállomásoknál várt bennünket a falu népe szamaraival és a község birájával; vezetőnk előre ment a kirándulásra alkalmatos állatokat kivá­logatni — a többit elküldte, a mi sok perpatvarral ment véghez, s miután korbácsával kellő rendet csinált, csengettek nekünk a kimenetelre.

Czukornádat áruló arab család Egyptomban
Társaságunk fátyolos, nagy szalmakalapokban, melynek széleit is le kellett kötni állunk alatt, hogy a szél el ne kapja, a kijáratnál már készen várt, s ekkor mindenki rohant a legjobb nyergű csacsira felkapaszkodni s versenyt nyargalni a kitűzött czél felé. Csapatunk ilyenkor a csacsik gazdáival és a bennünket kisérő csőcselékkel három-négyszáz személyre is ment. A kirándulások apró inczidenseihez nékünk is kellett járulni; például, egyszer én a csolnak helyett a Nílusba léptem, valamit magyarul mondva azon angolnak, a miért kezemet rosszul tartotta, húgom pedig az nap öreg, botlós szamarával együtt a Memnon-szobrok előtt tisztelgett a földön. Némely utas mindennap elesett szamarával. Útitársaink között igen magas korú és roskatag emberek is voltak, kik palankinon jöttek velünk a kirándulásokra.

Izraeliták siralomfala Jeruzsálemben
Egész napi kiránduláshoz a hajóasztal személyzete is velünk jött a lunche-ot felszolgálni, mely nagy ládákba csomagolva, tevék oldalaira volt kötve és kétoldalt fegyveres emberek kisérték.”

Via Dolorosa, Veronika házával
Mocsáry Béláné Fáy Máriát tartjuk az első magyar útleírónőnek, amely persze nem azt jelenti, hogy ő volt az első női útleírás szerzője is. Paget Jánosné Wesselényi Polixéna az első női szerző a műfajban, akinek „Olaszhoni és schweizi utazás” című 1842-ben megjelent művét már a blogban is bemutattam. Természetesen az 1842-es időszak után is fel-felbukkannak női szerzők tollából származó munkák, de vélhetően mégis azért Mocsáry Béláné Fáy Máriát tartjuk az első női útleírónak, mert sokat utazott és gyakorlatilag minden útjáról írt is valamit. Kettő önálló könyve jelent meg és emellett három további útleírása, korabeli periodikákban vagy különlenyomatokban. Érdekes kérdés persze, hogy amennyiben Wesselényi Polixéna megjelenteti utazása további történetét, akkor is ez lenne-e a helyzet. Tudom persze, hogy ez egy teoretikus kérdés, mivel Wesselényi kézirat formájában lévő további műve a tűz martaléka lett 1848-ban, így sokan még a valahai létezését is kétségbe vonják azoknak. Valójában azonban az „első” jelzőnek nincs minőségi tartalma ez esetben és sem Wesselényit, sem Mocsáryt nem emiatt szeretjük igazán, hanem azért mert jó és igazi olvasmányélményt adó könyveket írtak.

Delelési helyünk a Jordán folyó partján
Mocsáry Béláné Fáy Mária életében először 14 éves korában utazott. Apja, aki maga is szenvedélyes utazó volt, magával vitte Velencébe. Az út nagy hatást, mondhatni életre szóló hatást gyakorolt a fiatal Máriára. 17 évesen ment férjhez Mocsáry Béla földbirtokoshoz, akivel kapcsolatuk nem volt harmonikus. A férj 1890-ben bekövetkezett halála előtti években azonban sokat utaztak. Bejárták Svájcot, Franciaországot, Belgiumot, Angliát és Olaszországot. Fáy Mária férje elvesztése után a birtokainak jövedelmét utazásra fordította. Első önálló útja a Tátrába és Erdélybe vezette, de egyre inkább távolabbi úti célok jártak az eszében. 1893 januárjában húgával, Beniczky Margittal indul első hosszabb utazására. Az útvonal Egyiptom, a Szentföld, Szíria volt, majd Görögországon keresztül tértek vissza Magyarországra. A hazatérést követően nem sokkal, még abban az évben neki is vág következő útjának, ekkor már egyedül. Az úti cél India és Ceylon. A közel három hónapos utazást követően írja meg elsőként az „India és Ceylon – uti jegyzetek” című művét, amelyben pusztán az aktuális útra koncentrál. A könyv fogadtatása pozitív volt a megjelenést követően, így ezen felbuzdulva jelenteti meg a most bemutatott második könyvét, „Keleti utazás” címmel, melyben az indiai és ceyloni útját megelőző, egyiptomi és szentföldi utazását is bemutatja. Lényegében tehát az első művét bővíti ki, egyiptomi és szentföldi útjával, így a második könyvben mindkét utazása olvasható a szerzőnőnek.

Apostolok forrása a jerichoi úton
Mocsáry Béláné Fáy Mária második könyve is hozza az első műve olvasása során már megtapasztalt magas színvonalat. Kiváló és olvasmányos mű, igazi klasszikus útleírás, amely különlegességét tovább növeli az a női szemszög, ami miatt igazán szeretem a női útleírók műveit, és ami miatt több ponton eltér a kortárs férfi utazók műveitől e kötet is. A könyv az ajánlott kategóriát képviseli, azonban beszerzése nem egyszerű, hiszen nem mondható mindennapos kötetnek. Aki „csak” olvasni és nem birtokolni is szeretné a könyvet, annak lehetősége van elektronikus formában, ingyenesen letölteni a művet, a Debreceni Egyetem elektronikus Archívumából itt. Mocsáry Bélánénak bár klasszikus értelemben csupán ez a két könyve jelent meg, mégis találkozni fogunk vele még az ELBIDA projektben. 1896-ban Amerikába utazott, majd 1905-ben föld-körüli utazást tervezett, de a japán-orosz háború közbeszólt, így a földkerülés meghiúsult, de utazása során így is eljut egészen Mexikóig. Útjairól ez esetben is írt feljegyzéseket, szám szerint hármat, amelyek elsősorban periodikákban jelentek meg, de volt olyan, amelyből készült különlenyomat is. Az ELBIDA projektben, még az idei évben (talán az új weboldal létrejöttekor) elkezdem bemutatni a gyűjteményben található időszaki kiadványokban megjelenő egészen különleges útleírásokat is. Ezen a ponton Mocsáry Béláné Fáy Mária neve ismét elő fog kerülni, hisz mind az amerikai, mind a mexikói útjáról fantasztikus írásai jelentek meg. Mocsáry Béláné tehát hamarosan újra itt lesz az ELBIDA projektben.

Betlehemi gyümölcsárusnő
Az előző, a szerzőnőről szóló bejegyzésem a blog történetének második bejegyzése volt. Henry Morton Stanley aki a gyűjtőszenvedélyemet lángra lobbantotta, kapta meg a megtisztelő első bejegyzést, majd az követte Mocsáry Béláné. Szerettem volna, ha mielőbb női útleíró műve is megjelenik a blogban. Azóta eltelt több mint három év. Ez alatt az idő alatt sokat változott egy-egy bejegyzés is. Hosszabb és talán alaposabb lett, de mindenképpen más. Éppen ezért furcsa kicsit visszaolvasni a kezdeti szárnypróbálgatásokat. Akkoriban még sokkal kevesebb olyan archívumhoz fértem hozzá, ahol például a szerzők életére vonatkozó adatokat ma gyűjtöm. Így fordulhatott elő, hogy Mocsáry Béláné Fáy Mária halálának kapcsán azt írtam, ismeretlen. Ma már tudjuk, pontosabban sejtjük, hogy élete utolsó 10 évében Pomázon élt és vélhetően 1917. április 8-án hunyt el 72 éves korában az első magyar útleírónő.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése