2020. január 19., vasárnap

A rejtelmes India felé

Sven Anders Hedin a híres svéd földrajztudós, felfedező és író egy időben gyakori vendége volt az ELBIDA projektnek, ugyanakkor jó ideje már nem hallottunk róla. Itt tehát az idő, hogy ismét köszönthessük Sven Hedint a blogba, hiszen egy rendkívül termékeny író volt akinek a magyarul megjelent műveiből is jó pár van még a könyvespolcomon. A szerző a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára sorozatban hat, míg a Modern Utazók és Felfedezők Könyvtára sorozatban egy kötettel jelentkezett. E két szorosan összefüggő gigasorozatban megjelent könyvein kívül is számos olyan van még neki, amely megérdemli a figyelmet. A most következő „A rejtelmes India felé” című műve is ilyen kötet. A szerző több expedícióját is érintő mű, egy fantasztikus és csodaszép könyv, amely ráadásul még a megfizethető kategóriát is képviseli. A kétkötetes műben Hedin első és a harmadik expedíciójáról olvashatunk, a tőle megszokott, már-már klasszikusnak mondható "Hedin-féle" útinaplószerű stílusban. A könyv 1914-ben jelent meg Budapesten, a Magyar Kereskedelmi Közlöny Hírlap és Könyvkiadó Vállalat gondozásában. A kétkötetes mű összesen 1122 oldal terjedelmű és számos fotó és illusztráció található benne. Sven Hedinről ebben a bejegyzésben nem írnék újra mert az ELBIDA projektben az „Ázsia sivatagjain keresztül” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.

A gyönyörű kötésváltozatú kétkötetes mű


  
Részlet a könyvből:

„Már néhány órája aludtunk, midőn késő éjjel hirtelen dühösen kezdett ugatni a falu két kutyája: valamivel később a küldetéséről visszatérő kecsoda fölkeltette az embereimet. Azonnal át akarta adni azt a szecskát, amit szerencsésen sikerült fölhajtania a szomszédos falvakban s a melyet zsákokban hozott magával. Most már négy kharvar szalmánk volt, ami nyolc teve terhének felelt meg, s negyedfél tománba került. Mivel a víz szállítása is két tevére volt számitva, az öreg megigérte, hogy harmincnyolc tománért rendelkezésünkre bocsájtja tiz legjobb tevéjét. Ebből huszonöt tománt ezüst pénzben már át is vett, de többet nem adhattam neki, mert a perzsa bankókban nem bizott az öreg; a többi tizenhárom tománt, amivel még adósa voltam  Tallhébe érkezésünk után adom meg neki. Szerzett egy nagy, világos-sárga kutyát is, melyet én Nevenknek hivtam s amely egész éjszakán át rettentő vonitást vitt véghez, mert el akart szabadulni azoktól a ládáktól, amelyekhez hozzákötöztük.

Két tibeti törzsfőnök üldögél sátra előtt

Át a Rion-folyón

Kisázsiai mohamedán földmíves, aki három feleségét eke elé fogta 
Januárius 8-ikán reggel sürü felhők fedték az eget, az idő nagyon hideg és nedvesen dermesztő volt, mert éjszaka 10.1 Celsius fok volt a fagypont alatt. Akinek nem volt dolga, lehetőleg a tábortüz hamvadó parazsa mellett melegedett. A fölrakodás, mivel a tömlők és a szecskazsákok száma megszaporodott, hosszabb ideig tartott, mint rendesen. A négy kisebb bőrtömlőből egyetlen csepp víz sem szivárgott ki egész éjjel s a föld teljesen száraz volt alattuk; a két nagyobb meskben azonban már csak fele volt meg a vizek, s valósággal usztak a kifolyt vizbe. Ezeket tehát ujból megtöltöttük a csatornából s bekötvén a szájukat, szájukkal fölfelé raktuk föl a fekete teveménre, mely ezeken kívül még két kisebb zsákot is hordott. Ma roppant mogorva kedvében volt s annyira makacskodott, hogy a hajcsárok alig birtak vele; mihelyt alkalma nyilt rá, szemközt köpte a félig megrágott szecskával szegény Habibullaht, aki fogta az állatot, míg a többiek fölrakták rá a terhet. A másik két vizestömlőt másik tevére raktuk föl s nagyobb biztonság okáért elhatároztuk, hogy még hat juhbőr-tömlőt töltünk meg vizzel a kerim-kháni csatornából. Igaz, hogy sóstartalmu és rossz volt ez a víz, sőt az is kétségtelen volt, hogy éppen nem javul meg, ha néhány napig ide-oda lötyög a tömlőkben, - de azért egy napon talán mégis rászorulhattunk. Ezeket a tömlőket, melyeket két bérelt tevének kellett vinnie, éppen az indulás pillanatában töltöttük meg.

A kocsit kísérő török katonák egyike

Az "Ala-Kapu", vagyis Magas Porta, Szentsán főterén

Utcai dinnyeárus Dsandakban 
Lassan-lassan elkészültünk az előkészületekkel. A karaván, melyben most már huszonnégy teve volt, igazán impozáns látványt nyujtott, amint a kolompok mélabús zenéje mellett elhagyta Kerim-khán sárgás-szürke házait és szegény lakóit s nekivágott a Doazde-imám élesen körvonalazott hegygerincének és vöröses törmelék-kupjának irányában. A Demavend, a sok sürü felhő dacára is, egész világosan látható volt.

Perzsa díjbirkózók

Perzsa táncosnő, nemzeti viseletben

Kóborló perzsa koldus 
A bérelt tevék között van több nőstény s ezek nagyon izgatják ami hatalmas teveménjeinket: az izgatott állatok tompán, fenyegetően hörögnek, a tajték foszlányokban hull a szájukból, fogaikat durván csikorgatják s a szemeik szikrákat hánynak a szenvedélytől, mert érzik a női társaságot. A falu kis, sósvizü csatornája csakhamar véget ért; látjuk, amint vize lassanként beszivárog a legszélső földek homokjába, ahol minden haszon nélkül vesz el. Egyhelyütt kiáradt és nagy pocsolyát csinált a csatorna; ezt nagy vargabetüvel kellett megkerülnünk. Utána azonban ismét kint vagyunk a pusztaságban, melyet nagyon gyéren borit az „esnan”, egy sivatagi növény.

Pihenőt tart a karaván

Alem falu asszonyai, vallásuk parancsát követve, eltakarják arcukat

Kalodába zárt perzsa asszonyok 
Nemsokára metsző, csontigjáró délkeleti szél támadt s ekkor jobbnak láttam időnként leszállni a tevéről, hogy a menéssel kissé felmelegitsem elgémberedett tagjaimat. A nagy, fekete tevemén mellett gyalogoltam s láttam hogy csöpög a víz a hátárarakott tömlőkből, ugy, hogy nyeregtakaróját csakhamar jégpáncél boritotta s a majdnem lábnyi hosszu jégcsapok egyre hosszabbak lettek a nyereg két oldalán. Mivel azonban e jégcsapok némelyike közvetlenül a tömlők lyukas részei alá kerültek, kissé eldugaszolták a likakat, ugy hogy a víz egyre kevésbé csöpögött. Más körülmények között talán izgatott és bántott volna, hogy cseppenként veszitjük el az életadó vizet a pusztában; most azonban nem sokat törődtem vele, hiszen négy nap mulva ugy is olyan helyre érünk, amelyről biztosan tudtuk, hogy bőven van rajta víz. Közeledünk a Doazde-imámhoz, „a Tizenkét imám hegységéhez” s hegyes szögben tartunk egyenesen legszélső kiugrásának; a kis hegyhát középső csucsának „Kuh-lenk”, azaz sánta hegy a neve, valószinüleg azért, mert keleti lejtője sokkal meredekebbnek látszik, mint a nyugati.

Gulam Husszein, a második karavánvezető.

Sven Hedin teveháton

Pihenő a völgyszakadékban 
Ünnepélyesen és méltósággal teljesen ballag jól megrakott karavánunk sivatagi utján. A kolompok zenéje, melynek taktusa szerint a tevék egyenletes járása igazodik, egyhangu melodiába olvad össze, amelynek mását éppen tiz évvel ezelőtt hallottam a Kerija-darja erdeiben. Ugy tetszik, mintha a kolompok érces hangjában vágyódás csendülne meg a cél után, - mégpedig a szónak kettős értelmében. Ugyanigy zugtak ezek a kolompok már abban az időben, melyet Kambyzes király hajdanta a szürke őskornak nevezett, - s mialatt birodalmak fölvirágzanak és lehanyatlanak, vallások, nyelvek és nemzetek egymást kergetik, mint képek a kaleidoskópban a karavánkolompok zenéje egyre ugyanolyan tompa kisérettel jellemzi Nyugat-Ázsiának sivatagi életét.

A két és fél méter magas óriás Kasmírban.
Mellette a szerző és néhány rendes termetű kasmíri bennszülött.

Fiatal tatár leányok Nahicsevánból

Varrott yakbőr csónakok 
Sötét felhőtömegek usznak előttünk a levegőben; fenyegetően közelednek felénk s csakhamar elfödik a Demavendet s az egész Elbursz gerincét, de a nehéz függöny mögül még ki-kivillannak a szirtes magaslatok havas csucsai. Már reggel éreztem, hogy a hó ott lóg a levegőben s most tiz óra tájban hirtelen lezúdult rám az az első átmeneti jégeső, melynek apró szemei csakhamar elboritották a talajt. Most végképpen eltünt az Elbursz, az utolsó falu s a nyugati apró hegyek mintha teljesen elmosódtak volna, csak még egyenesen keleten látszik fölötte halványan a „Kuh-i-gugird”, a Kénes-hegy elszigetelt, sziklás talaja, mely a távolból olyannak látszik, mint a tenger sik szemhatáráról kiemelkedő gömbölyded szirtfok. Láttam, amint a hulló hó szürkés sávjai fátyolként takarták el egymás után a szemhatár különböző részeit s feszülten vártam, hogy mikor kerül rá a sor arra a vidékre is, amelyen mi járunk.”

A szeid háremének udvara

Kínai ópiumszívó

A tebbeszi oázis, ahol Sven Hedin teljes egy hétig pihent 
Hedinnek élete során nyolc jelentős utazása volt. 1885-től apróbb megszakításokkal egészen 1935-ig mindig utazott, járta Perzsia és Ázsia különböző vidékeit. „A rejtelmes India felé” című művében lényegében két expedíciója történéseit, kalandjait meséli el.

Tasi-lunpóba utazó szerzetesek

Tevék a Csemgert homokdombon

Hosszú sorban haladnak a tevék 
Az első 1893 és 1897 között megvalósított felfedezőút során eljutott Pamírba, bejárta a Tarim-medencét, a Takla-Makán sivatagot és végül beutazta Tibet északi részét. 1893. október 16-án indult el Stockholmból, majd Szentpétervár és Taskent érintésével érkezik meg a Pamírba. 1894-ben többször próbált feljutni a 7546 méter magas Muztág Ata csúcsra, de a próbálkozásai sikertelenek maradtak, vélhetően a nem megfelelő felszerelés miatt. Még abban az évben több tudományos vizsgálatot is végzett a magas hegységben.  1895. április 10-én négy helyi kísérővel indult el Merket nevű faluból Tusluk érintésével a Hotan folyóhoz, a Takla-Makán sivatagon keresztül. A sivatagban az út során 1896 januárjában fedezte fel az ősi Dandan Ujlik és Karadung romvárosokat. 1896 márciusában Hedin megtalálta a Boszten-tavat, Közép-Ázsia egyik legnagyobb belső tavát. 1896 júniusában tovább indult Tibetbe, ahol két hónapon keresztül kutatta a Tibeti-fennsík északi részét. Végül 1897. március 2-án Észak Tibeten át érkezett meg Pekingbe, ahonnan Mongólia és Oroszország érintésével tért vissza Stockholmba. Az expedíció során Hedin 26 000 kilométert tett meg és ebből 10 498 km utat térképezett fel. Az utazás mintegy 3500 kilométere addig ismeretlen területeket érintett.

A karaván juhait átterelik a folyón

Abbasz, a vadász

Nomád-tanya a pusztában 
A könyvben szereplő másik utazása során 1905. október 15-én indult el Konstantinápolyba, ahonnan Perzsia érintésével az Indus és a Brahmaputra forrásvidékére, valamint a közép-tibeti tóvidékre készült. Az expedíció során először Perzsia kevésbé ismert sivatagjait kutatta, majd bejárta a Hámun-tavak vidékét és a Helmand folyó deltáját, majd Perzsia és Afganisztán határvidékét is. Az expedíció során a brit és tibeti tiltakozás ellenére is beutazott Tibetbe, ahol a Tasi Lhunpo kolostorvárosban látogatást tett a 9. pancsen lámánál. Hedin volt az első európai, aki álruhában és bemázolt arccal, két kísérővel a zarándokok közé vegyülve eljutott a szent Kajlás-hegyhez, ami a világ középpontjának számít a buddhista és hindu mitológiában. Útja során első európaiként megtalálta az Indus tényleges forrását és addig teljesen ismeretlen területeket járt be és térképezett fel, emellett pedig huszonkilenc addig ismeretlen lámakolostort is felfedezett. Hedin térképvázlatai alapján jelentős mértékben kellett korrigálni az addig ismert térképeket. Bejárta a Tibeti-fennsík nyugati részét és megtalálta a Transzhimalája vonulatát, amit később egy ideig Hedin-hegységnek is neveztek. Lóczy Lajos aki tagja volt az 1877–1880-as gróf Széchenyi Béla által vezetett kelet-ázsiai expedíciónak, arra a megállapításra jutott, hogy a Himalájától északra is kell lennie egy másik hegyvonulatnak. Lóczy ezt nevezte el Transzhimalájának. Sven Hedin végül ezen útja során, Lóczy leírása alapján megtalálta a hatalmas, nagyjából a Himalájával párhuzamos hegyvonulatot, ami átszeli Dél-Tibetet kelet-nyugati irányban. A kutatóút végeztével 1908-ban Indiából, Japán érintésével, hajón tért vissza Stockholmba a szerző. Az expedíció költségeit II. Oszkár svéd király, Emanuel Nobel olajmágnás (Alfred Nobel unokaöccse) és egyéb magánszemélyek finanszírozták.

A karaván átkelése a Hamun-tavon.

Utcai részlet Nuskiból

Gyorsfutó, úgynevezett "posta-tevék", vagyis dsambák Rabat városában  

Sven Hedin az egyik nagy kedvencem, akit bár többször és több helyen bíráltak tudományos megfigyelései vagy éppen politikai nézetei miatt, utazóként és útleíróként azonban páratlan amit véghezvitt. Most bemutatott műve is rendelkezik minden olyan tulajdonsággal, ami miatt szerintem szerethető a szerző. Bár tény, hogy a műben leírt utazások mindegyike, azaz Hedin első és harmadik expedíciója is szerepelt már korábban bemutatott könyvekben, de az olvasmányélményt ez a tény radikálisan nem csökkenti, még annak sem, aki esetleg más műben már olvasott a kutatóutakról. A könyv kivitele lenyűgöző, borítója nagyon szép, a belső védőlapok mintázata kidolgozott és bőséges az illusztráció, amelyek között pár színes kép is található, mely tovább növeli a könyv által okozott esztétikai élményt. Elektronikus formátumban nem fellelhető a mű, azonban ez esetben amúgy is a vásárlásra ösztönöznék mindenkit. Az antik könyvek piacán kifejezetten olcsón megvásárolható, ugyanakkor mind a belső mind a külső tekintetében igazán magas színvonalú antik útleírás kapunk. Aki rászánja azt a 2-6 ezer forintot a könyvre amibe nagyjából kerül, az egyrészről egy csodás kivitelű könyvvel gazdagodik, másrészről pedig egy igazán lebilincselő, klasszikus útleírást olvashat, amely ha az első mű a szerzőtől, bizonyára kedvet fog csinál további Sven Hedin művekhez is. Útleírói munkássága fantasztikus Hedinnek, így bár ha jól számolom, ez volt az ELBIDA projektben bemutatott kilencedik műve, biztosan fogunk még találkozni a szerzővel a blogban. Hedin tehát még visszatér hozzánk. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése