Rómáig és vissza

Szeretem Nagykanizsát. Bár kaposvári vagyok, de sok szép emlék fűz a Zala megyei városhoz, hiszen drávai horgásztúráim során, mindig szakítunk időt egy kis kanizsai barangolásra. Ilyenkor az egyik elmaradhatatlan program, Pistinél, a vásárcsarnok emblematikus pecsenyesütőjénél történő étkezés. Csodálatos és ízletes a kínálat, van ott minden, mi szem szájnak ingere, így lesz egy jó kolbász, pecsenye vagy éppen prószás hús alapértelmezett eleme a kirándulásnak. A kulináris élvezetek mellett azonban gyűjtőként is vonzó a város, pontosabban vonzók a városban az 1800-as évek végén kiadott útleírások. Nem szeretek általánosítani, de megkockáztatom, hogy az említett időszakban, Nagykanizsán nyomtatott útleírások, szinte mindig az igazi ritkaság kategóriába tartoznak. Keresem is őket bőszen és néha sikerrel járok, mint ahogy legújabb „kanizsai” szerzeményem sem egy mindennapi fogás. Bátorfi Lajos „Rómáig és vissza” című műve egy különleges könyv, hiszen a Wolafka Nándor által szervezett II. zarándokúton résztvevő szerző, csupán pár oldalt áldoz művében a tényleges utazásra. Az út elsődleges célja XIII. Leó pápa aranymiséjének meghallgatása volt, mely pappá szentelésének 50. évfordulóján, 1888. január 1.-én hangzott el. Az ELBIDA projektben Uhrl Józsa “Emlékek római utamból” című műve kapcsán, már volt szó az aranymiséről. Sejtésem szerint Bátorfi Lajos és Uhrl Józsa ugyanazon zarándokút résztvevői voltak.  A könyv gerincét azonban ez esetben az út során érintett városok, kiemelt hangsúllyal Róma bemutatása teszi ki. Ne gondolja azonban senki, hogy így csupán egy unalomba fulladó útikönyvről beszélünk. Bátorfi műve különleges és élvezetes a maga nemében. A könyv, melyet Wajdits József nyomdájában nyomtattak, 1888-ban jelent meg Nagykanizsán. A kisalakú, díszes kötésű és aranyozott lapszélű könyv mindösszesen 175 oldal, melyben egyetlen kép található.

A díszes kötésű kötet

Bátorfi Lajos író, újságíró 1835. augusztus 20-án született Kiskunfélegyházán. Apja Bibok József gazdatiszt, míg anyja Huszka Ágnes volt. Iskoláit Szegeden, Aradon és Pesten végezte, majd tanulmányai befejezése után, nagybátyja Huszka József ügyvédi irodájának munkatársa lesz. 1854-től a kiskunfélegyházi árvaszéknél hivatalnok, majd 1867-ben családjával Nagykanizsára költözik.

Bátorfi Lajos

A városban aztán újságíróként kezd dolgozni, így válik a 19. sz. végének egyik ismert és jelentős vidéki újságírójává. 1882-ig a Nagykanizsán kiadott, Zalai Közlöny előbb segédszerkesztője, majd szerkesztője, de eközben is több más újság kapcsán felmerül a neve.

Kandi Klári az egyetlen nagykanizsai női lap

Bátorfi indította el Nagykanizsa első és egyetlen női lapját, a Kandi Klárit. Közel húsz évig volt a helyi önkéntes tűzoltók alkapitánya, de más helyi közéleti tevékenységben is aktívan részt. 1895-ben alapítója a kanizsai Irodalmi és Művészeti Körnek. Íróként is maradandót alkotott, több verse, drámája, útirajza is jelent meg és foglalkozott helytörténeti munkákkal is. Az 1880-as években ő rendezte Nagykanizsa városi levéltárát. 1896. május 12-én, 61 éves korában, Nagykanizsán halt meg. Mai napig megtalálható síremlékét 1898-ban közadakozásból állították fel, amelyet 2006-ban felújítottak. Egyetlen gyermeke Bátorfi Emma, valamikor az 1860-as évek elején született és zongoraművész lett. Egyes információk szerint Emmának élete során négy gyermeke született.

Részlet a könyvből:

„A pápa orvosa, dr. Ceccarelli, a legfélénkebb ember a világon; szörnyen félti a szent atyát a legkisebb léghúzamtól és száz meg száz szabályt diktál, melyeket az egyik partecipante nagy gonddal tartat meg; a pápa sokszor megsokalja és pikáns tréfákkal tiltakozik a túlságos megrendszabályozás ellen, de azért mégis engedelmeskedik az orvos utasításainak.

XIII. Leó pápa

A nemesi gárda iránt a pápa melegen érdeklődik és nagy gyönyörűséggel nézi a daliás ifjakat- Mikor a kertben sétál mindig ilyen gárdistákkal kisérteti magát, a kiktől rendesen sorra kérdezi a szolgálaton levő testőrök neveit Ha visszajön a lakosztályába, az ott várakozó testőröket nevükön szólítja; gyakran beszélget velük és ismeri mindegyiknek szokásait. A vadászokkal vadászatról, a fölbirtokosokkal a mezei gazdaságról beszél, azokkal pedig, kik a hírlapokba írnak, politikáról és irodalomról.

Róma

A pápa sokszor tudakozódik a felől, hogy egyes tetteit mikép itélik meg az emberek. Mikor nemrég azzal a kérdéssel foglalkozott a világ, hogy ki lesz az uj államtitkár, a pápa az egyik testőrtől kérdezte, mit beszélnek az emberek. A testőr elmondta, hogy legsűrűbben emlegetik monsignore Rampollát — Mi alapon? kérdé a pápa, a kit bosszantott ez az indiskréczió. A testőr nem tudott mit felelni, de az eredmény bebizonyította, hogy jól volt értesülve.

Zarándokok a Szent Péter téren

Nagy gondot fordít a pápa kertjére és Snr Cesare-nek, a főkertésznek, nincs valami kényelmes állása. A madarakat is kedveli. Könyvtárában szép madár-kalit van; a kertben sokszor keresi fel a hófehér galambokat, a pávákat, fáczánokat, papagájokat. Ezelőtt egy gyönyörű szarvast tartott a pápa, melyet szelíd, békés természete miatt nagyon szeretett. De az állat, egyszerre csak megváltozott, vad, féktelen természetű lett. Azt tették ugyanis vele, hogy társnőt adtak melléje szórakoztatóul, de a választás nem volt szerencsés; egy vézna, kis termetű nőstényt tudtak csak neki találni és ezzel a nemes állat nem volt megelégedve: sőt lovagiatlan is lett és a rút kis társnőt sokszor csúful összerugdosta. A pápa mikor jelentést tettek neki a szarvas lovagiatlan magaviseletéről, fölkereste a bűnöst azzal a szándékkal, hogy megbünteti. De mikor meglátta a gyönyörű állatot, mellette pedig a rútsága tudatában alá­zatosan meghunyászkodó nőstényt, mást gondolt. „Mily csúf kis állati” kiáltott fel. „Csak nem lehet kivánni attól a nemes vadtól, hogy megbarátkozzék vele!” A szarvasnak ekkor megbocsátották a lovagiatlanságot. De egy hónappal később még többet engedett meg magának, az őrt, ki neki eledelét hozta, úgy lökte fel, hogy a szerencsétlen ember belehalt. Akkor azután a bősz állatot példásan mégbüntették, nyárson sülve szolgálták fel a testőröknek.

Firenze

A pápa rendesen egy órakor eszik. Az egyszerű ebéd levesből, pecsenyéből és csemegéből áll. A pápa süteményeket vagy sajtot soha sem eszik, és mindenféle főtt hústól való­sággal irtózik. Evés közben megiszik egy vagy két pohár bordeaux-t — az egyedüli bor, melyet szeret — és, mivel a vatikáni etikett megkívánja, hogy a szuverén pontifex egyedül egyék, ujságolvasással űzi el unalmát. Ha a pápa valami fejedelmet, vagy más kiváló személyiséget külö­nösen meg akar tisztelni, meghívja őt kávéból és fehér kenyérből álló reggelijéhez. De a vendég még ilyenkor sem ül egy asztalnál a pápával, hanem bármily magasrangú legyen is, egy külön kis asztalon terítenek neki. Evés után a pápa rendesen egy órácskát alszik s azután, ha az idő szép, sétát tesz a vatikán tágas kertjében. Ilyenkor kamarása és a pápai testőrség szolgálattevő tisztje kisérik a szent atyát. Sétája után a pápa kihallgatásokat ad, vagy titkárjával értekezik és hat órakor egy tányér levest eszik és egy pohár bordeaux-it iszik. Nyolcz órától tizig ismét fogad. Tiz órakor elmond egy rózsafűzért, és egy fél órára rá vacsorázik. 11 órakor visszavonul lakosztályaiba, s ilyenkor, hogy álmatlanságát legyőzze, latin és olasz verseket ir egész addig, mig el nem álmosodik.

Pompei látképe

A pápa keveset beszél még akkor is, ha könyvtári termében vagy Rafael loggiáiban cerclét tart. Saját szavai, melyeket életczélul tűzött maga elé és melyekhez mindig szigorúan ragaszkodik, igy hangzanak: „A félelem, hogy rosszul fejezem ki magam és hogy félreérthetnének, mindig arra indított, hogy minden szavamat, mielőtt kiejtem, elmémben mérlegre tegyem.”

A Sóhajok hídja

A pápa mértékletességét találóan jellemzi a következő adoma: Midőn pápasága első napján észrevette, hogy egy fogással több ételt hoztak az asztalra, mint máskor, megkérdezte: „Ki rendelte ezt?” Komornyikja válaszolta: „Bocsásson meg szentséged, de azt gondoltam, hogy miután eminencziád pápává lett, egy fogással több … ” A pápa félbeszakította: „Hát azt hiszi, hogy ma, mert pápa lettem, más gyomrom van, mint tegnap, mikor még bibornok voltam?” S valamivel szigorúbban hozzátette: „Ragaszkodom hozzá, hogy életmódomban semmi változás ne történjék.” Különben a pápa szabályos életmódja mintaszerűnek tekinthető. Kora ifjúságától gyöngélkedő lévén, életrendében már egészsége érdekében nagy szigort kellett követnie. Midőn pápává lett, általánosan azt hitték, hogy nem sokáig lesz e méltóság viselője. Ő maga is úgy vélekedett s midőn mértéket vettek neki az uj pontifikális öltönyökhöz, fájdalmasan mosolyogva így szólt: „Siessen májsztram, mert nem hiszem, hogy még sok időm van e pompás öltönyök viselésére.” Ez óta tiz év elmult és a pápa rendszeres életmódja következtében jobban érzi magát, mint valaha. A pápa lakása rendkívül egyszerű. Csak három, szoba áll rendelkezésére, melyek a Vatikán első emeletén vannak és a Péter-térre nyújtanak kilátást. Ebédlő nincs a pápai lakásban. A szent atya egy kis asztalkán, hol az egyik, hol a másik szobában hordatja fel ebédjét. Konyhapénze 250 frank. Szabad óráit előszeretettel tölti a Vatikán kertjeiben. Egy napon, kevéssel rá, hogy pápává lett, egy ily kerti sétája közben észrevett egy hervadó repkényt. Elhivatta Cesarét, a kertészt s megmutatta neki a növényt. „Meghal”, vélekedék Cesare. „Miért?”— „Mert a föld nem való neki, szent atyám.” „Tévedsz fiam”, viszonzá XIII. Leo s felvilágosította a mesterségében megőszült kertészt, hogyan kell a repkénynyel helyesen bánni. Ez a Cesare érdekes egy alak. Valahányszor megpillantja a kertben sétáló pápát, virágcsokorral siet eléje, melyet a pápa, a mig lakásáig ér, kezében tart. Ha azonban a pápa, kísérőivel sétálva, beszéd közben leszakít egy virágot, Cesare panaszkodva ily szavakba szokott kitörni: „Tessék, már megint, elpusztítja egész kertemet!” „

Velence

Bátorfi Lajos könyve nem a legjobb útleírás, de mindenképpen egy különleges mű. A szerző kiadott útirajzai közül a „Rómáig és vissza” a legkésőbb jelent meg. Ahogy már említettem a tényleges utazás leírása nem domináns benne, ugyanakkor a városokról ahol járt, sok érdekes információt ír a szerző. Több részben ír XIII. Leó pápa hétköznapjairól és életéről, de ezen túl mesél a katakombákról, a Kék barlangról, az olasz katonaságról, a Vesztaszűzek templomáról és a Vezúvról is. A sok objektív információt tartalmazó leírás azonban nem válik unalmassá, mert a szerző stílusa, még a szárazabb részeket is olvasmányossá teszi. A Wolafka
Nándor által szervezett II. zarándokút 1887. december végén Budapestről indult, majd Nagykanizsán csatlakozott Bátorfi is. Innen aztán Velence érintésével utaznak Rómába, majd Pompei, Nápoly és Firenze érintésével térnek haza. Az utazás körülbelül két hétig tartott.

XIII. Leó pápa

A könyvben több érdekes információt is olvashatunk az úti élmények mellett. Egyrészről részletesen felsorolja az addig hivatalban lévő pápák névsorát Szent Pétertől egészen az akkor éppen regnáló 257. pápáig, XIII. Leóig. Másrészről könyvészeti szempontból izgalmas információként kiderül a kötetből a „Rómáig és vissza” című könyvet megrendelők névsora is. A nevek mellett példányszám is olvasható, így tudjuk, hogy a legnagyobb példányszámban maga a nyomtatást végző Wajdits József kapott, összesen 400 példányt, míg a többiekkel együtt még körülbelül 100 példányra volt megrendelés. Azt nem tudni, hogy létezik e további kiadás, de a könyv ritkaságára egyértelmű magyarázatot ad, hogy első körben csupán körülbelül 500 példányban jelent meg. Ára 1 frt. volt.

Nagykanizsai vasútállomás – 1888

A kötetben egy a szerző által kiadott nyilatkozat is olvasható, amely szerint: „Jelen könyvecske jövedelmét Jeruzsálembe történő utazásom költségeire fordítom s mindaddig, mig a szükséges összeg együtt nem lesz, takarékpénztárilag kezelem. Elhalálozásom esetében az együttlevő összeget esedékes kamatával együtt a Jeruzsálemben felállítandó s a magyar „Miatyánk”-ot tartalmazó emléktábla költségeire, vagy ennek fedezése után, hasonló jeruzsálemi magyar czélra ajánlom fel.” (Nagy-kanizsa, március 15. 1888. Bátorfi Lajos) A könyv végén is említi a szerző jeruzsálemi utazása tervét, amely szerint „Isten segítségével Jeruzsálembe készülök, hogy az olajfák hegyén térden állva imádhassam az Üdvözítő Megváltót!”. Az életrajzi adataiból azonban nem derül ki, hogy eljutott-e valaha Jeruzsálembe, de inkább azt valószínűsítem, hogy nem, hiszen semmi erre vonatkozó információt nem leltem.

Firenzei utcarészlet

Végül, ha már az érdekességről beszélünk, olvasható a könyvben egy számomra izgalmas levél Deák Ferenctől is, amelyet 1875-ben Bátorfi Lajosnak küldött. A szövegkörnyezetből kiderül, hogy amikor a búcsúszentlászlói zárda leégett, gyűjtést szerveztek és ennek a jótékonysági akciónak a kapcsán küldte Deák a levelet, amely így szól: „Budapest, nov. 24-én 1875. Tisztelt barátom! Ide zárva küldök 10 frtot o. é., legyen szíves ezen pénzen sorsjegyeket vásá­rolni s azokat a hozzám küldött egy darab 23/870. számú sorsjegygyel együtt, melyet ezennel visszaküldők, magánál megtartani oly czélból, hogyha talán ezen. részemre vásárlott sorsjegyek valamelyikére húzáskor valami nyeremény esnék, azt ön azonnal átvehesse, nevemben a zárda főnökének, mint arra szánt segélyezést átadhassa. Isten áldja önt barátom, köszönöm én is önnek ez ügyben tanúsított buzgalmát és sok szíves fáradozásait. A zárdafönököt, Sükösd atyát szívesen tisztelem. A legszívélyesebb tisztelettel önnek barátom őszinte tisztelője s barátja Deák Ferencz s. k.” Az akció sikeres volt, de hogy Deák sorsjegyeit szerencsésen kihúzták-e, arról már nincs információm.

Nápoly kikötője

Bátorfi Lajos 1888-ban megjelent útirajzát, két a témába vágó munkája már megelőzte. Egyik az 1873-ban megjelent „Konstantinápolyig és vissza”, míg a másik az 1878-ban kiadott „Párizsig és vissza” című könyv. Bátorfi Lajos így reményeim szerint még szerepelni fog az ELBIDA projektben, amint meglelem a két másik extrém ritka művét. A „Rómáig és vissza” című kötet is nagyon-nagyon ritkán fordul elő, ugyanakkor, aki csak olvasni szeretné és nem birtokolni, annak lehetősége van a Debreceni Egyetem elektronikus Archívumából letölteni azt ingyen és elolvasni. Pár kattintás és olvasható a különleges útirajz.

Római utcarészlet

Jövő hétvégén a Dráva melletti kis házamban fogok írni, amolyan kis alkotói elvonulás gyanánt. Sok-sok mű feldolgozása van folyamatban, így még nem tudom, pontosan mely kötet kerül sorra a gyűjteményből, de az biztos, hogy ismét ellátogatok a sokszínű Nagykanizsára és eszek Pistinél egy jókora szelet prószás húst.