Könyvek

Burma, a Maláji félsziget és Siam

Elfogult vagyok Vojnich Oszkárral. Imádom a könyveit és mindig igazi örömünnep a lelkemnek, amikor sikerül beszereznem egy, még hiányzó művét. Vojnich könyveit hiánytalanul összegyűjteni nem kis kihívás, de nyilván gyűjtőként ez nagyban növeli is a beszerzés élményét. Nemrég, mikor kézbe vettem az újonnan fellelt könyvét a szerzőnek, ismét átélhettem a sikeres beszerzés különleges és borzongató érzését. A „British India, Burma, a Maláji félsziget és Siam” című könyvét régóta kerestem Vojnichnak, hiszen ez a kötet egy részben már bemutatott hosszú utazás történetének, a még hiányzó részét meséli el. A szerző 1909 decemberében Marseille-ből indult útnak. A Szuezi-csatornán keresztül India volt a fő irány, ahol előbb bejárta Brit Indiát, majd ezt követően Holland Indiát. Hazatérését követően azonban fordított sorrendben dolgozta fel élményeit, így elsőként jelent meg a „A Kelet-Indiai szigetcsoporton” című könyv, majd még abban az évben következett a „British India, Burma, a Maláji félsziget és Siam” című mű, mely egyben a szerző utolsó útleírása is lett. A minőségre ez esetben sem lehet panasza az olvasónak. A könyv 1913-ban jelent meg Budapesten a Singer és Wolfner Kiadó gondozásában. A 288 oldalas műben számos fantasztikus kép van, ahogy azt Vojnich műveinek nagy részében megszokhattuk már. Vojnich Oszkárról ebben a bejegyzésben nem írnék újra, mert az ELBIDA projektben a „Budapesttől Sitkáig” című könyvének a bemutatásakor már részletesen megtettem, így ott az elolvasható.

Jövendőmondók a pagoda udvarán

A szerző indiai útjának átnézeti térképe

Részlet a könyvből:

„Április 16-án szekerekre raktuk a sátorfánkat és átkeltünk a Kumara Dara folyón. Kora reggel indultunk el, a világítás nem volt megfelelő fényképfelvételre, pedig érdemes lett volna ezt az átkelést megörökíteni. A taligák magas kerekeit ellepte a sebes folyóvíz és egyenként csakis úgy jöhettek át keréktörés nélkül a túlsó partra, hogy az embereink jobbról-balról támogatták a dűlőre álló oldalakat.

Vízhordó hindu Ahmedabad városban
Hindu női típus

A folyó túlsó partján jó út vezet keresztül az őserdőn, ezen az úton igen gyér a közlekedés.

Papok a jaganathi templom előtt, Puri városában

Öt ang. mtfdre a Kumara Dara folyótól a kumbarui erdei bungalowba szálltunk. Csakhamar kipuhatolták embereink, hogy a környék mely dombján égették le a gazt és másnap ott próbálkoztunk meg vadászszerencsénkkel.

A daulatabadi erőd a vasútról felvéve

A leégetett dombok Kumbarunál félkörben követték egymást, igen jó helyeket szolgáltatva a cserkészének, hogy meglepje a vadat, viszont helyenként olyan laza volt a köves talaj, hogy alig lehetett zajtalanul lépdelni.

A Kailasa templom bejárata belülről felvéve
A Ganes-Gumpha barlangtemplom Udiagirin

17-én az egyik gerinc oldalán, lőtávolon túl sambar szarvast láttam; hazaérkezve a cserkészetről, elmondtam L.-nek és kértem, hogy menjen ő a szarvas után. én majd csak inkább gaurt keresek, de jól megválogatom a bikámat, hogy méltó párja legyen az elsőnek. L. 18-án meglőtte a szarvast, magam pedig 19-én megugrasztottam egy gaur csordát. Sűrüsben feküdtek és úgy látszik, szimatomat vették, mert anélkül, hogy sejtettem volna a közelségüket, úgy elrobogtak mint a förgeteg.

Outriggeres csónak India nyugati partján, közel Goához

Követtem a csordát, de a köves talajon csakhamar elvesztettem a csapást, s tekintve az idő előrehaladott voltára, feladtam a további keresést.

Margao állomásnál szemrevaló leánykák zsákolták a rizst

20-án kora hajnalban indultam ugyanerre a dombvidékre; ott legeltek a gaurok hajnalban és a domboldalon tovaballagtak azon irány felé, ahol 19-én megugrottak előlem.

A mangalorei kuli leányok fején egészen jól fest a kókuszhéj-sapka

Követve a nyomokat, egy régibb csapásból lappantyú-faj madarat vertem fel, amelynek helyén egypár tojás maradt. Szinte különös, hogy ily kevéssé rejti el a tojásait ez az éjjeli madár.

A francia rendnek az őre az angol-francia határvonalon Mahé város közelében
Calicut város környékén az ősi viselet is dívik

Még csak egy domb választott el a 19-iki gaur pihenőtől. Korán érkeztünk (C. ismét velem keresett, jobban mondva nekem keresett), talán még legel a csorda? C. vezetett. A meredek oldalakon párszor kellemetlen helyeken kellett kézzel-lábbal előrehaladni, de C. tudja, hogy mi a csizió s én követtem vak bizalommal.

A csónakok orrát szépen kifaragják Allepey vidékén

Az utolsó dombok körül másztunk; sehol semmi. Talán a szomszéd dombháton vannak? Elővesszük a látcsövet. Errefelé legel egy tehén, mondja C., lehetnek többen, hátha ide jönnek, várjunk. Nem telt bele pár perc, a tehén lefeküdt. Ha a hegy nem jön Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez — tehát gyerünk.

Utcai zenészek Madurában
Előtérben a ramnadi rádzsa, tőle jobbkézfelől mohamedán hitű jóbarátja

Előbb keresztbe másztuk a saját dombunkat, azután le az oldalán addig, amíg lejebb érkeztünk a szomszéd domb gerincénél, ahonnét a meredek oldalon a szomszéd domb oldalának tartottunk. Elől ment C., magam utána, a hátam megett a puskahordozóm a 470-es corditevel; a jobbcsőben ólomvégű acélgolyó, a balcsőben tele acélburkolatú.

Sátoros hinduk Ahmedabad városnál

Szépen ment a dolog, alig hogy itt-ott zörrent meg a lábunk alatt egy kavics. Elérkeztünk a helyhez, ahol a tehén elfeküdt. Egy kis fujtatás és most lassan fel a domboldalon. Hát nem ott fekszik a tehén vagy száz méterre tőlünk. Bikát nem láttunk sehol. Gyerünk közelébb, mondtam, biztosra akarok lőni.

Fafaragás az ahmedabadi házak elején
Madárdúc Ahmedabad városban

Lassan visszahúzódtunk a hegyoldalon, vagy 60 méterrel távolabb, kézben a fegyverrel, meghajolt felsőtesttel, csigaütemben közeledtem a gerinchez. Ott feküdt a szép sárga tehén 40 méterre; pár lépéssel távolabb, közel a domb túlsó oldalához, elfordított fejjel egy bika, balkéz felől pedig egy másik, teljes lapjával felém s előtte borjú.

Az Ahmedabad város környékén élő majmok igen kezesek

Ha nem lőttem volna meg 15-én a szép bikámat, úgy lehet, most két bikát lövök, de meglévén a szép trophea, jól ki akartam válogatni második bikámat.

A dzsaipuri maharadzsa területén ilyen szekérről cserkészik be a black-buck antilopot

Amint így összeméregettem a szarvaikat, hogy melyikre lőjek, elugrik a borjú, a bika követi s a tehén is futásnak ered. Tisztában lévén azzal, hogy a tehén mögötti bika a jobbik, erre emelem fel a fegyvert, de attól tartva, hogy egy ugrással eltünhetik a domb túlsó oldalán, gyorsabban lőttem a kelleténél s az amúgyis rosszul fordult bikát elől ugyan, de nem jó helyen találtam. A második lövést csak a farába küldhettem.

Jaipur főutcája
Jaipurban gyakran látunk elefántháton utast

Hogy a nagy gaur hogy szalad meredeken! Mint görgeteg, úgy dörögtek le a dombon, s mire a domb oldalára érkeztem, már csak a túlsó völgyben rohanó lépteiket hallottam.

A dzsaipuri rádzsa székhelyének főkapuja

Alig tettem pár lépést a sebzett vad nyomán, vér és vér! C. gratulált. Még nem fogadom el, nem voltam jó helyen a léggyel.

Kipingálva utazásra

C. elküldött a kutyákért, mert a rengeteg sűrű nullában alig tudtuk volna nyomon követni a vadat. A kutyák megérkeztek, de oly tikkadtan, hogy egyáltalán nem volt szimatjuk.

Részlet az alwári régi kastélyból

Leérkezve a völgybe, pár száz lépésre a kilövési helytől két ponton nagy vértócsára találtunk, de nem feküdt le egyik helyen se a vad, csak megállt.

Utcai táncosnők Delhiben

A sűrűség miatt csak pár lépésre láthattunk. Ilyen helyen súlyos fegyverrel folyton kapás lövésre készen járni, meleg indiai napon, nem tréfadolog. Csorgott rólam a víz, a nyelvem kiszáradt, már csaknem úgy gondolkodtam, hogy bánom is én, meglesz-e a vad, de csak nem engedhetem, hogy más kövesse az én sebzett vadamat!

Szelid teknőcök a Jumna folyó partján Muttra városban
Fakir a Ganges folyó partján, Benares városban

A vérzés szünetelni kezdett; aludt vérdarabokat találtunk, úgylátszik a seb betömődött. A nehéz fegyvert átadva shikarimnak, követtem még egy darabon a nyomot, fegyver nélkül. Tikkadt ember nem gondol a veszélyre, — míg végre délután feladtuk a túlságosan fárasztó dolgot. Shikarim pár emberrel folytatta a nyomozást, de buzgósága nagyon rövid ideig tartott; csakhamar utolértek bennünket.

Koldusok az arany templom közelében, Benares városban

Ha pihent ésszel elgondolom, hogy hogyan tudtam otthagyni a vidéket!…  Április 20-án azonban másként gondolkodtam, eltompított és közömbössé tett a fáradtság.

Templomok, fürdőpavillonok és magánépületek a Ganges partján Benaresben
Halottégetés a Ganges partján Benaresben

Melegebb helyen se laktam sátorban, mint Kotta Allánál (4 ang. mtfdre Kumbarutól), völgykatlanban, dzsönglivel körülzárva, esténként szúnyograjban.

Börmai női típus

A három vadászsátort egy vonalba ütötték fel. Középen L. velem együtt az erdőségben, C.-nek csak a sátra mögött volt sűrűség, elől kis kerek mezőre nézett.

A pagoda szent elefántja

Mindjárt az első éjjel ropogott hátunk megett a gaz, C. átszólt hozzánk: Azt hiszem, párduc leselkedik a kutyáimra és így is volt. Másnap délután a környéken lakó nép jelentette, hogy párducot láttak a sátrainkkal határos sűrűbe osonni.

Hosszú keskeny halászcsónak az Irrawaddyn
Sham férfiak Bhamo városnál

A hír érkeztekor L. szarvast nyomozott, C. gyorsan készen volt a tervvel: a sátrak mögötti sűrűt a fő- és mellékút keresztezte, hátul pedig mezőség szegte; ha bent a párduc, ki kell jönnie. Felálltunk két vonalra s a hajtók megkezdték a hajtást.

Kacsián leányka Bhamóban
A madraszi telegák kiváló tengerészek

Az út végén, ahol vártam, hogy a hajtóktól megzavart vad áttörjön az inneneső sűrűbe, emberfejek bukkantak fel: hogyan lehessen itt, kemény úton golyóval lődözni? Csak integettem, de a bokrokon keresztül láttam, hogy nem vonult vissza a kíváncsi had.

Breakfast az emlékezetes gundiai tanyánkon

Amint a két út kereszteződésére figyeltem, a hátam mögött puska durrant. Ki lőhetett? C. nem, ő nem ott áll. Kisült, hogy egyik embere kapott fel serétes fegyvert és beállt vadásznak. Mivel elvből nem fogadom el az efféle szomszédot puskásnak, visszatértem a sátorba.

Gaur bikám; lőttem a Kumara Dara folyó vidékén
A hajtóelefántok sora

Kis vártatva durrogás, kutyaugatás, majd vonítás. Hát az történt, hogy a muzulmán parasztpuskás ugyan vitézül követte a sűrűbe a kutyasereg által körülcsaholt párducot, meg is lőtte halálosan, de a felesleges második lövéssel egyik kitűnő fokszit úgy képen találta, hogy szegény pára alig lábal ki a sebéből. Az avatatlan puskások így járnak el gyakran, azért nem fogadom én el társaságban vadásznak az olyan puskást, akiről nem tudom, hogy ki fia.

Abhoi Narrayan Dab, a derék szidlii rádzsa
Mr. H. C. Gordon kedves vadásztársam Assamban, 1911. és 1912. évben

Négy angol mtfddel távolabb Patuánál folyó mellett szépen feküdt a campunk, de 24-én és 25-én már beköszöntött a monsoonnel járó erős időszakot megelőző „coffe shower”-ek (kávé esők) ideje. Csak ügy dőlt az eső pár órán át; a levegőt lehűtötte ugyan éjjelre, de nappal fülledtebb volt, mint valaha.

Mecsnii nők és gyerekek

L. és C. fokozott adagban szedegették a chinint, mert az esőzések elején és végén dühöng leginkább a malária.

Északról Sikkimiből származó család a dardzsilingi buddhisták templománál

Patua vidékén nincs gaur, a tigris jelentések se voltak kielégítők, 25-én tehát kezet szorítottunk a derék C.-vel és L.-lel visszafelé indultunk Manga loreba.

Nepáli anyák gyerekkel
Nepáli nő teljes díszben

 

Patuától 12 ang. mtfdre megszűnik a jungle, itt volt első éjjeli állomásunk; 26-án Kuttur nagyközségnél (22 ang. mtfd) próbáltuk ki a bungalowt, 27-én visszaérkeztünk Pani Mangaloreba (13 ang. mtfd) és 28-án Mangalore cserépfedelű bungalowjában estünk át az emberek fizetésén.

Csónakházak Siamban
A sziámi királyi lak Bangkok városban

L.-en magasfokú láz ütött ki, mivel pedig pár nappal ezelőtt megsértette volt a lábát és a seb csúnyának látszott, attól tartottam, hogy vérmérgezést kapott. Szerencsére estére esett a láz; csak a malária okozta, ezt pedig nem vesszük komolyan, legalább is nem tragikusan, maláriás vidéken.

Kőfaragás a Wat Po udvarán
Sziámi nő Bangkok városban

29-én jókor reggel elbúcsúztam igen kedves vadásztársamtól és 30-án már Madrasban szőttem az új vadászterveket (Madras Mangaloretól 474 ang. mtfd).”

A 472 cm hosszú python, a Sidli hegységhez közel eső egyik nádasból
A bivalyt Siamban is meghátalják

1913-ban mikor megjelent a mű, még senki nem gondolta, hogy ez lesz a szerző utolsó könyve. Vojnich tele volt tervekkel és mindenki azt gondolta, újabb művei fognak megjelenni egzotikus vidékekre tett utazásairól. Az élet azonban másként hozta. 1914-ben Vojnich már ismét úton van, egy kelet-afrikai vadászexpedíción vett részt, ahol számos szép vadat ejtett, köztük oroszlánt, orrszarvút, elefántot, bivalyokat és többféle antilopot is. Vadászbarátainak levélben lelkesen mesélt élményeiről és jelezte, befejezte az expedíciót és indul haza. Mombasából Port Saidba hajózott, ahol lefoglalta az Eastern Hotel egy teljes szintjét magának. 1914. május 19-én azonban baljós üzenet érkezett Budapestre: „Gyanú alá estem, kísérnek. A helyzet kétségbeejtő, nem tudom magamat igazolni. Küldjetek leírást. Oszkár.”. Fivére Vojnich Sándor, kapcsolatai révén próbált segítséget nyújtani, de röviddel ezt követően újabb üzenet érkezett Port Saidból, melyből kiderül, hogy Vojnich Oszkár az éjszaka során hotelszobájában mellbe lőtte magát és meghalt. Számos feltevés látott napvilágot a haláláról. Volt, aki úgy vélte Vojnich már régen elhatározta, hogy amint betölti az 50. születésnapját, öngyilkos lesz. Ez a felvetés nem valószínű, hiszen pár nappal korábbi leveleiben semmi nem utalt arra, hogy véget kíván vetni életének, sőt tervezgette a hazatérését. Felmerült a gyilkosság gyanúja is, de ez sem túl valószínű, hiszen a hotelszobájából nem tűnt el semmi, tehát nem valószínű, hogy rablógyilkosság áldozata lett. A legvalószínűbb feltevés az, hogy beteg volt és ennek eredményeként lett öngyilkos. A kétségbeejtő levél is ezt a verziót támasztja alá. Vojnich trópusi maláriában szenvedett, amely időről-időre kiújult. A betegsége olyannyira elhatalmasodott, hogy megtámadta idegrendszerét, mely üldözési mániát váltott ki nála és végül az öngyilkossághoz vezetett. Persze a mai napig nem bizonyítottak a halálának a körülményei, de vélhetően az utóbbi feltevés áll legközelebb az igazsághoz. Barátjának, Rohrer közvádlónak, minden egyes utazása előtt odaadta a végrendeletét, melyben a konkrét végakarat mellett, a világ minden pontján található barátainak címzett kis boríték is volt. A borítékokban a névjegye volt, melyre rá volt írva: „Meghalt …”. Rohrernek csak a helyet és a dátumot kellett kitöltenie és szétküldeni a világ minden pontjára a hírt, hogy Vojnich Oszkár a világutazó vadász, 1914. május 20-án, két nappal az 50. születésnapját követően meghalt, Port Saidban.

Amint felemeltük a fejét, láttuk, hogy a halál pillanatában a szájába kapta az első lábát
Jobbmódú szikkimi

Vojnich minden utazásáról naplót írt, amelyből aztán aktuális hazatérését követően írta meg élményeit könyv formájában. A „British India, Burma, a Maláji félsziget és Siam” című műve egy kicsit azonban kilóg a korábbi Vojnich művek sorából. A szerző eredetileg nem akart utazásának első szakaszáról könyvet írni, hiszen az 1900-as évek elejére már a térségről számos útleírás jelent meg, így nem akarta szaporítani ezek körét. Éppen ezért útinaplójába, csak nagyon szűkszavú, rövid és vázlatos bejegyzéseket írt, csupán a saját maga számára. Hazatérését követően aztán mégis a könyv megírása mellett döntött, de előszavában jelzi is a műnek, hogy rövid jegyzetei nem voltak alkalmasak arra, hogy a tőle amúgy megszokott részletes útinaplószerű formában meséljen útjáról. A könyv bár felépítését tekintve útinapló jellegű, inkább rövid epizódokból és az utazás során szerzett benyomásokból áll. Aki sok Vojnich művet olvasott, annak érzékelhető lesz ez az apró különbség, de a könyv olvasmányértékén és megszokott magas minőségén mit sem változtat.

Sziámi leányka Petchaburi vidékén
Siamban így nyergelik fel az elefántot

Az utazás során, ahogy mindig is, központi szerepe volt a vadászatnak. A könyv tehát vadászkönyvnek sem utolsó. Vojnich számos fantasztikus vadat ejtett. Részt vett több cserkészésen elefántháton, amelyet elmondása szerint nem igazán szeretett, hiszen mindaddig volt csak érdekes amíg a vadat meglátták, lőni azonban a mozgó „howdahból” nagyon nehéz volt, gyakori volt a hibázás és a sebzés esélye. Vadászatai során azonban így is számos vadat ejtett el, többek között tigriseket, himalájai fekete medvét, gaur bikát és egy 472 cm hosszú pytont is. A vadászat mellett azonban mindig szánt időt a térség látnivalóinak felfedezésére is Vojnich. Darjeelingban jártakor felkereste a temetőt és meglátogatta Kőrösi Csoma Sándor sírhelyét is, mely tetején a Löffler Manó által elhelyezett „hazai földet” tartalmazó urna, délkeleti oldalán egy fekete márványlap gróf Széchenyi István szavaival, délnyugati oldalán szülővárosának márványlapja, míg északnyugati oldalán az Asiatic Society of Bengal tagjainak márványtáblája volt látható.  A temetői látogatás nagy hatással volt a szerzőre.

Az 1912 április 25-én Bijni község közelében lőtt anyatigris
Kőrösi Csoma Sándor sírja a dardzsilingi temetőben

A bejegyzésem elején már jeleztem, hogy elfogult vagyok a szerzővel. Fantasztikusak a művei, lebilincselően olvasmányosak és a képanyag, amely a könyvei nagy részében jelen vannak igazán érzékelhetővé teszik a leírt élményeket. Hihetetlen utazásai voltak Vojnichnak és emellett, teszem hozzá szerencsére, különösen jól is írt. Aki izgalmas és olvasmányos útleírást akar olvasni, az bátran válasszon Vojnich művei közül. Természetesen mondanom sem kell, hogy a szerző bármelyik kötetéről is van szó, ritkának mondhatók és ezzel párhuzamosan áruk sem csekély. A ritkaság foka és az ár magassága kötetenként eltérő, de általánosságban mondható, hogy nem könnyen beszerezhető a mű. Szerencsére, ahogy több kötete esetén is, elektronikus formátumban megtalálható a könyv a Debreceni Egyetem elektronikus Archívumában, ahonnan ingyenesen letölthető és olvasható. Top kategória, amelyet nem csak vadászoknak ajánlok bátran, hanem mindenkinek. Vojnichot minden magyarnak ismernie kell. Élete és életműve igazi magyar érték. Bár jelen kötet volt időben az utolsó műve a szerzőnek, de még nem búcsúzunk tőle, hiszen két kötete, mely a gyűjteményből is hiányzik még, bemutatásra vár. Mindegyik nagyon nehezen beszerezhető, az egyiket egyszer már láttam, de megvenni nem tudtam, míg a másikat még soha nem is láttam. Szóval nem egyszerű a feladat, de ahogy azt már jeleztem nem egyszer, optimista gyűjtő vagyok és hiszem, hamarosan újabb művével köszön be Vojnich Oszkár az ELBIDA projektben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címed nem lesz nyílvános. Kötelezően kitöltendő mező *

Elküldöm